Somogyi Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-08 / 236. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 8., CSÜTÖRTÖK SOMOGYI KÖRKÉP 13 Helytörténet, nívós tárlatok: felfedezték magukat a falvak Jövedelmezhet a gesztenye technológia Egyedülálló és keresett az iharosberényi fajta Kányái kétségek a szélerőmű megvalósítása kapcsán Évről évre sokakat vonz az iharosberényi gesztenyefesztivál. Felvételünk az idei rendezvényen készült Felfedezték saját múltjukat a dél-somogyi falvak. Csokonyavi- sontán már látható, Darányban, Homokszentgyörgyön és Babó- csán pedig elkezdődött egy-egy helytörténeti kiállítás megteremtése. Maguk felfedezésében partnerre találtak a barcsi Dráva Múzeumban. - Sikerült fölébresztenünk az egészséges lokálpatriotizmust ezeken a településeken - mondta Mészáros Ádám néprajzkutató, a barcsi múzeum igazgatója. - Megtalálták az utat arra, hogy bekerüljenek az útikönyvekbe, s valamennyire bekapcsolódhassanak az idegenforgalomba. Csokonyavísontán egy idős hölgy a falura hagyta a házát és az ingóságait. Ez a hagyaték képezi a kiállítás alapját. A szakemberek kiegészítették a barcsi múzeum Csokonyavisontához köthető régészeti leletanyagával - török kori emlékekkel, levéltári dokumentumokkal -, s egy nagyon színvonalas állandó kiállítást sikerült itt létrehozni.- Menet közben bővült az anyag, ugyanis sok helybeli hozta el a padlásról előkerült régi tárgyait, dokumentumait. Babócsán könnyebb dolgunk volt, hiszen egy már meglévő gyűjtemény adta a feladatot. Restauráltuk, rendszereztük, nyilvántartásba vettük, azonban a kiállítóhely kialakítására nem nyert pénzt a falu, ezért a gyűjtemény egyelőre visszakerült a korábbi helyére, a Prinke- kastélyba. Darányban is gazdag gyűjtemény vár rendezésre, s az egykori magtárnál kap majd helyet a helytörténeti kiállítás. Homokszentgyörgy is komolyan gondolja a helytörténeti tárlat megteremtését. ■ N. L. Ebzárlat és legeltetési tilalom Október 6-tól 20-áig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a megyei mezőgazdasági szak- igazgatási hivatal hatósági főállatorvosa Tabra és a hozzá tartozó körjegyzőségi falvak (Bá- bonymegyer, Lulla, Sérsek- szőlős, Torvaj és Zala) közigazgatási területére. ■ K. J. Évtizedeken át kéregelhalás pusztította az iharosberényi szelídgesztenyéseket. A folyamat azonban megfordítható, só't, jövedelmezővé lehet tenni a gesztenyetermesztést. Varga Andrea A gesztenye nem kozmopolita, mint például az őszibarack, nem alkalmazkodik. Az iharosberényi fajta például a nagymarosi termőhelyen elaprósodik - magyarázta Szentiványi Péter, a szelídgesztenye hazai legnagyobb szaktekintélye az iharosberényi gesztenyefesztiválon. Magyarországon 1969 előtt gesztenyeültetvényekről és minősített fajtákról nem beszélhettünk. A hazai fajta-előállítás Szentiványi Péter nevéhez fűződik, aki az 1950-es években kezdte meg nemesítő munkáját. Hazánkban őshonos a gesztenye, kiváló termesztőtájak vannak, az egyik az iharosberényi. A dél-dunántúli termőtáj részeként megmaradt ősi szórványli- geterdőkben magról nevelt, igen nagy termetű, több száz éves fák alatt görnyednek ez idő tájt a helyiek, eladásra szedik a termést. A szelekció útján kialakult Iharosberényi 2, Iharosberényi 29, Iharosberényi 57 fajták kötődnek a vidékhez, ezeket az elmúlt évtizedekben helyi oltványiskolákban szaporították. A herényiek gesztenyéje fényes, sötétbarna héjával, világosbarna húsával és erősen aromás ízével valóban egyedülálló és keresett gyümölcs. Az 1970-es évektől kezdődően azonban endotiás kéregelhalás Somogybán - a kisparcellákat leszámítva - befejeződött a napraforgó aratása. Az őszi mező- gazdasági munka összességében 121 ezer hektárt érint; eddig a munkálatok csaknem negyedével végeztek a gazdálkodók. Megtudtuk: a szója több mint hatvan százalékát takarították pusztította a fákat, s hagyományos növényvédelmi eljárásokkal nem tudtak ellene tenni. Áttörést egy környezetkímélő biológiai védekezés