Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-22 / 18. szám

14 MOZAIK SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JANUÁR 22., CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV Álellenőrök bírságoltak a füstölt kolbászért FÜSTÖLT HÁZIKOLBÁSZT Vá­sárolt két ismeretlen férfi kedden délután Csokonya- visontán egy idős személy­től. Amikor megkapták az árut, közölték az eladóval, hogy ők ellenőrök, és ami­ért nem adott számlát, 80 ezer forintra bírságolják. Miután az idős férfi kifi­zette a „bírságot”, két fér­fi összetépte a náluk lévő csekket, és gyorsan távoz­tak is. Az idős személy csak ekkor eszmélt rá, hogy megkárosították, és feljelentést tett az álellen­őrök ügyében, (je) Hamis okmányokkal autózott a férfi SZERDÁN HAJNALBAN Szentbalázs és Gödre kö­zött igazoltattak a járőrök egy sásdi férfit, akiről ki­derült: meghamisította az általa vásárolt gépkocsi adásvételi szerződését, va­lamint a forgalmit is, utób­bi révén egy évvel megtol­dotta a jármű műszaki ér­vényességét. Az ügyben közokirat- és magánokirat­hamisítás miatt indult el­járás a Kaposvári Rendőr- kapitányságon. (je) Építkezésen jártak zsákmányért a tolvajok EGY ÉPÜLŐFÉLBEN levő sorháznál jártak tolvajok a hét elején Hetesen. Három műanyag bejárati ajtót és hőszigetelő anyagot loptak el, a kár félmillió forint, (je) Hamis rendszámot rakott az autójára KEDDEN DÉLUTÁN Bolhón igazoltatták és fogták el a járőrök azt a helybeli fér­fit, aki lejárt műszakis Mitsubishi gépkocsival vett részt a közúti forga­lomban, melyre egy Skoda forgalmi rendszámát sze­relte fel. (je) Aradszky a siker örök vonatán nosztalgia Nem kopnak az örökzöld slágerei, pedig már sok évtizedesek Aradszky László Aradszky László nevét a közönség lassan ötven éve ismeri. Hetvennégy évesen sem ül a babérjain, rendszeresen járja az or­szágot örökzöld dalaival. Hegedűs V. Rita- Hogyan kezdődött a pályája?- 1962-ben léptem először a nagyérdemű elé. Akkor rendez­ték meg a rádió tánczenei verse­nyét, amelyet megnyertem. In­nen egyenes út vezetett a Tánc­dalfesztiválok csodálatos világá­ba. Onnantól kezdve a nagy fesz­tiválokon mindig szerepeltem a döntőkben.- Milyen élményeket őriz az első Táncdalfesztiváljairól?- Az 1966-os volt az első, ame­lyen ugyan nem lettem dobogós, de egy szép, lassú dallal debü­táltam, Az ismeretlen lánnyal. A Metró együttes kísért. Aztán 1967-ben már zajosabb volt a si­ker. Az Annál az első ügyetlen csóknál című dallal indultam, amelyet Dobos Attila és Szenes Iván nekem írt. A zsűri azonban nagyon lepontozott, ami igazán rosszulesett. Szerencsére a kö­zönség százháromezer szava­zattal támogatott, így nagy fö­lénnyel bejutottam a döntőbe, és második lettem. Sőt még a leg­jobb előadónak járó díjat is meg­nyertem.- Milyen volt a hangulata a versenynek?- Leírhatatlan! Hatalmas kö­zönségsiker volt, az egész or­szág nézte, figyelte a közvetítést. Amikor aztán átvettem a díja­kat, nem mulatni mentem, ha­nem a Dunakanyarba, ahol fellé­pésem volt egy táborban. Az ot­tani közönség két órával később már velem együtt énekelte a da­lomat, amelyet legalább négy­szer előadtam. Abban a pillanat­ban úgy éreztem, mintha egy vonatra szálltam volna föl, és a sínnek soha nem lenne vége. A mai napig tart az „ügyetlen csó- kos” siker. Aradszky László örül annak, hogy régi dalait sokan szeretik 1935. szeptember 20án született Budapesten. 1962-ben megnyerte a rádió tánczenei versenyét. 1966-BAN megnyerte a rádió Tessék választani versenyét is az Isten véled, édes Piroskám című dallal Ezzel a lemezzel lett a magyar hanglemezgyár­tás történetének első aranyle­mezes énekese. 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag­keresztjét. Tavaly megjelent ön­életrajzi könyve Az örök élet színpadán címmel.- A következő fellépése feb­ruár 14-én lesz Tiszaligeten, a Táncdalfesztivál Anno című rendezvényen. Ott is előadja ezt a dalt?