Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-28 / 123. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 28., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3 Kisbárapáfrfgrestö határa zatlan időre szóló együttműködési szerződést kötött a Kisbárapátiért-Somogy- ért Egyesület és a Maros megyei Egrestői Keresztény Nők Egyesülete, (kj) Magyaratád első lett az általános iskola csapata Barcson a kerékpáros iskolakupán, így Pozsár Lilla, Szabó Emese, Dekkert Dániel és Nagy Dávid képviselheti Somogyot a pécsi országos döntőben, (szá) Marcali a 2. világháborús hősökre emlékezett a Bajtársi Egyesület a marcali és az iharosi temetőben. A sírok gondozásáért, felújításáért Marcaliban Szíva László kőfaragó, Iharosban Hegedűs Jánosné kapott oklevelet, (ve) Mezőcsokonya a helyiek mellett jádi, osztopáni, jutái, igali, mernyei és nagyberki diákok vettek részt a gyermeknapon, melyet a többcélú kistérségi társulás és a község támogatott. Lovagi játszóházban, kézművesfoglalkozásokon és a Roxín- ház koncertjén szórakozhatott a 200 résztvevő, (bt) Nagyatádi udapest a hunfila 2008 Nemzetközi Bélyegkiállítás képeslapszekciójában Sasvári Tiborné nagyatádi gyűjtő második helyezést ért el a 81. Bélyegnap a reneszánsz évében című Budapesten rendezett kiállításon. (av) Sérsekszőlős változik a képviselő-testület összetétele. Körösi János halála miatt a legutóbbi választáson második legtöbb szavazatot kapott Szarka Józsefné kerül a testületbe, (kj) Tab elfogadták a városatyák ülésükön a helyi köz- alapítványok tavalyi beszámolóit. Megállapították, ha pénzügyi helyzetük a legtöbb esetben romlott, (kj) loponar a desedan vasarnap véget ér a ponty- és a fajlagos harcsa fogási tilalma - mondta Zsiborás Magdolna, a horgászegyesületek szövetségének ügyvezető igazgatója. Öt órától újra lehet horgászni a halakra, (av) Ötéves terv ötvenmilliárdért közutak Somogy az országos útfejlesztési program első helyén A tervek szerint az uniós pénzügyi ciklus végére, 2013-ra felújítják, illetve átépítik a megye főútjait. Somogybán a következő öt évben 240 kilométernyi közútfejlesztésre kerül sor közel 50 milliárd forint értékben. Vas András Somogy az első helyen szerepel a jelenlegi uniós pénzügyi ciklus hazai közútfejlesztési programjában - derült ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) keddi kaposvári sajtó- tájékoztatóján. A megyében 2013. év végéig 240 kilométernyi közútfejlesztés és -építés valósul meg közel ötvenmilliárd forint értékben.- Az elsődleges akciótervben, azaz 2008. és 2010. között a óles főút 11,5 tonnás megerősítésére, valamint a 67-es út Kapos- füredet elkerülő szakaszának megépítésére kerül sor - mondta Nagy Tamás, a NIF Zrt. székesfehérvári irodájának - ide tartoznak a Fejér, a Veszprém, a Komárom-Esztergom és a Somogy megyei beruházások - vezetője. A 61-es utat 73 kilométer hosszan építik át - a kaposvári elkerülőút kivételével - a tolnai és a zalai megyehatár között, míg a füredi elkerülő 4700 méter hosszú lesz. A két projekt 11,6 milliárd forintba kerül.- A 61-es út felújításának harmadik szakasza, a Pálmajor és Böhönye közötti felújítás okozhat csak gondot - állította Erdős Imre projektvezető -, ugyanis még egyeztetnünk kell a nagybajomi szennyvízprogram kivitelezőjével. Ezen a szakaszon így előfordulhat némi csúszás. A füredi elkerülő esetében a 61-es és 67-es út csomópontjánál található körforgalom gyalogos- és kerékpáros-aluljáróval egészül ki. A későbbiekben sor kerül a 67-es út Kaposfüred és Somogy- túr közötti 31,7 kilométeres szakaszának megerősítésére - 10,1 milliárdért -, valamint a köztes településeknél - Somogyaszaló, Memye, Memyeszentmiklós, Va- dépuszta, Somogybabod - az el- kerülőutak megépítésére.