Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-29 / 228. szám
5 SOMOGYI HlRLAP - 2009. SZEPTEMBER 29., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Napi életmentés valódi sürgősséggel betegellátó centrum Súlyos baleseti sérültek, gyilkos galócák mérgezettjei és az elfelejtett idősek- Mi a helyzet, kis barátom? A középkorú, rutinos orvos úgy guggol a hordágyon fekvő gyermek mellé, mintha annak legalábbis nem rögzítené egy kényelmetlen merevítő a nyaki csigolyáit, és sportos fiú létére nem nyelné folyamatosan a könnyeit. Édesapja a közelben a kezét tördeli, elég sápadt ő is. A megye legnagyobb biztonságot adó párszáz négyzetméterén van, akár el is ájulhatna, de szerencsére nem teszi. A tumultus így is alig elviselhető. Aki először jár itt, annak úgy tűnhet, kitört a háború, csapataink már harcban állnak, de nem állunk túl jól. Pedig ez egy átlagos hétköznap a kaposvári Sürgősségi Betegellátó Centrumban (SBC). Varga Csaba, a Ka- posi Mór Oktató Kórház egyik legfontosabb osztályának vezető főorvosa azt mondja: naponta 50-60-an fordulnak itt meg. A Vészhelyzet című sorozatból ismert politraumatikus (több, köztük üreges szervek sérülésével járó) állapotban kevesebben kerülnek ide, mint hinnénk, mondja. Évente 80 körüli ennyire súlyos eset van a húszezerből.- Minden évszaknak megvan a maga slágere, hamarosan a gombaszezon ad majd munkát- utal a fiatal, nyugodt pillanatot a kórházban ritkán megélő főorvos a mérgezésekre. Az osztályon elvesztettek egy része is mérgezett volt tavaly. Gyilkos galóca. Egy dél-somogyi faluból négynapos tünetekkel érkeztek, menthetetlen májkárosodással. Nem ritka az ellenőrizetlen gyógyszerszedés miatt szenvedett toxikológiai állapot sem, de öngyilkosságra visszavezethető vegyianyag-mérgezés is előfordul.- Nyáron a strandszezonnal a csigolyaproblémák, ősszel a must forrásával a széndioxidmérgezések szaporodnak meg - említi Varga Csaba. Éjjel-nappal készenlét. A betegosztályozás a 24 órás ellátást nyújtó sürgősségi centrum fontos funkciója, jobbról Varga Csaba osztályvezető főorvos Öt fokú skálán értékelik a beteg állapotát, az 5. a sürgősségi ellátást nem igénylő eset; sok ilyen van A KÓRHÁZI PROTOKOLLOK pontosan leírják, mi tartozik a sürgősségi ellátás körébe. Az eseteket a világ legtöbb helyén alkalmazott kanadai triázs (betegosztályozó) rendszerre épülő 5 fokú skálán minősítik. Az ellátáshoz szükséges időt is mellérendelik. A sürgősségi ellátásban dolgozók munkavégzését rendkívül megnehezíti, hogy betegeik jelentős része nem sürgősségi kategória; sokan egyfajta kerülőútként ebben az ellátásban kívánnak megoldani egészségügyi problémákat.- nem vitatjuk senkinek a jogát az egészségügyi ellátáshoz, de látni kell: a kollégáim energiáját felőrli a több tucat eset, A váróban legalább 40 embert látunk, az itt lévők fele lehet hozzátartozó. A hordágyakon fekvők sérüléseit a protokolloknak megfelelően rögzítik. Nagy a sürgés-forgás, mentősök, orvosok, asszisztencia mindenütt. BETEGFORGALOM A SÜRGŐSSÉGI CENTRUMBAN 2004-2009 H A FEKVŐBETEG TOVÁBBI SORSA 2008 amely indokolatlanul jelenik meg a sürgősségi centrumban, a valóban sürgős esetektől vonva el a figyelmet - mondja Varga Csaba, a betegellátó centrum osztályvezető főorvosa.- Drága gyöngyöm, meddig tart itt egy laborvizsgálat, mert már nagyon éhes vagyok - fordul egy zömök asszonyság a „frontvonal” első számú harcosához a tájékoztató pultnál. A békésnek tűnő fiatalember már délelőtt túl AZ OSZTÁLY FŐ PROFILJA, hogy a felvételtől számított 6 órán belül stabilizálja a beteg állapotát, és elbocsássa (ilyen az esetek 60-70 százaléka), vagy 6-24 órás osztályos ellátásra rendelje. Innen távozás, vagy más osztály következik. A SBC számára a képalkotó diagnosztikai és a laborháttér áldozatos munkája fontos segítség nekik, emeli ki. lehet a sokadik idegi megpróbáltatáson, ezt is jól viseli.- Itt vagyunk a sürgősségin angyalkám, egy óra, és otthon leszek - egy erősen telt hölgy úgy említi a centrumot bejáratnál telefonálva, mintha legalábbis a lovin vagy buszon ülne. Nem ma kezdte. Szomszédja remegő kézzel matat a szendvics felé az alufólia valószínűtlen ragaszkodásában. A falnál öten tolókocsiban várakoznak, döntően idősek, kisebb-nagyobb sérülésekkel. Egy lesoványodott, talpig feketébe öltözött kendős mamika hófehér arccal, lecsukott szemmel fekszik a hordágyon. Egy mentőorvos hosszasan nézi; az asszony nincs jó színben, és nem mozdul. Lehet érezni a lélek távoztát? - e kevésbé tudományos elmélkedést újabb eset érkezése szakítja meg. A rámpánál mentőautók melegváltása. Hordágy érkezik, középkorú férfi, keze erősen vérzik, kötésben. Azonnal a vizsgálóba kerül. A főorvos kérdésemre elmondja: a szociális helyzet romlását gyorsan leköveti a betegösszetétel. Egyre több a sürgősségin „felejtett” idős ember, akit a család se ápolni, se szociális otthonban elhelyezni nem tud. Ezek kezelése hatalmas teher a centrumra nézve, hiszen az idő és a munkaerő náluk nagyon drága: az élet olykor másodperceken múlik.