Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-18 / 219. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. SZEPTEMBER 18., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP A kaposvári modell sikerei veszélyben az emberek A kormány százhúszmilliárdos megszorításra készül Kaposvár az ország rend­kívül rossz gazdasági helyzete ellenére is épül, ám a jövőre tervezett kor­mányzati megszorításo­kat lehet, hogy már mi sem fogjuk bírni - nyilat­kozta lapunknak Szita Károly polgármester.- 120 milliárd forintos meg­szorítást jelentett be Bajnai Gordon, ennyit vonnának el jövőre az önkormányzatoktól. Mi mindentől kell búcsút ven­niük a kaposváriaknak?- Én még bízom abban, hogy a miniszterelnök indítványát nem fogadja el az Országgyű­lés - mondta Szita Károly pol­gármester. - Nemcsak ellenzé­ki, hanem kormánypárthoz tartozó polgármesterek is ül­nek a padokban, így ó'k is köny- nyen beláthatják, hogy ez a megszorítás komoly gondokat okoz a településeken. Remé­lem, lesznek olyan bátrak és bölcsek, hogy a kormány javas­lata ellen fognak szavazni, mert a pénzt a településeken élőktől kívánják elvenni.- Az eddigi tapasztalatok alapján erre a bátorságra és bölcsességre aligha lehet szá­mítani.- Pedig könnyű belátni, hogy a jelenlegi helyzetben nem el­venni, hanem adni kell. Folya­matos elvonások nehezítik az emberek életét. Lassanként ille­ne belátni, hogy a megszorítás­ból soha nem lesz építkezés, nem ez a fellendüléshez vezető út. A válság idején nem a szá­mokkal, a valutaalap elvárásai­val kell elsősorban foglalkozni, hanem az itt élőkkel, azokkal, akik önhibájukon kívül kerül­tek bajba.- Azt mondják, nincs pénz.- Ezt a magyarázatot nehéz elfogadni, amikor mindennap kiderül valamilyen turpisság. Kiszámolta már valaki, hogy a százmilliós végkielégítésekből hány ember foglalkoztatását le­hetne támogatni? A települé­sek, különösen a nagyvárosok számtalan önként vállalt fel­adattal próbálják a helyieket tá­mogatni, csak Kaposváron há- rommilliárd forintot adunk pol­gárainknak törvényi kötelezett­ségeken kívüli jogcímeken.- Tehát ezeket a támogatáso­kat fogják ellehetetleníteni?- Ha mégis elfogadják a szo­cialisták és a szabad demokra­ták ezt a költségvetési terveze­tet, egészen bizonyos, hogy sé­rülni fog a támogatási rendszer. A helyi adó elengedésével pél­dául önként vállaltuk a kisebb vállalkozások támogatását, mert úgy gondoljuk, ezzel meg­előzhető a csőd, megelőzhető az emberek elbocsátása. De ugyanilyen fontos a kultúra és a civil szervezetek segítése is. Ugyanígy említhetem a szociá­lis kölcsönt, a fiatalok ösztöndí­ját, a lakásfenntartási és albér­leti támogatást vagy éppen a hetvenmillió forintos foglalkoz­tatási alapunkat. Szita Károly: a jelenlegi helyzetben nem elvenni, hanem adni kell- Ez utóbbi a kaposvári mo­dell egyik vívmánya. Veszély­be került?- Nos, elvonások ide vagy oda, egy biztos: a kaposvári modell célkitűzéseiből nem en­gedünk, mert úgy látjuk, s az eredmények is ezt igazolják, hogy valódi megoldást sikerült találnunk, jó stratégiával, jó úton indultunk el. És továbbra is ezt az utat ajánljuk az or­szágnak is. Hiszen bebizonyo­sodott: a folyamatos építkezés­sel, a beruházásaink előreho­zásával valóban enyhíteni tud­tuk a válság gyakran kegyet­len, kíméletlen hatásait. Az itt élők már-már természetesnek veszik, hogy a város számos pontján zajlik az építkezés, de azt tudnia kell mindenkinek, hogy ez korántsem általános, korántsem természetes a re­cesszióban. Nemcsak a na­gyobb fejlesztések - a fürdő, a belváros átalakításai - foly­nak, hanem a tervek szerint végezzük az idei útfelújításo­kat is. Lassan végzünk az in­tézmények korszerűsítésével, s hamarosan átadjuk a fiata­loknak az önkormányzati fi­nanszírozással készülő bérla­kásainkat is. Ezen munkálatok többségét