Somogyi Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-10 / 85. szám

6 2009. ÁPRILIS 10., PÉNTEK GAZDASAG Leült a lakáshitelpiac bankok A gyengülő kereslet a baj, nem á támogatások eltűnése Egy ötéves kölcsönnél az állam két éve még 4, tavaly 4,5 százalék kamattámogatást fizetett, ez a szám az idén 6,9-re ugrik meg A lakáshitelek iránti ke­reslet drasztikus vissza­esését tapasztalták idén a bankok, ami a korábbi évekre jellemző szezo- naíitással már nem ma­gyarázható. VG-összeállítás A lakáshitelpiac erőteljes lassu­lása a statisztikákon is látszik: a jegybank adatai szerint február­ban mindössze 11 milliárd fo­rinttal nőtt a háztartásoknál kinnlévő lakáshitel-állomány. Bár az éves növekedés még bő­ven 25 százalék feletti, az jelen­tős részben a forint gyengülésé­vel magyarázható. Az állami tá­mogatások - kamattámogatás, szocpol - várható megszűnését ugyanakkor nem veszik túlságo­san a szívükre a bankok. Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese szerint a támogatások várható eltűnése nem kedvez sem a takarékszövet­kezeteknek, sem a bankoknak. Ám a lakáshitelek iránti keresle­tet érdemben nem befolyásolja, hiszen jelenleg nem meghatáro­zó elem, van-e a piacon támoga­tott kölcsön vagy nincs. A CIB Bank szerint a támoga­tott hitelek megszűnését köve­tően az ügyfelek túlnyomó része nagy valószínűséggel devizaala­pú hitelt igényel. A piaci kamato­zású forintalapú kölcsönök ugyanis nagyon drágák. Ha a kor­mány megszünteti a szóban for­gó támogatásokat, akkor várha­tó, hogy a kedvezményre jogosult ügyfelek igyekeznek még a szigo­rítások bevezetése előtt beadni a kérelmüket. Ez viszont feltehe­tően nem okoz óriási rohamot, mert a szocpolos előírások olyan szigorúak, hogy akik ez idáig nem tudtak azoknak eleget tenni, azok most sem lesznek erre képe­sek. Legfeljebb igyekeznek előre hozni az igényük érvényesítését. Lakáshitel THM-ek (százalék) UnlCredlt L 937-9,90 10,85 Volksbank 9,22-9,37 10,80 MKB _________942__________948-13,21 K& H_________9,72-10,31 9,57-10,75 FHB 9 ,47-10,95 10,81-11,27 CIB 9,82 10,47 Budapest Bank 11,17-11,51 12,64 Axa Bank 10,23-11,37 9,99-17,11 OTP 9,57 10,80-11,82 • ÖTMILLIÓ FORINT HITELÖSSZEGNÉL, HASZNÁLT LAKÁS VÁSÁRLÁSÁRA, KAMATTÁMOGATÁSSAL, 2009. MÁRCIUS 6. FORRÁS: PSZÁF Hasonlóan vélekedtek a K&H Banknál is: szerintük várható a fogyasztói igények átmeneti erő­södése, kiugró emelkedésre azonban nem számítanak. A jog­szabályi feltételek továbbra is szigorúak, tehát viszonylag ke­vesen tudnak megfelelni a támo­gatási kritériumoknak. A tál. .gatott hitelek iránti, kö­zelmúltbeli keresletet illetően vegyes a kép. A CIB-nél nem ta­pasztaltak különösebben nagy érdeklődést, s nem is számíta­nak erre. A Budapest Banknál kismértékben nőtt a forinthitelt igénylők aránya, s hasonló „moz­gásról” számoltak be az Uni- Creditnél is. Jelentősen megug­rott viszont az érdek­lődők száma az Axá- nál, bár a támogatott lakáshitelek aránya az állományra vetít­ve nem nagy. Hason­ló a kép az FHB Jelzá­logbanknál is: a kölcsönök iránt érdeklődők 80 százaléka az álla­mi támogatott lakáshitelekre volt elsősorban kíváncsi. Ebben szerepet játszhat a lakásforga­lomra jellemző természetes szezonalitás, a devizahitelek ár­folyamkockázatának szélesebb körben való figyelembevétele, a devizahitelek átárazódása, és a Egy tízmillió forintos lakás­hitelnél már évi 700 ezer forint a támogatás. kiszivárgott kormányzati elkép­zelések is. Az államnak mindenesetre jól jönne a támogatott hitelek kiik­tatása. A pénzügyi tárca adatai szerint az ez év februárjáig