Somogyi Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-06 / 183. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. AUGUSZTUS 6., SZERDA 15 HIRDETÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, rokonunk, JOÓ LÁSZLÓ életének 87. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. Örök nyugalomba helyezése augusztus 8-án, pénteken, 11 órakor lesz a marcali temetőben. Gyászmise azt megelőzően 10 órakor a római katolikus templomban. Egyúttal köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család t t Mély fájdalommal tudatjuk mindazok- Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik kai, akik ismerték és szerették, hogy ismerték és szerették, hogy SZABÓ LAJOS ÖZV. MIKOCSI JÓZSEFNÉ szőlőskislaki lakos életének 63. évé- bárdudvarnoki lakos 77 éves korában ben elhunyt. Temetése augusztus 8- elhunyt. Temetése augusztus 7-én, a 9 an, a 10 órai ^aszmiset követően lesz ^ kQvetóen lesz az o|aj. a szőlőskislaki temetőben. Ezúton . “ mondunk köszönetét mindazoknak, hegyi temető en. akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, Somogy- szentpál lakóinak, a kaposvári ortopédiai osztály és a marcali tűzoltóság dolgozóinak, hogy drága halottunkat, BOGDÁN (BÉNÁK) JENŐNÉT, Niklai Máriát utolsó útján elkísérték, virágaikkal, jelenlétükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik ID. KI LINKÓ IMRE temetésén részt vettek, és gyászunkban osztoztak. Gyászoló család <r Fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVID PÁL életének 89. évében elhunyt. Temetése augusztus 7-én, 10 órakor lesz a csurgói Nagyváthy utcai temetőben. Gyászoló szerettei INGATLAN „Küzdöttél, de mérnem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA LAJOS Nagyatád, Czindery, volt Komáromi utcai lakos elhunyt. Temetése augusztus 8-án, a 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a nagyatádi központi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOSKOCIL TIHAMÉR Buci bácsi türelemmel viselt betegsége után 87 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása augusztus 7-én, 15 órakor lesz a balatonlellei temetőben. Gyászoló felesége Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OSONTÁK IMRÉNÉ türelemmel viselt betegsége után 85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése augusztus 7-én, a 16 órakor kezdődő gyászmisét követően 16.45 órakor lesz a balatonlellei temetőben. Gyászoló család AZONNAL beköltözhető lakás garázzsal Kaposvár, Bajcsy-Zs. utcában eladó 30/491-8008.-------------------------- *223990* BU DAPESTEN, belváros biztonságos, szép diplomatautcájában 2,5 szobás, 60 m2-es felújított lakás liftes házban eladó. Diákoknak, üzletembereknek ideális. Irányár. 19,6 M Ft Hitelben segíthetünk. 30/9772-569.-------------------------------------------------------'------------------------*224069* DO NNERBEN 230 m2-es tetőtéri családi ház eladó 30/749-7477---------------------------------------------------------------------------------*223657* HÁ ROMSZOBÁS belvárosi, tégla, e^edi gázos lakás eladó. Tel.: 06-30-359-8732----------------------------------------------------------------------------------*223657* JUTÁBAN 2 szoba, nappalis ház, 1 szobás lakrésszel, na & területtel (5 M Ft befizetéssel) eladó. Ár 14 M Ft 30/959-1370.------------------------------,-------------------------------------------------*216413* KA POSVÁR belvárosában 117 m2-es, 85%-os készült- ségű új lakás eladó. Irányár: 22,9 M Ft Telefon: 30/336-6082.-------------------------------------------------*------------------------------*223635* KA POSVÁR, Jutái út 50., volt „Agroker” területén 400 m2 tagolt ill. egybe helyiség rámpa+saját parkolóval üzlet raktár, egyéb célra (élelmiszer engedély van) sürgősen kiadó. Tel.: 82/510-653; 06-30/555-2467.--------------------------I------------------------------------------------------*219570* KA POSVÁR, Pipacs úti sorházban családi ház eladó. Érdeklődni 16 óra után 30/664-7595----------------------------------------------------------------:----------------*223707* KA POSFÖI szőlőhegyen, 500 nöl terület lakható épülettel eladó. Telefon: 82/314-576.------------------------------------------------------------------------- *224031* KA POSVÁRON a Gyár u.-ban teljesen felújított, 2 szoba nappalis családi ház eladó, 140 m2-es telken. 20/9804-892.