Somogyi Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-24 / 300. szám

A Tiara árnyékából: pálma San Remo címerében a bátor hajóskapitány V. Sixtus pápa megjutalmazta, bár a tengerész megszegte a tilalmát Az eredetileg a Szent Péter-ba- zilika mögött álló obeliszket V. Sixtus pápa kívánságára szál­lították át és állították föl a temp­lom elé. A hatalmas munka rop­pant veszélyes volt, s a kivitele­zést irányító Domenico Fontana építőmester arra kérte a pápát, tökéletes nyugalmat és csöndet biztosítson a művelet végrehaj­tásakor. A pápa kiadta a paran­csot: aki megnyikkan, a halál fia. Nyomatékül föl is állíttatott egy akasztófát a térre, és hóhért rendelt mellé. Az obeliszket földre fektették, alá hengereket tettek, s szeptember 10-én átgör­gették új helyére. Majd száz­negyven ló és nyolcszáz mun­kás közreműködésével hozzálát­tak fölállításához. Egy San Remo-i hajóskapi­tány, bizonyos Bresca nevezetű, izgalmában egyre közelebb merészkedett a művelethez, és így vehette észre, hogy a köte­lek a kelleténél jobban meg­nyúlnak, és hamarosan bekö­vetkezik a katasztrófa. Ezért aztán, mit sem törődve az akasztófával, elkiáltotta magát: - Acqua allé Corde! (Vagyis: Vizet minden kötélre!) A tengereken ugyanis azt ta­pasztalta, hogy a kenderkóc kö­tél átnedvesedve megrövidül. Az építőmester azonnal fölfog­ta a kiáltás értelmét, a munká­soknak odakészíttetett ivóvíz­zel megnedvesítette a kötele­ket, és az obeliszket sikerült szerencsésen fólállítaniok. Brescát pedig a pápa megju­talmazta. Kinevezte a pápai ez­red századosává. Családja pe­dig azt az örökös kiváltságot kapta, hogy minden virágva­sárnap a pálmatermő San Remóból Rómába szállítsa a szertartáshoz szükséges pál­maágakat. Bresca hajójára föl­vonhatta a pápai lobogót, San Remo címerébe pedig beleke­rült az oroszlán és a pálma, hí­res szülötte emlékére. A karácsonyi kincsekben sem mindig a tárgy hordozza igazi értéket, hanem a hozzá fűződő emlék, annak a szeretete, akitől az ajándék származik. Suchman Tamás országgyűlé­si képviselő, a Balaton Fejleszté­si Tanács elnöke 18 éves kora óta egy térítőt őrizget, neki ez az abrosz a legféltettebb kincse. - Szüleim mellett gyermekkorom legfontosabb formálója egy egy­szerű asszony, Katica néni volt, aki sorsomat viselte azokban a nehéz időkben, amikor édes­anyám az Auschwitzban szer­zett betegségei okán kor- *- látozva volt a gyerekneve­lésben. Katica néni egy­szerű, két elemit végzett parasztasszony volt, akinek akkora kezei voltak, mint egy napszámosnak. Négy évig készült arra, hogy ha megéri az érettségimet, akkor egy saját kézzel készített aján­dékkal lep meg. Egy egyszerű hímzésű térítőt készített nekem, de az érettségimre nem készült el vele, így az év karácsonyán hozta el, ami számára fontos ün­nep volt, nekem pedig érthető módon a szeretet ünnepe kieme­léssel létezik csak. Nem sokkal az ajándék átadása után Katica néni meghalt, ajándékát azon­ban máig őrzöm, mint ahogy azt a cetlit is, amit a terítő mellé adott, és azt jegyezte rá fel: „Böl­csőtől a sírig való szeretettel Ka­tica néni” - osztotta meg az aján­dék történetét Suchman Tamás. Érdekes ajándékot őrizget Matyikó Sebestyén József, a sió­foki Kálmán Imre