Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-24 / 300. szám
t SOMOGYI HÍRLAP - 2008. DECEMBER 24., SZERDA KARÁCSONY Az Élők házában nyugalom honol kövek „A kegyelet az emberi szív egyik legszebb, legnemesebb megnyilatkozása” Izraelben csak úgy emlegetik: a Vera, aki kislányával biciklin járja a somogyi temetőket. Megszállottan meg akarja őrizni a múltat a jelennek és a jövőnek. Varga Andrea „A zsidó hagyomány az életet nagyra becsüli, és azt tartja, hogy a halál az élet velejárója. Az elhalálozás csak abban az esetben katasztrófa, ha váratlanul, vagy végzetes körülmények között következik be. A túlélők számára a hozzátartozó elvesztése a belenyugvás erősítése ellenére mégis csapást és mély fájdalmat okoz."- Az utóbbi ötven-hatvan évben megváltozott az embereknek a halálhoz való viszonya - mondja Ábrahám Vera. Nem illendő gyászt mutatni, sajnálni azt, aki gyászol. Sőt, igyekszünk úgy tenni, mintha az illető nem is gyászolna. Régen elsiratták a halottakat. A zsidóságnál viszont most is ugyanúgy van, mint több ezer évvel ezelőtt; a kialakult rítusok a gyászt is megengedik. Ábrahám Vera Somogyszil- ben született, majd útja Balatonszárszón és Siófokon keresztül Szegedre vezetett. Napjainkban is ott él. Töltekezni, kutatni azonban Somogyba jár vissza. Ide kötődik. Temetőket kutató munkája is Somogyszilben kezdődött. Úgy érezte: a múltat meg kell menteni a jelennek és a jövőnek. Ugyanaz az érzés fogta el, mint amikor édesanyja Vannak olyan kövek, melyek oly érzékenyek, mint az emberi szív, s vannak olyan szívek, melyek olyan kemények, mint a kövek. HARAV C00K JERUZSÁLEM EGYKORI FŐRABBIJA, 1940-ES ÉVEK Múltat őriz a jövőnek. Ábrahám Vera: a könyveimben megmarad, ami helyenként már most sem látható Ahány kő a hantokon, annyival több az emlékező ábrahám vera könyvtáros. 12 éven keresztül a Csongrád megyei nemzetiségi könyvtárat vezette, a bibliotéka a könyvtár szakos hallgatók gyakorlati helyeként is funkcionált. Folyamatosan dolgozik. Többek között a szegedi zsidó temetők történetét kutatja, a Rabbiképző és a Magyar Tudományos Akadémia Vallástudományi kutatócsoportjában tevékenykedik. A ZSIDÓ TEMETŐK a SZÍVe csücske. „Látni az enyészetet nagyon rossz, holott az enyészet része az életnek. ” 1941-BEN KAPOSVÁRON 2346, vidéken 3405 zsidó élt. A holocaustban 3795, más forrás szerint 4106 fő halt meg. Temetőlátogatáskor követ szokás a hantokra helyezni. Minél több a kő, annál több ember jó emlékezetében maradt meg az elhunyt. Zsidó temető Kaposváron. Kevés a túlélő, és egyre kevesebben gondozzák a sírokat szülőfaluja, Gadács történetét dolgozta fel: „ha nem írom le a hétköznapokat és ünnepeket, mintha azok az emberek nem is éltek volna. De éltek, örültek, sírtak, alkottak, dolgoztak". Az asszony járja a temetőket, kifejezetten a zsidó temetőket. Azt mondja, azért, mert kötődik a múlthoz és kötődik a zsidósághoz. Lánya kislánykorától kísérte az édesanyját útjain; gyakran már reggel hét órakor a sírkőfeliratokat sila- bizálták.