Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-12 / 9. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JANUÁR 12., ...A DRÁVÁIG Porrog újév-nyitó összejöve­telt szervezett a Gyöngyvi­rág Nyugdíjas Klub. A ren­dezvényen ezúttal csak a tagok vettek részt, ám a kö­zeljövőben több program­juk is lesz, amelyre más nyugdíjasklubokat is meghívnak. Legelőször a farsangi bál februárban, majd márciusban a hagyo­mányos borverseny, (va) Sántos január 13-án, ked­den és 14-én, szerdán reg­gel nyolc és délután négy óra között éleslövészetet hajtanak végre a lőtéren. Ekkor a lőtéren és annak biztonsági területén belül tilos és életveszélyes tartóz­kodni. (mk) Segesd megkezdődött a Szent Margit-hét Segesden. Az egykor királynék váro­sának is tartott, búcsújáró hellyé lett településen évek óta megemlékeznek IV. Béla király lányáról, Szent Margitról kulturális és ismeretterjesztő előadá­sokkal, kiállításokkal. Ezúttal Keresztes Zsuzsa rongyképész munkáiból nyílik tárlat, (asm) Kaposvár-Toponár a légpár­nás hajót áhította csata­rendbe szombaton délelőtt a Kaposvári Önkéntes Élet­mentő Egyesület (Kötél). A jégből mentést gyakorolta a csapat a Desedán. A civil mentőcsoport 24 tagja kap­csolódott a munkába - a feltételezés szerint egy férfi került életveszélyes hely­zetbe a veszélyes, repedé­sekkel teli jégen. A száraz búvárruhába öltözött 15 éves fiatalemberért a ta­valy vásárolt légpárnás ha­jót küldték be. (hm) Ember a lékben: ez a gyakor­lat igazán búvárpróbáló volt Nagyatádi férfi vesztette életét a zalai úton (Folytatás az 1. oldalról) A teherautó sofőrje szerint a szerencsétlenül járt autós vél­hetően azt gondolta, hogy két sáv áll rendelkezésére, s meg akarta előzni az előtte haladó­kat Fényszórójával rávillantott, erre a személygépkocsi vezető­je előbb visszahúzódott a saját sávjába, ám néhány pillanat múlva ismét visszatért elé.- Hiába fékeztem, akkor már nem tudtam megállni - mond­ta a kamionsofőr. - Az ütközés után még vagy harminc métert toltam magam előtt a személy­autót. A sofőr már a mentők ki­érkezése előtt, a helyszínen éle­tét vesztette. ■ Tímár A. HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 Hoppon maradtak az utasok mᥠA vasúttársaság elnézést kért, és újabb kocsit küldött JEGYZET SZŰCS TIBOR Árral szemben „a nyersolaj világpiaci árá­nak emelkedése miatt volt szükség a drágításra.” egy nem túlságosan elkép­zelhetetlen közvélemény­kutatás alapján egy magyar átlagnyugdíjas pulzusszá­mát nem a sertéspárizsi és fonnyadt mandarin látvá­nya, hanem ez a pénztárzaj­ra, az agy hihetetlenül cso­dálatos működésének kö­szönhetően újra a fülben csengő hírfoszlány növeü meg a legjobban, amikor rá keh jönni: a kiválasztott ket­tő közül csak az egyik tej­fölt tudja kifizetni. KÖVETVE A TENDENCIÁT, hiá­ba csökkent - összesen mintegy száz forinttal - az üzemanyag ára Magyaror­szágon az év végén, és tar­totta magát 2009 első két hetében, az olcsóbb tele tan­kot csak az autósok és a fu­varozók érezték meg. A szolgáltatók elfelejtették, a közben kiválóan hangsúlyo­zott gazdasági válság száj­görbítő hatását