Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-10 / 85. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 10., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP Megyei segítség a falvaknak forrás Számtalan kistelepülés egy fillért sem képes fejlesztésre fordítani A válság ellen az önkormányzatok leghatékonyabb segítői a pályázati források lehetnek^ Ez sem jelent azonban minden esetben megoldást, hiszen a támogatás mellé többnyire saját forrásból is biztosítani kell meghatározott összeget. Sajnálatos módon sok település van országos és megyei szinten is, amelyek képtelenek akár a legminimálisabb hozzájárulás felmutatására is - indokolta új programjukat Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke. - Ezért tavaly márciusban határoztunk egy 300 millió forintos öneró'alap létrehozásáról, amelyre a megye városainak kivételével valameny- nyi település pályázhat a regionális operatív program és az európai uniós vidékfejlesztési pályázatok mellé biztosítandó saját erő részbeni kiváltására. A pályázatok benyújtása folyamatos 2010. december 31-éig, a döntéshozó bizottság pedig negyedévente dönt Utolsó ülése április 3-án volt, így a nyári szünet előtt várható újabb döntési forduló - a pályázatok beérkezésétől függően. Gelencsér Attila elmondta, az elmúlt egy évben 57 önkormányzat döntött úgy, hogy igénybe veszi a megyei forrást. A pályázatokra a bizottság közel 68 millió forintos támogatást szavazott meg, és ezzel mintegy 3,8 milliárd forintos fejlesztés megvalósításához járult hozzá. Az eddig pályázott beruházások között a legnagyobb arányt a falugondnoki kisbuszok beszerzése alkotja. Egyre több igény érkezik azonban a tavaly meghirdetett vidékfejlesztési pályázatok kiegészítésére. Ezek a fejlesztések jellemzően települések megújítását, településközpontok kialakítását, valamint közterek és ravatalozók felújítását célozzák. Ugyancsak több pályázat érkezett a kistérségi integrációs oktatási pályázatok saját erejének részbeni kiváltására is. Kisebb arányt képviselnek a környezetvédelmi projektek, mint példáid települési szennyvízelvezetés és -kezelés megvalósítása is. A közgyűlés elnöke hozzátette, idén az európai uniós vidékfejlesztési pályázatok meghirdetésekor újra megnyitja a megyei önkormányzat az önerőalapot, amelyből a beruházások áfaösszegének 50 százalékát tudják majd támogatni. Bővül a Mura-Dráva régió Csáktornya Összefogással több eséllyel pályázhatnak A Mura-Dráva Eurórégió kibővítéséről döntöttek a napokban annak megalapítói Csáktornyán. Az egyeztetésen a Mura-Dráva Eurórégió elnöksége, az abban részt vevő Somogy megye és annak vezetői az eurórégió alap- szerződésének módosításáról is megegyeztek. Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, a közös uniós alapokra úgy pályázhatnak a legsikeresebben az eurórégióban részt vevő országok, ha kiszélesítik az együttműködést így az alapító tagok (Somogy, Zala és a horvátországi Muraköz megyék) kibővítették az Eurórégió területi határait, lehetőséget biztosítva további négy horvát, egy-egy magyar, szlovén és osztrák megyének, tartománynak a csatlakozásra. A tíztagúvá váló szervezet ezzel például a napokban meghirdetett IPA horvát-magyar előcsatlakozási alapból igényelhet nagyobb eséllyel támogatásokat Az ülésen Muraköz átadta Zala megyének a kétéves elnökségi ciklust. Fejlesztések a Baross Gábor középiskolában Az új beruházásoknak köszönhetően a következő két évben négyszázmillió forint értékben bővül a Központi Képzőhely eszközparkja. Fejlesztik az épületgépészeti tanműhelyt, a környezetvédelmi laboratóriumot. Kialakítjuk az autószerelő-fényező tanműhelyt, az anyagvizsgálati és az áramlástani-gáztechnikai laboratóriumot. A fejlesztéseknek köszönhetően nemcsak a jelenleg oktatott szakmák képzése válik hatékonnyá, hanem újakat is meghirdet az iskola - az autószerelő-, hegesztő-, szerszámkészítő-képzések indítását tervezik „a minőség a