- Utóbbiak nyomvonala még nincs minden esetben kijelölve Június végére elkészül az új ráksi csomópont: a hármas kereszteződést körforgalom váltja fel- mondta Vejtey Miklós, az útszakasz projektvezetője -, így vélhetően csak 2013-ra lesz teljesen kész az út. Teljes hosszában, azaz Barcstól a balatonszentgyörgyi M7-es autópálya-csomópontig megújul- 11,5 tonnás megerősítést kap - a 68-as főút, amely kiegészül egy nagyatádi - a NIF Zrt. szakemberei reményei szerint - és egy marcali elkerülőúttal. A 91,6 kilométeres út felújítása az előzetes számítások szerint 15,4 milliárd forintból megoldható.- A marcali elkerülőút többek között hatástanulmányoktól, forgalmi adatoktól függ - jegyezte meg Vejtey Miklós -, a megbízó csak ezután dönt a beruházás szükségességéről. Két éven belül bizonyosan Útszakasz Km Építés kezdete Tervezett befejezés 61. út Csoma-Kaposvár 14,6 2008. július 2009. július 61. út Kaposmérő-Pálmajor 10 2008. július 2009. augusztus 61. út Böhönye-Pogányszentpéter 32,1 2008. szeptember 2010. október 61. út Pálmajor-Böhönye 16,2 2009. február 2010. október 67. út kaposfüredl elkerülő 4,7 2009. március 2010. július Lulla-Balatonendréd 9,6 2009. április 2010. december 6. út Istvándl-Barcs 13,9 2010. február 2011. május 68. út Barcs-Balatonszentgyörgy 78,1 2010. június 2012. május 76. út balatonszentgyörgyi elkerülő 7,5 2010. július 2012. június 68. út nagyatádi elkerülő 4,2 2010.3.negyedév 2011.4. negyedév 67. út Kaposfüred-Somogytúr 17,7 2010. 4. negyedév 2013.3. negyedév 67. út települési elkerülök 14 2010. 4.negyedév 2013.3.negyedév 68. út marcali elkerülő *még nincs végleges döntés az építk 8,1 ízésről * Forrás: NIF ZRT. megépül viszont a Lullát Bala- tonendréddel összekötő út, amely kinyithatja a tabi kistérséget a Balaton és az M7-es autópálya felé. A domborzati viszonyok miatt az alig tíz kilométeres út közel négymilliárd forintba kerül. Ezen összegnek kevesebb mint a feléből kap 11,5 tonnás megerősítést a 6-os főútnak a baranyai megyehatár és Barcs közötti, csaknem tizenöt kilométeres szakasza. Megszűnhet végre a hatalmas forgalom Balaton- szentgyörgyön is, ahol a 76-os út települést elkerülő hét és fél kilométeres része 3,1 milliárd forintból épülhet meg, míg Siófokon az M7-es sztráda és a 65-ös út csomópontját építik át az uniós előírásoknak megfelelően biztonságosabbá. Az ötéves somogyi útfelújítási és -építési programból elsőként a ráksi csomópont készül el: június végére már körforgalom lesz a hármas kereszteződés helyén. JEGYZET Szóval, Vagy anélkül EGY SZÓCSKÁT ÜZENEK, vésd jól kebeledbe, mondhatnám költőnk után, enyhén tiszteletlenül. A kulcsszó esetünkben: rafinéria. ott kezdődött, hogy szak- rendelésre időpontot kérő ismerősömet telefonon jól kifaggatták, milyen gyakoriak a fájdalmai, milyen erősen szédül. Aztán rövid hümmögés után úgy döntött a vonal túlsó végén a hang, hogy egy hónap múlva lesz időpont. Csöppnyi rafinéria kellett volna csak, sopánkodott az illető. Mondjuk, ha a valós félnapos szédülés helyett háromnegyed napot mond, talán nyert volna egy korábbi időpontot. Úgyis megnő addigra