Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-28 / 123. szám

A BALATONTÓL,., Tagadja tettét a férfi, aki vélhetően ölt Csokonyán Tagadja bűnösségét a mező- csokonyai brutális gyilkosság­gal vádolt férfi. Azzal vádolják, hogy megölte a szomszédban la­kó háromgyermekes sógornő­jét, akivel közösülni akart. Éjsza­ka kicsalta a házuk melletti ku­koricásba, s amikor a szerencsét­len nő ellenállt, egy zsinórral megfojtotta, gazzal és földdel befedte. A falubeliek és rokonok másnap találtak rá az áldozat holttestére. A keresők közt volt a férfi is, akinek túlzott segítő­készsége tűnt fel. Először beis­merte tettét, aztán mindent visszavont. A megyei bíróságon kedden a szokottnál nagyobb biztonsá­gi intézkedések mellett kezdő­dött az ügy tárgyalása. Tartani lehetett a feldühödött falubeli­ektől. A vádlott nem volt haj­landó vallomást tenni, fenntart­ja korábbi tagadó vallomását. Azt állítja: nem ő ölte meg a nőt, de látta a tetteseket: haj­nalban látta, hogy a szomszéd- asszony két férfivel beszélget. Átment, hogy segítsen. Aztán a gyilkosok a jelenlétében fojtot­ták meg a nőt, őt is bántalmaz­ták, és mielőtt elhajtottak vol­na egy Trabanttal, megfenye­gették, hogy vállalja magára a gyilkosságot. A kihallgatáson a rendőröktől is félt, ezért ismer­te be a bűncselekményt. A bíróság legközelebb a hely­színen tart tárgyalást. ■ J. E. Segít enyhíteni a terheket a máltai szeretetszolgálat Marcaliban a gombai városrész templomában ezúttal Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Sze­retetszolgálat elnöke celebrált szentmisét. Az ünnepi alkalmat a szere­tetszolgálat nappali intézmé­nyének avatása adta, ami idén kezdte működését Marcaliban. Fogyatékkal élő gyermekeket és felnőtteket foglalkoztatnak. Kozma Imre arról beszélt: akik­nek fogyatékkal élő gyermekük van, nehéz terhet, keresztet ci­pelnek. Szeretnék ezen teher alá valamiképpen odatenni a vállukat, hogy érezzék: nincse­nek egyedül, nem maradtak ma­gukra. A Magyar Máltai Szere­tetszolgálatnak összesen két­százhetven intézménye van az országban. A marcali a mozgá­sukban korlátozottakat, látás­vagy hallássérülteket, értelmi­leg akadályozottakat és autis- tákat is fogad. Az intézmény ál­lami normatívát kap, a foglal­koztatás térítésmentes, akár­csak a szállítás, amiről a támo­gató szolgálatuk segítségével gondoskodnak. Az étkeztetésért kell csak fizetni. A fejlesztőfog­lalkoztatások között szerepel mozgás, kézművesség, kertész­kedés vagy számítógép haszná­lata. Emellett kulturális tevé­kenységre is jut idő. Ebből ízelí­tőt is adtak a foglalkoztatottak, akik műsorral köszöntötték a vendégeket. ■ Vigmond Erika Ön kit perelne be? LŐRiNCZ anikő kaposvári szakoktató: - Még soha nem pereskedtem, de las­san kezdek rajta gondol­kodni. Társasházban la­kunk, és az alattunk lévő idős hölgy éjszakánként becsenget hozzánk, rug­dossa az ajtónkat. Napköz­ben semmi gond vele, kö­szönünk is egymásnak, éj­jelente azonban már több- ször így viselkedett. Nem tudom, mi a megoldás, ta­lán fel kellene jelentenem. MEGYEI KÖRKÉP Country-duó az oviban. A 100 Főik Celsius duója adott koncertet a ka­posvári Petőfi óvodában. A gyerekheti rendezvényekhez kapcsolódóan egyórás műsorral örvendeztették meg az ovisokat, melyen a gyerekek is együtt énekeltek a fellépőkkel. LIEBER ERZSÉBET kaposvári képzőművész: - Cégeket, munkaadókat vagy biztosí­tókat biztosan perelnék, ha törvénytelenül járnának el velem szemben. Magán­ügyben csak akkor, ha igaz­ságtalanságnak éreznék va­lamit. Mindenképpen szép szóval próbálkoznék elő­ször, mert időt és energiát takarítanék meg ezzel. Elvi kérdésekben biztosan a bí­rósághoz fordulnék. hahót! zsolt kaposvári ta­xis: - Bepereltem egyszer a biztosítót. Karamboloz­tam és bár vétlen voltam, nem akart fizetni a bizto­sító. Számtalanszor ezt csinálják, ugyanis tízből nyolc ember inkább nem vállalja a hercehurcát. Velem nem volt szeren­cséjük. Meg is nyertem a pert. Nevetséges volt, hogy még az is mellettem tanúskodott a bíróságon, aki a balesetet okozta. Kaposvár Az 51 ezer hektár gyepterületből közel 15 e- zer hektárt hasznosítanak, s ezenkívül ötezer hektá­ron lucerna és vöröshere található Somogybán. A gazdák többsége már befe­jezte az első növendék ka­szálását. (av) Kaposvár diákigazgatót vá­lasztottak a Kinizsi iskolá­ban. A nagyszabású gyer­meknapi programon egye­bek között tűzoltó- és tech- nikaisport-bemutatót lát­hattak a diákok, s bűvös­kocka- és hulahoppkarika- versenyen is összemérték tudásukat, (bt) Kaposvár Somogybán 2013- ig a