kaposvári vállalko­zások végzik, foglalkoztatva ezzel az itt élőket. Látható, hogy ilyen körülmények között a 120 milliárdos elvonás rend­kívül nehéz helyzetbe hoz minden önkormányzatot, tehát bölcs döntést kell hoznia min­den országgyűlési képviselő­nek. Ez az ő felelősségük! SEGÍTÜNK... F. SZARKA ÁGNES Szemetes helyek KAPOSVÁRI OLVASÓNK SMS- ben jelezte, hogy több hete tele van a Béke-Füredi la­kótelep fekete zsákokkal, letört faágakkal. Ilyen terü­let a Kanizsai u. 18. szám nyugati oldala és számta­lan más hely. hartner Rudolf, a kapos­vári városgondnokság ve­zetője válaszolt: az olvasó­nak sajnos igaza van. Az ottfelejtett zsákokat soron kívül elvitetjük. Megmarad az öreg diófa MÁR EGYSZER ÍRTAM Önnek, hogy Kaposfüreden az isko­la parkolójában áll egy öreg diófa, amely gátolja a forgal­mat! Elkezdődött a tanítás, és újra felmerült, hogy mekkora káoszt okoz ez a fa a gépkocsival érkezők kö­rében! - írta egy olvasónk. HARTNER RUDOLF: a kapOS- füredi részönkormányzat döntése értelmében az egészséges, komoly értéket képező diófát nem vágjuk ki. Óvatosabban, körülte­kintőbben, türelmesebben kell a parkolóban közleked­ni, így elkerülhető a káosz és az esetleges baleset is. Kiírták a trianoni emlékmű készítésére a pályázatot A zártkertek őrzését is támogatja Kaposvár Limlomgyűjtési akció ismét lesz Kaposváron Az október ötödikével kezdődő héten, egészen péntekig gyűjtik a lomot a város különböző kör­zeteiben a Városgazdálkodási Zrt. munkatársai. A lomtalaní­tás a rendszeres szemétszállítá­si napokon történik. Az építési és a veszélyes hulladék nem tar­tozik a limlom közé, ezért nem szállítják el. A feleslegessé vált hulladékot a gyűjtőedények mellé kell kihelyezni. Trianon-emlékmű tervezésére és felállítására írt ki pályázatot Kaposvár Megyei fogú Város Ön- kormányzata. A trianoni szerződés aláírásá­nak 90. évfordulója alkalmából a Berzsenyi park, a Damjanich és a Szent Imre utca által hatá­rolt területre tervezi a város az emlékművet. Készülhet fémből, kőből vagy az előbbiekből együttesen, ám más időtálló anyag felhasználása is megen­gedett. Az emlékmű állításának maximális keretösszege bruttó 17 millió forint, amely az elké­szítést és a helyszínre szállítást is magában foglalja. A pályázat beadásának határideje novem­ber 5.16 óra a városházán, a ré­gi épület első emeletének 109- es szobájában. A részletes pá­lyázati felhívás letölthető a www.kaposvar.hu honlapról.- A külterületi zártkertek őrzé­sének támogatására hirdetett pá­lyázatot Kaposvár Megyei logú Város Önkormányzata - tudtuk meg Hartner Rudolftól, a kapos­vári városgondnokság vezetőjé­től. - A pályázaton olyan közös­ség, egyesület, civil szervezet ve­het részt, amelyik legalább száz ingatlan rendszeres őrzéséről gondoskodik. A zártkerti közösség az őrzés­sel hivatásszerűen foglalkozó vállalkozást is megbízhat - tet­te hozzá Hartner Rudolf. - Sike­res pályázat esetén a kaposvári önkormányzat vállalja a szám­lákkal igazolt kiadások felének kifizetését, legföljebb havi öt­venezer forintig. Az-igénylése­ket a polgármesteri hivatal mű­szaki igazgatóságához, a Kos­suth tér 1. szám alá lehet be­nyújtani folyamatosan. rrmtmrm Közérdekű kérdéseiket hét­főtől péntekig 12-14 óra kö­zött a 82/528-156-es telefon­számon feltehetik! ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS FIZETETT HIRDETÉSE POLITIKA. Azok várnak áldozatot az emberektől - Kórházak, vasutak, is­kolák, stb. -, akik ezt a helyzetet elő­idézték. * Kaya I., J. Tót, Ezüsthajó Kft., lázas sietséggel 80 évre titkosí­tott százmilliárdos olajügyek. Csak az nem emlékszik ezekre, hogy me­lyik kormány idején történtek ezek, akinek dupla adag Cavintont kell szednie! A Fidesznek csak az a kor­rupció, amiből kimaradtak. Laci bá­csi * Ajaj! Pedagógus sztrájk, vas­utas sztrájk, halak kiprivatizálása a Balatonból. * Tegnap kezdődött a munka az Országházban, egy nap múlva hova tűntek a „munkások”? Ugyanis csak páran vannak (tévé). Juli * Hatmilliárdot von el a kormány a kórházaktól fél év alatt. Nem lehet­ne a magas fizetéseket csökkenteni máshol, hogy ez ne történjen meg? Z * A Fidesz megkezdte a választási kampányát. Jobban mondva folytat­ja a már 20 éve elkezdett populista, demagóg, mocskolódó, lejárató, MSZP-ellenes hadjáratát. A semmit­mondó politikájának támogatót is talált a KDNP politikusainak szemé­lyében. Most kétharmados győze­lem a cél, hogy Alkotmányt tudjanak módosítani. Ember ÁLOMFIZETÉSEK. Nem arról szól a rendelet, hogy az alapbért kell nyilvá­nosságra hozni, hanem a teljes havi jövedelmet, jutalékkal, prémiummal, FB tagsági díjjal, stb. Kapós-Fürdő Kft vezető csak ennyiért dolgozik ha­sonló kft.-vezetőkkel szemben? Egy adófizető * A Sefag vezetőinek két­millió felett, a csurgói üzemüket meg leépítik, mert nem tudják fizetni a dolgozókat. Vasvilla Béla Csurgóról * Felháborító, hogy milyen többmilliós fizetéseket kapnak pont az állami vállalatok vezetői! A kisemberek meg 50-60 ezer forintért halálra dolgoz­zák magukat. Ha egyszer válságban az országban, akkor miért nem ve­szik vissza a fizetésüket a felére?! Mások meg nyomorognak. Ha én rosszul végzem a munkám, kirúg­nak, őket meg megjutalmazzák! Hogy van ez, teljesen hülyének nézik a melóst? Álljt kell parancsolni már végre! * Érdemes volna felülvizsgálni a MÁV-nál Gaskó István fizetését és éves jutalmát is. Mert azért nem kell horribilis összegeket kifizetni, hogy megkeserítse azoknak az életét, akiknek adóforintjaiból kapja hatal­mas fizetését Az eszement sztrájk szervezéseivel kárt okoz a MÁV dol­gozóinak éppúgy, mint az adófizető utazó közönségnek. Ember * Ne csak a kisembereket „szorongassák” , hanem azokat is, akik milliókat ke­resnek. Például aki 50 százalékos rokkant dolgozni nem tud, kap 29 ezer forintot havonta, de még jövőre sem kap egy kis emelést Az állami vezetők meg 2-3 milliót kapnak ha­vonta. Ez igazságos? * A polgármes­terek fizetése is nyilvános, mivel az állami költségvetésből kapják. Ezt mikor olvashatjuk? Üdv. Tibi bá (Min­den év elején közöljük a listát, leg­utóbb február 13-án. - A szerk.) BKV. A korrupció miatt és az állam megkárosításáért ne mindnyájan fi­zessünk, csak az, aki elköveti! Béla KADARKÚT. A kadarkúti beka- merázás helyett a vótai utat kellene megcsinálni. Naponta jár a mentő az otthonhoz ezen a fertelmesen rá­zós úton. Nem csak központja van Kadarkútnak! KÖZPÉNZ. Úgy osztják maguk között a közpénzt, mint a cukrot. Azért sze­dik el a kisemberektől, öregektől, gyerekektől, amit csak tudnak. Re­méljük, a lelkünket nem privatizál­ják! ■WmuLTtt SOMOGYBÁN ma Kaposváron a Guba Sándor utcai rögzített telepítőhelynél 8.30-15.30-ig, Barcson 9-15-ig, Balatonke- resztúron 18-22-ig, az autópá­lyán a balatonfenyvesi felhajtó- nál 9.30-11-ig mérnek. • Nyugállományú vagy, nyugdíjas vagy és képezni szeretnéd magad? • Már voltál katona és vissza szeretnél jönni? • Elhagyod a Honvédséget és szeretnél sikeresen visszailleszkedni a civil társadalomba? • Szeretnéd képezni magad, hogy tovább szolgálhass? Tégy Önmagádért! www.tegyonmagadert.hu Hívj bennünket! Elérhetőségeink: KMRI Regionális képviselet Dél-dunántúli régió (Baranya, Tolna, Somogy megye) (Pécs) Cím: 7624 Pécs, Kisfaludy utca 5. Telefon: 06/70/374-3084 E-mail: kmripecs@tegyonmagadert.hu Civil munkaügyi road-show helyszíne és időpontja: Nagyatád 2009.09.18 A projekt az EGT Finanszírozási . Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási nPanrt^i. nflnNr Mechanizmuson keresztül Izland, Liechtenstein y t ü,------­NF Ú és Norvégia támogatásával valósul meg. K • SMS:"20/968-94TT^jjjjjjjj^^

Next

/
Thumbnails
Contents