a szédüléssel töltött órái száma. MÁSIK ISMERŐSÖM viszont már most rafinált. Szerinte hiba ügyintézés előtt megetetni a gyereket, mert lis- tányi helyeket szabadít fel egy ordító csecsemő. Rafinériának az a boltos sincs szűkében, aki ecetes vízzel ad friss színt a pultba kitett húsoknak. Meg az az értékesítő se, aki csodás nyereménnyel csalogatja a kevésbé rafináltakat egy megbeszélésre, s másfél óra agymosás után átadja az ajándékot, egy törlőkendőt. A példák nem légből kapottak, akárcsak a hirdetés sem, amely rafinált trükköket kínál a briliáns állásinterjúhoz, a másik meg rafinált fűzőt fekete tangához. A parfümériába rafináltan bonyolult illattal csalogatnak, a butik kirakatában rafináltan egyszerű szabású ruhát akcióznak. A kínai éttermes étlapja rafinált tőkehallal édesget, honfitársa meg egy rafinált kínai, aki csak akkor nem ért magyarul, amikor a szálhibás pólót kellene visszacserélnie. Kis hazánkban már csak az marad talpon, aki rafinált. Szóval vagy szó nélkül... Villámcsapás okozta a sorompóbotrányt ellenőrzés A siófoki szerkezetet megvizsgálták a pécsi vasútbiztonságiak (Folytatás az 1. oldalról) Imre Láselóné hozzátette: - A vizsgálat végül azt állapította meg: műszaki hiba vezetett a_ problémákhoz. Az éjjeli esőzéskor feltehetően villámcsapás érte a generátort. A 110 voltos berendezés vélhetően emiatt hibásodhatott meg átmenetileg. Imre László- né jelezte: minden kétséget kizáróan bizonyossá vált, hogy a vasutasok nem hibáztak. A generátort már kicserélték, s azóta nem jeleztek újabb hibát. A MÁV Zrt. munkatársa kérdésünkre azt mondta: az eset kapcsán nem rendeltek el speciális felülvizsgálatot. Százharmincmillió forint az átkelőkre az idén közel százharmincmillió forintot költ sorompófejlesztésre a MÁV Zrt. - számolt be az állami vasutak kommunikációs munkatársa. várda, Répáspuszta, Ka- poshomok és Porrogszent- király; ezeken a helyeken korszerűsítették a berendezéseket. Előkészítés alatt van a kaposmérői, a kis- korpádi és az öreglaki sorompó modernizálása is. HARSÁNYI MIKLÓS Elítélte a megyei bíróság a két kaposvári fiút Már jól működik a siófoki sorompó. A karbantartásról gondoskodnak Két fiatalkorú ült kedden a megyei bíróságon a vádlottak padján súlyos bűncselekmények miatt Például megtámadtak és súlyosan bántalmaztak egy férfit a kaposvári belvárosban. Á két 18 éves fiú a kaposvári Zita Nevelőotthon lakója volt. Egyikük különösen nehezen kezelhető gyerek hírében állt. A bíróság előtt egyebek mellett azért is kellett felelnie, mert egy gyermekkorú társát rettegésben tartotta, hetente bántalmazta, zsarolta és arra kényszerítette, hogy neki élelmiszert, szeszes italt lopjon. A nevelőotthon egyik irodájából így lopott pénzt a gyerek, de az eset lelepleződött. Tavaly januárban a vádlott egy gyalogos férfit támadott meg minden ok nélkül a cukorgyár környékén: ököllel ütötte, rugdosta áldozatát, aki súlyos, töréses sérüléseket szenvedett. Társával egy szintén fiatalkorú intézeti fi úval azért is felelniük kellett mert a belvárosban megtámad tak egy ismeretlen férfit, megrúg ták, ütötték minden ok nélkül súlyos sérüléseket okozva. Á keddi jogerős ítélet szerin az egyik fiatalkorúnak zsarolá: lopás, garázdaság és testi sérté miatt két és fél évet kell fiatalki rúak börtönében töltenie, és h: rom évre eltiltották a közügye gyakorlásától. Társa viszont te ti sértés miatt próbára bocsátá kapott. ■ Jakab