hozott, s elindult a természetes gyógyulási folyamat. Felfedezték a gombának egy olyan, kevésbé agresszív típusát, amely nem be Somogybán. A cukorrépa betakarításának a készültsége meghaladja a húsz százalékot, a burgonyáé pedig a 85 százalékot. Varga Gábor, a megyei agrár-szakigazgatási hivatal főigazgatója közölte: a 101 ezer hektár takarmánykukoricából 12 ezer hektárt már learattak. pusztítja a fát, csak hegszövetet hoz rajta létre, gyógyult rákos sebet. A fába juttatott oltóanyag, hasonlóan egy védőoltáshoz, ezeket a típusokat tartalmazza. Napjainkban többnyire egészséges fákat lehet látni. Szentiványi Péter azonban arra figyelmeztetett: a hagyoA tárolókba eddig 88 ezer tonna árut szállítottak be.- A tervekben szereplő 95 ezer hektárnyi vetésterületből huszonnégyezer hektáron került magágyba a vetőmag - tudtuk meg. jelezte: ebből 20 500 hektárnyi a repce, s három és fél ezer hektáron őszi kalászost mányos termelési módon már túl kell lépni, korszerű termesztéstechnológia, intenzív ültetés, az új növényvédelmi eljárások alkalmazása s mindenekelőtt a gazdák összefogása teheti jőve-, delmezővé a gesztenyetermesztést, ám helyben még bőven van mit tenni ezért. termesztenek. A főigazgató nyomatékosan felhívta a figyelmet: a szárazság egyre nagyobb gondot jelent. A talaj-előkészítés során megugrott a termelők kiadása, ugyanakkor a hiányos csírázás és kelés kockázata is napról napra nő. ■ Harsányi Miklós- Kánya önkormányzata a Somogyi Hírlapból tudta meg, hogy közigazgatási területén - mező- gazdasági művelés alatt álló földön - szélerőművek építését tervezik - mondta Schmuck Ferenc polgármester.- A lehetőséget jónak tartjuk, a megvalósításának örülnénk, hiszen a település ezáltal iparűzési adóbevételhez jutna - hangsúlyozta Schmuck Ferenc.- Azt azonban sérelmezzük, hogy sem velem, sem a polgár- mesteri hivatalban ezzel kapcsolatban semmiféle előzetes egyeztetés, tárgyalás nem volt. Sem a befektető, sem a megbízottja nem keresett meg bennünket. Ami az adóbevételt kétségessé teszi: információim szerint változni fog az iparűzési adó szétosztása. Elképzelhető az is, hogy mire a beruházás megvalósul, a község nem jut belőle pluszbevételhez... ■ Lehetséges: mire megvalósul a beruházás, a község már nem jut jelentős bevételhez.' Schmuck Ferenc elmondta azt is, hogy beszélt Molnár Árpáddal, Tab és a környékbeli falvak főépítészével, aki szerint egyeztetések sokasága szükséges a szélerőmű megépítése előtt. Beruházás esetén ugyanis a község rendezési tervét módosítani szükséges. A polgármester kétségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az érintett területen december végéig felépül a tervezett 13 torony... Közben Tab önkormányzata a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumhoz fordult. Kezdeményezik, hogy a város teljes közigazgatási területe helyett csak a belterület kerüljön a történeti települési terület övezetébe. Javasolják a Balaton- törvény módosítását is. E jogszabály ugyanis Tabot a kiemelt üdülőkörzetbe tartozó települések közé sorolta, ezért szélerőmű, illetve tíz méternél magasabb szélkerék a történeti településen nem építhető. Pedig - ahogy azt a közelmúltban megírtuk - Tabon a Hőlyeg-hegyen egy családi gazdálkodó több mint negyven hektár földet adna el azért, hogy egy külföldi befektető ott szélerőműveket építhessen. ■ Krutek József Learatták a somogyi napraforgót mérleg Húszezer hektáron került magágyba a repce a megye földjein olvasói üzenetek • sms.