Somogyi Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-12 / 9. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. JANUÁR 12., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP PERCES 1MTER3É Kényelmet az utasoknak Forralt bor is legalizálta a Desedát jég-krém Rengetegen korcsolyáztak a hétvégén a Kaposvár melletti víztározón Felháborítónak tartja a jákói polgármester, amit az utasok átéltek. Kovács János megbízható és kényelmes körülmények megteremtését kéri a MÁV-tól.- Az állomáson maradt jó néhány jákói, a vonat nélkülük ment el. Mit tett, amikor értesült az ügyről?- Szerintem igen kínos dologról van szó - felelte kérdésünkre Kovács János jákói polgármester. - Megütközve értesültem az esetről, azonnal megpróbáltam kideríteni a részleteket. Igyekszem a vasút illetékeseivel beszélni. Azt kívánom elérni, hogy a közeljövőben véletlenül se forduljon elő ilyen történet.- Mikor utaznak a legtöbben vasúttal?- A fanulók Kaposmérő- be, Kaposfőre és Kaposvárra szoktak vonattal utazni. A környékbeli településről is igen sokan a MÁV segítségével jutnak el a megye- székhelyre. Hétfőnként meglehetősen erős a forgalom.- Milyen visszajelzést kapott az új menetrendről?- Többen már nehezményezték, hogy bizonyos szempontból jóval gyengébb az összeköttetés, mint tavaly. Az eddiginél korábban kell elindulniuk azoknak, akik például a fővárosba utaznak. ■ Harsányi Miklós Köszönhetően az ordas mínuszoknak, a hétvégén már hivatalosan is lehetett korcsolyázni a Desedán - több százan választották programjukul a csúszkálást. Vas András- Hívják a gyerekeket is, nehogy itt maradjanak! - fordult a szemüveges férfi a mentősökhöz, majd a jég felé intett. Két kiskölyök ácsorgott ijedten a part közelében, s figyelték, ahogyan vérző fejű apjukat betámogatják a mentőautóba. Néhány perccel korábban még hármasban csúszkáltak önfeledten, ám a papa végül akkorát perecelt, hogy jó öt centi hosszan szétrepedt a bőr a homlokán. Mivel varrni kellett, a Deseda magyaregresi ágára tervezett családi program a kórházban fejeződött be. Szerencsére a férfi csak a peches kivételt jelentette: bár több százan választották vasárnapi szórakozásul a nyüt vízi korcsolyázást, de egy-két kék folton, esetleg a mínuszok miatt megfájdult torkon kívül nem esett senkinek baja. Sőt, utóbbira is akadt gyógyír, ha már a hétvégén hivatalosan is korcsolyázásra alkalmasnak minősítették a Kaposvár melletti tározót. Két helyen is forró teát és forralt bort mértek, méghozzá egészen megfizethető áron. Meg aztán mindkettő alapvető kelléke a korcsolyázásnak. Mint ahogyan egy igazi kaSzabad a pálya, elérte a megfelelő vastagságot a jégpáncél a Desedán. Ez a tény érthetően a legkisebbeknek szerezte a legnagyobb örömet posvárinak nem telhet el a tél egy kiadós desedai csúszkálás nélkül. Hiába épült meg - szerencsére - a jégcsarnok, valahogy mégis más a hangulata délelőtt autóba ülni, egy nádkévén befűzni a korcsolyát, csúszkálni két-három-négy órát, pihenésképpen meginni egy forralt bort, átmerészkedni a híd alatt a nagy jégre, majd sötétedéskor hullafáradtan, átfagyva beülni a kocsiba, hogy otthon még este is a jéggé fagyott lábát babusgassa az ember...- Ne fordítsd be a bokád! - körözött hátrafelé koszorúzva négyéves fia körül Mécsén Zoltán. - Most hoztam ki először a gyereket, szeretném, ha megtanulna korizni. Én is itt kezdtem, s bár járok a jégcsarnokba, már nagyon vártam, hogy végre befagyjon a Desi. Nem volt egyedül, a kora délután érkezők már csak a híd másik oldalán találtak parkolót. A rutintalanabbja már ott felkötötte a korcsolyáját, s árkon-bok- ron botladozott el a jégig. A régi, rutinos desedázók viszont tudták, nyugodtan a parton lehet hagyni a cipőket, nem lopja el senki. Valahogy nem illene az egészhez: a tiszta levegőhöz, a jéghez, a forralt bor illatához... Jégre ment Somogy: a fenyvesiek tanítási órát tartottak a Balatonon, Bogláron a kistérséget jegelte az Ifjúsági Kerekasztal rendezett kötélhúzás, csúszkaverseny szerepelt még a programban, melynek során díjazták is egy-egy jeges mutatvány kiválóságait. Külön gondoltak a kisgyerekesekre, a legapróbb jégre merészkedőknek elkerített részt biztosítottak a szárnypróbálgatásokhoz. az apróságok szüleinél talán csak a balatonfenyvesi iskolások örülhettek jobban a Balaton jegének, itt ugyanis tanítási órákat áldoztak fel a jeges nap Játék a régmúltból: újra látni fakutyát a Balaton jegén. A fenyvesiek ezt is kipróbálhatták a tanórán oltárán. Magyarfiné Kalmár Franciska igazgató - aki maga is korcsolyát ragadott a péntek délelőtti program kedvéért - arról számolt be, hogy a sikerre tekintettel a héten még egy délelőttöt rászánnak a közös téli sportolásra. A fenyvesi iskola korábban ötven pár korcsolyát szerzett be, hogy azoknak a nebulóknak is kedvet csináljanak, akiknek nincs saját korijuk. Fenyvestől Máriáig egyébként