kihasználva, mérsékelni a tarifákat, apasztani a beépített szállí­tási költségeket. NEM LETT OLCSÓBB a SajtOS pogi, de még a buszjegy sem, pedig ez utóbbinál azért egyszerűbb összefüg­gést találni, ha valaki eset­leg mindenképpen el akarja hinni azt a magyarázkodást, hogy nem akkora mértékű a távolabbra juttatás árkép­ző szerepe, hogy azon érde­mes legyen módosítani. a dízellel és benzinnel fo­lyó Kánaán, úgy tetszik, máris becsukja kapuit, a nyersolaj hordónkénti ára ismét drágul. ez utóbbi hivatkozást bizto­san érezni fogjuk a pénztá­raknál. De a nemzet meg­óvása érdekében nem árta­na minden fizetőhely előtt nagy betűkkel kiírni: a nyersolaj ára súlyosan káro­sítja ön és környezete egészségét! Vegyen inkább mély lélegzetet! Nem fértek fel a vonatra a jákói utasok. Főként Idősek és gyerekek utaznak a vonattal, ezért a szolgáltatónak még inkább oda kellene figyelnie (Folytatás az 1. oldalról)- Látszott, hogy aznap túlzsúfolt vonat érkezett a faluba - magya­rázta Nagy Roland, aki a kapos­vári építőipari szakközépiskolá­ban tanul. - Furcsa volt, hogy csak két vasúti kocsit láttunk a mozdony mögött. Testvéremmel a városba szerettünk volna utaz­ni, de nem fértünk fel a járatra. A vasút aligha lopta be ma­gát a helybeliek szívébe, je­gyezte meg a múlt hétfői eset kapcsán Kovács János polgár- mester. Hidegzuhanyként érte a tanulókat és az ingázókat, hogy a vonat nélkülük robogott el a községből. Lemaradtak, a kemény mínuszok idején vára­koztatták meg őket. Legalább 15-en járták meg.- Hihetetlen, de hétfőn Jákóban nem fértek fel a vonat­ra az iskolások. Nem tudom el­dönteni, hogy sírjak vagy neves­sek - adtak ki dühét olvasónk, aki lapunk SMS-rovatában fej­tette ki véleményét. A testvérpár másik tagja, Ad­rián a kaposvári közgazdasági szakközépben tanul. Másokhoz hasonlóan a fiatalember is órákkal később ért a városba. - Sokat vonatozunk, ám ilyen esetre nem emlékszem - mond­ta a fiú. - Azért mégiscsak tör­tént valami. Azóta a vasutasok több kocsit kapcsolnak a moz­dony után. Murányi Sándor álmában se gondolta volna, hogy ilyen meg­alázó perceket élhetnek át a vi­Bosszantó állapotok ez A HELYZET teljesen felhá­borító - így fakadt ki la­punk internetes hírportáljá­nak, a Sonline.hu-nak írt levelében egy olvasónk. Aki a menetrenddel sem elége­dett maradéktalanul. nem ELÉG. hogy lemarad­tunk, még az igazolást se kaptuk meg - ezt egy má­sik helybeli mondta. Előbb a helyi állomáson, később pedig Kaposváron kérték a papírt, de végül nem kap­ták meg. Szerencsére a munkahelyén megértették és elfogadták a szóbeli ma­gyarázkodását. déki bejárók. A jákói férfi azt mondta: a MÁV-vezetői sokkal jobban összehangolhatnák a szerelvények közlekedését, mint ahogy eddig tették. A vidé­kiek hiába kérik torkuk sza­kadtából, hogy legyen kultúrál- tabb a vasúti közlekedés, kevés a remény a változásra.