----------------------------------------------------------------------------------*224173* KA POSVÁRON, a Honvéd utcában 1,5 szobás, 47 m2- es, kívülről hőszigetelt távfűtéses lakás eladó. Ián 6,6 M a 30/9391-032. KAPOSVÁRON, a Kecel-hegyen új építésű barátságos panorámás lakás garázzsal eladó. 06-30/600-5052. *223821* KAPOSVÁRON kertes családi ház 85 m2-es, csendes környéken 16,5 M Ft-ért eladó. 70/391-9968, 70/325-7547.-------------------a--------ü----------------*-------->----------h— *223977* LA KAS ONERO NÉLKÜL IS vásárolható Kaposvárszivében. Irfo.: www.b6projektcom , 82/512-350,30/932-0845.---------------------------------------------------------------------------------*222561* NÉ MET-OSZTRÁK útfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904---------------------------------------------------------------------------------*223867* „Akkor megnyílik magától az ég, JlL S egy pici csillag sétál szembe veled, -í p S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: tenyeredbe hull." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ISTVÁNNÉ balatonbogiári lakos életének 89. évében elhunyt. Temetése augusztus 8-án, a 16 órai gyászmisét követően lesz a balatonbogiári temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja t JlL t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. TOPP JÁNOS agrármérnök magyaratádi, kaposfői, majd keszthelyi lakos 69 éves korában hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. Temetése augusztus 8-án, 11.30 órakor a keszthelyi Új temetőben lesz. Gyászmise aznap 8 órakor a Karmelita Bazilikában. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, SZVATH JÁNOS Kaposvár, dr. Kovács S. Gyula utcai lakos életének 64. évében váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 8-án, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető gyermekei SZÉP építési telek összközművel ÉK-Kaposfüreden eladó. 20/808-1955.---------------------------------------------------------------------------------*224162* ZÁKÁNYFALUBAN 80 m2 közponb fűtéses, közművesített családi ház eladó. 30/418-2190.---------------------------------------------------------------------------------*224104* RÉGISÉG HAGYATÉKOT, régi bútorokat, festményeket órákat porcetenokat veszek. 30/296-8256.---------------------------------------------------------------------------------*220356* ÉPÍTŐANYAG ÉPÜLETBONTÁSBÓL építőanyag eladó Toponáron. Telefon: 20/961-7544.------------------------------------------*--------------------------------------*247067* ÁLL ÁST KÍNÁL A KAPOSVÁRI Nyomda Kft villanyszerelő végzettséggel 1 fő munkavállalót és érettségivel rendelkező munka- vállalókat többmüszakos munkarendbe betanított munkási munkakörbe felvesz. Várjuk jelentkezését rövid szakmai önéletrajzzal. Kaposvár, Fő u. 101.----------------------------------------------------------------------------------*224152* A KÜLFÖLDI munkavállalásod költségét ha nálunk végeztél fizesd akár utólag kinü jövedelmedből. Fiatalos munkavállalókat keresünk a szállodaiparba. Partnerünk a CIB Bank. www.kulfokJimunkavallalas.hu . Tel.: 30/8161-461,8-16 óráig.------------------------------------------------------------------------- *223792* A SOMOGY BAU Kft kaposvári munkahelyre felvesz kőműveseket Fizetés nettó 100 E Ft-tol. Telefon: 20/209-6529.----------------------------------------------------------------------------------*223998* ÁCSOT felveszek. Telefon: 30/396-4431.----------------------------------------------------------------------------------*223994* ALKATRÉSZEK összeszerelésére dobozokat keresünk tatabányai munkahelyre. Amit biztosítunk: hosszú távú munkatehetőség bruttó 100-160 000 Ft-os kereseü lehetőség havonta 6 000 Ft-os étkezési jegy, + 25% mozgóbér, 10 000 Ft-os jelenléti bonusz, in^enes utazás és szállás felszerelt albérletekben. Tel.: 06- 70/303-8983, 06-70/303-8981, 06- 20/263-9528. *223882* ÁLLÁSLEHETŐSÉG szállással Komárom-Esztergom mesében! A FWL Kft felvételt hirdet a NOKIA Komáromi hegységébe, operátori munkakörbe. További információ és jelentkezés: 34/526-852, 30/520- 8844,30/5542-715.--------------------------------------------------------------------------------*223959* AU SZTRIAI munkalehetőségek mindenkinek! Akár nyelvtudás nélkül is! Érd.: 06/30/769-0737.----------------------------------------------------------------------------------*223913* BALATONFÖLDVÁRI szállodába felszolgálót felveszünk. 06-20/9255-573.----------------------------------------------------------------------------------*224084* BO GLÁRRA hipermarketbe éjszakára takarítókat felveszünk. 