mezőgazdasági termék- kibocsátást ötödével kell fo­kozni, nagyobb figyelmet kell fordítani a szántóföldi és kertészeti kultúrák ter­méseredményeinek növelé­sére - közölte Varga Gábor, a mezőgazdasági szakigaz­gatási hivatal főigazgatója. Fontos, hogy erősödjön a baromfi- és a vágónyúl-ága- zat. (av) Kaposvár szegvári józsefné festő alkotásaiból látható tárlat a kaposvári Szín-Folt Galériában. A büssüi alko­tó a falu vüágát s a táj ihlet­te festményeit tárja a nagy- közönség elé. A galéria kö­vetkező kiállítása a nem­zetközi miniatűrfesztivál ti­zenharmadik bemutatkozá­sa lesz. (bt) Fűben járó bűn és bűnhődés Szegvári Józsefné a falusi életet ábrázolja képein Kaszó négyszáz gyerek vett részt a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia hagyomá­nyos kirándulásán Kaszó- ban, ahol Fiiszár Károly es­peresplébános mondott tá­bori misét, (va) cellainformáció Börtönök világáról 17 éveseknek a Noszlopyban Különös atmoszféra leng­te be a keddi bűnmegelő­zési bemutatót a kaposvá­ri Noszlopyban. A 17 éves diákok a gyászoló Tán­csics gimnáziumtól ötven méterre hallgatták: mi a bűn és mi a büntetés... Balassa Tamás A Szociális és Családügyi Minisz­térium Tisztán a jövőbe című bűnmegelőzési és drogpreven­ciós pályázatán nyert forrást a közgazdasági szakközépiskola.- Iskolánk nyolcszáz diákja vett részt önismereti tréningen, és az egészségnevelési és drog­prevenciós stratégiát is frissítet­tük - mondta Cserhalmi Márta ifjúságvédelmi felelős tanár. - A pedagógusokat és szülőket is igyekeztünk felvértezni korsze­rű tudással, külső szakértőkkel. A külső szakértők ezúttal a Kaposvári Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai voltak. Az árnyas fák között, a fííben körbe ülő diákoknak Várkonyi Zsolt osztályvezető beszélt a szabad­ságvesztés történetéről, a közép­kori gályarabságtól, kezdve ha­zánk - fogház, börtön és fegyház szigor-fokozatú - gyakorlatáig.- Célként mindig a társada­lomba való visszailleszkedés se­gítése lebeg a szemünk előtt - mondta az osztályvezető. Fogós feladat. A kényszerítő eszközök tárházából is bemutatót kaptak a kaposvári Noszlopy iskola diákjai Tettüket megbánó fiatalok az előzetesházban Egyre durvábbak a fiatalkorú bűnelkövetők NAPONTA EGY DVD-FILM, tévé­nézés, egy óra séta a szabad­ban, zárkába vihető csocsó- asztal, angol-szakkör, könyv­tár, börtönlelkész, pszichiáter - az átlagos, jó magaviseletű fogvatartottak egyebek között ezekkel a lehetőségekkel élhet­nek az „előzetesházban ”. EZEKRŐL HORVÁTH ZOLTÁNNÉ főhadnagy beszélt a noszlopys fiataloknak. Szóba került az azonos korú, szomszédos isko­lába járó gimnazisták felfog­hatatlan gyilkosságának ügye is. A beismerő vallomást tett fiatalkorúakat ugyanis ők őr­zik. Külön zárkában. A BEFOGADÓ BESZÉLGETÉSEN megtört, tettüket megbánó fia­talokat láttam - mondta Hor­váth Zoltánná. A 10. évfolya­mosok pisszenés nélkül hall­gatták, tekintetükből hol féle­lem, hol a bűnösökkel szembe­ni megvetés látszott. VISSZA SE KELLENE ENGEDNI őket az emberek közé - jött a vélemény valakitől. tizenöt Év a büntethetőségük maximuma - közölte a főhad­nagy. Ezt követően a bv-inté- zet egyenruhásai tartottak be­mutatót tonfával, szúrásálló mellénnyel, „családi kiszerelé­sű” könnygázsprével, sokkoló­val, Rocky-kutyával, no és a bemutatók elmaradhatatlan csibészével. NEM EGY KELLEMES ÉRZÉS, so­hasem szeretnénk igaziból át­élni - összegezte bilincsélmé­nyét Kisgéczi Alex és Gombos Balázs. m Balassa t. nem emelkedett jelentősen a fiatal- és gyermekkornak által elkövetett bűncselekmények szá­ma Somogybán, ám jellemző, hogy sokkal durvábbak, erősza­kosabbak lettek ezek a bűncse­lekmények SOMOGYBÁN A BŰNELKÖVETŐK közül minden tizedik gyermek­vagy fiatalkorú. Gergely Mónika, a megyei rendőr-főkapitányság munkatársa szerint jellemző, hogy egyre fiatalabbak kerülnek a bűn árnyékába. Az is, hogy sokkal több a durvább, erősza­kos bűncselekmény. Míg koráb­ban szinte csak a kisebb lopások voltak jellemzőek, most egyre több a nagyon súlyos bűncselek­mény, a testi sértés, rablás, zsa­rolás, különösen a fiatalkorúak esetében, de nem ritka, hogy a kisebbek is úgy gondolják: ez az elintézési módja egy vitának. Feltűnő az is, hogy az elkövetés módja egyre brutálisabb. ami a rendőrségi statisztiká­ban szerepel, vélhetően csak a jéghegy csúcsa, az iskolákban történő kevésbé súlyos eseteket az intézmények rendszerint megpróbálják házon belül el­intézni. m JAKAB EDIT 2_ SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 28., SZERŰ

Next

/
Thumbnails
Contents