Somogyi Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-05 / 54. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 5., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3 JEGYZET Kevés a gyerek, bezárnak két óvodát marcali Pénz, pénz, pénz: 12 millió forintot is megtakarítanak e lépéssel (Folytatás az 1. oldalról) Mindkét óvodánál több mint hét­millió forint volt az önkormány­zati kiegészítés. A bezárás, a gyerekek szállítási költségeit le­vonva évi 12 millió forint megta­karítást jelent. Horvátkúton az utolsó pillanatig bíztak benne, hogy a többszörösen hátrányos helyzetű gyermekek miatt még­Vészjóslóak a marcali előrejelzések A MARCALI ÓVODAI KÖZPONTHOZ jelenleg hat marcali intéz­mény, valamint a nemesvidi tagóvoda tartozik. Az elmúlt évhez képest negyvenöttel ke­vesebb az óvodába járó gyer­mekek száma, ami most ösz­szesen háromszázharmincegy óvodást jelent Öt éve még négyszáztizennégy gyermeket fogadtak az óvodák. Az előre­jelző statisztikák szerint negy­ven felett várható a további lét­számcsökkenés is. is megmarad az intézmény. Ba­bina Elemérné városrészi képvi­selő' szerint félő, hogy a szülők nem tudják a marcali intézmé­nyekbe járatni gyermekeiket. A két óvodára ideiglenesen kerül lakat, használatukról a részönkormányzat dönt. Horvát­kúton még gondolkodnak, Bo- ronkán a civil szervezetek kap­nák meg az épületet. ■ V. E. Kaposvár-Budapest képtelen képek címmel rendez kiál­lítást a Kapós Art képző- és iparművészeti egyesület a csepeli galériában. Márci­us ötödikén nyílik meg a fővárosi tárlat. Csaknem 20 somogyi művész - a töb­bi közt Kiing József szob­rászművész, Ország Lász­ló grafikus-, Baktay Patrí­cia iparművész, továbbá Lendvai Péter, Vörös And­rás, Kertész Sándor festő­művész - alkotásai látha­tók a rendezvényen, (hm) Nemesdéd kosarak, fali dí­szek, borosüvegtartók, gyümölcstálak, padlóvá­zák. Sok szép forma és stí­lus a munkákban. Átlagon felüli eredménnyel, sikere­sen vizsgáztak a nemesdé- di vesszőfonók. A Nemes- dédért Szociális Szövetke­zet szervezte a tanfolya­mot a munkaügyi központ és a pécsi regionális kép­zőközpont támogatásával. Schwarcz Antal, a szövet­kezet elnöke elmondta: 14- en vállalták a képzést. Ha minden jól alakul, a továb­bi foglalkoztatásra is kap segítséget a szövetkezet. A folytatásban szeretnék a gyógynövénygyűjtő- és , virágkötő-tanfolyamot is megszervezni, (ve) Jól vizsgáztak a nemesdédi vesszőfonók a tanfolyamon $ÍÓfQk ÉVÉRTÉKELŐ ÁLLO­MÁNYGYŰLÉST tartott a sió­foki tűzoltóság - közölte szerdán Antalicz-Gergelics Natália katasztrófavédelmi szóvivő. Gyulai László pa­rancsnok összegezte a megelőzési munkát, s fel­vázolta a tűzoltási és mű­szaki mentési osztály tevé­kenységét is. Rajta kívül több szakember tájékoztat­ta a jelenlévőket az elmúlt időszak fontosabb esemé­nyeiről. (hm) VAS ANDRÁS Együtt a család MÁR CSAK MÉZGA GÉZA nem került fel az MDF EP- választási listájára, leg­alábbis Olajos Péter szerint. A Fórum egyetlen jelenlegi brüsszeli képviselője megle­pődött és felháborodott, hogy a párt elnöksége Bok­ros Lajos közgazdászt, a Horn-kormány egykori pénzügyminiszterét javasol­ja az MDF EP-listájának élé­re. Meglepő a párhuzam, bár érthető. Olajos Péter számára a brüsszeli képvi­selőség felért egy főnyere­ménnyel. Öt éve nagyjából lottóötössel felérő meglepe­tésként