- Természetesen! Nem marad­hat ki. Akárcsak a Nem szület­tem grófnak sem, amelyet a 68-as fesztiválon énekeltem. Szeren­csére az a nóta is maradandó. HIRDETÉS A bitumenes vízszigeteléseket gyár- tó Villás Hungária Kft. felvételre keres TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatársat. Fő feladata: kapcsolattartás a part­nerekkel, kivitelezések és építke­zések felkeresése, termékeink és rendszereink ajánlása. Munkahelye: Délnyugat-Magyaror- szág területén, az általunk biztosí­tott személygépkocsival. Követelmények: felsőfokú építőipari vagy technikusi végzettség, Win­dows, Word, Excel, PowerPoint is­merete, B kategóriás jogosítvány. A szakmai gyakorlat előnyt jelent. A szakmai önéletrajzokat kizárólag írásban, bruttó bérigény megjelölé­sével az alábbi címre várjuk: Villás Hungária Kft., 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi út 6. Villás. H^ználtautik pwwyíj műszaki AnuHAiiAx ■ Magyarországon már 130 üzlettel rendelkező | rjft| B/MVT/tl *1 M Kia Sportágé 2,0 CRDi 2005 ABS, klíma, el. ablak, kp. zár, 4x4 AKCIÓS ÁR 4.050.000.- nemzetközi műszaki áruházláncunk Citroen Picasso 1.6 HDi 2004 ABS. ESP. klíma, el. ablak. kp. zár AKCIÓS ÁR 2.499.000. BARCSI üzletébe keresünk Rover 75 2,0 CDT Club 2003 ABS, aut. klíma, el. ablak, kp. zár AKCIÓS ÁR 2.350.000.- C DTE l/CC IT/ITI ■ * ■ Ford Fusion 1,6 Fresh 2006 ABS, klíma, kp.zár, el.ablak, szervé AKCIÓS ÁR 2.299.000.- f Kia Cerato 1,5 CRDi 2005 diesel, ABS, klíma, kp. zár, el. ablak AKCIÓS ÁR 2.149.000, Elvárások: hasonló munkakörben szerzett I* f* I* H* I* f J ■jUJygUijiULLJUULUJLLUŰU fényképes önéletrajzát a megjelenéstől számítón |AanliLlUilaBlaAUiUAMl bétig a következő címre várjuk: 8200 Veszprém, i Toyota Avensis 2.0D40 2001 kombi, ABS, klíma, el. ablak, CD, AKCIÓS ÁR 2.050.000.- 'aP31 Í0 £ alla^emonMto-hu j Opel Astra Cár. 1,7 DTi 2004 kombi, ABS, klíma, el. ablak, légzs. AKCIÓS ÁR 1.849.000.­Peugeot 307 SW 1,6 2002 kombi, ABS, ESP, klíma, el.ablak, FULL AKCIÓS ÁR 1.749.000.­Toyota Yaris 1,4 D4D 2002 kp. zár., el. ablak., klíma, 2 légzsák, AKCIÓS ÁR 1.450.000.- L^|| Renault Thalia 1,4 2003 benzines, 2 légzsák, metál, vonéhorog, AKCIÓS ÁR 899.000.- Hyundai Accent 1,51 LS 2001 immobiliser, kp.zár, alufelni, metál, AKCIÓS ÁR 849.000.­Opel Vectra 1,611995 kp.zár, metál, el.ablak, vunéhorog, szervé, AKCIÓS ÁR 399.000.- * Cee d dízel 3 benzines áráért * "lUSZaKl ViZSgaztataS • 150 e -1,2 M Ft. árelőny egyéb ' Zöldkártya modelljeinkre, akár 4.90 % THM * F<?k- és futóműszerviz ............. - Gumiszerelés, centrírozás UW áMiJW Haszn*“ autók .Autóüveg centrum garanciával! . kia teljes körű szervizszolgáltatás Teljes körű ügyintézési mrFmrrwxm■ s i> »!!!,■ www.kiakaposvar.hu S0M0GYJ0B ÁLLÁSAJÁNLATOK Bonyolító-asszisztens (60766) Feladatok: tárgyalásokon való részvétel, tolmácsolás, kapcsolattartás a horvát helyi önkormányzatokkal, beruházói érdekek ismertetése és képviselete. Elvárások: kiváló tárgyalókészség, gyors átlátó képesség. Családgondozó (60763) Elvárások: felsőfokú szakirányú képesítés. Ügyfélkapcsolati menedzser asszisztens <60764> Feladatok: ügyfélkapcsolati menedzserek és elemzők munkájának segítése, támogatása, ügyfél-adminisztráció. Elvárások: felsőfokú pénzügyi/gazdasági végzettség, kommunikációs készség, felhasználói szintű számítógépes ismeret. Üzletkötő (60483) Feladatok: szolgáltatások értékesítése, új ügyfelek felkutatása, a piac és a vevői igények feltérképezése, szakmai tanácsadás. Elvárások: középfokú végzettség, értékesítés területén szerzett tapasztalat. További információ és megyei állásajánlatok a www.somogyjob.hu weboldalon. Somogyi Hírlap A megye napilapja megjelenik 35000 AUTÓS CSOMAG KERESSE Autó-Motor . oÍvaShat’;:^^r " "" megtekintheti MEGTAKARÍTÁS havonta:1743 Ft a Dél-Dunántúli régió használtautó Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Tel.: 82/528-113 kereskedőinek .. ^ « hirdetéseit. INFORMÁCIÓ • HIRDETÉS • ELŐFIZETÉS ___j

Next

/
Thumbnails
Contents