Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-18 / 219. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. SZEPTEMBER 18., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP e------­0 mPERCES INTERJÚ Ötszázmillió városközpontra Vásárvárossá vált Marcali szakmai találkozó Tizenhetedszer ünnepük a térség gazdaságát Névadó nyomába eredtek a marcali Berzsenyi gimnazistái Lakossági fórumon is­mertették Marcaliban a városközpont megújí­tásának pályázati programját. I - Nevezhetjük második ütemnek is? - kérdeztük Arany Attila önkormányza­ti referenst.- Az első ütemben majd­nem egymilliárd forintból épült az Európa park. A má­sodikban úgy 500 millió fo­rintos fejlesztés történne az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program keretében.- Épületfelújításra, közte­rület-fejlesztésre és hu­mán-infrastruktúra erősí­tésére nyílik lehetőség?- Funkcióbővítő megújítá­sokról beszélhetünk. Ebbe tartozik a Hősök terének át­alakítása, a Dózsa utcai lakó­telepen játszótér építése, az X-es ház, a művelődési köz­pont részleges felújítása, a polgármesteri hivatal aka­dálymentesítése. Azonban olyan elemei is vannak, mint a városmarketing vagy kira­gadott példaként a köztiszta­sági tevékenység.- A programban partne­rekre is számítanak?- Egyházközségi, civil egyesületi és vállalkozói partnereket is szeretnénk bevonni. Például a meghatá­rozott területen működő kis- és középvállalkozások part­nerséget vállalva ötvenszá­zalékos támogatást kaphat­nak üzleteik felújítására, bő­vítésére. ■ V. E. Színes forgatag a stan­dok és sátrak között. A Marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásárra több mint százötven kiállító érkezett. Vigmond Erika Suchman Tamás kormánybiz­tos a vásárjogról beszélt, Sütő László polgármester a gazda­ságról szólt, Szászfalvi László országgyűlési képviselő vásár­díjakat adott át. Ünnepélyesen nyitotta meg kapuit a marcali kiállítás és vásár csütörtökön. - Annak idején azok a városok fejlődtek, ahol az utak találkoz­tak, azért is, mert az utak ke­reszteződésében tartották a vá­sárokat - mondta Suchman Ta­más a vásárok történetét fel­idézve, köztük azt is: bár egyes kutatások korábbra teszik, de a megyei levéltár dokumentumai alapján Marcali 1772-ben nyer­te el a vásártartási jogot. - A vá­sárjog egyúttal azt is jelentette: tudást, tapasztalatot, talál­mányt, ötletet cseréltek az em­berek, s vittek tovább. A vásá­rok jó hatással voltak az adott települések környékére is. A marcali négynapos szakmai találkozó a térség gazdasági ün­nepe, ahol a résztvevők megmu­tathatják a fejlődésüket. Lehető­ség nyílik üzletkötésre, s bővít­hetik a piaci megjelenésüket is.- Ami a gazdaságát illeti, Marcali túl van a válság nehe­zén - mondta Sütő László, a te­lepülés polgármestere. - Vi­szont ha a város klasszikus mű­ködését nézzük, azt, hogyan tudja fenntartani az intézmé­nyeit, akkor nagyon nehéz hó­napok várnak ránk. Gazdasági területen biztató, hogy kisvál­lalkozásaink s a nagy cégeink is talpon maradtak. Erősödés is tapasztalható, amit az iparűzési adó és a foglalkoztatottság nö­vekedéséből látunk. A polgármester a fejlesztések között kiemelte az Indrustrie Elektrik erősödését, a Ziehl- Abegg új munkacsarnokát, a gyógyszálló és a Tesco építését. Elárulta azt is: a Sole-Mizo meg­vásárolta a Danont, s az ország Túrórudi-gyártásának 15 száza­léka koncentrálódik majd a marcali üzemben. Az Aranyhíd Őszi Fesztivállal fűszerezett vásár már tizenhe­tedik éve mozgatja meg a várost és környékét, s hozza össze az embereket. Autómárkákat lehet kipróbálni, kényelmes fotelek­be ülni, otthoni gazdaságban hasznos kisgépeket vizsgálgat- ni. Megkóstolható a háziasán sült kenyér s hozzá a nagyma­ma szilvalekvárja is. Aki pedig ezek után kíváncsi még a jövő­jére is: nyújthatja a tenyerét, vagy jósoltathat kártyából. Arany Attila: a sikeres pá­lyázat ötszáz- milliós fejlesz­tést hozna Hagyományosan kiosztották a vásár díjait is vásárdíjat kapott: a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet, Mesztegnyő és Gadány Mikrotérsége, a Mészáros Kft., az OroTeam Bt, a Sauber- macher-Marcali Kft. és a Vide­oton Elektro-Plast Kft. TERMÉKDÍJAS lett: Fekete Zol­tán, a Tekla Kft., a Domonkos Nyomda, a Széchenyi Zsig- mond szakközép- és szakis­kola és a Kertészeti Áruház. különdíjas lett a Calor 2000 Kft., az MTD Hungária Kft. és a Szentkirály Kft. a vásárépítők díját a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás és a Marcali Szakképző Iskola vehette át. a rendezőség különdíjában a Somogy Kéményseprő-Mester Kft. részesült. Nagy az érdeklődés az újdonságok iránt. 