- 20/968-9444 Turisztika és idegenforgalom a középpontban A Drávamenti Túrisztikai Egyesülethez kapcsolódó turisztikai fejlesztés került a középpontba a barcsi képviselők keddi rendkívüli ülésén. A szervezet elnöke kérte, hogy a város fogadja el a közel négymillió forintos tagdíj-hozzájárulást ahhoz a pályázathoz, melyben turisztikai menedzsmentszervezetek régiós kialakítása a cél. Takács István elmondta: a pályázat sikere az önkormányzatok számára is fontos, hiszen a megjelent és az ezután kiírandó turisztikai pályázatokból is csak azokon a településeken támogathatóak a fejlesztések, amelyek tagjai az egyesületnek. ■ Jeki G. PÉNZOSZTÁS. Átkozódni, köpködni tudnak, dolgozni a többség nem akar. A Nádasdi utcába, a Pécsi utcába és természetesen Szentja- kabra mindig autóval érkező pos- tás+biztonsági járőr vagy rendőr kell. Az Ezredév utcába nem kell kíséret. Elgondolkodtató. * Üzenem a kaposvári képviselő-testületnek és az államkincstárnak: utalják bankszámlára a segélyeket! A kártya mellé nem kell biztonsági őr vagy rendőr. A kézbesítőt sem kell autóval vinni stb. * Mifelénk délután jár a postás, addig nem költünk. Október végén óraállítás, sötétben lesz a kézbesítés? Aki kitalálta, az tudhat valamit! Ili. POLITIKA. Magyarországon a vezető pártok tagjainak csakis a hatalmas vagyon és a hatalom megszerzése a céljuk. Mit sem törődnek az országunkkal, szeretett szülőföldünkkel, Magyarországgal. Ezek az emberkék a Kádár-rendszer maradványai, akik a váltás előtt még az egyenlőségről beszélve, ma különböző pártokat létrehozva, mögé bújva, a demokráciát sárba tiporva keményen gyűjtögetnek, saját jogaikat alkotva kifosztják, eladják országunkat. J. B. * Pécsett Páva bemutatta, milyen lesz a Fidesz stílusa a hatalomra kerülésük után. A vitás kérdéseket kultúrkörökben a bíróság rendezi, a Fi- desznél a kidobóemberek. Páva a maga módján elégtételt vett Trianonért a franciákon! Biztos vagyok benne, hogy ebből sem fogunk jól kijönni! Mágus. * Az iskolatej támogatása miért csökken? * Ezer dolgom lett volna, de időt szakítottam a parlamenti közvetítésre. Megérte! Élőben láttam a jobbikos EP képviselők minősíthetetlenül aljadék felszólalását! Gondban lesz a Fidesz, hogyan szabaduljon meg a szörny- szülöttjétől! Laci bácsi. EGÉSZSÉGÜGY. Csak úgy lehet ítélkezni egészségügyben, szerkesztő úr, ha betegek vagyunk. M. (Sajnos láttam már kórházat - nem csak kívülről. - A szerk.) VÍZÓRA. Üzenem a kaposmérői vízműgépésznek és Pálfi úrnak: a DRV méri a település felé menő és a kitermelt vizet is. A gépésznek látni kell, ha megugrott a fogyasztás. Ezer köbméter Kaposmérőben is látható. Naponta írják a dekádjelentést. * TEMETÉS. Igenis felhajtás a család részéről. Életében milliók váltottak jegyet a filmjeire. Sem a rajongói, sem a pályatársai és a tisztelői nem vehettek búcsút tőle. Nem hiszem, hogy Bujtor így akart távozni. Egyébként a halál az élet része. Nem kell túlmisztifikálni, paravánokkal láthatatlanná tenni. Putyi. KUTYÁK. Ha nem állatkínzás, ami Jákóban történt, akkor mit tekintenek annak? Száné. * Az ilyen „igazságügyi szakértőt", aki ilyen határozatot hoz, a kutyákkal együtt költöztetném Jákóba. A kutyának is van- nakjogai az én értékítéletem szerint. ÖregSam. NYUGDÍJASOK. Egyetértek, hogy munkahely kellene az egész országban, azért is javasoltam, hogy jó lenne pl. Taszárt hasznosítani, mert van, aki nyugdíjasként saját magát sem tudja eltartani, nem hogy segíteni az unokákat, gyerekeket. Juli. * Élete során sok mindennel szembesül az ember, de az a legrosszabb, amikor azzal szembesül, hogy ha megöregszik, súlyos beteggé válik, s a nyugdíj kell a fiataloknak, de az idős, nyomorult beteg már nem. Pedig nem vágyik másra, csak egy kis megbecsülésre és pár kedves, jó szóra. Nem pedig arra, hogy a nyugdíját elszedjék minden fillérig, hogy a tiszteletet nem tudó unokának mobil lógjon a nyakában, és tudjon villogni vele, mert az anyja úgy akarja nagyzási mániára nevelni neveletlen gyermekét. Tisztelet a kevés kivételnek. Ember. KAPOSVÁR. Nem lesz olcsóbb a távhő Kaposváron. Budapesten és több városban igen. Az illetékesek megmagyarázták, hogy a döglött ló alszik. Nyugdíjas. VASÚT. Ne várja azt senki, hogy a jelen gazdasági helyzetben fenntartható az a vasútvonal, amelyen alig utaznak.A teherforgalom már rég áttevődött a közutakra. Néhány polgármester és politikus még tiltakozik a megszüntetés miatt, de a vidék közlekedési eszköze az autó és a busz. Béla.