- Ezek a temetők nemcsak vallási, kegyeleti színterek, hanem múltunk részei - vallja Vera. Elvitték a somogyi zsidóságot, ahogy a többit is, nincsenek hozzátartozók. A temetők meghaltak, holott a temető a zsidóságnál az Élők háza. Nincs, aki ápolja őket, elhordják a köveket, benövi a bozót, és sok helyen nyoma se marad. Én úgy gondoltam, hogy a lehetőségeimhez képest megőrzőm. írásban tudom megőrizni és fotón. A sírfeliratok mellett jelképek mesélnek az elhunytakról: letört rózsabimbó, szomorúfűz, égő mécses, koszorúvá hajlított ág, ötágú korona, legyező. Kirajzolódik a Balatonba fulladt fiatalember alakja, a házaspáré, akik tizennyolc nap különbséggel távoztak el, vagy a szabónőé, a kamaszfiúé. „Feltöltődöm a temetőben, ahol béke és nyugalom honol, s én itt otthon vagyok.” Ráhangolódom az ott lévő emberek sorsára.- Aki ott fekszik, szinte ismerem. Kinyílik egy képzeletbeli ajtó, amelyen keresztül bepillanthatunk az egykori közösség élétébe. Kicsit életre lehet kelteni, akiket méltatlanul elfelejtettek, és nincs, aki megőrizze az emléküket. Valaki azt mondta: kit érdekel, mit csinált öreganyám meg öregapám? De hogy induljunk el a jelenbe, ha nem ismerjük a múltunkat? A könyveimben megmarad, ami helyenként már most sem látható. Talán nem lesz ember, aki reggeltől estig a levéltárban kutatná. Nekem van ehhez türelmem, és örülök, hogy tudok valamit adni. Igen, megszállottság kell hozzá, s újabb kihívásként élni meg minden újabb feladatot - összegezte somogyi útjainak indíttatását Ábrahám Vera. REVICZKY GYULA Karácsonykor A zúgolódás, gúny, harag Rég halva már szívemben. Egy szóval sem panaszkodám, A kis Jézus ellen. Nem vádolnám balgán azért, Hogy engem kifelejtett Hogy nem hozott ajándékot, Szemem könnyet nem ejtett. Lelkem nyugodtan, csöndesen Átszáll a nagyvilágon. Imádkozom, hogy Jézusom Minden szegényt megáldjon. Ágyamra dőlök, s álmodom Egy régi szép, édes álmot: Boldog, ki tűr és megbocsát, S ki szenved, százszor áldott! CSANÁDI IMRE Karácsonyfája A karácsony akkor szép, hogyha fehér hóba lép,- nem is sárba, latyakba... Ropog a hó alatta. Hegyek hátán zöld fenyő, kis madárnak pihenő, - búcsúzik a madártól, őzikétől elpártol. Beszegődik, beáll csak szép karácsonyfájának, derét-havát lerázza, áll csillogva, szikrázva. Ahány csengő: csendüljön, ahány gyerek: örüljön, ahány gyertya: mind égjen, karácsonyi szépségben. BARTAL KLÁRA Jézusvárás Karácsony, karácsony, Habtiszta remények. Tovatűnt gyermekkor, Mesebeli évek. Angyalszárny-suhogás, Apja-hozta kisfa, Halkan szóló csengő, Ropogó hó, tiszta, Akárcsak a lelkünk. Benne áldott béke És minden elesett Jézuska testvére. Boldog csodavárás Gyermekiélek titka. Gyermeklelkű felnőtt Mért is olyan ritka? ADVENT A HARGITÁN B erike apai ágon a nagybátyám volt, hét esztendővel idősebb nálam. Hatéves lehettem, amikor megmentett a biztos haláltól. Csikorgó tél volt, s - elég rosszcsont gyermek lévén—veszettül szánkózni akartam a Kerülőben. Rohantombarr a tükörjéggel borított országút szélén kapta el a grabancomat, még éppen időben ahhoz, hogy ne egy Dacia kerekei alatt végezzem. ★ * ★ Abban az esztendőben későre jött a tél. Még november végén is mindenki kihajtotta a jószágot. Igaz, Gergő, a pásztorlegény csak tíz óra tájban rittyentett karikásával a faluszélen, s háromkor már hazafelé terelte a csordát, mégis vörösre fagyott a metsző szélben. A dér pirította * határban alig akadt harapnivaA magasságos is