ter­jedő két esztendő alatt több mint 660 milliárd forintot fizetett ki lakástámogatás címén az állami költségvetés. Ráadásul mivel a kamattámogatás mértékét az ál­lampapírok hozamához igazítot­ták, azok „égbe szökése” miatt a támogatott forinthitelezés egyre többe kerül az államnak. Az ötéves kamatperiódusú kölcsönökre érvényes kamatláb most áprilisban történelmi csúcsra, 11,15 százalékra ugrott. Egy új lakásra felvett ötéves kamatperió­dusú kölcsönnél két éve még nagyjából 4, egy éve 4,5 száza­lékos kamattámoga­tást kellett fizetnie az államnak, az idén azonban már 6,9 százalékosat fog. Azaz egy 10 millió forintos lakáshitel­nél a korábban megszokott 400- 450 ezer helyett most már évi csaknem 700 ezer forintot kell támogatásként hozzáadni. Hasz­nált lakásoknál időközben 2,6- ről 4,5 százalék környékére ug­rott a támogatás mértéke. Nagyot erősödött a forint, de nyárra ismét gyengülést várnak az elemzők Kéthavi csúcsra erősödött a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben. Az euróért 288,97 fo­rintot kértek a bankközi deviza­piacon, míg a dollárjára 217,79 forintra süllyedt A svájci frank­kal szemben mozgó árfolyam be­nézett a 190-es szint alá is: 189,81 forint volt a tegnapi mélypont. A szakértők azt mondják, most érdemes eurót venni, mert nyár­ra megint 300-as szint fölé gyen­gül vissza a kurzus. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a forint nem szakad el tartósan a régiós fizetőeszközöktől, amelyekre az elmúlt 8 napból 7 kedvezően ha­tott. A mostani erősödés mögött inkább technikai okokat érdemes kiemelni - mondja Török. Hozzá­tette: bár ezek az elemzések azt mutatják, 265-270-es szintre erő­södik tovább a kurzus, rövid tá­von inkább azzal kell számolni, hogy 300 forint fölé gyengül visz- sza az árfolyam a következő he­tekben - véli Török Zoltán. ■ Szakértők szerint most kell eurót venni. Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint viszont akár sokáig eltart­hat ez a mostani jó hangulat, de ez továbbra is átmeneti időszaknak számít. „A vüággazdaság állapota nem kedvez a magyar devizának, a 300 forint alatti euróval nem ér­demes a következő években szá­molni”. Alapvetően gyengülhet az árfolyam amiatt, hogy a kelet­európai régió (néhány ország ki­vételével) évekig hitelekből finan­szírozta növekedését. Ez nyomás alatt tartja az árfolyamot, és ez nem segíti az érdemi kamatvá­gást sem. Évekig eltarthat a leér­tékelődés. mVG/G. T. Százezerért most több eurót kapunk Kelet-európai járványtól tart az IMF vezetője Nő a betétbiztosítás összegének felső határa A kis kelet-európai gazdaságok­ból is elindulhat a térség egészét érintő járvány - mondta a Finan­cial Timesnak a Nemzetközi Va­lutaalap (IMF) vezetője. Domini- que Strauss-Kahn, akit a londoni üzleti napilap idéz elemzésében, kijelentette: az, hogy egy gazda­ság kicsi, nem jelenti azt, hogy helyzetének romlása ne gyako­rolna hatást a környező térségre. A valutaalap ezért léptetett élet­be „nagy programot” a kis gazda­ságú Lettország számára. Fennáll a járvány kockázata Kelet-és Közép-Európában. „Nem azt mondj uk, hogy valami történ- ^ ni fog, de történhet, ezért a hely- 0 zetet gondosan figyelni kell” - fo- s galmazott Strauss-Kahn. ■ Strauss-Kahn óvatosságot ajánl Az új euró-forint árfolyamhoz igazítja a kormány a betétbizto­sítási értékhatárt - közölte Bu­dai Bernadett a kormányszóvi­vői tájékoztatón Budapesten. A kormányszóvivő elmondta, az Orszá­gos Betétbiztosítási Alap (ÓBA) által ga­rantált 50 000 eurós összeghatárt, ame­lyet korábban 260 forintos euró- árfolyamon 13 millió forintban határoztak meg, 300 forinttal újraszámolják. Ez azt jelenti, hogy az új összeghatár 15 millió forint lesz. Ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, a döntés június 30-ával léphet hatályba. 15 millió a felső határ június 30-tól, ha rábó- lint a parlament. A kormány emellett 2010. ja­nuártól az eddigi 3 hónap helyett 20 munkanapra csökkentené a kártalanítási összeg kifizetésé­nek határidejét. Az európai uniós szabályok szerint 2010. december 31. után Magyarorszá­gon is 100 000 euró- ra kell emelni a be­tétbiztosítási értékhatárt. A T. Ház októberben elfogadta a hitel- intézetekről és pénzügyi vállal­kozásokról szóló törvényt, amely a betétbiztosítási összeghatárt 6-ról 13 millió forintra emelte. Az ÓBA által garantált összeghatár felemelése mellett eltörölték a tízszázalékos önrészt is. ■ Szűcs: egymillió munkahely hosszú évek óta hiányzik Egymillió munkahely hiányzik a rendszerváltás óta - mondti Szűcs Erika szakminiszter eg) fórumon tegnap. A rendszervái táskor megszűnt másfél millir munkahely. Félmilliót lehetet csak pótolni. Ez a rendszerváltó: legnagyobb adóssága a társada lommal szemben. A legfeljebb nyolc osztályt vég zett férfiak negyedének, a női ötödének van munkája. Ázol esélye a legrosszabb, akik általa nos iskolát sem végeztek, ez férfiaknál 10 százalék alatt var a nőknél szinte nem is mérheti Ma 560 ezer regisztrált állá; kereső van, és 230-250 eze olyan ember, aki legfeljebb nyol általánost végzett. 1 A BUX index 2009. április 9-én 13 200 {Nyitóérték: I Záróérték: | 130001, ........... 12 8°f -l\. 12 800 -{ Változás: 4,ll%l-j\>^ 12600 L-v ...... 12 .400 j. 12 200 f[jőző napi] 1530..................t................ 12 000 záróérték: aNew’vork-» 9 ^ onn 12301 tőzsde nyitása /j port,: ' 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / ora FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2009.04.00. OTP 2 581 13,2 27 503 Rába s ; 939 12,1. 209 Econet 61 10,9 31 Synergon 477 8,40 123 Fotex 278 7,33 35 ANy 687 4.24 19 FHB_________585 2,63 46 Rlchter 28 700 2,57 898 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Pannergy 780 1.26 10 Danubius 3 870 -0,89 7 A BUX index az elmúlt napokban 12400 12301 12200 12056 / 12000 11800 UZ62J 11988 11600 J \ 11400 / 11200 J.................. „„ „„ Űl1161 11000.----------------------------------------­po ny^04.01 04.02 04.03 04.06 04.07 04.08 FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forini/tonna, 04.09.) | Új elszámolási ár EURÓ BÚZA 2009. május__________32 000__ TA KARMÁNYBÚZA 2009. május 28 500 TAKARMÁNYKUKORICA 2009. május__________32 000 TAK ARMÁNYÁRPA 2009. május_____ 28 300 OLAJN APRAFORGÓ 2009. május__________65 300 MNB-árfolyamok Hi vatalos devizaárfolyam 2009. április 9-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft mm wmm wmm Mi 292,15 219,65 191,63-5,26 Ft -5,61 Ft -4,66 Ft Forintbetéti* kamatok (%, 02.27-től) | 2 hó Alllanz Bank 6,10 6,30 Budapest Bank . 6,25 6,25 CIB Bank_____________5,25 5,25 Erste Bank_________ 6,70 6,90 K& H Bank**__________4,00 4,05 MK B Bank 5,82 5,92 OTP Bank _______4,75 4,75 Ra iffeisen Bank 6,20 6,40 UniCredit Bank___ 8,20 8,30 • ALAPTERMÉKEK, I MILLIÓ FORINTRA * * 3 HÓ HELYETT 6 HÓ Euró-valutaárfolyamok (forinl/euró, 04.09.) Alllanz Bank 283,19 297,71 Budapest Bank 280,63 297,99 CIB Bank________278,88 302,12 Ci tibank 285,14 308,90 Erste Banly 281,54 297,76 K&H Bank 283,68 300,02 MKB Bank_______282,75 297,25 OT P Bank________285,14 299,76 Ra iffeisen Bank 286,16 299,04

Next

/
Thumbnails
Contents