Múzeum ve­zetője is, aki ötévesen egy gőz­gépet kapott ajándékba, amit ezermester édesapja maga ké­szített neki. Az ajándék így ka­rácsonykor az apával megtett Balaton-parti sétákra is emlé­kezteti. - 1956 karácsonyán kaptam a gőzmozdonynak ezt a játékká redukált változatát, ami a mai napig működőképes. Csak spiritusszal és vízzel kell feltölteni, és létrejön a hőhatás, forog a gőzgép kereke - mutat­ta be az 52 éve őrzött ajándékot a múzeumvezető. - Ez egy váro­si iparosembemek a produkci­ója. Édesapám autóversenyző szeretett volna lenni, innen a technikai és mechanikai cso­dák iránti tisztelet - mondta Matyikó Sebestyén József, aki szerint az ő féltve őrzött kincse azért számít ritkaságnak, mert a régi népi szokások szerint in­kább faragott játékfigurák ke­rültek a karácsonyfa alá. Ajándékozni nemcsak ka­rácsonykor lehet, a szere­tet ünnepére kapott meg­lepetések mégis gyakran nagyobb értéket képvisel­nek, mint egy születésna­pi vagy más ünnepi alka­lomból kapott ajándék. Kolumbán Tünde VERS KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Karácsonyi dal Egy barátomnak A mi kedélyünk rég kihamvadt, fagyos, hideg az ünnepünk, lelkünkre hull a téli harmat. Jeges vidékre tévedünk és álmodunk dicsőbb valórul s a fergeteg táncol velünk Agyunkba dúzzadozva tódul sok új, hatalmas gondolat, de á fánkról kopott dió hull. A gyertyalángunk ellohad, füstölve pattan rajt a szikra s kékes, kialvó lángot ad. S rásüt vonagló arcainkra. WEÖRES SÁNDOR Zsoltár Kínok árnyékaiból, kínok árnyékaiból szólok hozzád istenem. Kín mar, sújt, temet, józan eszemet vak veszélyben, láncos mélyben ne hagyd elveszítenem. Senki sem tör káromra, senki sem tör káromra, bensőm fordul ellenem. Örök vihar ront, nincs egy biztos pont se mögöttem, se fölöttem, dög pusztít a telkemen. Törd meg kevélységemet, törd meg kevélységemet, mély megbánást adj nekem. Nyársat nyeltem én, derekam kemény: mért nem szabad súlyod alatt meghajolnom, Istenem? Száraz zokogás tipor, száraz zokogás tipor és a szemem könnytelen. Utam hajlatán ördög les reám, vár nehezen: a két kezem tőrrel indul ellenem. Legyen meg akaratod, legyen meg akaratod, ha vesznem kell, jól legyen: tán kárhozásom áldás lesz máson - de ha énrám kincset bíztál, ments meg immár, Istenem. KARÁCSONY SOMOGYI HÍRLAP - 2008. DECEMBER 24., SZERDA Féltve őrzött gyerekkori emlékek ajándék Suchman Tamás egy térítőt, Matyikó Sebestyén József gőzgépet takargat KISKARÁCSONY E dit lehunyta szemét, fe­jét a medence falához tá­masztotta - élvezte a gyógyfürdő vizét. Érke­zéskor átfutotta a gyógyvíz alko­tóelemeinek táblázatát, de most csak a kén, jód, fluor, kalcium meg ilyesmik jutottak eszébe. A férfihoz fordult, aki ott nyúlt el mellette a medence vizében, s tán szunyókált is. - Mit gon­dolsz, hány komponense van en­nek a víznek? A férfi kicsit hor- kantott, majd, mint akit a kérdés legkevésbé sem érdekel, odave­tette: tudja a fa... a fene. Csaknem kicsúszott száján a közkeletű, drasztikus kifejezés. A nőnek jól­esett, hogy mégse mondta ki az obszcén szót. Jól ismerte azokat a hímeket, akik az első szeretke­zés után már pucéron járkálnak, fenekére vernek partnerüknek, nem fárasztják magukat a kom­Az ünnepek