Somogyi Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-07 / 260. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 7., PÉNTEK 10 KRIMI &BULVÁR&MŰSOR Megmutatta az igazi arcát jack, jack Mester Tamásnak új együttesére is maradt ideje Mester Tamás a Megasztár zsűrijén kívül is építi zenei karrierjét A gyanakvás mentette meg az időseket szerdán két helyszínen, az Erdősor utcában és a Hadastyán közben próbál­koztak Kaposváron trük­kös tolvajok. Szerencsére a kiszemelt idős áldoza­tok gyanakvóak voltak, és nem engedték be a magu­kat villanyóra-leolvasók­nak mondó férfiakat, (je) Kiemelte a táskát a gépkocsiból egymillió forintot zsák­mányolt az a gépkocsifel­törő, aki a Kaposfüredi úton betörte egy gépkocsi ablakát, és ellopott belőle egy női táskát, (je) Besétált a rendőrségre a keresett férfi A RENDŐRSÉG VÁRÓTER­MÉBEN vettek őrizetbe szerdán délelőtt egy 33 éves férfit. Kiderült róla, hogy rablás gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki ellene a Miskolci Rendőr- kapitányság. (je) Kromofággal öntötték le az autót feltehetően kromofággal öntött le ismeretlen tettes szerdán este Marcaliban egy parkoló autót. A kár több mint félmilliós, (je) Mester Tamás három ze­nésztársával rendhagyó módon alapított együt­test: összeköltöztek há­rom hónapra, felvettek egy nagylemezt és össze­próbáltak egy koncertet, úgy, hogy közben egy stáb filmezte őket. Hegedűs V. Rita- Mi a műfaja a Jack, Jack cí­mű filmnek?- Egy életforma nagyjátékfilm dokumentarista elemekkel, ha nagyon hivatalos akarok lenni.- Hogyan zajlott a forgatás?- Három hónapig éltünk együtt az együttes tagjaival, Papp Szabival, Tóth Tibivel és Ganxsta Zoleeval. Nem volt for­gatókönyv, nem beszéltük meg a jeleneteket. Gyakorlatilag felvet­te a kamera, ahogy élünk. Az ele­jén megpróbáltunk lábujjhegyre állni, a szebbik énünket mutatni. Aztán hamar rájöttünk, hogy ezt nem lehet három hónapon ke­resztül csinálni, s mindenki meg­mutatta az igazi, őszinte arcát.- Mikor láthatják a nézők a filmet?- Rendhagyó bemutatónk lesz. November 12-én koncertezünk, de előtte levetítjük a filmet. Ny­olc órától filmnézés, és utána kö­vetkezik a koncert.- Milyen zenét fognak a né­zők hallani?- Természetesen rockzenét. Felkészültünk látvánnyal, tech­nikával, hanggal, három hatal­mas kivetítővel. Mindent bele­adunk, amit csak tudunk. Remé­lem, telt ház lesz.- Csak erre az egy alkalomra álltak össze? Mi lesz a sorsa a koncert után az együttesnek?- A film számomra pont arról szól, hogy lehet a pillanatnak él­ni. Nem tervezünk előre. Ez nem azt jelenti, hogy nem va­gyunk lelkesek, hanem inkább a spontán dolgok hívei vagyunk.- Az új együttes munkáit mennyire tudta összeegyeztet­ni a Megasztár zsűrijében el­látott feladatokkal?- Az elején nagyobb munka volt, mivel rengeteg embert hall­gattunk meg rövid idő alatt. Most már csak hetente egy na­Mester Tamás SZÜLETETT: Budapest, 1970. augusztus 4. Édesapja Mester Ákos újságíró. PÁLYAFUTÁSÁT a Step együttes­ben kezdte basszusgitárosként (1989). Két évig Európában turnézott Dream Team nevű zenekarával (1991-92). A ma­gyar közönség a Mester és ta­nítványai formációban ismer­hette meg. Az Operettszínház felkérésére az Elisabeth című musicalben a halál szerepét játszotta. 