Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-20 / 92. szám

SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 20., HÉTFŐ 10 Kupagyőzelmet ért a siófoki leánycsapat remeklése Két siker, négy vereség labdarúgó nb ni A kaposváriak és a nagyatádiak is örülhettek Alulmaradtak az alapszakaszban a felsóházba jutó somogyi pólósok Remekeltek a Siófok KC fiatal kézilabdázói, akik megnyerték a XIX. Balaton Kupát, a 94/95-ös korosztályban. Zámbó Tibor ta­nítványai a nyitó mérkőzésen még kikaptak ugyan, de három német csapatot, illetve a Veszp­rémi Betont legyőzve mégis ki­harcolták a továbbjutást. Az elődöntőben Pest váloga­tottja sem tudta megállítani a lányokat, akik egy góllal nyerve (15-14) bejutottak a mérkőzés­sorozat döntőjébe. A siófokiak maguknak tették nehézzé a mérkőzést, hisz három perccel a vége előtt még ötgólos előny­ben voltak (15-10). ■ A Siófok KC játékosát, Nagy Évát a torna legjobb kapusának is megválasztották. Az első helyért a német Bezirk Obenwald-Spessart együttesével mérkőztek, akik­től az első mérkőzésen kikap­tak. A lányok ezúttal jobban összpontosítottak, és visszavág­tak a vereségért. Parádés máso­dik félidei teljesítményükkel megnyerték a találkozót (14-6). A kupa mellé egy különdíjat is begyűjtötték a Balaton-parti- ak: a torna legjobb kapusának a siófoki Nagy Évát választották. A díjat az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának klasszisa, Putics Barna és Nikola Ekle- movic adta át. A serdülőkhöz hasonlóan a siófokiak ifi csapa­ta (90/91-es korosztály) is in­dult a tornán, akiknek keve­sebb sikerélmény jutott. Utóbbi­ak végül a negyedik helyen zár­tak. ■ Keszthelyi Zoltán TOTÓ | 1. Arsenal-Chelsea 1-2 2 2. Bielefeld-Bayern München 0-12 3. Bochum-Dortmund 0-2 2 4.1. FC Köln-VfB Stuttgart 0-3 2 5. Karlsruhe-Hoffenheim 2-2 X 6. Wolfsburg-Leverkusen 2-11 7. Hamburg-Hannover 2-11 8. Hertha BSC-Bremen 2-11 9. Genoa-Lazio 0-12 10. Juventus-lnternazionale 1-1 X 11. Cagiiari-Napoli 2-01 12. Catania-Sampdoria 2-01 13. Udinese-Fiorentina 3-11 Pluszmérkőzés: 14. Manchester United-Everton 0-0 x Gólgazdag mérkőzéseket játszottak harmadosztályú csapataink a hétvégén, ám győzelemnek csak a Ka­posvári Rákóczi ligaegyüt­tese és a Nagyatád örül­hetett. Tudósítóinktól DRÁVA CSOPORT NAGYBAJOM-MOHÁCS 1-4 (1-2) Nagybajom, 100 néző. V.: Mol­nár A. nagybajom: Noé - György, Kollega B., Szabó A., Búzás - Horváth Á. (Óvári, 86.), Babai, Nagy R. (Tóth G., 58.), Laki - Androsics, Ágoston (Májer, 31.). edző: Bőzsöny János. gólszerzők: Babai (9.), illetve Baumner (15.), Balázs G. (32., 56.), Gillich (88.). Elsősorban magának köszön­hette a vereséget a Nagybajom, de a