Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-24 / 301. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK KARÁCSONY Másfél nap alatt háromtonnányi tartós élelmiszert gyűjtöttek össze Négy és fél tonna élelmiszert gyűjtöttek össze idén a Siófoki Plébánia Karitász csoportjának aktivistái. Az összegyűlt adomá­nyokat - amelyeket a tapasztala­tok szerint többségében olyanok •adnak össze, akik maguk sem bő­velkednek - Siófok térségében kö­zel húsz településen osztják szét a rászorulóknak. Idén két nagy bevásárlóközpontban gyűjtöttek élelmiszer-adományokat Az akci­ók során az ország leghatéko­nyabb gyűjtőinek bizonyultak, hi­szen nemrégiben mindössze más­fél nap alatt három tonna tartós élelmet sikerült beszerezniük. Áruházi gyűjtéseket hat éve foly­tatnak Magyarországon, de arra még nem volt példa, hogy a hazai karitászosoknak ilyen nagy mennyiségű adományt sikerült volna összegyűjteniük. BagyarikIldikó, a csoportveze­tője elmondta: a siófoki Katoli­kus Karitász Csoport két éve ala­kult, és azt tapasztalják, hogy a szociális helyzet azóta folyamato­san romlik. Bagyarik Ildikó úgy véli: a szociális háló kilyukadt Magyarországon, az önkormány­zatoknak nincs pénzük arra, hogy támogassák a rászorulókat. A csoport kizárólag élelmiszerrel segít a nehéz helyzetbe került családokon, de a bajbajutottak között nem szelektálnak. - A ka­tolikus szeretetnek nem szabad mérlegelnie, hogy valaki önhibá­jából vagy önhibáján kívül került nehéz helyzetbe - hangsúlyozta Bagyarik Ildikó, és hozzátette: szerencsére rengeteg adományo­zó próbál segíteni, tevékenysé­gük ezért is sikeres. A karitász munkáját a siófoki ferences rendi szegénygondozó nővérek is segítik, akik nem­csak a rászorulókról vezetett lis­tákat állítják össze, de az élelmi­szercsomagok szétosztásában is részt vesznek. ■ Kolumbán T. A siófoki ferences rendi szegénygon­dozó nővérek segítették a munkát Az utolsó szobor: Mária pap-művész Takács Lajos apátplébános több mint ötven éve alkot 15 Takács Lajos tabi apát­plébános évtizedek óta készít hobbiból képzőmű­vészeti alkotásokat, más­részt restaurál. A napok­ban készült el utolsó munkája: karácsonyhoz kapcsolódva Máriát for­mázta meg, ahogy a kis Jézust tartja az ölében. Krutek József A katolikus plébániahivatal épü­letének garázsában heteken át dolgozott utolsó képzőművésze­ti alkotásán. A Mária-szobor a kis Jézussal Kisbárapátiba, a Bü­ki-forráshoz kerül. Győrfl Sán­dor ottani plébános és Kiss Jánosné polgármester kérte fői erre a munkára. A tabi apátplébános kezében a harminccentis Mária-makett a kis Jézussal. A szobor másfél méter magas, s cementes ha­barcsból készült.- Többször elhatároztam már, hogy nem folytatom to­vább a szobrászkodást, a resta­urálást, mivel egyre nehezeb­ben tudom ellátni a papi szolgá­latot - magyarázta Takács La­jos. - Az alkotás, illetve a sérült szobrok, keresztek helyreállítá­sa nagyon sok időmet elveszi. Azt tervezem, hogy a Kisbára­pátiba elkészült alkotással vég­leg befejezem ez irányú tevé­kenységemet. Az atya képzőművészet irán­ti érdeklődése több mint fél év­százados. Kisgyermekkora óta érdekelte a .festészet, a rajzo­lás. A pápai tanítóképzőben Cziráki Lajos keltette föl érdek­lődését a szobrászat iránt. Csokonyavisontai káplán korá­ban kezdte el a korpuszok és szobrok helyreállítását. Keze munkája ma már számos me­gyében látható. Megformázta Szent Imrét, Er­zsébetet több helyütt is, amikor ételt ad a koldusnak. Pótolta Jé­zus fejét, Mária kezét a megsé­rült szobrokon. Nemegyszer előfordult, hogy az útszéli ke­resztet baleset érte, s azt kellett helyreállítani. Persze nem feledkezett meg saját filiájáról sem; a tabi temp­lom külső felújítása során, het­vennégy évesen létráról festette körbe a falakat... Takács Lajos: szívesen tettem eleget a kisbárapátiak kérésének. A másfél méteres szobor a Büki-forráshoz kerül Takács Lajos Í961-BEN szentelték pappá Veszprémben. Ezután káp­lán volt Csokonyavisontán,' majd Kaposvárott. 1971. október 12-én helyez­ték Tabra plébánosnak. 1981-ben kerületi esperes, majd egy évtized múlva kanonok. Hat évvel ezelőtt kapta meg a címzetes apát címet. 2010. május 25-én tölti be 75. életévét. Az egyházi jog szerint ekkor le kell mon­dania a plébániahivatal vezetéséről. A megyés püs­pök dönti majd el, hogy el- fogadja-e azt, vagy tovább­ra is igényt tart a papi munkájára. to. atya bánata takács lajos apátplébá- nos kezdeményezésére - negyvenöt év után - 1993- ban Tabon ismét lett kato­likus óvoda. Egy évvel később megteremtette a feltételeit annak, hogy újraalapítsák a Tabi Római Katolikus Általá­nos Iskolát. AZ ALSÓ TAGOZATOS képzés beindulása után jelenleg már nyolcosztályos az egyházi iskola. Lajos atya nagy bánata, hogy két éve már mellőzi a püspökség és az iskola; hittant sem tanít már eb­ben az oktatási-nevelési intézményben. Isteni csoda 2009. július 25-én a kora esti órákban a templom hátsó falának festésekor eldőlt a két és fél méter magas kettes létrával. Az apátplébános fejjel a fal élének vágódott, és hat­centis repedés keletkezett a fején. Agyrázkódást ka­pott, elvesztette az eszmé­letét. Fejét a kórházban varrták össze. AZT mondta: Istennek kö­szönhető a csoda, hogy életben maradt, és nem történt súlyosabb baleset.- Van, aki a földön is kitö­ri a nyakát, én a létrával eldőlve is megúsztam - mondta az atya. mi fiÓFÜt Anyám Karácsonya (Anno: 1946) Kicsinyke szoba, vékony ajtó, befúj rajta a szél, a porhó. Csengőszó haitik valahonnan, égen és földön Karácsony van. Asztal alatt kicsiny jászol, előtte gyertyaszál világol. Apró, kis fenyő felakasztva, rajta dió, és néhány alma. Apámat látom, amint éppen kalácsot szel még melegében. Három apró kisgyermek várja, édes Jézuska kevés kalácsa. Lassan fogy halvány reménye, az apjuk hol lehet, vajon él-e? Miért nem jöhet haza onnan, pedig ott is karácsony van. Az egyszál gyertya már elégett, sötét rejti a szegénységet. Csöndben vannak, míg jön a hajnal, hozott-e valamit az Angyal? Fölrezzennek minden kis neszre szemükkel a sötétet lesve. Csak anyjuk zokogása haitik, míg keservesen meghajnallik. Reggel oly nagyot csalódtak, nem jött az Angyal, míg aludtak. Nem lett lovacska, nincsen játék, szép ruha és sok ajándék. Sok év, „Karácsony” volt azóta de már nincs több évek óta. Nem lehet újra gyermeknek lenni, már nincs kinek felpanaszolni. Nem kéne már az a sok játék, akármilyen szép, drága ajándék Csak fognám azt az áldott két kezet, és körülvenne a boldog szeretet. PAPPNÉ SZABÓ ROZI MEZŐCSOKONYA lefsc -u,- X&C Wr . :4^l. í <3+ BÉKÉS BOLDOQ KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN QA£DAQ BOLDOQ ÜJ ÉVET KÍVÁNNAK | MINDENKINEK k f , ■ í p : | S ■ KŐJÜK) Fenyöbútpr 0zi?t I d| KAPOSVÁR. MEZŰ ü. 67. Tel.: 82/430-157 www.konkiliUter.hu / / tmmmx®'miMamsssBi3&l / Boldog és békés karácsonyi ünnepeket kívánunk / / minden kedves vásárlónknak és üzleti partnerünknek! I 7400 Kaposvár, Guba S. u. 51/a. I _____________________Telefon: 82/510-323 / Mi nden kedves ^ fogyasztónknak j kellemes | karácsonyi f ünnepeket >• és boldog .ipi új évet kívánunk, ** * - *

Next

/
Thumbnails
Contents