garanciánk” mottóval. SEGÍTÜNK. HARSANYI MIKLÓS Kedvezmény a szemétdíjhoz pusztaszemesi olvasónk panaszolta, hogy a faluban az önkormányzat nem biztosít kedvezményt a szemétszállítási díjhoz. MECSEKI péterné, a település polgármestere elmondta: Pusztaszemesen az állandó lakosok szemétszállítási díjának mintegy harmadrészét állja az önkormányzat. A helyiek a teljes díjnak a 64 százalékát fizetik, a fennmaradó rész kiegyenlítését a falu átvállalta. Fórum szülőknek szakmai együttműködésre hívja a nagybajomi Nevelőszülők Együtt Egymásért Érdekvédelmi Egyesülete az érdeklődőket Horváth Attila elnök közölte: az 50 tagot számláló csapat tavaly őszszel alakult A térségben élő nevelőszülőknek április 21- én, 16 órakor a dombóvári vasútállomás épületében fórumot szerveznek. A rendezvényre ügyvédet, gyermekorvost és természetgyógyászt is meghívtak. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK SOMOGY MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT TRAFFIPAX SOMOGYBÁN MA Kaposfőn 10.30- 11.15-ig, Bárdudvarnokon 11.30-12.15-ig, Hencsén 12.30- 13.15-ig, Kadarkúton 14.30- 15.15-ig és 16.30-17.15- ig, Mikében 15.30-16.15-ig Nagyatádon és Berzencén 8-12-ig, Balatonszentgyörgyön 14-18-ig, Somogyvár bel- és külterületén 13-17-ig, Balatonföldváron 10- 12-ig, Kőröshegyen 13-15-ig, Siófokon a Kandó utcában 10- 11-ig, a Honvéd utcában 14- 15-ig, a külterületen (79+500 km) 15.30-17-ig, az autópályán (90+000-129+000 mozgó ell.) 10-12-ig, a balatonfenyvesi fel- hajtónál 16.30-17.30-ig mérik Ra sebességet. A füredi győztes kétmilliárdért építhet utat Eredményt hirdettek csütörtökön a 67. sz. főút kaposfüredi elkerülő szakasz kivitelezésével kapcsolatban - tájékoztatta a Somogyi Hírlapot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt Hét pályázat érkezett a tenderre, ezek közül öt érvényes volt. A beruházás a Magyar Aszfalt Kft. kivitelezésében valósul meg. A szerződés összege mintegy 1,98 milliárd forint plusz ífa. A füredi városrészt elkerülő ít a 67. sz. főút Kaposvár és az au- ópálya közötti térségben megva- ósuló fejlesztés első eleme. Az el- cerülőutat követi a jelenleg tervezési fázisban lévő Somogyasza- ó, Mernye, Mernyeszentmiklós, /adépuszta, Somogybabod elke- ülőútjai is. ■ Harsányi M. GYES. A szerkesztőnek igaza lehet, csak nálunk ha még meg is van az a munkahely, a kismamákat nem látják szívesen. A probléma ezért aztán nem ilyen egyszerű. Szenátor GAZDASÁG. A tehenek, sertések állományát csökkentik a gazdák, mert nem tudják fenntartani az állományt. Hol a miniszteri segítség hogy ne külföldi, drága tejet igyunk? J POLITIKA. Öntömjénezés helyett drasztikusan csökkenteni kellene a parlamenti képviselők számát. Nincs szükség ennyi ingyenélőre! Miért szavaztak meg 15 százalékos adót a költségtérítésükre? Csak a saját pecsenyéjük sütögetése a sürgős! Mikor születik döntés az országos kezdeményezésre, ami érzékenyen érinti őket? Gondolom, most sokkal fontosabb „dolgokról” tárgyalnak. * Naiv: értem, hogy szükség van a megszorító intézkedésekre, ezért gondolom, az elküldött miniszterek sem kapnak egy fillér végkielégítést sem! * Pityunak küldött üzenetre: azt hiszem, nem értettük meg egymást. Putyi lehetne Pityu is, de ez Putyi! (Nem, ezt Pityunak küldték, - A szerk.) PARTNERKERESŐ. Értelmiségi nyugdíjas kártyapartnereket keres. T.: 30/631-62-13 * 46 éves férfi keresi párját komoly kapcsolat reményében. 