20/772-5772.------------------------------------------------------------—----------------*224144* "E ” kategóriás, nemzetközi fakorláttal rendelkező gépkocsivezetőt keresek uniós munkára. 30/670-5470.---------------------------------------------------------------------------- *224164* ÉLELMISZER raktárüzlet fakorlattal rendelkező raktárost keres. Jelentkezni: 82/414-215.----------------------------------------------------------------------------------*224154* ÉPÍTŐIPAR cég franciaországi munkára szakmunkásokat keres, fizetés 50 EUR nettó/nap. Önéletrajzokat várjuk: eurovip@eurovip.hu . Fax: 06-1-219-0498. Tel: 06-1219-5723.-----------------------------------------------:---------------------------------*224059* FE GYVERVIZSGÁVAL rendelkező vagyonőröket keresünk Siófokra. Érd.: 20/669-44-33----------------------------------------------------------------------------------*224146* TAB VÁROS JEGYZŐJE PÁLYÁZATOT HIRDET hatósági irodavezető munkakör betöltésére A pályázati feltétetek megtalálhatók a www.tab.hu és a www.kszk.gov.hu honlapon. A pályázat benyújtási határideje 2008. augusztus 20. Dr. Mezőfi Ágnes jegyző FELSŐFOKÚ végzettségű kollégát keresek üzletkötői munkára. 200 ezerfix+jutalék. 06-30/477-8844.----------------------------------------------------------------------------------*224098* FODRÁSZT, kormost keresek. 06/20/9192-934.---------------------------------------------------------------------------------*221180* GYAKORLATTAL rendelkező kaposvári szakácsot felveszünk. Érdeklődni: Ham-Piz Pizzéria, Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 13.--------------------- *224132* Pé csett új, igényes éjszakai bárba csinos táncos lányokat keresünk, Jelentkezni: 20/92-92-92-4 HOLLANDIAI munkára önállóan dolgozni tudó burko- lókat keresek hosszú távra, német angol nyelvtudás előny! 30/359-4833.---------------------------------------------------------------------------------*223987* KA POSVÁRI Kia Márkakereskedés tevékenység bővítés miatt értékesítő munkatársat keres. Elvárás: középfokú végzettség jó kommunikációs készség teljes körű számítástechnikai ismeret Előny: új és használt értékesítési tapasztalat nyelvtudás, szakirányú végzettség. Fényképes, részletes önéletrajzát a Tallián Gy. u. 87-be várjuk. —----------------------------------------------------------------------------*224089* KAPOSVÁRI könyvelő iroda számviteli munkában és adózásban fakorláttal, mérlegképes könyvelői beje- fzésel rendelkező munkatársat keres. Német nyelvtudás előnyt jelent Jelentkezéseket részletes önéletrajzzal a 223458. számra kérjük a kiadóba.---------------------------------------------------------------------------------*223458* KAPOSVÁRON, a Vásártéri autómosóba munkatársakat keresünk. 82/310-928.----------------,----------------------------------------------------------------*222044* KŐ MŰVESMUNKÁRA vállalkozókat keresek. 06-30/377-5960. -axoso* KÜLFÖLDI munkatehetőségek betanított munkától a kvalifikált munkaerőig. Londonban szálláslehetőség munka nélkül is. 30/629-8518 <H*rielendy ***** Az ötcsillagos Hertelendy Kastélyszálló Magyarország meghatározó idegenforgalmi szolgáltatójaként új munkalehetőséget kínál PINCÉR kollégának, kolléganőnek. Elvárások: jó angol és/vagy német nyelvtudás, szakirányú végzettség, min.2 éves szakmai tapasztalat, jó kommunikációs képesség, nyitottság, jó megjelenés és kisugárzás, csapat munkára való hajlam. Amit kínálunk: versenyképes jövedelem nívós környezetben, illetve fiatalos csapatban való munkavégzés. Önéletrajzokat a következő e-mail címre várjuk: reception@hotel-hertelendy.hu LAKATOS és gépkarbantartói munkában jártas dolgozót felveszünk Mezőcsokonya, Hetes, So- mogysárd, Csombárd vagy Juta települések- ről.30/411-6040.---------------------------------------------------------------------------------*224035* NEMZETKÖZI gépkocsivezetőt keresek kamionra, fakorlat szükséges. 06/30/9361-435.---------------------------------------------------------------------------------*221475* MUNKATÁRSAT keresünk a Somofi Hírlap kézbesítésére Balatonlelle területére. A kézbesítő feladata, hof az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Jelentkezni lehet Hock János, Tetefonszám: 06-20/5712-737. *212533* MUNKATÁRSAT keresünk a Somofi Hírlap kézbesítésére Fonyód területére. A kézbesítő feladata, hof az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Jelentkezni lehet: Telefonszám: 06- 70/319-4766, ^*212533* SOMOGYSZIL és Gadács Önkormányzatok Körjegyzője pályázatot hirdet adóügyi-üfkezelői kapcsolt munkakör betöltésére 2008. 