előtt együtt, csak mi ketten munikációval, viszont cigarettáz­nak, vedelik az italt, majd elal­szanak, s még fogat sem mosnak ébredés után. Szerencsére Gábor nem ilyen. Az természetes, hogy kicsit elengedte magát, hisz több mint kétszáz kilométert vezetett, hogy idejében érkezzen, hogy jól sikerüljön találkozásuk: a kiska­rácsony... Majd kiskarácsonykor! — mondogatták egymásnak futó találkozásaikkor. A „kiskará­csonyt” idegenek előtt is játszot­ták; s nagyon élvezték ezt a cin­kosságot Az volt a legjobb, hogy intellektuálisan az első perctől kezdve remekül értették egy­mást. Később persze másként is. Az igazán jó szinkrontolmács (s Edit az volt) az adott nyelv fölé­nyes ismeretén túl nem élhet meg fejlett logikai gondolkodás, asszociációs készség, s persze invenció, rátalálás nélkül. — Ilyen nő kell nekem! — mondta Gábor, mikor sikeres üzletkötés után az angol vendégeket elbú­csúztatták. - Nő vagy tolmács? — kérdezte Edit csöppnyi kacér- sággal a hangjában. A férfi né­mán, de már kicsit sem szertar­tásosan kezet csókolt. Edit érez­te, hogy válaszol teste az érintés­re. A sorsuk el volt döntve. Még ott, akkor született a kiskará­csony öüete. Az ünnepek előtt — legalább egy hétig! - együtt len­ni. Csak mi ketten. Ez egy kis ka­rácsony. Kiskarácsony! A gyógyvizes medence fölött pára gomolygott. Már csak egy­két megszállott fürdőző sziluett­je látszott a karácsonyi színes izzók világításában. A két test­nek nem kellett egymást keres­nie. Edit, akit volt férje - az utol­só fillérjüket is lóversenyre köl­tő színész - frigid p...nak neve­zett, most úgy érezte, mindenért kárpótlást kap. A válás óta anya­gilag, úgy-ahogy talpra állt, de most lett a társa valakinek; most érzi, hogy nő! Későn találkoz­tunk, mondta Gábor a vacsorá­nál, csak úgy maga elé. Soha nem késő! - szorította meg Edit a férfi kezét. Aztán hirtelen jó­kedvük lett. Nézték a vacsorázó vendégeket, akik kilószámra hordják az aranyat: láncot, pere­cet, fülbevalót, kösöntyűt. - Em­lékszel a szegvári bálra? — kér­dezte Edit. - Persze, mikor Ró­zsa Sándor elrabolta a bál neme­si népségének ékszereit. Gyer­tyafény, zene, suhogó báli ru­hák, pengő sarkantyúk, aztán egyszerre berobbannak a betyá­rok. „Lűjjetök!” - parancsolja le­gényeinek a Gazda. Micsoda re­mek szituáció. Ki olvas ma Mó­ricz Zsigmondot? - Csináljuk meg mi is a rablást itten, mond­juk holnap - javasolja Edit. - Remek lesz, csak álorcát kell öl- tenünk - veszi Gábor a lapot. De Edit elkomorul: hagyd a játékot, én mindig a te valódi arcodat akarom látni... Ugye ez a valódi? Két nap múlva Edit a fájda­lomtól eltorzult arcát látta a fér­finak. A fürdőorvos ott tehetet- lenkedett Gábor körül a szte­toszkópjával. „Negyvennyolc éves, a legveszélyesebb életkor”- csak ennyit tudott mondani.- Hívd a helikoptert - suttogta Gábor, erőtlenül megérintve Edit arcát. Hetekkel később (Gábor utó­kezelésen Angliában) a nagy nemzetközi konferencia szom­szédos tolmácsfülkéjéből átszól Edit egyik kolléganője a rövid szünetben: - Hogyan ünnepel­tél? Most is egyedül? - Nem egé­szen, nekem is volt egy kis kará­csonyom - válaszol Edit, és gyor­san elfordul. ■ Gyarmati Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents