Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-19 / 66. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 19., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP Az ugar feltörve, jöhet az ültetés gelencsér attila A megyei közgyűlés elnöke szerint az egyeztetésen múlik minden Hellyel kínál, majd maga is letelepszik. Egy gyors simítás-igazítás a nyakkendőn a tökéletes fotó kedvéért, aztán félretolja az asztalon előtte heverő Somogyi Hírlapot. Vas András- Nem célzatos, sőt: ezzel kezdem mindennap - int az újság felé Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke.- Még a bejövetel előtt otthon, Somogyváron?- Sajnos, nem mindennap tudok hazamenni, csak ha emberi időben sikerül végeznem. Csak harminc kilométer, alig fél óra, de heti két-három alkalommal így is Kaposváron kell aludnom.- Egyszerűbb lenne, ha beköltözne.- Ááá, a városi élet nem nekem való. Néhány napig elviselem, de aztán már hiányzik a falu, az igazi világom. A csend, a levegő, a nyugalom.- Utóbbiban talán a megyeházán is lesz némi része mostanában. Költségvetés, kötvény- kibocsátás kipipálva, a népszavazás is lecsengett...- Remélem, igaza lesz. Nagy szükség lenne rá. A szakmai munka mindig fontosabb.- Egy pártpolitikus megyei közgyűlési elnök szájából meglehetősen furcsán hangzik mindez.- Sokan mondták, túlzásba viszem a szakmázást és többet kellene politizálnom. Ám szerintem ez az arány tökéletesen elegendő. Szeretném az ujjlenyomatomat Somogyon hagyni.- A hatmilliárd forintos kötvénykibocsátással ez mindenképpen sikerült - vagy így, vagy úgy. Ha jól tudom, még húsz év múlva is 250 millió forint lesz a törlesztés. S ki tudja, lesz-e akkor még egyáltalán megye...- Nem hiszem, hogy ez kérdés lesz. Egy ezeréves közigazgatási szintről nem lenne szabad vitatkozni: ez bele van égve az emberekbe. Nem a megszüntetésén kellene dolgozni, hanem a megerősítésén. A gyakorlat bebizonyította, az unió miatt kialakított régió csak statisztikai egység.- Ettől a hatmilliárd még hatmilliárd.- Ha nem ezt, hanem a tétlenséget választjuk, nem tudunk önerőt biztosítani a pályázatokhoz. És az a bizonyos EU-gőzös úgy húzott volna el mellettünk, hogy még a füstjét sem láttuk volna... Más megyékkel ellentétben nem a működésre költjük a pénzünket, hanem fejlesztünk belőle. Nem véletlen, hogy még az ellenzék sem a kötvénykibocsátást, hanem a módszerét vitatta csak. A koalíciós társ pedig feltétel nélkül támogatta.- A társ, mely amúgy ideológiailag a legnagyobb ellenfél. Országosan egyedi koalíciót irányít: Fidesz, MSZP, SZDSZ - még kimondani is furcsa.- Látja, mégis működőképes.- Mi a titka?- A kulcsszó: egyeztetés. Mindig, mindenről. Számomra ez természetes, akkor is megtenném, ha nem lennénk partnerek. Mint ahogyan sokszor a Somogyértet is bevonom.- Azért akadnak vadhajtások: Lamperth Mónika ominózus kirohanása a Fidesz térfoglalásáról, de akár az ön egy- egy keményebb mondata is.- Én sohasem politikai ügyekben nyilvánulok meg, hanem az embereket érintőkben. Mint például Ta- szár vagy a 67-es út kérdése. Gelencsér Attila szeretné az ujjlenyomatát Somogyon hagyni- Olyan elvekkel, amelyek a konzervatív jobboldali szellemiséggel ellentétesek, sohasem értettém egyet. A technikai koalíció nem erről szól. A koalíciós partnertől én sem várok hasonulást. A pártomtól csak annyi útmutatást kaptam, továbbra is legyünk korrektek.- Ha ilyen egyszerű, miért csak helyben működik, országosan miért nem?- Ne felejtsük el, nálunk részben kényszer szülte a helyzetet. Ráadásul megyei szinten nem is fordultak elő olyan skandalumok, mint országosan.- Gyenesei István megvétózott alelnöksége...- Ez nem személyes ügy. Ám amikor beleültem az elnöki székbe, elképesztő állapotokat találtam. Adósságokat, újabb adósságokat és egy hamis elnöki imázst. Miközben ment az osztogató politika, megrendült alattunk egy rendszer. Rendet kellett tenni. S ez, mivel sajnos nem volt más lehetőség, együtt járt az elbocsátásokkal.- Állítólag az elküldöttek helyére jöttek újak. Csak éppen az ön emberei...- Lamperth Mónika korábbi vádjaira nem reagáltam, mert még a saját párttársai sem értettek vele egyet. De igaz, átalakítottuk a rendszert. Korábban az elnöki kabinet tizenva- lahány tagú volt, mind köz- tisztviselői státusban dolgoztak, és politikai munkát végeztek. Most nincs tanácsadói rendszer, nincsenek kiszervezett munkák, és nem jöttek kallódó, állástalan pártkatonák. Négy politikai munkatársat kértem, amihez a közgyűlés hozzájárult. Ez egy új út, melyen elindultunk. Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke- Ezek politikai ügyek is.- Szerintem nem, legalábbis én nem teszem azzá őket. Minden somogyit érintenek pártszimpátiától függetlenül. S én pontosan arra kaptam mandátumot, hogy az ő érdekeiket képviseljem.- Az országos vezetőség, mely azért kézben tartja a kardot, mindig készen némi pengeváltásra, mit szól a filozófiájához? 1968-8an, éppen 40 éve született Kaposváron. 1989-BEN végzett a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán. 1992 óta a Fidesz tagja. 1994-ben Pécsen testnevelés szakon, Szombathelyen német nyelv szakon diplomázott. 2002 óta a Somogy Megyei Közgyűlés tagja. 2006 októbere óta a megyei közgyűlés, a DDRFT, a Regionális Egészségügyi Tanács, a megyei területfejlesztési tanács és az idősügyi tanács elnöke. 2007-ben a BME közoktatási vezetői karán szerzett diplo mát, ezt követően tagja lett a Fidesz-MPSZ országos választmányának.- De merre tartunk?- Tavaly véget ért a rendrakás, a szabálytalanságok feltárása, az idén megkezdődik a pályázatok előkészítése, a lobbizás és remélhetőleg a megvalósítás. Agrármegye vagyunk, így némi hasonlattal: tavaly feltörtük az ugart, az idén pedig elvetettük a magokat. A szántás és az ültetés a mi dolgunk, a termés viszont már a somogyiaké lesz... Van munka, de mégsincs KAPOSVÁRI OLVASÓNK ÍRTA.... „Feleségem a GYED lejárta után időbeosztási gondok miatt nem ment vissza a munkahelyére. Lejárt a GYES is, azóta tartósan munkanélküli. Tavaly május óta már a TB-jét is saját zsebből fizetjük. Most adódott egy munkalehetőség, egy kaposvári cégnél, külsős munkatársakat is alkalmaz. Pályázatukat egy győri cég nyerte meg, és a feleségemet választották a munkák felügyeletére. Az egészből mégsem lesz semmi, köszönhetően a Munkaügyi Központnak vagy a furcsa törvényeinknek. Mivel a nyertes cégnek nincs Kaposváron bejegyzett telephelye, ezért a feleségem után nem jár számukra támogatás. Ha nincs támogatás, akkor nem tudják alkalmazni az előbb említett feltételekkel. Tehát marad a munkanélküliség. Ezek szerint egy kaposvárinak muszáj kaposvári telephelyű cégnél elhelyezkedni. Ha ilyen cég nem tud munkát adni, akkor esélyt sem biztosítanak más lehető- ség megragadására. Lenne munka és mégsincs! Dolgozna a feleségem szívesen, de pont a Munkaügyi Központ a kerékkötője a munka vállalásának. Elkeserítőnek és főleg dühítőnek találom a bürokratizmus eme megnyilvánulását.” TARRNÉ TÖRZSÖK PIROSKA, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Somogy megyei kirendeltségének vezetője azt mondta, hogy a foglalkoztatási törvény és az eljárási szabályzat szerint a bértámogatási kérelmet a munkáltató telephelye szerint illetékes regionális munkaügyi központnak kell benyújtani. Bár - jegyezte meg - nagy átjárás nincs a régiók között. Kéri olvasónkat, hogy keresse fel a Somogy Megyei Munkaügyi Központot. OLVASÓI ÜZENETEK BALATONSZÁRSZÓ. Balatonszárszón is az önkormányzat szabja meg a természet működését Októberben metszeni vagy éven át gyűjteni a hulladékot. Hol az adónk és az idegen- forgalmi adó? Mit kapunk érte? A közterületet tartsuk rendbe, de se hinta, virág vagy fa nem kerül belőle, viszont a heti szemétszállítást is fizetni kell a