10. 01-től határozatlan időre. A részletes pályázaü kiírást az érdeklődőknek e-mailben megküldjük, vaf személyesen átvehető Somogyszil körjegyzőségén. E-mail-cím: somofszil@somof.hu----------------------------------------------------------------------------------*223494* SPORTRENDEZVÉNY-BIZTOSÍTÁSI vizsgával rendelkező vafonőrőket keresünk Kaposvár és környékéről. 30/968-5789, 74/512-132----------------------------------------------------------------------------------*224006* SZAKÁCSOKAT keresünk folyamatos kezdéssel Tatára, étterembe! Szállás megoldott! Tel,: 30/856-4326, e- mail: pikant@pikant.hu----------------------------------------------------------------------------------*223976* SZAKKÉPZETT, kaposvári, fiatal, női felszolgálót és konyhai kisegítőt felveszünk. 20/979-4024.----------------------------------------------------------------------------------*224095* SZENNA PACK Kft kapacitás bővítés miatt keres munkatársakat az alábbi munkakörökre: Export-import bonyolító külkereskedelmi munkatárs, aki önálló, jó kommunikációs készséggel, ezenkívül aktív angol és német nyelvtudással rendelkezik. Műszaki mérnök, üzemmérnök munkatársat angol és/vaf német nyelvtudással, többmüszakos munkarendben, fartő tevékenység felügyeletére, irányítására. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal: Szenna Pack Kft 7477 Szenna, Árpád u. 78. vaf e-mail: office@szennapack.hu címre.----------------------------------------------------------------------------------*224151* SZÍNVONALAS I. kategóriában működő vendéglátó efségünkbe keresünk szakirányú végzettséggel, fakorlattal rendelkező szakácsot illetve szakirányú végzettséggel, német nyelvismerettel, fakorlattal rendelkező felszolgálót és konyhai kisegítőt. Szükség esetén szállást bíztosítunk.Tel.: +36-30-658-98-67.--------------------------------------------------------------n-----------------*221920* TA BRÓL vaf környékéről kőművest és segédmunkát felveszek. 06-30/377-5960. *224080* TRAKTOROST és homlokrakodóra mg. nehézgépkezelőt keresünk Somodor környékéről. Jelentkezni lehet a 223258 számra a kiadóba.---------------------------------------------------------------------------------*223258* ZAMÁRDIBAN működő militarí park munkatársat keres. Tel.: 06-30-3500-400.-------*223949* OK TATÁS GYÓGY- és svédmasszőr OKJ-s képzés indul szeptember 5-én Kaposváron és Siófokon. Gyakorlattal, jef- zettel, 190000 Ft. Kapós Kft. 30/377-7797, www.2007kapos.hu----------------------------------------------------------------------------------*223238* INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul szeptember 26-án Kaposváron. Részletfizetéssel 76000 Ft 70/209-0541, www.2007kapos.hu----------------------------------------------------------------------------------*223238* ISMÉT indítjuk OKJ-s képzéseinket: kozmetikus, fodrász, kéz-lábápoló, masszőr. Telefon: 70/708-3744.----------------------------------------------------------------------------------*223273* KERESKEDŐ, kereskedő-boltvezető, ruházati eladó, élelmiszer és vegyiáru etedé OKJ-s képzések indulnak szeptember 27-én Kaposváron. Részletfizetéssel 89000 Ft-tól. Kérje infenes tájékoztatónkat! 30/367-9217, www.2007kapos.hu------------------------------------------------------------------- *223238* KÉ Z-LÁBÁPOLÓ, műkörőmépítő OKJ-s képzés indul szeptember 19-én Kaposváron és Siófokon. Jefzet- tel, anyagokkal, eszközökkel 149000 Ft 30/458- 2105, www.2007kapos.hu----------------------------------------------------------------------------------*223238* LITE KEZDŐ ANGOL Tanfotyam indul 08.11-én du. időbeosztással, heti három alkatommal. Tanulj könnyen, forsan, eredményesen. Bethlen tér 415-920.---------------------------------------------------------------------------------*223806* ZSELIC AUTÓS ÉS MOTOROS iskola kedvezményes tanfolyamot indít aug. 11-én és aug 15-én Kaposváron és Nafbajomban. Hitel és részletfitezési lehetőség Kvár, Baross G. u. 18., 82/310-277,30/398-5424,30/398-3421. KIADÓ KAPOSVÁRON Zárda utcában, utcafronti, 23 m2-es üzlet kiadó. Tel.: 06-70/380-6825.---------------------------------------------------------------------------------*216498* SZOLGÁLTATÁS ÁCSMUNKÁT, tetőfedést vállalok 20/806-8933----------------------------------------------------------------------------------*223672* GÉPI földmunka szállítással, bontás, nagyságrendtől függetlenül. 