Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-05 / 54. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 5., CSÜTÖRTÖK Lepiszkrtott bevásárlókocsik ellenőrzés Azonnali tisztítást rendeltek el a szakemberek A madárürülékes bevásárlókocsik undort váltanak ki a vásárlókból Átalakuló színház császár-bíró lilla kaposvári tanuló: - Furcsa módon nekem mindig más volt a véleményem a színházról, mint az átlagnak. Azokról a darabokról, amikről sok rosszat mondtak a csoporttársaim, végül kiderült, hogy nagyon nekem valók. Az új darab, a Helytartó lett most a kedvencem, az eddigi legjobb, amit Kaposváron láttam. Egy nagy gond van, borzasztó kényelmetlen végigülni a hosszú előadást. hajdú gyula bodrogi vállalkozó: - Főként a zenés darabokat kedveljük a feleségemmel, az operetteket, musicaleket. Azzal, hogy Selmeczi György Kaposvárra jött, remélem, ezek még jobbak lesznek, és ettől újra országos hírre tesz szert az itteni színjátszás. Ha évente nem csak egy, hanem két zenés darab is lenne, annak örülnék a legjobban, de lehet, hogy erre nincs fizető kérésiét. pápai istvánné kaposvári informatikus: - A színházra ráférne egy renoválás, kívülről borzasztó állapotban van az épület, és a székeket is kicserélhetnék, úgy talán könnyebben rá tudnám venni a férjem, hogy jöjjön el velem, mert magas ember, s neki nagyon kényelmetlen. Több premiert is szívesen vennék, még ha ez a bérletek árának emelkedésével is járna. Két évvel ezelőtt már beszámoltunk a kaposvári Penny Markét madárürülékkel szennyezett bevásárlókocsijairól, ám az elmúlt hetekben ismét számos olvasónk jelezte szerkesztőségünknek az áldatlan állapotokat. Meiszterics Eszter A Somogy Megyei Mezőgazda- sági Szakigazgatási Hivatal Állat-egészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző állomásánál is többen jelentették a higiéniai problémát már korábban, akkor jártak is a helyszínen, és azonnali hatállyal elrendelték a bevásárlókocsik tisztítását. Az elmúlt időszakban ismét sok a panasz, így az ellenőrökkel szerdán ellátogattunk az üzletbe, hogy felülettisztasági mintavételt végezzenek a szakemberek. * * * A madárcsiripelésnek akár még örülhetne is az ember így a tél végén, ám a kicsit sem bizalomgerjesztő bevásárlókocsik enyhe undort váltanak ki a legtöbb vásárlóból. Egy hölgy egy ujjal próbálkozik tolni a kocsit, csak ott érinti meg a fogantyút, ahol muszáj. Még jó, hogy télen kesztyűt is hordunk...- Megpróbáltuk színes szalagokkal és madárhálóval elijesz- I teni a verebeket, meg felfújható | és papírmaséból készült sast is J lógattunk már ki - mondja az egyik alkalmazott. - Az egyik vevő tanácsára mosóporral szórtuk fel a követ, mert az állítólag távol tartja a madarakat, de az sem vált be. Ráadásul bevásárlókosár egyáltalán nincs az üzletben, ha meg valaki a kezébe vásárol, arra rászólnak - állítja egy vevő. Közben a szakemberek már készítik a kémcsöveket, elő a steril pálcával: mintát vesznek a bevásárlókocsik elejéről, végéről, közepéről, tetejéről és a fogantyúról is. A laboratóriumban majd kitenyésztik, milyen baktériumfajták, esetleg szalmonella van-e a mintákban. Ezek után elkerülhetetlen megtekinteni a helyiséget, ahol a bevásárlókocsikat mossák. Egy 1,5x1,5 méternyi kis térhez vezetnek minket, amely semmiféle ajtóval nincs leválasztva a Higiénia? Nulla! KÉT, LAPUNKNAK KÜLDÖTT OLVASÓI SMS-UZENET: 1. Az ÁNTSZ figyelmébe ajánlom a kaposvári Penny Markét élelmiszerüzletet A bevásárlókocsik tele vannak madárürülékkel, a vásárlók pedig így kénytelenek a kocsikba belepakolni az árut, és az élelmiszerek között tologatni. Gondolom, ez nem higiénikus, a bevásárlókocsikat rendszeresen tisztítani kellene. 