- Az otthonápolási szolgálat erősítésével figyelni kellene az említett élethelyzetekre, amelyek érdekesmód ünnepekkor a leggyakoribbak - mondja Varga Csaba. Közben a nyakmerevítős legény leletei érkeznek, édesapja aggódva a fiú fölé hajol. Lelket önteni a férfiemberbe se szégyen. A kaposvári SBC személyzete több mint száz fős. Egyszerre négy orvos és tizenegy szakdolgozó dolgozik. Ők adják a MICU nevű különleges rohamkocsi szakorvosi ellátását és a kórház újraélesztő ügyeletét is. Feszített munka, és mindig élesben. Varga Csabát arról kérdezem: az ő lélekgondozásukra jut-e idő, pénz, esetleg jogszabály. Megtudom, jóléti államokban létezik féléves kikapcsolódás más munkakörben, nálunk nincs. Pedig kellene. Igaza lehet, több mentőorvos gyermekszakrendelésről, felnőtt háziorvosi ügyeletről ismerős. Szerethetik a munkájukat, de nyilván a megélhetés sem utolsó szempont. Megerősíti ezt, hogy két kaposvári doktor nyugati klinikára ment szerencsét próbálni tavaly, ötezer eurós bérért. Ez a brain-drain, agyelszívás. A helyzet sürgősségihez méltó megoldást követel. Kritikus állapot: beavatkozás kell azonnal. Van néhány hely a világon, ami átértékeli a mégoly bigott meggyőződéseket is. A kórház sürgősségi ellátása ilyen. Baleseti sérültek, mérgezettek, krónikus betegek. Az életmentés itt napi rutin. Balassa Tamás Megismerték az internet világát e-sély Hetvenhat évesen is vállalta, hogy újra az iskolapadba ül Kétmillió forintot nyert a nyolc éve működő Kaposvári Lions Club a Miniszterelnöki Hivatal (MÉH) „NETre Kész” pályázatán, amelynek lényege, hogy a harminc év feletti munkaképes és a munkanélküli lakosságot, valamint az idősebb korosztályt megtanítsák az internethasználat és az e-ügyintézés alapjaira. A negyvenórás tanfolyamok iránt óriási volt az érdeklődés; végül ötvenkét jelentkező - a legidősebb hetvenhat éves volt - fejezte be sikerrel a differenciált képzést. Az így megszerzett tudás a munkahely megtartása mellett a munkaerőpiacon való elhelyezkedést is seFélszáznál is többen vizsgáztak sikerrel az internethasználatból gítheti, míg az idősek akár információ-szerzéshez és szórakozáshoz is használhatják a világhálót. A tanfolyamok programjainak mind a kidolgozásában, mind pedig a levezénylésében e-ta- nácsadó is részt vett. a Kaposvári Lions Club „E-sély a fejlődéshez, a munkához” eMagyarorszag w A program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával, az eMagyarország Program keretében valósult meg. o^vasóTözenete^^smsT^o/^s^si^^^BB FELSŐOKTATÁS. A felsőoktatás színvonalát akkor lehetne emelni, ha az illetékes miniszter és a rektorok belátnák, hogy a mennyiség helyett a minőségre kellene törekedni. Elgondolkodtató, hogy 2-es és 3-as érettségivel is felvételt lehet nyerni főiskolára, egyetemre. A megoldás az lenne, ha kötelezővé tennék matekból, történelemből, és egy idegen nyelvből az emeltszintű vizsgát, és 4-es átlag alatt ne lehessen felvételt nyerni. Vannak szakok, amelyek nem olyan régen még csak OKJ tanfolyamként működtek. Ember NAGYATÁD. Mint ősnagyatádi én is azt kérdezem: kell ide az a körforgalom? Eléggé egyértelmű volt az adott helyen a közlekedési rend. Szerintem. POLITIKA. Hatezer pedagógust rúgtak ki. Ez ám a jó hír! * Olvasom a lapban, hogy a reálkeresetek 2,1 százalékkal gyengültek. Ez a szocialisták által felügyelt BKV-s végkielégítésben részesülő gátlástalan rablóbandára is vonatkozik? MMR INFLUENZA. Ezt az egészet a gyógyszergyártók találták ki, hogy a mil- liárdokat felvegyék. Vasvilla Béla Csurgóról (Mindjárt bele is halt egy szekszárdi fiatalember! - A szerk.) MEZŐGAZDASÁG. Mezőgazdaságunk minden eresztékében recseg- ropog. A termelőket tömegesen fenyegeti csőd. Hol van most a glóriával övezett legendás agrárminiszter? Csak nem a hatalmas baranyai birodalma építésével van elfoglalva? MMR (... és hol van a magyar mezőgazdaságot szétverő Zsíros Géza? Csak nem a hatalmas békési birodalmán? Kezdjük az alapoknál! - A szerk.)