150 kiállító kínálja portékáit ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK MARCALI VÁROS FIZETETT HIRDETÉSE Diákok és pedagógusok ültek kerékpárra, s eredtek a marca­li Berzsenyi Dániel gimnázium névadójának nyomába. A niklai remete, Berzsenyi Dániel több mint harminc évig élt, gazdál­kodott és alkotott Niklán. A Ber- zsenyi-emléktúra több mint harminc résztvevője megnézte a múzeummá átalakított egyko­ri kúriát, köztük a kertben ma­gasodó híres gesztenyefát is, amelyet még maga a költő ülte­tett, végül koszorút helyeztek el, valamint verseket is mond­tak a niklai temetőben Berzse­nyi Dániel sírjánál. Gyógytestnevelési bemutató volt a marcali strandon Gyakorlatok vízben és szára­zon. Szülőknek, pedagógusok­nak tartottak gyógytestnevelési bemutatót a marcali fürdőben. Az Egységes Pedagógiai Szak- szolgálat szervezésében, az ön- kormányzat ifjúsági és sportbi­zottságának támogatásával hat­van marcali gyermek és tíz ba- latonmáriai óvodás vett részt a foglalkozásokon. Gergőné Babi­na Jusztina, a szakszolgálat ve­zetője elmondta: leginkább lúd­talppal és enyhébb gerincprob­lémákkal találkoznak. A bemu­tatónapon arra is felhívták a fi­gyelmet, milyen gyakorlatokkal lehet ezeken s még sok más problémán segíteni. Őszi kirándulás városnézéssel és sok sétával Eszéken várost néztek, Kopá- cson sétáltak a természetvédel­mi parkban, Baünán emlékmű­vet látogattak a marcali és kör­nyékbeli szépkorúak. Háromnapos őszi kirándulá­son jártak ugyanis a boronkai, a somogyszentpáli és a marca­li Szivárvány egyesület nyug­díjasai. Huszonötén ültek a buszra, s járták be a horvát ne­vezetességeket. Uj marcali munkacsarnok a ventilátorgyártáshoz Az idei év vállalkozója Marcaliban elismerés Önkormányzati díjat hozott a húszévnyi bútorasztalosság Közel áll az átadáshoz a marcali Ziehl-Abegg ventilátorgyártó cég új munkacsarnoka. Az ötezer-há­romszáz négyzetméteres gyártó- csarnok a tervek szerint október végére készül el teljesen. A künzelsaui anyavállalat tavaly döntött marcali üzemének bőví­téséről. A fejlesztés majdnem el­éri az egymilliárd forintot. Szíjártó Ferenc ügyvezető igazgató elmondta: az összeg harminc százalékát sikerült pá­lyázaton elnyerni a Gazdaság- fejlesztési Operatív Program ke­retében. Ez pontosan 287 millió forint, amelyet az építkezésre, termelőgépek beszerzésére és infrastrukturális fejlesztésre fordítanak. Amint az új gyártó­csarnokban beindul a termelés, a következő két évben száz­százötven embernek teremte­nek majd munkahelyet a város­ból és környékéről. Az első munkacsarnokot még 1995-ben adták át, azóta folyamatosan bővül a Ziehl- Abegg. Jelenleg három üzem­részben folyik a termelés. Ez a térség egyik legnagyobb foglal­koztatója, átlagosan mintegy félezer ember dolgozik a gyár­ban. Bár a gazdasági válság mi­att a cégnél is volt létszámle­építés és munkaidő-csökken­tés, a termelés azt mutatja: ma­guk mögött hagyhatják a ne­hézségeket, s már több dolgo­zót vissza is tudtak venni. Már hagyomány, hogy a marca­li önkormányzat a nemzetközi kiállítás és vásár megnyitóján adja át az Év Vállalkozója elis­merést. Idén Ősz Sándor bútor- asztalosnak ítélte a díjat, aki tős­gyökeres marcaliként él és dol­gozik a városban. Ősz Sándor húsz éve, 1989- ben állt saját lábára egyéni vál­lalkozóként. - Korábban a vá­ros különböző intézményeiben dolgoztam, s vállalkozóként is eleinte ajtó-ablak gyártással foglalkoztam - mondta Ősz Sán­dor. - A faanyag-beszerzési problémák miatt váltottam bú­torra. Mivel a bútorgyártásban is specializálódni kell, a kony­habútorok mellett döntöttem, s Díjazzák a teljesítményt. Ősz Sándor (balról) kapta az önkormányzattól az Év Vállalkozója elismerést. A díjat Sütő László polgármester adta át már több mint tíz éve ez is a fő tevékenységi köre az egyre bő­vülő vállalkozásnak. Két éve nyitottuk meg a konyhabútor­bemutató stúdiónkat is. Az év vállalkozója arról is be­szélt: elvárás, hogy ötleteket, terveket adjanak, milyen meg­oldásokkal lehet a behatárolt te­ret beépíteni. Itt sokat számít a fantázia, hogy újat mutassanak színekben vagy akár kialakítás­ban, s a háziasszonyok erre a leginkább vevők.- Büszke vagyok az eüsme- résre - tette hozzá. - Lendületet is ad, főleg ebben a nehéz idő­ben, mikor akárcsak mások­nak, küszködni kell a piacért. ■ Vigmond E.

Next

/
Thumbnails
Contents