2. A kaposvári Pennynél kb. két hete újra madáriirüléke- sek a bevásárlókocsik. Higiénia nulla! Gratulálok az üzletvezetőnek! Lopják is a kocsikat AZ ELLENŐRZŐ KÖRÚTON megtudtuk: a Penny Marketnél hetvenkét bevásárlókocsi található, de négyet-ötöt gyakran ellopnak. Hol a benne maradt aprópénz miatt, vagy ha más nem, fát hordani otthonra. pedig darabja harmincötezerforintba kerül. A madarakkal kapcsolatban azt is mesélték, hogy idős nénikék is szokták őket etetni bevásárlókocsik körül, amíg várnak a buszra. A homlokzatot amúgy az állandó madárpiszok miatt minden évben újrafestetik. raktártól, azaz közvetlenül az árucikkek mellett mossák a madárürülékes kocsikat. De legalább az áru be van csomagolva. A kis helyiségbe bezsúfoltak egy polcot is. Mint megtudtuk: itt tartják a selejtes, forgalomból kivont tisztítószereket. Mellette koszos felmosófa szennyezett felmosó vödörrel, utóbbi valaha sárga színű lehetett. Mosószer-adagoló szerkezet a falon, amelyről kiderül, senki nem emlékszik, hogy valaha működött volna, így - idézzük -: „löttyintenek”. Vagyis tisztításkor az előírás szerinti adagok helyett találomra használnak belőle az alkalmazottak. Elismerik: nem tűnt túl hatásosnak a Dopomat Forte nevű vegyszer, ezért megtoldották egy kis hipóval. AZ ellenőrök ekkor rákérdeznek, van-e fogalmuk a két tisztítószer együttes hatásáról? Miután a HACCP élelmiszer-minőségbiztosítási rendszer dokumentációjában megnézik, ki is derül: a Dopomat Forte nevű ipari tisztítószer maró hatású, pedig a bevásárlókocsikhoz hozzáérhet a gyümölcs, a kenyér vagy más olyan áru, amelyet nem csomagol be gondosan a vásárló. Ezután azt is megtudjuk: a kocsikat ötösével szokták mosni. Kérdés: no de milyen gyakran? A válasz: szükségszerűen, általában hetente. Az ellenőrök eközben felfedezik a falon vezetett nyilvántartást arról, ki mikor dolgozik, és milyen gyakran mossák a kocsikat. Ekkor jön a döbbenet: a 2008. júniusi dátum után mindjárt idén január, február és március 1-je következik. Egy másik papír azt mutatja, hogy az elmúlt időszakban azért a heti egyszeri mosás ha kihagyásokkal is, de megtörtént. Végül a szakemberek ismét azonnali hatállyal elrendelik a bevásárlókocsik tisztítását, az egyéb szankciókról - mekkora bírságra számíthat a Penny - majd az ellenőrző állomás vezetői döntenek. * * * Az ellenőrző körút ezzel nem ért véget, csak számomra. A szakemberek a kaposvári TESCO-hi- permarketben folytatták munkájukat, innen azonban az igazgató és a minőségbiztosítási vezető udvariasan kitessékelt... A BALATONTÓL... Barcs ELEKTRONIKUS FORMÁBAN igényelhetik a támogatásokat a gazdálkodók Barcson. Tóth Tibor agrárkamarai tanácsadó elmondta: egységes támogatási kérelem lesz, amelynek lényege, hogy általánosan, mintegy 17 jogcímre vonatkoztatva alakítják ki az adatlapokat. (jg) Barcs lejárt a beérkezési határideje a Barcsi Kistérségi Társulás alsós munkaközösségének rajzpályázatára. A Farsangi mulatság témakörben számos alkotás érkezett, tetszőleges technikával óvodásoktól és alsó tagozatos diákoktól, (jg) Istvándi A dél-somogyi településre riasztották szerdán reggel a barcsi tűzoltókat. Egy családi ház kéménye mellett a tetőszerkezet iz- zott be. Egy négyzetméternyi felületen kellett megszüntetni az izzást, (hm) Fonyód A fonyódi Balaton kollégium nevelőtestülete és diákönkormányzata a farsang