Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-29 / 228. szám
4 SOMOGYI HfRLAP - 2009. SZEPTEMBER 29., KEDD MEGYEGYŰLÉS Bursa: jövőre emelik a tétet ösztöndíj A tanulás ma a szegénység vállalásával egyenlő Többet áldoz egyetemistáira jövőre a megye. Gelencsér Attila elnök azt ígéri: az igények alapján újra számolják majd a Bursa-forintokat ÁSZ-osztályzat: jól vizsgázott a megyeháza az ellenőrzésen Jól vizsgázott a megyei önkormányzat a nemrég lezajlott ÁSZ-ellenőrzésen. Az Állami Számvevőszék átfogó vizsgálatot végzett a megye gazdálkodási rendszerében: a vizsgálatot végzők mindössze négy észrevételt tettek és kiváló minősítést adtak. Gelencsér Attila elmondta: 2006-ban még két tucat kifogást kapott a megyeháza, s azóta következetesen orvosolták az akkori hibákat. A vizsgálatot végzők négy mostani javaslata közül az egyik a szociális ágazat és egészségügy átvilágítása volt. Azóta a szociális átvilágítást is sikerült elvégezni.- A vizsgálatot végzők azt is jelezték, hogy a megye eladósodottsága tovább nőtt - mondta a megyei elnök -, hozzá tették azonban ők is, hogy világosan látható: ez nem a rossz gazdálkodás miatt, hanem a kényszerítő körülmények nyomán alakult így. - Ezidáig ki- lencmilliárd forintot vont el tőlünk a magyar kormány, ugyanakkor hatmilliárd forint értékben bocsátottunk ki kötvényeket, s ebből eddig három- milliárdot használtunk fel. Gelencsér Attila a Magyar Olimpiai Bizottság új tagja Schmitt Pál a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszönti Gelencsér Attilát, a MOB - megyei közgyűlés által - frissen delegált tagját. A következő tanévben is támogatja a Bursa Hungarica-n keresztül a somogyi egyetemistákat és főiskolásokat a megyei önkormányzat. Somogy megye önkormányzata eddig minden évben csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz. Már a következő tanév ösztöndíjainak előkészítése is megkezdődött - mondta Gelencsér Attila, a közgyűlés elnöke.-Á tanulás ma a szegénység vállalásával egyenlő. Az az átlagcsalád, ahol tovább tanul valamelyik gyerek, esetleg több is, hatalmas anyagi terhet vállal. Ma ott tartunk, hogy sok családban súlyos döntésekre kényszerülnek: melyiket taníttassák a tehetséges gyerekeik közül? Ilyen körülmények között nem is kérdés, hogy kötelességünk-e segíteni. Ami egyedüli kérdés lehet, az a segítség mértéke.- S az is, hogy a segítség- nyújtás milyen formában, milyen keretek között történjen!- A Bursa Hungarica egy igazán jól működő konstrukció, amit az is mutat, hogy dinamikusan növekszik a benne résztvevő települések száma, emelkedik a támogatást igénylő diákoké. Olyannyira emelkedett a számuk az utóbbi évben, hogy az idei keretünkből - ez hétmillió forint - csupán minden harmadik pályázó fiatalt tudjuk segíteni. Ezen az arányon mindenképpen javítani szeretnénk.- A múlt heti közgyűlésen Gyenesei István javaslatot tett arra, hogy ezt az összeget növeljék. Mi a véleménye erről?- Gyenesei István javaslata már a 2010-11-es tanévre vonatkozott. Az a másfélmilliós emelés, amiről beszélt, várhatóan nem is lesz elegendő. Ehhez csak meg kell nézni, hogy milyen ütemben növekszik a résztvevők száma. Mindenképpen szándékunkban áll a tétet megemelni a Bursánál, abból pedig nem csinálunk presztízskérdést, hogy ki javasolja ezt. A keret megemeléséről nem most, hanem a következő évi költségvetés készítésekor kell majd dönteni. Ahogy az idősügyi tanácsnál is hatról hétmillióra emeltük a támogatási keretet, ugyanígy a diákok támogatásánál is nyilvánvalóan meg kell majd ezt tennünk. Ennek a mértékét azonban nem hasraütésre szeretnénk meghatározni. Meg kell nézni, hogy mennyivel nőttek az igények, mennyi pénzre van szükség, és ehhez kell megállapítanunk a támogatást. Magyarán az élethez szeretnénk igazítani ennek mértékét.- Meglepően kevés ma már a B típusú, azaz a felvételizőknek - leendő egyetemistáknak - nyújtott támogatás. Mi az oka ennek?-AB típusú támogatások mögött is ott a jószándék, de úgy tűnik, az élet ezt felülírta. Nagyon nehéz ugyanis nyomonkövetni, hogy a jelentkezők közül ki kerül be a felsőoktatásba, és kinek nem sikerül. Vagy ha fel is vették, sikerül-e megvetnie a lábát az egyetemen. Érthetően minden támogató arra törekszik, hogy biztosan jó helyre kerüljön a pénze, valóban hasznos legyen a tehervállalása. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT FIZETETT HIRDETÉSE Egyre több a veszélyeztetett fiatal Somogybán gyermekvédelem Egy éven belül régiós intézetté fejlesztik a kaposvári Zita gyermekotthont 2010-től regionális gyermekotthon Kaposváron Jobb sorsra érdemesek a somogyi gyerekek. Ezt szolgálja a fejlesztés is Megalkották Somogy gyermek- védelmi fejlesztési tervét: a helyzetelemzésből kiderül: magas az ellátottak létszáma, tömegesen áramlanak be a magatartás-zavaros kamaszkorúak, ugyanakkor nehéz kikerülni az ellátásból, nem megfelelőek a lakásotthonok, kevés a nevelőszülő és kevés a pénz. Somogybán a gyermekvédelmi szakellátásban gondozottak száma meghaladja az országos és régiós átlagot. 2008-2009-ben jellemzően a társadalmi változásokból adódóan nőtt a szakellátás rendszerébe bekerült gyermekek száma, másrészt egyre kevesebb gyerek kerül vissza a vér A GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY elfogadása óta elvárás egy régiós speciális gyermekotthon kiépítése. A kaposvári Zita Gyermek- otthon több szempontból is alkalmas erre; az ide tervezett speciális gyermekotthon 2010. január 1-től működhet majd előreláthatóan. A SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL megállapítása, a speciális gyermekotthon kialakítására vonatszerinti családjába. Az okok közül kiemelkedő a gyerek veszélyeztetettsége és a szülő életvitele. Emelkedő tendencikozó kezdeményezés elutasítása, a gyermekek szükségleteiknek megfelelő ellátása (orvos, pszichiáter), ügyeik kizárólag Kaposváron történő intézése (rendőrség, bíróság, pártfogó felügyelet) is megerősítették, hogy ezt a gyermekotthont kell a feladatra alkalmassá tenni. A teljes körű átalakításhoz pályázati forrásokban bízik a megyei önkormányzat át mutat a gyermek devianciája és a magatartása miatt bekerülők száma. Az anyagból kiderül: az egyik legfontosabb szakmai fejlesztési cél a régiós igényeknek megfelelő speciális gyermekotthon kialakítása a súlyos disszociális tüneteket mutató fiú és lány gyermekek részére. A kiemelt célok között szerepel a differenciált nevelőszülői hálózat erősítése is. Méltó körülmények közé kerülhet a József Attila emlékmúzeum Hetvenmillió forintért újjáépül a balatonszárszói József Attila múzeum; a megyei közgyűlés pénteki ülésén döntött az erről szóló pályázat benyújtásáról. A Somogy Megyei Önkormányzat által fenntartott múzeumok közül - a megyeszékhelyen kívül - a legtöbb látogatót a balatonszárszói József Attila Emlékmúzeum fogadja évről évre. A költő műveit, életének jeles momentumait és halálához kötődő ereklyéket is felvonultató kiállítás és a múzeumnak otthont adó épület állapota miatt azonban évtizedek óta méltatlan körülmények között van a költő hagyatéka.- A megyei önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében kiírt pályázat segítségével igyekszik megoldani az épület és a kiállítás megújítását - mondta Sárái Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke. - A közel 70 millió forintos beruházás keretében nemcsak az ingatlan homlokzata és tetőszerkezete, illetve teljes belső tere újul meg, hanem egy teljesen új kiállítás kerül kialakításra a Petőfi Irodalmi Múzeum segítségével. Mind építészetileg, mind pedig a látnivalók tekintetében a kor kihívásainak megfelelő megoldások alkalmazására kerül sor. így például a teljes épület akadálymentesített lesz, illetve több interaktív kiállítási elem is tervezett. A pályázathoz 12 millió forint önerő szükséges, amelyet a megyei önkormányzat, Balatonszárszó Község Önkormányzata és a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága egyenlő arányban biztosít - mondta az alelnök. Sárdi Árpád hozzátette, hogy a tervek szerint a beruházás a költő halálának évfordulójára, 2010 decemberére fog elkészülni. 12 milliárd forint: ismét napirenden a kórház-projekt Folyamatosan napirenden van a megye legnagyobb beruházása: múlt pénteki közgyűlésén a Somogy Megyei Közgyűlés a Kaposi Mór Oktató Kórház komplex infrastruktúra fejlesztését célzó pályázatának beruházási programokmányát fogadta el, s járult hozzá az ezévi 74,5 millió forintos saját erő kifizetéséhez a 2008. évi kötvénykibocsátás bevételeinek terhére. A több mint 12 milliárdos beruházásnak 2009 első felében még az előkészítése zajlott, 2009. augusztus 1-jétől azonban megkezdődött a megvalósítási szakasza. Idén még a megkezdett közbeszerzési eljárások folytatásával és a még szükséges közbeszerzési eljárások lefolytatásával, s az elkészült tenderterv kiviteli tervvé fejlesztésével telik. Várhatóan 2010 első negyedévében indulhat meg a kivitelezés. Ez három ütemre oszlik: először épül meg a diagnosztikai épület, majd az új északi tömb további két ütemben készül el. Megfelelő ütemezéssel érik el, hogy a költözni kényszerülő osztályok működése a lehető legrövidebb ideig szüneteljen.