1999-ben Los Ange­lesbe majd New Yorkba költö­zött, itt ismerkedett meg jelen­legi producerével, Eric Gasttal is, akivel létrehozták az FM records lemezkiadót pomat teszi ki a zsűrizés, így nem élem meg tehernek.- Nehéz dolga van a zsű­riben?- Ahogy közeledik a vége, egyre könnyebb a munka, mert most már csak tehetséges embe­rekkel van dolgunk.- Van kedvence?- Természetesen, hiszen nem bírónak mentem, hanem zsű­rinek. De hogy ki, az legyen egyelőre titok. Szórólapon a „három gyilkos", a rendőrség fokozottan ellenőriz Tavaly az év első tíz hónapjában 619 személyi sérüléses baleset történt Somogy útjain, az idén hét százalékkal kevesebb. Szin­tén hét százalékkal csökkent a súlyos, és még ennél is nagyobb arányban, kilenc százalékkal, a könnyű sérüléses balesetek száma. Nőtt viszont, 32-ről 34-re a halálos balesetek száma. A bal­eseti okok közt vezet a gyorshaj­tás és az elsőbbségi jog meg nem adása. Kevesebb ittas veze­tőt „kapcsoltak le“ a rendőrök, de még így is minden hatodik balesetben közrejátszik az alko­hol - mondta el a tegnapi saj­tótájékoztatón Horváth József ez­redes, rendészeti igazgató. Kulcsár Tibor alezredes hoz­zátette: az őszi-téli akciók kere­tében kiemelten ellenőrzik, hogy az autósok megfelelően felkészültek-e a télre, a megvál­tozott látási és útviszonyokra. A cél nem a büntetés, hanem a fi­gyelemfelhívás. A forgalma­sabb helyeken, bevásárlóköz­pontok környékén az autósok figyelmét szórólapokkal szeret­nék felhívni,' melynek egyik ol­dalán a tél előtti teendők olvas­hatóak - ellenőrzések, a téli gu­mik fontossága, láthatósági esz­közök. A másikon a „három gyilkos", a gyorshajtás, az ittas vezetés és a passzív biztonsági eszközök használatának mellő­zése szerepel. ■ Jakab E. I televízió-műsorU i'lO flH WMt — | RTL klub ""'■■■■ vÍ!Sat3 ....'■HMM I spektrum^|[HH| 5. 30 WS Teleshop 6.00 Alexandra-pódlum 5.20 Hajnali gondolatok 5.50 Nap-kelte 6.55 Jaké és a dagi © 5.35 Gazdakör 6.00 Foglalkozása: utazó ;Q 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.25 Kárpát expressz 9.00 Zöld Egyetem 7.55 3 fitt perc 6.00 Reggel a Dunán 7.10 Ragadozóélet © j 9.00 Csak csajok 7.00 Mokka 5.50 Nap-kelte 9.25 Hétmérföld - Ungvár 8.00 Vészhelyzet © 8.05 Heuréka! Megtaláltam! Óceánok M 10.05 Top Shop 9.00 Marsupilami 9.00 Rondó 10.00 Arborétumok 9.00 Nash Bridges © 8.30 Vendégségben 8.15 Válószobatitkok © j 11.15 Nyerő 8 9.30 Jóban Rosszban © 10.05 Vezérlő fény © 10.15 Hrvatska krónika (amerikai akciófilm-sorozat) 9.00 Carlo és vendégei 9.05 Új otthon 3D-ben ,M 11.25 Mozimatiné 10.00 Stahl konyhája (amerikai sorozat-14-15.) 10.35 Ecranul nostru 10.05 Szívek szállodája © 9.30 Bűvölet© 10.05 Jimmy a pácban © Riadó a fedélzeten © 10.05 Kvízló délelőtt 11.30 Nyári álmok © 11.05 Kárpát expressz (amerikai sorozat, ism.) 10.30 Család-barát 1 (dokumentumsorozat) " | (angol film, 2004) 83' 10.40 Teleshop (fr. kalandfilmsor. - 26/7.) 11.30 Átjáró 11.05 A nagy házalakítás © 11.30 Kívánságkosár , 11.15 Genetikai mozaik © . 