jegyében kétnapos találkozót szervezett. Be- reczk József tabi kollégiumvezetőtől megtudtuk: a Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Központi Kollégiumát a tabi telephelyről 12-en képviselték, (kj) Kaposvár megkezdődött a héten a tűzoltó-szakképző tanfolyam. Ezen a megyei hivatásos tűzoltóságok állományából 25 személy vesz részt. A kaposvári hivatásos önkormányzati tűzoltóság és a katasztrófa- védelmi igazgatóság munkatársainak közreműködésével zajlik a két hónapos elméleti képzés, (hm) Kaposvár-Budapest 4,i milliárd forintos pénzügyi alapot hozott létre a kormány az idén is a kistelepülések óvodáinak, iskoláinak felújítására, eszköz- vásárlásra, iskolabusz-vásárlásra. Gyenesei István önkormányzati miniszter lapunknak elmondta, hogy tavaly a 29 somogyi pályázatból 26 kistelepülési iskola nyert támogatást, osz- szesen 337 millió forint értékben. (szá) 40 EVE IRTUK még egy darabig hiánycikk lesz az autoszifon-patron, s ennek következtében jelentősen növekedett a gyümölcslevek és különböző szörpök iránti kereslet. A közkedvelt narancsitalból, kerti vegyes- gyümölcs-szörpből, csipkeszörpből olyan készletekkel rendelkezik a Somogy-Zala megyei Élelmiszeri és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, hogy a hirtelen meg növekedett igényeket is ki tudja elégíteni. Ráadásul a szörpök, ha csapvízzel is hígítják őket, megtartják magas vitamintartalmukat. ÉS A KÁTRÁNYTARTALOM sem sérül, ami ugye a Bambi egyik alapvető kelléke volt... Szorosabb kapcsolat kell a nyugdíjasokkal vizit Vadai Ágnes a kaposvári honvédségi nyugdíjasklubba látogatott- A mai nyugdíjas katonák nélkül nem jöhetett volna létre a mostani modem magyar honvédség - jelentette ki Vadai Ágnes Kaposváron. A honvédelmi államtitkár a helyi nyugdíjas-kato- naklub meghívására érkezett a somogyi megyeszékhelyre, ahol Pásztor István nyugállományú ezredes, a klub vezetője mellett Gavlik Péter alezredes, a Boconá- di Szabó József logisztikai ezred megbízott parancsnoka fogadta. Az államtitkár a mintegy kéttucatnyi érdeklődő előtt kijelentette: bár korábban a szükségesnél kevesebbet foglakozott a minisztérium a nyugdíjas katonákkal, a tavalyi év végén elfogadott idősügyi stratégiának köszönheKatonás kézfogás. Vadai Ágnest a nyugdíjas-katonakiub hívta meg tőén a jövőben sokkal szorosabb kapcsolatot akarnak kialakítani a nyugállománnyal.- Aktivitás, megbecsülés, gondoskodás, egészség, esélyegyenlőség, szolidaritás, mind olyan alapelvek, melyeknek komoly szerepük lesz a jövőben - folytatta Vadai Ágnes. - Az egyik legfontosabb téma azonban ma a katonák és honvédségi alkalmazottak nyugállományba vonulásának kérdése. A nyugdíjrendszer esetleges átalakítása a civil és a honvédségi oldalon is feszültségeket okozhat, ezt kell minél jobban csökkenteni - tette hozzá az államtitkár, aki a kaposvári nyugdíjasklub mellett a marcalit is felkereste szerdán. ■ A. V. Aláírásokat gyűjtenek az SZDSZ-esek Az SZDSZ kaposvári szervezete aláírásgyűjtésbe kezdett a 9-es autóbusz útvonalát érintő változtatások ellen. Az új menetrend több, az utazóközönséget negatívan érintő intézkedést tartalmaz. Kimarad a Honvéd utca, Füredi csomópont, Arany János utca megállókat tartalmazó hurok. Ennek megszüntetésével a Füredi utca, Füredi-csomópont, Petőfi utca, Léva köz környékein lakóknak akár többmegállónyi távolságot is gyalog kell megtenniük otthonukig, míg a Hársfa utca, Németh István fasor, Pázmány utca lakói nem tudnak eljutni átszállás nélkül í a Füredi csomópontig. ■ A. V.