csípett meg egyet a Fórum a 24 magyar hely­ből, így kerülhetett az ide­haza kevéssé ismert politi­kus az unióhoz. Ami nem rossz állás, a fizetés több mint megfelelő, hibázni szinte nem lehet, hiszen a magyar delegátus csepp a tengerben, a nagyok támo­gatása nélkül minden kísér­lete pusztába kiáltott szó. Egy ilyen státusért még a pártelnökséggel is érdemes szembemenni, egzisztencia, karrier múlhat rajta, logi­kus lépésnek tűnik. MÉGIS, HA MÁR a rajzfilmcsa- lád szóba került, inkább Lü­ké Aladár jut az ember eszébe Olajos mondata alapján. Mert hát Bokrost, a jelen világszerte megsüve- gelt pénzügyi szakértőjét M. Gézához hasonlítani, akár még indulatból is, meglehetősen kocsmai vir­tuskodás. Pedig érvelhetett volna komolyan, bizonyítva, van vér a pucájában. „A bokros-csomag olyan ká­rokat okozott, hogy háborús években volt ehhez hasonló mértékű népességfogyás.” Az idézet Dávid Ibolyától, Bokros jelenlegi legnagyobb támogatójától fakad, igaz, tizenkét évvel ezelőttről. Csak ezt kellett volna az elnök asszony orra alá dör­gölni. Aladár azonban eny- nyire azért nem lüké... Menni, vagy nem menni? csiky Babarczy, Znamenák és Mohácsi is társulati tag marad (Folytatás az 1. oldalról) Schwajda György kaposvári színiigazgató kérdésünkre azt mondta: nem találkozott Kapos­váron azzal a jelenséggel, amiről a társulat az elmúlt három-négy évtizedben elhíresült. Szomorú tapasztalata, hogy sokan nem is érdeklődtek egy kaposvári ren­dező főpróbája iránt. Szerinte nem aggasztó a művészeti állo­mány létszámcsökkenése, és az, hogy több színész, rendező, dísz­let- vagy jelmeztervező lazábban kötődik majd a színházhoz.- Társulat talán van, talán nincs - mondta Schwajda György szerdán -, szerintem egy-egy elő­adásra kell létrejönnie annak a műhelymunkának, ami emléke­zetessé tesz egy produkciót. Ez történt egykor Szolnokon, amikor Törőcsik Marit és Garas Dezsőt szerződtettem előadásra. Min­denki boldog volt, hogy egy szín­padon játszhat velük, és ők ugyanúgy kötődtek a színházhoz, segítették a fiatalokat, mintha ta­gok lettek volna. A direktor kérdésünkre ki­emelte: nem foglalkozik az igaz­gatóválasztás idején megjelent nyilatkozatokkal. A tehetség ér­dekli, amibe számára nem fér be­le a bosszúállás. Az elvégzett munkát méri. Korábban a kapos­vári közgyűlésben kijelentette: mintegy húsz színész nem vég­zett munkát az azt megelőző évadban, csak a fizetését vette föl. Aki egy felajánlott feladatot rá­adásul vissza is utasított, annak útilaput kötött a talpára az igazga­tó. A mintegy ötven színészből 30-35 marad társulati tag. • - A szerződésben ezután szere­Schwajda György: társulat talán van, talán nincs, egy-egy előadásra kell létrejönnie a műhelymunkának pelni fog a kötelező előadásszám, amit az alapbérért elvárunk a tag­jainktól - mondta az igazgató. - Ezenfelül lesz az elvégzett mun­ka után járó fellépti díj. Ugyanez igaz a műszakra is, ahol a legtöb­ben szintén ezt a konstrukciót vá­lasztották, és produkciós pénzt kapnak az előadások után. Schwajda György a következő évad műsortervéről egyenként egyeztet a rendezőkkel az általuk tervezett bemutatókról. Egy biz­tos, tette hozzá, egy vidéki szín­háznak egyszerre kell Nemzeti­nek, Katonának és Fővárosi Ope­rettszínháznak lennie. Az idei évad eddigi premierjeiről nem kí­vánt véleményt mondani, ezt nem a sajtó útján kívánja közölni a társulattal. ■ Balassa Tamás Dühösek a dombóvári utasok volán Egy fiatalember megkeseríti a többiek életét Április 4-én nyit Sármellék Balaton Új rövidítést alkotott az államtitkár: patur (Folytatás az 1. oldalról)- A 16.20-kor Dombóvárra in­duló buszon egy fiatalember nap mint nap zavarja magatartásá­val az utasokat, amit a sofőrök viccesnek tartanak. Sőt, még a busz berendezéseit is kezelhe­ti. T. Volán-vezetőség! Nem kelle­ne ezt hagyni! Ugyanezért a Ge­menc Volán már kitiltotta a jára­tairól - Zsu aláírással landolt az sms szerkesztőségünkben. Betelt a pohár - legalábbis a lapunknak panaszkodó hölgy szerint. Szavaiból az tűnt ki: alighanem szereptévesztésben van a 30 körüli férfi. Ellenőr­nek vagy talán hiper-szuper fontos közlekedési szakember­nek képzeli magát. - Köteke­dik, dirigál, ide-oda terelgeti az utasokat - folytatta a hölgy. - Kedden este két fiatalembert küldött el a helyéről, mondván, a kiszemelt ülés másoké. Úgy hallottuk: előfordul, hogy a különc viselkedésű utas­társ menet közben a busz elejé­re fut, és letörli az ablakokat. Szóba elegyedik a gépkocsive- . zetővel, másokat az utazási elő­írásokra figyelmeztet, vagy épp sértő szavakkal illeti a többie­ket. Emiatt gyakran feszült hangulat uralkodik a járaton. Már az is előfordult, hogy az illető a műszerfalon babrált. Természetesen engedély nél­kül. A sofőr néhány percre el­hagyta az utasokkal teli buszt a megállóban, ezért becsukta az ajtót. Csakhogy újabb felszállók érkeztek, s a fiatalember kinyi­totta a jármű ajtaját.- Társaságunk az sms-ben érkezett panaszt kivizsgálja, és erről nyolc napon belül értesíti a szerkesztőséget - ezt az e- mailt kaptuk a Kapós Volán munkatársától. Megkerestük Tóth Dezső nyugalmazott Volán- igazgatót.- A gépkocsivezető utasításait be kell tartani - húzta alá. - Ha valaki a többi­ek terhére van, magatartása másokat zavar, akkor az illető leszállítható a buszról. Ez azon­ban csak lakott területen lehet­séges. ■ Harsányi Miklós (Folytatás az 1. oldalról)- Tartsuk itthon a turistákat, hogy az ágazatban elköltött pén­zek az országban maradjanak - hangsúlyozta Kovács Miklós tu­risztikai szakállamtitkár a Bala­toni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) szerdai bala- tonfóldvári ülésén, ahol arról is beszélt: a patrióta turizmus rövi­dítéseként megalkotta a „patur" kifejezést. Az államtitkár szerint a mostani válság a turizmust érintő korábbi krízisekhez ké­pest (a 2001. szeptember 11 -i ter­rortámadás vagy a madárinfu- lenza) alattomosabb, hiszen más gazdasági ágazatokból szivárog át az idegenforgalomba. Mind­Szóalkotó. Kovács Miklós és a patriótaturizmus emellett abban bíznak, hogy a belföldi turizmusban nem lesz jelentős visszaesés, és a forintár- folyam kedvezően hat majd a be­utazó turizmusra.- Felmérések szerint a lakos­ság 40 százaléka tervez utazást, a nyaralni szándékozók 70 szá­zaléka belföldi úti célt választ. Reméljük, minél többen a Bala­tont - mondta Rosta Sándor, a BRIB elnöke, aki szerint a ha­zai vendégek az alacsonyabb színvonalú, de minőségben még megfelelő szolgáltatásokat fog­ják keresni. Hozzátette: küz­denek az üdülési csekk meg­adóztatása ellen, pénteken dön­tés is várható ez ügyben. ■ Kolumbán Tünde

Next

/
Thumbnails
Contents