30/546-66-83 MÓNIKA. Mónika show: nem nézem, mert nem vagyok vevő erre a műfajra. A műsorvezető is lejáratja magát ezzel a stílussal. Putyi PIAC. Nekem hiányzik a Piaci körkép rovatuk. Adunk-veszünk, és tudtunk tartani az árakhoz. Nem lehetne újraindítani? Köszönöm: Szupernagyi (Sajnos nem. - A szerk.) NYUGDÍJKORHATÁR. A hétfői SMS feladójának! Kívánom, hogy 70 éves orvos műtse meg a szemét 69 éves óvónő fusson a gyereke után, én meg elképzelem, amint 70 évesen 52 év munka után eltartom az életerős, 40-50 évesen nyugdíjba húzó katona, rendőr, pénzügyőr, tűzoltó, bévés urakat Remélem, lesz, aki tol a kerekes székemen! Q CSISZTA. Csisztaiak! Kérjétek, hogy közigazgatásilag Fonyódhoz tartozzatok! Problémáitok megoldódna! Pu- rifikátor ÉSZREVÉTEL. A csütörtöki lap 8. oldalán azt írják: a zavargásokban egy tankot is elkötöttek. Csak a képen nem tank látható. Amit elkötöttek, az egy T34-es volt. Ha nincs képük, majd küldök egyet. Aki elkötötte, az ma lelkes Jobbik-tag. Kilóg a lóláb, hogy a Fidesz-szervezte banzájon milyen alakok vettek részt. Bubu (Szerintünk nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy a harckocsi nem gumikerekeken közlekedik. A szöveg nem a képen látható járgányra vonatkozott. - A szerk.) MUNKANÉLKÜLISÉG. Tizenöt éves mélyponton a munkanélküliség, mikor lesz nekünk is munkánk, nem csak a képviselőknek? M POLITIKA. Kormányfői protokollra még utoljára 120 milliót átcsoportosított Gyurcsány! Minden szentnek maga felé nyúlik a keze, még véletlenül sem a rászorultak felé? Juli GYORSHAJTÁS. Bírsághegyek: ez a fajta „ellenőrzés" nem is szól másról. Havonta egyszer jön a rendőr, és büntet Ha a rend fenntartása lenne a cél, akkor volna helyben egy rendőr, aki tudja, ki száguldozik, és figyelmeztetné. Sajnos ez így nem gyarapítaná az államkasszát, így hiú ábránd marad. MZ/x * Jól értelmezem a gyorshajtási tarifákat? Lakott területen 64-ig büntetlen? Vagy megint csak egy áprilisi tréfa?! Szenátor (Nem egészen. Óránként 64 kilométeres sebességhatár fölött szabályozott a bírság összege. Alatta helyszíni bírság szabható ki, aminek összege jóval alacsonyabb, mint 30 ezer forint - A szerk.) RENDŐRSÉG. Szolgálunk és védünk? Jogerős ítélet után nem védeni kellene a bűnöző kollégát hanem leszereltetni a nyugállományba helyezés helyett! Ne szégyenítse a testületet! Zsaru * A rendőrségi leváltások és kinevezések a vadászatokon dőlnek el. (Szerintünk meg nem. Túl egyszerű képlet lenne: aki vadászik marad, aki nem vadászik, az repül. - A szerk.) Gelencsér Attila: telitalálat volt a 300 milliós önerőalap létrehozása, amellyel kimondottan a kistelepüléseket tudtuk helyzetbe hozni A pályázó neve Megítélt támogatási Ft) Vése onkorm. 2 000 000 Szenta onkorm. 647 000 Mosdós onkorm. 1 276 206 Somogyjád onkorm. 2 000 000 Somodor onkorm. 2 000 000 Szentgáloskér onkorm. 2 000000 Varászló önkorm. 1 108 000 Nagyberki önkorm. 2 000000 Kaposkeresztúr önkorm. 1 109 000 Nemesvid önkorm. 1 234 000 Somogycsicsó önkorm. 776 000 Pusztakovácsi önkorm. 503 082 Nemesdéd önkorm. 2 000 000 ÖSSZESEN: 35 965 601 A pályázó neve Megítélt támogatási Ft) Kaposszerdaheiy önkorm. 596 800 Lábod önkorm. 2 000 000 Mesztegnyő önkorm. 1 504 000 Balatonmáriafürdő önkorm. 2 000000 Kereki önkorm. 500 000 Öreglak önkorm. 2 000000 Őrei önkorm. 1010 000 Balatonfenyves önkorm. 2 000000 Somogyszobönkorm. 1 204 000 Csákány önkorm. 543 713 Somogyvár önkorm. 2 000 000 Újvárfalva önkorm. 853 800 Szilvásszentmárton önkorm. 505 000 Csurgónagymarton önkorm. 595000 A pályázó neve Megítélt támogatás(Ft) Iharos önkorm. 2 000,00 Iharosberény önkorm. 2 000,00 Kutas önkorm. 2 000,00 Kisbajom önkorm. 1 009,00 Nikla önkorm. 718,50 Csömend önkorm. 718,50 Zselicszentpál önkorm. 786,20 Simonfa önkorm. 786,20 Zselicklslak önkorm. 786,20 Nagykorpád önkorm. 2 000,00 Szabás önkorm. 660,00 Somogyfajsz önkorm. 835,30 Hetes önkorm. 2 000,00 ÖSSZESEN: 28 756,30 A pályázó neve Megítélt támogatás(Ft) Kastélyosdombó önkorm. 604,00 Pogányszentpéter önkorm. 2 000,00 Öreglak önkorm. 2 000,00 Hosszúvíz önkorm. 719,00 Gadányönkorm. 839,00 Gige önkorm. 656,70 Visnye önkorm. 755,00 Alsóbogát önkorm. 853,80 Edde önkorm. 853,80 Somogyjád önkorm. 598,50 Nagyszakácsi önkorm. 729,60 Juta önkorm. 597,00 Mernye önkorm. 598,00 Polány önkorm. 652,00 A SOMOGY MEGYEI ONKORMANYZATHOZ PÁLYÁZÓ TELEPÜLÉSEK NÉVSORA ES A PÁLYÁZATAIKKAL ELNYERT ÖSSZEGEK OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444