13.10 Disney-rajzfilm 12.05 Kvízió 12.20 EURO Taxi (ism.) 12.15 Záróra 12.05 Monk© 14.00 Híradó 12.15 Válószobatitkok © 2j 13.40 06-91-33-55-33 12.55 Winnetou és barátja, 12.50 Sorstársak 13.00 InfoGeneráció 2.0 13.10 Halálbiztos diagnózis © 14.10 Duna tér JagésDarshan; '2 15.10 Receptklub OldFirehand© 13.20 Körzeti magazinok 13.25 Árak és energia © 14.15 Gyilkos sorok© 14.25 Kaleidoszkóp TinaésPeter |H 15.25 A fejvadász © t (német-jugoszláv kalandfilm) 14.20 Kárpát expressz 13.55 Pestbeszéd (amerikai krimisorozat) (német ism.-terjesztő sor.) 13.05 Úton, útfélen M (amerikai akciófilm-sorozat) 14.50 Zorro © 14.50 Évgyűrűk 14.20 Alma Mater (6/3.) 15.20 Szívek szállodája © 14.40 Kisenciklopédia 14.05 Trópusi akciócsoport © 16.25 Celeb vagyok... © 15.50 Joshi Bharat © 15.35 Ablak 15.10 56 Szeged © 16.25 Jó barátok © 14.50 Emlékezés Hamvas Bélára 14.35 Foglalkozása: utazó 'H 17.25 Mónika 16.55 Szellemekkel suttogó © 16.20 Szempont © 16.10 Azsánerfilmtől... (amerikai vigátéksor., ism.) 15.50 Négyzetméter 15.45 Új otthon 3D-ben O - A kibeszélőshow © 17.55 Aktív © 17.15 Körzeti híradók 16.35 Európa kék szalagja 16.55 A nagy házalakítás © 16.25 Váratlan utazás 16.45 Genetikai mozaik I 18.30 Híradó® 18.30 Tények@ 17.40 Sant'Angelo © 17.00 Gastroblues(16/6.) 18.00 Smallville © 17.15 Mese 17.45 Ragadozóélet© Esti kiadás Hírműsor 18.40 McLeod lányai © 17.30 Drága doktor úr © (amerikai sorozat) 17.25 Duna tér Óceánok 19.05 Celeb vagyok, 19.05 Jóban Rosszban © 19.28 Föld Tv (olasz vígjátéksor. - 52/30.) 19.00 Monk 17.35 Kikötő 18.50 Trópusi akciócsoport © ments ki innen! © (magyar sorozat) ® 19.30 Híradó este 18.20 Mestersége színész - Flúgos nyomozó © 18.00 Híróra Turistákra várva W Kalandjáték 19.40 Hal a tortán © 19.55 Sporthírek. Időjárás Psota Irén ! (amerikai krimisorozat) 18.25 Térkép 19.20 Jimmy a pácban © H 20.15 Fókusz© Vendégváró valóságshow 20.10 5 nap az élet © 19.15 Esti mese Fsz.: Tony Shalhoub, 19.00 Labdarúgó-mérkőzés 20.30 Egészségünk 20.55 Barátok közt © d) ! 20.40 A sztárok a fejükre estek (amerikai sorozat-5/2.) 19.30 Vadvilág H D BittySchram.Ted Levine Újpest FC-Győri ETO - Tények és tévhitek W ! (magyar sorozat) j Afrikai kalandshow Második nap 20.30 Híradó este 20.05 Jó barátok © 21.00 Állomás 1 Tojás, hipnoterápia, 21.30 CSI - New York-i 22.05 Felejtés © 21.00 Beugró© 20.50 Sporthírek. Időjárás (am. vígjátéksor. - 64-65.) (magyar sorozat-11/5.) j növekedés helyszínelők© (amerikai thriller, 2004) 87 ' Felkészültek? Mert mi nem! 20.55 A hiúság vására © 21.05 CSI - A helyszínelők © 21.30 Kisenciklopédia 21.30 Koszkommandó (amerikai krimisorozat) 1 R.: Joseph Ruben 22.00 Péntek este (angol sorozat - 6/3.) 52' (amerikai krimisorozat) 21.45 Híróra (dokumentumsorozat) .........i..............................................I...................................................................................................................................................................................................................................................... ............................................ 22 .30 Gyilkos elmék® 23.50 Holló - Út 22.35 Múltkor© 21.55 Scheherezade 22.05 A férfi fán terem © 22.30 Drót® 22.30 Titkos J (amerikai krimisorozat) a mennyországba © Történelmi magazin a rendőrségen © (amerikai vígjátéksorozat) (amerikai sorozat-60/13.) szovjet háborúk © M 23.35 A főnök© (kanadai sorozat) 23.05 Hírek. Időjárás (német krimi, 2006) 89' 23.10 Bár 2.0© 23.35 Agitátorok A spanyol polgárháború 0.35 Reflektor © Véres jelvény 23.10 Sporthírek 23.25 Kultúrház © (interaktív valóságshow) (magyar film, 1969)68' 23.40 Bűnügyi akták © 0.50 IttHON 0.50 Tények este 23.20 Bajnokok Ligája 0.10 Nap nyugta 23.40 Csak nőt ne ölj! © 0.40 Kikötő (ism.) A kiégett lakás; A bosszú 1.15 Hymypoika © 1.20 Elektrosokk © Labdarúgó-mérkőzés 2.40 Bűvölet© (am. romantikusvígj., 1998) 1.00 Híradó. Sport 0.40 Egészségünk (finn film, 2003) 104' (amerikai thriller, 1996) 87' felvételről 3.40 Mestersége színész 1.15 CSI - A helyszínelők © 1.35 Közbeszéd (ism.) | - Tények és tévhitek W ATT 'WBMMMI magyar atv^^BBI hálózat eurosportHHBHB sporti ....... WKKKtKM discovehy-"VB T 12.00Híradó. 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50Többetész- 17.00 Businessmix-magazin. 17.30 Nóvum - 830 Extrém sportok 9.00 labdarúgás 10.00 8.45 Olasz labdarúgás. 10.45 Arany pillára 6.00Harmadiktípusútalélkozások8.10Abol- 12.00 Mérnöki műtárgyak. 13.00 A jövő vg 14.05 Sziluett. 15.05 Reporters. 1530 Zöld- szel! 1625 Együtt a biztonságért 1655 Hír- Ajövózáloga, 18.00 Különjárat 1830 Mentó- Labdarúgásll.OOLabdarúgásll30Labda- tok. 11.30Magyarlabdarúgás.l3.30Zuhany- dogságnyomában 10.05 Állásvadászat 1130 fegyverei. 14.00 A legnehezebb munkák. S ővezet. 16.05 Ingatlanpiac. 1630 Felfedező, adó. 17.05 Fórum. 17.55 Híradó. 1855 Hír- helikopter (német akcíőfilm-sor.). 1930 Ősié- rúgás 1230 Labdarúgás 14.00 Tenisz 1800 híradó. 15.00 Rögbi. 16.45Tnatk>n. 17.15 Mi Sorsfordító rabbi 13.05 Anglia újra nngbeszáll 15.00 Hogyan készült? 1600 Piszkos mun­N 17.00 Híradó. 1735 Széles út 1805 Kereszt- adó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Párshow. nyék szigete (5.). 2030 Hírfiáló. 20.55 Ízelítő. Labdarúgásl830Tenisz20.15Erösemberek ianTv. 17.45 Jé^xorong. Olimpiai selejtező. Ma- 14.25 Táncoló talpak 1610 Lökd a ritmust! kák. 17.00 Állítólag... 18.00 Újjáépítők. Jjg metszet. 19.00 Híradó. 19.30 Ősök tere. 21.00 Szakácskirály. 22.00 Privát rocktör- 21.00 Gyilkosság a paradicsomban (antak- versenye 21.00 Timbersports Series 22.00 gyarország-Szerbia. 2030 Heti helyzet 2130 18.00 Macskafogó 2.1935 Mozi! Mozi! Mo- 19.00 Amcsi motorok. 20.00 Hogyan ké­I 20.05Péntek8.21.00Híradó21.2130Cél- ténet 22.55 Késő esti híradó. 23.05 Világkép. ciófilm - 1.). 23.00 Őslények szigete (ism.). Póker23.00labdarúgás23,30Extrémspor- Full kontakt magazin. 22.00 Motorsportl. zi! 20.00 Amatőr bérgyilkos 21.45 A 23-as szült? 21.00 Veszélyes versengés. 22.00 O pont. 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8. 23.15 700-asklub. 23.50Többetéssffil! 24.00Amerikaikiborg(am.kalandflm,1993). tok24.00 Labdarúgás l.OOTúrakocsi-vb 22.45 jégkorong. 