20/318-9652.----------------------------------------------------------------------------------*223765* KÖVETELÉSBEHAJTÁS cégek és magánszemélyek részére, 06-20/548-2081.----------------------------------------------------------------------------------*224078* KÚTFÚRÁS 6000 Ft/m. 06-30/264-9626.----------------------------------------------------------------------------------*224127* PALATETŐ felújítása, színes-mintás zsindelytekercs ragasztása. Lapostetó szigetelés. Legolcsóbban, 20 év garancia. 20/553-2800----------------------------------------------------------------------------------*223504* SÍRKŐ RÉSZLETRE IS! (kamatmentesen) umasirkő, kerítésfedkő, ablak- párkány. Ötvös Péter: 06-20/366-7896; Memye: 06-82/458-020; Kaposvár, Kanizsai u. 95.: 06- 82/310-870 (a Nyugati temető portájával, gép- kocsibehajtójával szemben, a virágos mellett). www.otvossirko.hu .----------------------------------------------------------------------------------*214275* TETŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli felújítása mintás bitumenlemezzel, 20% nyári kedvezmény, 15 év garancia! Telefon: 06-20/99-59-700 www.tetoklinika.hu----------------------------------------------------------------------------------*223477* VEGYES ELKÖLTÖZTÜNK Nyitási akció: tapéta bordűrök féláron. 500 féle tapéta, Banelli Tapéta Kaposvár, Irányi 0. u. 7,82/313- 937,---------------------------------------------------------------------------------*223634* MŰANYAG nyílászárók f ári áron, párkányok, kiegészítők, alu- és műanyag redőnyök a fártótól, mobil és fix szúnyoghálók. 06-70-638-9568,70-322-5585.---------------------------------------------------------------------------------*223932* RAGASZTÓK, MŰGYANTÁK Araldite, Loctite, Diamant Telefon: 82/510-015. Kaposvár---------------------------------------------------------------------------------*212466* SÍREMLÉK a Praktiker parkolójában. Nafon olcsó, de igényes, efedi és mégsem drága sírkövek minden színben, formában, mészkőből, gránitból. Kül- és beltéri szobrok, szökőkutak fehércementből. Hitellehetőség Nyitva: H-P 10-18-ig szó., vas. 10-14. “Szent Lázár” Te- metkezési Kft Somogyjád. 30/3362-489.---------------------------------------------------------------------------------*223744* SZÍNPAD BÉRELHETŐ Telefon: 30/288-2654.---------- • *223721* AL BÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR belvárosában 2 szobás, bútorozott lakás kiadó. 20/379-6860.--------------------------------------------------------------------------------- *224116* KAPOSVÁRON, a Köjállal szemben 1 szoba, összkomfortos lakás üresen kiadó. 25 e FI + rezsi. 30/4976999.----------------------------------------------------------------------------------*224119* KA POSVÁRON szoba kiadó. Tel.: 30/477-8969.----------------------------------------------------------------------------------*224112* KIS, olcsó belvárosi garzon. 82/422-922.-_________________------------------------------- *224135* TÁRSK ERESÉS KAPOSVÁRI hölf társat keres. 20/293-0225.----------------------------------------------------------------------------------*223426* KAPOSVÁRI 40 éves férfi korrekt hölf társaságát keresi párkapcsolatra. 30/684-6248.----------------------------------------------------------------------------------*224142* SEGÍTEK páiját megtalálni! 20/559-7956.----------------------------------------------------------------------------------*222024* Somogyi Hírlap Kladia az Axel Springer Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető Igazgatója. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA, FÓNAI IMRE, GÁLDONYI MAGDOLNA Kiadóvezetó: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó elme: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158, Siófok, Szabadság tér 9. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprin- ger-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Tetefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénz- forgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1850 Ft, negyed évre 5550 Ft, fél évre 11 100 Ft, egy évre 22 200 Ft Hirdetés: KILVINGER OTTÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. '40L Somogy Temetkezési Kft' \ Kaposvár, Mező u. 2. * Ügyelet: 82/528-518 • 06-30/6368430 IRODA: Kapesrár, Fö a. 57. ♦ 82/511-505 • temetKez@axelero.hu