páratlan minőségben fagyott be a tó, utóbbi helyen is kijelölt pályával járnak a sportolni vágyók kedvében a múlt hét második felétől. m Füleki T. nemcsak A város, hanem a kistérség apraját és nagyját invitálta vasárnap családi jegeskedésre Balatonbogláron a Kistérségi Összefogás Ifjúsági Kerekasztal (KÖSZIKE). A lelkes fiatal aktivisták a három évvel ezelőtti program sikerére tekintettel ragadták magukhoz a kezdeményezést, amint a Balaton jege évek óta nem látott vastagságúra hízott Kilencven liter tea fortyogott az üstben a Sziget strandon rendezett Jégre visszük! elnevezésű programon, hogy újult erőt öntsön a jéghoki, jégfoci és a szlalomkorcsolyázás virtuózaiba. Jégen VAS ANDRÁS TÁRCÁJA Csoda a jégen Tóth Miki szólt fel értem, hogy menjünk, üres a pálya. Készülődés közben kicsórtam apám szekrényéből a fekete szigsza- lagot, s vagy kétméternyit rátekertem a bot tollára. így láttuk a nagyoktól a tévében: Ancsin Jani, Pállá, Gogolák, Kiss Tibi mind fekete végű ütővel kergették őrületbe az előző tavasszal a hollandokat, kínaiakat, koreaiakat, s jutottak fel a B csoportba, a jégkorongvilágbajnokság második vonalába. Akkor döntöttük el Tóth Mikivel, hogy jégkorongozók leszünk. Október közepétől lestük az időjárás-jelentéseket, mikortól mondja a hidegeket, hogy befagyjon végre a Deseda. Délutánonként pedig kiballagtunk a sportcsarnok mellé, hátha elkezdték már végre felönteni a piros salakos kézilabdapályákat. A téli szünet előtti utolsó héten aztán végre kihúzták a slagot, s megkezdődött a kaposvári jégpálya alapjainak lelo- csolása, mi pedig addig könyörögtünk a szülőknek, míg levittek Pécsre a Konzumba, ahol két háromnegyedes Draco bottal álltunk be a kassza előtt kígyózó sorba. Korongot is kaptunk, gyönyörű fekete csehszlovák pakkot, amikor a szoba padlóján próbaképpen ütöttem vele egy embereset, rögtön levertem a falat... Bár szombaton délben nyitott a pálya, Miki már háromnegyed tizenegykor felcsöngetett értem. Mackóalsót húztam egy régi farmerra, két pulóverre jött a széldzseki, előkerestem a régi egyujjas kesztyűmet, majd a 3 Star hokikorimat összefogva rohantam Miki mellett a csarnok mellé. A kapu még zárva volt, de szerencsére a portás értékelte lelkesedésünket, s beengedett. Úgy öt perc múlva megtettük hokikarrierünk első lépéseit. Mert hiába engedett fel minket a portás a nagy jégre, a sarokban a jégkorong szerelmeseinek úgy harminccentis hósánccal elkerített kispályára mentünk. Az első gólt Miki ütötte a deszkából esz- kábált kapura, persze csúsztatva, hiszen akárhogy is próbálta megemelni a korongot, az nem volt hajlandó repülni. Bő fél óra múlva kaptuk az első társat: a szomszédos házból érkezett Papp Pista, a nálunk négy évvel idősebb nagyfiú, aki mindkét irányba tudott faralni, kivíva ezzel a hozzánk hasonló alsósok tiszteletét. - Leszek egyedül ellenetek! - jelentette be, s ez a rövidke mondat akkor többet ért, mint a várható karácsonyi ajándékok összessége: egy Papp Pista leállt velünk játszani. Illetve jórészt csak ő játszott, ha nagy néha hozzánk került a korong, két passz után elveszítettük, ő pedig néhány flikk-flakk után a kapuba emelt. Emelt bizony, mert ő már tudott ilyeneket is, áhítattal figyeltük, ahogyan a felső léc alá tette a- korongot. Újabb negyedóra után megjelent a törzsgárda többi tagja, szomorúan néztük, ahogy fűzik korcsolyájukat, tudtuk, hosszú időre ennyi jutott nekünk az igazi hokiból, mehetünk passzolgatni a nagypálya szélére.- A szemüveges van veletek, a zöld sapkás velünk - hangzott az újabb mondat, s mire felfogtuk, mi is történt - csoda a jégen! -, már ott kerestük - többnyire szó szerint - a pakkot a nagyok között. Öt lőtt gólig tartottak a meccsek, az első derbin - esküszöm, így volt - háromszor is hozzám került a korong. A másodikra már posztot is találtak számomra, balhátvéd lettem, egészen a pálya széle mellett.- Nem akarsz beállni a kapuba? - kérdezte egyszer csak Nagybalogh, mivel Gyula öccse már majdnem odafagyott a ketrechez. - Mostantól nincs emelés! - figyelmeztette a többieket, s ezek után természetesen Tóth Miki is azonnal új posztot kapott. Estünk-keltünk, piszkáltuk a pakkot a bottal, élveztük a felelősséget, s a nagyfiúk dicséreteit, amikor el-elakadt bennünk egy lövés. Olvadásig ott álltam volna, ha nem kapok vérszemet, és próbálom leutánozni a tévében látott kapuszsenit, Kovalcsikot. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, nyúltam egy térdmagasságban érkező korongért. Kovalcsik a lepkés kesztyűvel könnyedén elkapta az ilyeneket, nekem az egyujjasomat szinte letépte a kezemről. Végül vágni kellett, mármint a kórházban a kesztyűt csak így tudták leszedni a kezemről, annyira beledagadt. Szerencsére nem tört el, de két hétig a jég közelébe sem mehettem. Pedig amikor összefutottunk a téren, a Papp Pista is megkérdezte, mikor megyek megint...