0.45 Sporthorgászmagazin szám 2320 Románc és cigaretta Smash Láb. 23.00 Futballhuligánok. KAPÓS TV"VH|H BOGLÁR MARCALI 91.2 ENJOY KAPOSVÁRÉI : 88.6 X-JOY MAÍumlSl MH2 PETOfFrADÍÖ...'M MRl KOSSüÍtTrADÍÖTBI 08.00K épújság09.00Korzó-magazine®ótá- Napközben folyamatos képújság hírekkel 19.00 Hírmagazin (Összefoglaló híradó, ben- 06.00-Óránként hírek, közlekedéssel kap- 06.00-Óránként hírek, közlekedéssel kap- 5.00 Zenei válogatás 6.00 Hírek, időjárás630 Óránként Hírek 430 Határok nélkül 5.00 Haj­| bán 17.00 Business-Mixmagazin 1730 Balas- 19.00 Híradó 19.30 Közéleti Kávéház 20.30 ne kvízjáték) 20.30 Hírháló - az ország hírei- csolatos információk, időjárásjelentés, köz- csolatos információk, időjárásjelentés, köz- Hírpercek. Benne: hírek, körzeti időjárás, köz- nal 6.00180 perc9.00 Napközben 12.01 Kró­vO port - a régió sportja 18.00 MoziZóna - moz- Partysztár - zenei vetélkedő 7.20.55 Prog- vei 20.55 Ízelítő 21.00 Gyilkosság a paradi- érdekű közlemények 6.00 Enjoy Reggel 10.00 érdekű közlemények 6.00 Enjoy Reggel 10.00 lekedés 9.02 Sporthírek 10.03 Zene munká- nika 1230 Magánhangzó 13.04 Rádiószínház NN imagazin 18.40 Copus plusz-középpontban a ramajánló, ism. 21.00 Ismétlések reggelig csomban 1 - amerikai akciófilm 23.00 Lisa FM Kommandó 15.00 Délutáni Koktél 17.00 FM Kommandó 15.00 Délutáni Koktél 17.00 hoz 11.02,13.02,15.02 Sporthírek- Rövid 1330 Evangéliumi pünkösdi félóra 14.05 Arc­O városismereti show 18.59 Kaposvári séta 19.00 csak egyvan-német filmorozat 24.00 Ame- Élő kívánságműsor 18.00 Hírösszefoglaló Élő kívánságműsor 18.00 Hírösszefoglaló összefoglalók, hírek a napi eseményekről vonások 1435Tér-idó 15.45 Zöldövezet 1830 Kapospont 1930 KaposSport 1930 Pótkerék rikai kiborg - amerikai kalandfilm 20.00 Szórakozol velem? 22.00 MixXL 20.00 Szórakozol velem? 22.00 MixXL 14.03 Zene tanuláshoz 15.00 Közlekedés Határok nélkül 1935 Tetten ért szavak 19.53 gj 19.59 Kaposvári séta 20.00 Kapospont ism. ™ 18.03 Zene olvasáshoz 19.02 Sporthírek - Mese 20.04 Rádiószínház 2033 Szentpéteri ! 2030 Kapós Sport ism. 2030 Hírháló 20.55 V. .vTT. .:................... ........................r..V....Y......... ... * Rövid összefoglalók, hírek a napi események- Csilla zongorázik 2030 Kultúrkör 21.04 A nap | Ízelítő-Kukkantson be hozzánk 5 percre!-fő- 19.00 Híradó 19.30 Közéleti Kávéház 2030 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 07.00,10.00,16.00 Csurgói Híredé II., ism. 06.00Juice 10.00 Retró Metró 15 Classic Dél- ről 20.02 Sporthírek 22.00 Kultúrfitnesz történetei 22.00 Krónika 2230 Sportvilág zőcske-műsor21.00 Gyilkossága paradicsom- Partysztár - zenei vetélkedő 7. 20.55 Prog- tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok 12.15 Mi somogyiak 1330 Háttér, ism. 17.00 után 17.00 Zenevonat 20.00 Disco Rádió 23.00 Netidők 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli m'ix 2235 Esti beszélgetés 23.00 Kenó 23.04 Arc­í bán l.-am. akciófilm 23.00 Kapós Krónika ramajánló, ism. 21.00 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film HálózatTv 20.30 Hírháló 21.00 Hálózat Tv ! Classic 1.00 Zenei válogatás-Egy kis hazai... I vonások 2334Tér-idő 0.10 Éjszaka

Next

/
Thumbnails
Contents