semmiért Egy nyaralótulajdonos KUTYA, Purci kutya. Tisztelt kutyatulajdonos! Nagyra becsülöm a tettét, hogy nem az erdőbe tette ki megunt „kedvencét”, de azért levihette volna a menhelyre 8 és 16 óra között. Nem pedig este betenni a kerítésen. Esetleg tudni kell valamit a kutyáról? Például: van-e oltva? Hogy viszonyul más állathoz, emberhez? Mennyi idős? stb, stb. CSINIBABÁK. Igazat adok a hölgynek, a felháborodása jogos. Sajnos volt benne részem Nagyatádon, ez már diszkrimináció. Mi már nem megyünk gyesre, táppénzre sem jártunk soha, mert szerettünk dolgozni, szerettünk a vásárlóinkkal foglalkozni. Tudtunk köszönni „előre”, ha belépett a vevő. Nem a körmünket reszeltük ülve. A tanáraink tudást, szeretetet, tiszteletet tanítottak. Köszönet érte! KAPOSVÁR. Szeretnénk megkérni az illetékeseket, nézzenek körül a Kinizsi-lakótelepen a Reál bolt mögötti területen. Hónapok óta halomban áll a szemét, a mocsok, csúfítva az amúgy szép környéket. Köszönettel: a lakók. * Vasárnap Kaposváron a Cserben kirándulva egy kis mellékutcába tévedtünk. Szerelőruhás férfiak dolgoztak egy ház előtt. Egyikükben Szita Károlyra ismertünk. Kezet fogtunk, beszélgettünk mint régi ismerősök. Jólesett! Köszönjük! És azt is, amit a városért tesz. Kati és Attila. * Évek óra várok önkormányzati lakásra. Sajnos jobban megérdemlik azok, akik nem tudnak „integrálódni”. Nekünk nincs alanyi jog?! NÉPSZAVAZÁS. A Pécsi Körzeti Stúdió 13-i adásában elhangzott, hogy a POTE-n végző tanulók egyharma- da külföldre készül dolgozni. Egy orvos képzése tízmillió forint. Kinek a pénzéből? Fizessék vissza a képzésre fordított összeget, utána mehetnek külföldre dolgozni, vagy fizessenek tandíjat és menjenek, ahová akarnak. Nemmel szavazó. * A Kalmár Tv-ben nyilatkozó hölgy majd csak a vizitdíj eltörlése után, április 1-jén megy orvoshoz. Én ha beteg vagyok, minél előbb. Akkor ő menynyire beteg, ha ennyire ráér? Lily. * Aki „ingyenes” egészségügyet és szocializmust emleget, amikor a vizitdíj mellett kampányol, nézze mega bérlapját. Ott látszik, mibe kerül az ingyenesség! Gabesz. * Ne mondjon le Horváth Ágnes! - mondja Kóka. Az istenért se! Cserbenhagyja azt a 700 ezer nemmel szavazót. Kit érdekel? Nehogy a farok csóválja a kutyát! Menjen csak praktizálni! Tegye rendbe ott, amit ' elszúrt. Laca. * Javaslat: 1. A főiskolások és egyetemisták legjobb tíz százaléka kapjon csak ösztöndíjat, 2. A szegény tanulók kapjanak szociális segélyt, 3. Aki a suli után kilenc éven belül külföldre megy dolgozni, fizesse ki a képzés költségét kamatostul. Ez sem az igazi, de így talán becsületesebb. RENDSZÁM. Rendszámtáblát találtam! JOH-696. T.: 20/571-31-44 SPORT. Egyetértek a Szurkoló reagálásával! A helyi biztonsági őrök nem tettek semmit az ellen, hogy a vendég szurkolók a hazai szektorba szivárogjanak! A szektorban nem éreztük biztonságban magunkat. Spori. * Fociszurkoló! Igazad van, a rendőröknek kellett bejönni a stadionba. Minek vannak akkor a biztonsági őrök? Ki a felelős? Minimum a rendezésért felelős vezetőnek le kellene mondania. G. KÖZLEKEDÉS. Kiskorpádon nem az utat javítják, hanem a 30 km-es táblát teszik ki. Akkor miért fizettetik a sok autóssal a különböző útdíjat, ha a tábla olcsóbb? MUNKA. Munkáért cserébe járna segély. Tóth Marcella írását illusztráló kép láttán (ami tényleg illusztrálja a helyzetet, sajnos), lehet, hogy sok ember úgy gondolkodik, nem megy el dolgozni, amikor azt látja, hogy hét ember dolgozik és ugyanannyi felügyel. Tisztelettel: Öcsi. KOSSUTH-DÍJ. Vekker! Sas Józsi ügye az 1998-2001 közötti időre nyúlik vissza. Ugyanebben az időben a Happy End milliárdos csalást követett el, ami állítólag azóta elévült Sasé miért nem évült el? SA. (Legyünk pontosak: az eljárást bűncselekmény hiányában szüntették meg 2003 szeptemberében. - A szerk.) F. SZARKA ÁGNES Hl I f :.rr: - • : • •" SMS: 20/968-9444