gyászolt ló, és a jószág borzolt szőrrel, szaporán szedte a lábait a délutáni szürkületben. Az útszéli tócsák jegén reggelente sihederek próbálták bakancsukat. A csizma elé tévedt, tovarúgott göröngy keményen koppant a csonttá fagyott földön. Távolról csak a falu füstöt pipáló kéményei jelezték az életet. A portákon — látszólag — az évszázadok óta megszokott kerékvágásban döcögött az élet. A ház ura a gazdaságban tevékenykedett, a fehérnép bent szorgoskodott. Az istállókban éjszakánként jámbor marhák ké- rődztek, lovak ropogtatták az illatos szénát. A ház apraja a betűvetés csínját-bínját tanulta a falu iskolájában. Jómagam akkor nyolcadikosként koptattam a padokat. Rorátéra jártunk, s a falu templomának évszázados falai között, a posztószagú és tömjénfüst illatú hajnalokon Borsos plébános az adventus, a megérkezés misztériumáról beszélt prédikációiban. 1989-et írtak. Decemberben aztán nemcsak a templom ódon falai közé fészkelte be magát a várakozás, hanem az emberek leikébe is. Ez a reménykedés — ellentétben a korábbiakkal — amolyan különös, kétségekkel terhes, feszült várakozás volt, de beteljesülésében az eleve elrendelt dolgok bizonyosságával hittek az emberek. Aztán az első hóval - a Szabad Európa és a Kossuth rádió hullámhosszán — kedvező hírek érkeztek, igaz, a határon túlról. Számomra akkor mindössze annyi volt világos, hogy Kelet- Európa néhány országában véráldozat nélkül megbukott a diktatúra. Esténként apám, mint vadászkutya, hegyezte a fülét, hogy a recsegő öreg készüléken hallhassa a legfrissebb híreket. Aztán először csak halkan, később egyre hangosabban suttogtak a felnőttek, hogy nem véletlen a diktátor közel-keleti látogatása, vesztét érzi a Ceausescu házaspár. Homályos decemberi estéken várakozva ülték körül a bükkfahasábokkal perlekedő tűzhelyet a szomszéd férfiak. Ilyenkor szemükben titokzatos fények gyúltak, s bozontos bajuszuk alatt félszavakat morogtak az akkor még fényévnyire tűnő szabadságról. Szinte szikrázott a levegő a feszült várakozástól. Sejteni lehetett, hogy történnie kell valaminek. Valaminek, amire régóta epekedve várt a történelme, nemzetisége s anyanyelve miatt mindennapos megaláztatásokra kárhoztatott erdélyi magyarság. Temesvárott akkor már javában zajlottak az események, s Tőkés püspök nevét már az egész ország ismerte. Nap nap után telt, s 22-én délben első hallásra hihetetlennek tűnő hírek hangzottak el a krónikában: az évtizedekig rettegett kondukátor menekült, a Fekete-tenger felett találták meg gépét, amelyet visszafordítottak. Á falu örömmámorban úszott! Aztán a boldogság egét a faluba érkezett katonai gyásztáviratok felhői borították el. * * * Feri abban az évben katonáskodott Temesvárott. Élve legutoljára októberi otthonjártakor láttam. A katonai gyásztávirat után lezárt koporsó érkezett, s karácsony negyednapján temettük. Mintha a magasságos Isten is gyászolta volna Ferit. Azon a napon reggeltől estig szakadt a hó, s a gyászszertartás ideje alatt puha pelyhek lejtettek alá az égből. A sírgödör mellett, könnyeimet nyelve, egy hajdanvolt téli napra, a rakoncátlankodó kisfiúra, s immár őrangyallá lett fiatal megmentőjére gondoltam. Azóta is karácsonyaim örök része az a pillanat. ■ B. I. V.
