Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-20 / 92. szám
SPORT 11 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 20., HÉTFŐ Tucatnyi találat egy félidő alatt megyei ii. osztály/dél A csereként érkezett Szóvári negyedóra alatt négyszer talált be Nemcsak győzött, hanem előzött is a magabiztos siófoki társulat A kilenc játékossal felálló szerdahelyiek (világos szerelésben) már az első játékrészben tizenkét gólt kaptak Még egy óráig sem tartott Somogytarnócán a mérkőzés, mivel a kaposszer- dahelyiek - akik a kezdő sípszókor kilencen voltak a pályán - az 55. percben sérülések miatt hat főre fogyatkoztak. Tudósítóinktól DDHG SATELIT FC SOMOGYTARNÓCAKAPOSSZERDAHELY 13-0 (12-0) - FÉLBESZAKADT Somogytarnóca, 100 néző. V.: Szántó. A vendég kaposszerda- helyiek eleve kilenc fővel kezdték a mérkőzést, majd az 55. percben sérülések miatt hatan maradtak a pályán, így a játékvezető lefújta a meccset. Gólszerzők: Gergulás 5, Fábián 3, Csizmadia 3, Miskovics, Takács Zs. Az ifimeccsen: DDHG Sate- lit FC Somogytarnóca-Kapos- szerdahely 1-1. IFJABB FEIGLI FERENC BABÓCSA- MERNYE 9-0 (2-0) Babócsa, 110 néző. V.: Pájer. Gólszerzők: Szóvári 4, Vastag, Korán, Varga Zs., Horváth Sz., Németh B. (11-esből). Az ifimeccsen: Babócsa-Mernye 8-1. CZUKK SÁNDOR BERZENCE- POTONY 8-0 (4-0) Berzence, 100 néző. V.: Cservölgyi. Gólszerzők: Sass K. 4, Sass D., Ákli, Lóki, Fehér (11-es- ből). Kiállítva: Jakab A. (Potony) a 82. percben ütésért, Jakab B. (Potony) a 82. percben a játékvezető megsértéséért. Az ifimeccsen: Berzence-Potony 5-0. MOLNÁR VID TASZÁRKADARKÚT 4-1 (3-1) Taszár, 150 néző. V.: Godina. Gólszerzők: Nagy N. 2, Balogh Z., Papp Attila, illetve Török. Az ifimeccsen: Taszár-Kadarkút 0-2. BOGDÁN KRISZTIÁN MAGYAREGRES- SOMOGYJÁD 3-1 (1-0) Magyaregres, 80 néző. V.: Fellai. Gólszerzők: Nyíró', Borbély, Oláh A. (öngól), illetve Oláh A. Kiállítva: Huszár (Magyaregres) a 31. percben utánrúgásért, Tringer (Somogy-jád) a 44. percben a játékvezető megsértéséért. Az ifimeccsen: Magyaregres-Somogyjád 11-0. HORVÁTH GÁBOR KISKORPÁD-BATÉ 2-0 (2-0) Kiskorpád, 150 néző. V.: Cseh. Gólszerzők: Lovas, Mátés. Az ifimeccsen: Kiskorpád-Baté 3-1. MERKEi ISTVÁN SEGESD-KAPOSFÜRED 2-2 (0-1) Segesd, 100 néző. V.: Szakács. Gólszerzők: Hermann Cs. 2, illetve Pálfi, Benedek. Az ifimeccsen: Segesd-Kaposfüred 4-0. pintér tibor GYÉKÉNYESCSOKONYAVISONTA 1-3 (0-1) Gyékényes, 50 néző. V.: Orsós. Gólszerzők: Gócza, illetve Tóth E., Jancsik, Cseh. Kiállítva: Gócza (Gyékényes) a 90. percben a játékvezető megsértéséért. Az ifimeccsen: Gyékényes- Csokonyavisonta 8-1. HORVÁTH JÓZSEF A bajnokság állása: 1. Satelit FC 22 20 0 2 83 14 60 2. Babócsa 22 15 3 4 78 28 48 3. Magyaregres 22 13 3 6 53 43 42 4. Berzence 22 12 5 5 55 29 41 5. Cs.visonta 22 10 5. 7 61 31 35 6. Kiskorpád 22 10 5 7 47 40 35 7. Kadarkút 22 11 1 10 57 52 34 8. Mernye 22 9 7 6 45 43 34 9. Kaposfüred 22 10 3 9 32 36 33 10. Taszár 22 8 6 8 44 45 30 11. K.szerdahely 22 8 4 10 49 61 28 12.Segesd 22 7 5 10 63 64 26 13. Somogyjád 22 7 4 11 34 53 25 14. Gyékényes 22 3 3 16 25 77 12 15. Baté 22 1 6 15 34 65 9 16. Potony 22 0 4 18 20 99 4 Négy pályán is fölényes hazai siker született megyei ii. osztály/észak Tíz emberrel is három pontra volt jó a Kőröshegy Bálványoson K ÉTHELY- BALATON BERÉNY 6-1 (4-1) Kéthely, 120 néző. V.: Mező. Gólszerzők: Maros 4, Harmath, Nyárádi, illetve Véghelyi. Az ifimeccsen: Kéthely-Balaton- berény 1-6. nikula andrás SÁGVÁR-BÁBONYMEGYER 6-0 (1-0) Ságvár, 50 néző. V.: Dávid. Gólszerzők: Pintér T. 3, Fehér, Feri, Kovács E. Az ifimeccsen: Ságvár-Bábonymegyer 16-1. VIDA ANDRÁS BALATONFÖLDVÁR- FONYÓD 5-0 (4-0) Balatonföldvár, 10 (!) néző. V.: Pankász. Gólszerzők: Molnár F. 2 (egyet 11-esből), Gerván A., Andorka, Niezelberger. Az ifimeccsen: Balatonföldvár-Fo- nyód 2-0. ferenczi László BALATONBOGLÁR- BALATONSZEMES 4-0 (0-0) Balatonboglár, 150 néző. V.: Nagy J. Gólszerzők: Harai 2, Kalász, Szárnyasi. Kiállítva: And- rasics (Balatonszemes) a 25. percben a második sárga lap után. Az ifimeccsen: Balaton- boglár-Balatonszemes 2-2. SZILÁGYI CSABA BALATONI VASAS- BALATONSZENTGYÖRGY 0-0 Balatonkilití (műfüves edzőpálya), 100 néző. V.: Veszner. Az ifimeccsen: Balatoni Va- sas-Balatonszentgyörgy 4-2. PÁPAI NORBERT IGAL-ÖREGLAK 3-3 (0-2) Igái, 80 néző. V.: Konczlik. Gólszerzők: Gellér 2, Szirer, illetve Izsó 2, Horváth Zs. Kiállítva: Kovács R. (Öreglak) az 56. percben a második sárga lap után. Az ifimeccsen: Igal-Öreg- lak 4-0. IDŐSEBB TANÍTÓ TIBOR BÁLVÁNYOS-KŐRÖSHEGY 0-1 (0-1) Bálványos, 130 néző. V.: Balogh L. Gólszerző: Kurdi. Kiállítva: Teplán (Kőröshegy) az 58. percben a második sárga lap után. Az ifimeccsen: Bálványos-Kőröshegy 7-1. MOLNÁR GYULA A Szőlősgyörök csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. B.szentgyörgy 22 16 5 1 56 12 53 2. B.földvár 22 13 6 3 87 28 45 3. B.szemes 22 12 3 7 49 45 39 4. Szőlősgyörök 22 10 9 3 55 31 39 5. Ságvár 22 11 5 6 47 28 38 6. Kéthely 22 11 4 7 51 30 37 7 Bálványos 22 10 4 8 38 35 34 8. Öreglak 22 9 7 6 61 51 34 9. B.berény 22 10 3 9 48 43 33 10. Fonyód 22 9 6 7 49 39 33 11. Balatoni Vasas 22 7 7 8 30 35 28 12. Balatonboglár 22 8 2 12 40 43 26 13. Igái 22 5 5 12 48 61 20 14. Kőröshegy 22 5 3 14 26 47 18 15. Bábonymegyer 22 4 0 18 29 76 12 16. Látrány visszalépett KARG AUTÓCSOPORT MEGYEI ASZTALITENISZ CSB A 16. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Taszár-Zselickislak 16:2 (Lomnici 4, Horváth 4, Bodó T. 4, Szomorú 3, valamint a Szomorú-Bodó L. páros, illetve Háttá J. 1, valamint a Háttá J- Kovács páros). Tab-Kaposvári AC II. 7:11 (Wilhelm 2, Hoppál 2, Dunajcsik 1, Horváth 1, valamint a Wilhelm-Hoppál páros, illetve Bükfa 4, Szakály 3, Okos 3, valamint a Szakály-Okos páros). Kaposvári AC Veterán-Ba- latonszárszó 6:12 (Garbóczi 2, Móricz 2, Baksa 1, Koszorú 1, illetve Illés 4, Fehér 3, Békés 3, valamint az Illés-Fehér és a Békés-Kemény páros). Berzen- ce-Siófok 0:18 (Balaton 4, Pencsov 4, Horváth 4, Tóth 4, valamint a Balaton-Pencsov és a Horváth-Tóth páros). ■ A rangadón a házigazda siófoki egylet magabiztosan verte a taszáriakat. A 17. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Kaposvári AC II.-Berzence 18:0 (Major 4, Bükfa 4, Szakály 4, Okos 4, valamint a Major-Biikfa és a Szakály-Okos páros). Nagybajom-Tab 17:1 (Andro- sics 4, Hőgye 4, Sándor 4, Toldi 3, valamint az Androsics-Hőgye és a Sándor-Toldi páros, illetve Dunajcsik 1). Siófok-Taszár 15:3 (Balázs 4, Szár 3, Balaton 3, Bartha 3, valamint a Balázs- Szár és a Balaton-Bartha páros, illetve Horváth 2, Lomnici 1). Zselickislak-Darány 15:3 (Háttá J. 4, Háttá I. 4, Rák 4, Kovács 2, valamint a Háttá J-Herner páros, illetve Vérti 1, Kappant 1, valamint a Vérti-Nagy páros). Nagyatád-Balatonszárszó 6:12 (Pomozi 3, Kiss 2, Jéger 1, illetve Illés 4, Fehér 3, Huszár 2, Békés 1, valamint az Illés-Fehér és a Huszár-Békés páros). A 12. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Berzence-Darány 4:14 (Lakatos 2, Kollár 1, Varga 1, illetve Kappant 4, Vérti 4, Kecskés 2, Mihály 2, valamint a Kappant-Kecskés és a Vérti- Nagy páros). A 14. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Berzence-Nagy- atád 4:14 (Kollár 1, Lakatos 1, Kondor 1, Varga 1, illetve Kiss 4, Pomozi 4, Jéger 4, valamint a Kiss-Pomozi és a Jéger-Békefi páros). ■ Fenyő Gábor A kupa megvan, jöhet az újabb bajnoki arany A mérőiek rúgtak több gólt, mégis alulmaradtak megyei i, osztály Megfogyatkozva is fölényesen nyert a Zamárdi a vendég Böhönye ellen Három nappal a sikerrel megvívott szolnoki Magyar Kupa-finálé után már rajtol a férfi röplabda-bajnokság utolsó szakasza. A Kométa-Kaposvár SE - amelynek három tagját, nevezetesen Kántor Sándort, Kaszap Tamást és Molnár Dávidot doppingellenőrzésnek vetettek alá a péntek esti aranymeccs után - hétfőn este 18 órakor a Dágot fogadja a Városi Sportcsarnokban; a visz- szavágó rá két napra, azaz szerdán szintén 18-kor lesz. Ha netán szükség lenne harmadik találkozóra - előre borítékolható, hogy nem, - akkor pénteken este újra pályára lép majd egymás ellen a két csapat a somogyi megyeszékhelyen. ■ Fenyő G. KAPOSMÉRŐBALATONSZÁRSZÓ 2-3 (2-2) Kaposmérő, 150 néző. V.: Hegyi. Gólszerzők: Dűli, Juhász P., illetve Szentkirályi, Fischer, Gyimesi (öngól). Az ifimeccsen: Kaposmérő-Balatonszárszó 8-0. SZABÓ FERENC SOMOGYVÁR- TAB 3-0 (1-0) Somogyvár, 150 néző. V.: Bana. Gólszerző: Valkó 3. Az ifimeccsen: Somogyvár-Tab 3-0. FAZEKAS KRISZTIÁN MEZŐCSOKONYA- LENGYELTÓTI 3-0 (1-0) Somogysárd, 120 néző. V.: Agócs. Gólszerzők: Bruncvig, Hazai pályán maradt alul a listavezető kaposmérői együttes Bató, Jovánczai I. Az ifimecs- csen: Mezőcsokonya-Lengyel- tóti 4-3. HORVÁTH JÁNOS ZAMÁRDI- BÖHÖNYE 4-1 (1-0) Zamárdi, 100 néző. V.: FerenCzi. Gólszerzők: Berki, Huszár, Mogyorósi, Stickel, illetve Ruzsics (11-esből). Kiállítva: Takács Zs. (Zamárdi) a 20. percben rossz ütemű szerelésért. Az ifimeccsen: Zamárdi- Böhönye 1-1. JOŐ GÁBOR CSURGÓ-BALATONKERESZTÚR- BALATONMÁRIAFÜRDŐ 3-1 (0-0) Csurgó, 100 néző. V.: Fodor Gy. Gólszerzők: Markos, Bódis, Szabó S., illetve Gelencsér. Az ifimeccsen: Csurgó-Balaton- keresztúr-Balatonmáriafürdő 3-0. KISS BÉLA LÁBODKARÁD 1-4 (0-1) Lábod, 150 néző. V.: Ballér. Gólszerzők: Kulcsár, illetve Szukován 4. Az ifimeccsen: Lábod-Karád 2-4. SZEKERES JÓZSEF TAPSONY- JUTA 2-1 (2-1) Tapsony, 250 néző. V.: Barna. Gólszerzők: Pozsonyi, Fenusz, illetve Simon R. Az ifimeccsen: Tapsony-Juta 1 -6. FÁBOS ISTVÁN A Buzsák csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1 Kaposmérő 22 14 6 2 42 13 48 2 B.szárszó 22 12 7 3 41 22 43 3 Csurgó 22 13 1 8 47 45 40 4 M.csokonya 22 11 7 4 45 26 40 5. Buzsák 22 11 7 4 52 36 40 6 Tab 22 9 5 8 33 31 32 7 Tapsony 22 9 3 10 33 38 30 8 lábod 22 8 6 8 39 35 30 9 Zamárdi 22 7 9 6 47 33 30 10 Karád 22 8 5 9 40 47 29 11. Juta* 22 8 7 7 42 29 28 12 B.keresztúr 22 8 3 11 41 41 27 13 Somogyvár 22 8 2 12 35 43 26 14 Lengyeltóti 22 5 5 12 37 53 20 15 Böhönye 22 2 6 14 12 43 12 16 Kaposfö viszalépett A *-gal jelölt Juta csapatától három büntetőpont levonva.