mérkőzés alakulása nem a hazaiakon múlt. jók: Szabó A., Horváth Á., Ulet- ve Balázs G., Vukmann. VASVÁRI JÁNOS BEREMEND-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FCII. 1-2 (0-1) Beremend, 200 néző. V.: Bíró. Rákóczi fc ii.: Horváth I. T. - Kovácsevics (Dekanics, 51.), Sze­les, Major - Tabi (Bőle, 60.), Keczeli, Horváth II. T., Balázs B., Németh M. - Bozsovics, Reszli (Szolomájer, 70.). edző: Pusztai László, Balázs József. gólszerzők: Gergely (55.), il­letve Bozsovics (16.), Szolomájer (90.). A Rákóczi fiataljai adósak ma­radtak a jó játékkal, ám a mér­kőzés összképe alapján megér­demelt győzelmet arattak. JÓK: Gergely, Újvári, Helesfay, illetve Horváth II. T., Major, Bőle, Németh M. takács Róbert NAGYATÁDI FC-PÉCSVÁRAD 2-1 (1-0) Nagyatád, 150 néző. V.: Szap- panyos nagyatádi FC: Patak - Prucsi, Tamás, Horváth J. (Vukmann, 46.), Bencsik - Balogh Zs. (Bre- zovszky, 46.), Márton, Kiss J., Akácsos (Nagy B., 75.) - Pintér D., Pércsi. edző: Papp Zoltán. GÓLSZERZŐK: AkácSOS (20.), Brezovszky (75.), illetve Schweizer (50., 11-esből). A hazaiak a vezetés birtoká­ban a 42. percben büntetőt hi­báztak, majd a második félidő A fehér mezes Kaposvári Rákóczi ligacsapata idegenben, a Beremend otthonában aratott győzelmet elején egyenlített a Pécsvárad. A Nagyatád nagy erőket mozgósí­tott a győzelem érdekében, amit a 75. percben sikerült is kivívni. JÓK: Prucsi, Tamás, Márton, il­letve Fodor, Veit. Schweizer. KERESZTHEGYI ISTVÁN PAKSI FC II.- MARCALI VFC 4-1 (2-0) Paksi, 200 néző. V.: Botló marcali vfc: Tánczos (Hajba, 83.) - Mixtai, Károli (Magya R., 46.), Pap M. (Bódai, 75.), Tóth G. - Takács M., Kovács 0., Kovács P., Németh A. - Németh B., Lakics. edző: Németh István. gólszerzők: Vári (25.), Papp R. (10,70.), Fritz (63.), illetve Né­meth A. (53.) A nagy iramú mérkőzésen a jobb erőkből álló Paks megérde­melt győzelmet aratott. jók: Nagy I., Papp R., Vári, Poh- ner, illetve Kovács P., Kovács 0. NÉMETH FERENC DUNA-CSOPORT BFC SIÓFOK II.- DUNAHARASZTI MTK 2-3 (2-1) Siófok, városi stadion, 100 né­ző. V.: Kreisz. bfc siófok ii.: Balikó - Mogyo­rósi, Sütő, Márton, Körmendi - Eugene, Horváth A. - Horváth B., Krizbai (Tóth Zs., 90.), Tóth R. - Handler (Gadó, 68.). edző: Hor­váth Károly. gólszerzők: Horváth B. (20.), Sütő (40.), illetve Varga B. (5., 69.), Dabasi (85.). kiállítva: Horváth B. (60.). Küzdelmes, jó iramú mérkő­zésen otthonukban kaptak ki a siófoki fiatalok a keményen ját­szó vendégekkel szemben, akik a kiállítás után jól használták ki az emberelőnyüket. KESZTHELYI ZOLTÁN BALATONLELLE-VELENCE 0-3 (0-1) Balatonlelle, 200 néző. V.: Ta­mási Balaton lelle SE: Erdei - Gere, Kovács, Juhász, Bérezi (Földes 67.) - Takács (Tanárki, 62.), Herczeg, Balogh (Gál, * 46.), Gyánó - Galgóczi, Tamási, edző: Készéi Ferenc. GÓLSZERZŐK: Imrik (35., 52.), Pál (80.). Jó iramú mérkőzésen a cso­port egyik legjobb csapata meg­érdemelt győzelmet aratott. jók: Erdei, Gere, Kovács. KENÉZ ISTVÁN A DRÁVA CSOPORT TOVÁBBI ERED- J ményeí: Dombóvár-Komló 1-0, Szekszárd-Nagykanizsa 0-0, Bonyhád-PVSK 0-2, Szentlő- rinc-Bogád 3-0. A bajnokság állása 1. Szentlörinc SE 22 16 2 4 52-18 50 2. Szekszárd 22 12 7 3 40-19 43 3. Paks liga 22 13 2 7 64-31 41 4. K. Rákóczi liga 22 12 4 6 55-32 40 5. Pécsi VSK 22 11 6 5 44-33 39 6. Nagykanizsa 22 11 4 7 35-31 37 7. Kombi Bányász 22 10 5 7 37-28 35 8. Dombóvári FC 22 9 5 8 27-22 32 9. Bogád SE 22 9 3 10 26-33 30 10. Nagyatád FC 22 7 7 8 27-32 28 11. Mohács 22 9 1 12 39-48 28 12. Bonyhád 22 6 4 12 27-50 22 13. Beremend 22 6 3 13 27-42 21 14. Marcali VFC 22 6 3 13 22-38 21 15. Pécsvárad 22 5 3 14 30-59 18 16. Nagybajom 22 3 3 16 18-54 12 VÍZILABDA, férfi ob i/b kaposvári VK-MAFC 10-11 (2-2,1-3, 4-3, 3-3) kaposvári vk: Szabó Zs. - Hermann K. (1), Kovács Cs. T. (1/1), Radócz (1), Dodog (2/1), Maár (1), Viczián (2). CSERE: Elekes (kapus), Prikidánovics (1), ifj. Berta J. (1), Halász M., Horvát D., Jakó, Juhász-Szelei N. edző: Kovács Róbert. EMBERELŐNYÖS HELYZETBŐL SZÜLETETT GÓLOK: 10/3, ill. 4/0. büntetők: 2/2, illetve -. Inkább a vendég fővárosiak szempontjából volt jelentősége a találkozónak, hiszen győzel­mük esetén ők is a felsőházi rá­játszásban folytathatják bajno­ki szereplésüket. A nagyon rossz napot kifogó - a felsőházi rájátszást már korábban kihar­coló - kaposvári együttes végig csak loholt ellenfele után. A zá­ró negyedben már 11-7-re ve­zetett a MAFC, amikor végre megemberelték magukat a ha­zai pólósok. Az utolsó három percben háromszor is bevették ellenfelük kapuját, ám az egyenlítésre már nem maradt idő. ■ Fenyő G. Családosok is rajtoltak a duatlonon Szép számmal érkeztek az indu­lók a vasárnap délelőtt a MA- VIK Triatlon Club által rende­zett óvodásduatlonra. Ezen a napon a családi váltó­ban gyűlt össze a legnépesebb mezőny, ami azt is mutatja, hogy a családoknak egyre fon­tosabb a mozgás. Első helyezet­tek: 2006-ban születettek: Hor­váth Zsombor (Kaposvár); 2005-ben születettek: Németh Máté (Kaposfüred), Tőczik Bor­bála (Kaposvár); 2004-ben szü­letettek: Pacskó Dávid (Kapos­vár), Paluska Péter (Barcs); 2003-ban születettek: Horváth Noel Dominik (Kaposvár), Fónai Dorina (Kaposvár); 2002- ben születettek: Tőczik Bene­dek (Kaposvár), Király Eszter (Mernye); Családi váltók: 1 fel­nőtt - 2 gyerek: Murphy család; 2 felnőtt - 1 gyerek: Pacskó csa­lád; 1 felnőtt - 1 gyerek - 1 nagyszülő: Németh család. Csak a hajrában dőlt el végleg a barcsiak pécsi mérkőzése labdarúgó nb ii A gólerős Godslove találatával még a Kaposvölgyénél volt az előny, ám az Ajka egyenlített KAPOSVÖLGYE VSC NAGYBERKI- FC AJKA 1-1 (1-0) Nagyberki, 150 néző. V.: Kiss N. KAPOSVÖLGYE VSC: StrublíCS - Jagodits, Vaskó, Udvari, Barics (Szabó Sz., 70.) - Huzmi, Szűcs, Kalmár (Juhász, 68.), Kardos - Godslove, Nagy T. (Ivusza, 55.). edző: Horváth Lajos. ajka: Jánosa - Pothárn (Csörnyei, 46.), Sublcz, Pákái, Hornyák - Gyűrűsi, Kaj, Szabó L., Gunther (Imre, 70.) - Manganelli, Mihalecz. edző: Artner Tamás. GÓLSZERZŐK: Godslove (12.), illetve Pákái (92.). A vendégek némi mezőnyfö­lényben játszottak és helyzete­ik alapján is rászolgáltak az egyik pontra. JÓK: Vaskó, Kardos, illetve Subicz, Pákái, Szabó L., Mihalecz. hock györgy PÉCSI MFC-BARCSI SC 3-0 (1-0) Pécs, 1200 néző. V.: Bognár T. pmfc: Herbert - Szabados, Nagy J., Kovács G., Koplárovics (Fónai, 65.) - Nagy 0. (Wittrédi, 48.), Schrancz, Gyánó, Présin­ger - Szalai T. (Sipos J. 73.), Berdó. edző: Róth Antal. barcsi se: Sólyom Papizsankij, Matus, Balogh, Fellai - Kordé (Pókos, 33.), Hor­váth P., Fülöp (Gálosi, 79.), Kot­tán - Koller, Rábold (Kollega K., 68.). EDZŐ: Mészáros Ferenc. A nagyberki Godslove (jobbra) góljával még a Kaposvölgye vezetett gólszerzők: Présinger (24.), Gyánó (80., 88.). Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta, ám a hazaiak egy szabadrúgásból vezetést szereztek. Fordulás után na­gyon sokáig kiegyenlített küz­delem folyt a pályán, a Pécs vé­gül a hajrában biztosította be megérdemelt győzelmét. jók: Gyánó, Wittrédi, Présin­ger, Berdó, illetve Papizsan- szkij, Fülöp, Horváth P. MEZEI JÓZSEF TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Lom- bard FC Pápa-Baja 1-0 (0-0), Százhalombatta-Gyirmót 1-2 (0-0), Felcsút-Budaörs 2-2 (2-1), Győri ETO II.-Kozármis­leny 1-1 (1-0), ZTE II.- Integrál-DAC 4-2 (2-0). A Tatabánya-Dunaújváros mérkőzés három pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a Dunaújváros kizárása miatt a Tatabánya kapta. A bajnokság állása 1. Gyirmót SE 22 14 6 2 41 16 48 2. PMFC 21 14 3 4 38 16 45 3. FC Tatabánya 22 12 4 6 36 21 40 4. Lombard Pápa 21 11 6 4 34 16 39 5. Kaposvölgye 22 11 4 7 31 31 37 6. Kozármisleny 22 9 7 6 34 27 34 7. Budaörs 21 10 4 7 37 31 34 8. ZTE FC II. 21 9 4 8 33 25 31 9. Felcsút SE 22 7 7 8 28 28 28 10. Ajka 22 6 9 7 22 23 27 11. DAC Győr 22 7 5 10 26 28 26 12. Győri ETO II. 22 7 4 11 36 41 25 13. Baja SE 22 5 6 11 25 33 21 14. Százhalombatta 22 4 7 11 16 31 19 15. Barcs SC 22 3 5 14 18 47 14 16. Dunaújváros t ö r Jlv

Next

/
Thumbnails
Contents