- Fiatalok, idősek veszik NEM ÉRKEZETT UTASPANASZ, azonban a kényelmetlenség miatt utasaink szíves elné­zését kérjük - közölte a So­mogyi Hírlappal Balogh- Fazekas Anita, a MÁV Start Zrt. szóvivője. A NAGYKANIZSA-DOMBÓVÁR viszonylatban a Gyékényes és Kaposvár között közleke­dő személyszállító vonat ese­tében jelentkezett múlt hét­főn a probléma - tájékozta­tott a szakember. Elismerte: a vonaton kevés volt a férő hely az utasok számára. Ki­tért rá: a MÁV Start folyama­tosan figyelemmel kíséri a igénybe a MÁV szolgáltatásait - folytatta a polgármester. - A város és a falu között a vasút a fő kapocs. Sokan és sokat vona­toznak, de ha a múltkori eset előfordul, lehet, hogy jó páran buszra ülnek inkább. ló lenne, ha ritmust váltana az államvas­út és jobban törődne az utasok kényelmével. ■ Harsányi M. vasúti forgalmat. A problé­mát jelezték is a munkatár­sak, így másnaptól az emlí­tett vonat plusz két kocsival közlekedik. a 2008-2009. Évi menetrend ugyan tavaly december 14-én lépett érvénybe, azonban a vasúti sztrájk és az ünnepi menetrend miatt csak janu­ár elejétől járhattak e szerint a vonatok - számolt be. Kö­zölte: a zrt. folyamatosan nyomon követi az utasforgal­mat, a személyszállító vasút­társaság munkatársai ezen a vonalon január 9-15-ig utasszámlálást tartanak. Vasút: elnézést a kényelmetlenségért! Biztonsági őrök segítik a desedai értékvédőket szem mozgalom Egymás portájára is vigyáznak a toponáriak, nincs esélyük a tolvajoknak Jó lesz vigyázniuk a jómadarak­nak, ha Toponáron, különösen a tóparti sávban készülnek vala­milyen bűncselekményt elkövet­ni. Az első látásra nyugalmas, szinte kihalt területen sohasem tudhatják, mikor lesi meg őket a titokzatos SZEM... Egy-két éven belül igazi turis­taparadicsom lehet a Deseda, sétányokkal, strandokkal, hor­gászhelyekkel, kilátóval, kis- vasúttal. Csakhogy mindezt meg i£ kellene védeni... Mihalecz András, a toponári részönkormányzat vezetője sze­rint a komplex turisztikai fej­lesztési terv a megvalósítás kü­szöbén áll. A hét végi lakossági fórumon mintegy félszázan Télen a betörők kedvelik a hétvégi házakat. Toponáron hiába... gyűltek össze, hogy megvitas­sák: hogyan védhetnék meg a saját és a közösség értékeit. Erre Kaposvár pályázati pénzt is nyert, kétmillió forintot. Molnár Zsolt a megyei bűn- megelőzési és vagyonvédelmi alapítvány képviseletében ki­emelte: Toponáron régóta mű­ködik a SZEM, vagyis a Szom­szédok Egymásért Mozgalom. Ami pénzbe nem kerül, csak annyit jelent, hogy mindenki nyitva tartja a szemét, odafigyel a gyanús jelekre. A korábban többtucatnyi bűneset néhányra csökkent ennek nyomán. Ta­vasztól ismét 24 órás őrzés lesz a Desedánál, biztonsági őrök, járőrök lesznek folyamatosan a területen. Elérhetőségüket min­den lakos megkapja, s ha bár­mi gyanúsat észlelnek, bármi­kor hívhatják az őrzőket. A hét­végi házakat is figyelik, és ha baj van, azonnal értesítik a tu­lajdonost. A fórum résztvevői más ja­vaslatokkal is előálltak. Például hogy hogyan lehetne megolda­ni a kamerás őrzést a parton, amely például hathatós segít­ség lehetne az illegális szemete- lők ellen. Jó néhányan ugyanis zsákszámra hordják ki a hulla­dékot a városból. Legtöbben azt vetették fel, hogy szemetes a part, s hogy útfelújításra, a közvilágítás javítására is szük­ség lenne. ■ J. E.

Next

/
Thumbnails
Contents