Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-19 / 66. szám
2008. MÁRCIUS 19., SZERDA 6 GAZDASÁG Tárgyal a Hankook a vegyipari érdekvédőkkel HAJLANDÓ TÁRGYALNI a Hankook Tire Magyar- ország Kft. a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével (VDSZ). Csak azután ült asztalhoz a társaság az érdekvédőkkel, hogy bírósági ítélet kimondta, jogszerűen létezik a szakszervezet. Programsorozat a falusi turizmus népszerűsítésére Március 29-Ef' Európa-szerte egyhetes programsorozat indul a falusi turizmus népszerűsítésére. A kampányhoz Magyarországon 8 megye (Bács-Kiskun, Borsod- Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Nógrád, Pest, Veszprém és Zala) 60 helyszínnel csatlakozott. Tízmilliárdos kamatteher az államháztartás vállán IDÉN A TERVEZETTNÉL 30 milliárd forinttal, jövőre több tízmilliárddal többet kénytelen költeni kamatkiadásokra az államháztartás az állampapír-piaci hozamok emelkedése miatt - közölte Veres János pénzügyminiszter. Hangsúlyozta: a népszavazás miatt kieső bevételeket nem lehet a kiadások növelésével pótolni. A Hírsávot a támogatja. Ablakcserés pályázat indul energiatakarékosság Másfél milliárd forint jut korszerűsítésre Drágulhatnak az élelmiszerek a tartósan magas gázolajár miatt A hagyományos építésű házak lakóin kívül már a paneltulajdonosok is kaphatnak támogatást a Nemzeti Energiatakarékossági Program keretében. Pályázni április 14-étől lehet. Németh Márk Az energiapocsékoló házak országa Magyarország: a 3,5 millió hagyományos építésű lakásból megközelítőleg 3 milliónak régiek a nyílászárói, korszerűtlen a fűtési rendszere vagy rosszul szigeteltek a falai. Az így elszökő hő miatt évente több mint tízmilliárd forintot költünk feleslegesen fűtésre. A lehangoló állapotok megváltoztatása érdekében tegnap erre az évre is meghirdette a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a Nemzeti Energiatakarékossági Programot (NÉP). Április 14-étől lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra és kedvezményes hitelre egyebek között nyílászárócserére, külső hőszigetelésekre, energetikai berendezések korszerűsítésére, valamint a megújuló ÚJÉN 10 MIUJARC FORINTOT fordít a kormány a panelprogramra, amiből mintegy 50 ezer lakást lehet felújítani - közölte tegnap Kákay Endre szocialista politikus. A pályázattal eddig három alprogra- mot támogattak: a gépészet és a küls&belső hőszigetelés felújítását, valamint a nyílásenergiahordozók felhasználását ösztönző fejlesztésekre. A támogatásokra idén 1,6 milliárd forintot különítettek el. Tavaly még 2,6 milliárd forint volt a keret, ellenben mindössze 821 millió forint támogatást osztott szét a szaktárca. Idén öt pályázatra bontotta a GKM az eddigi összevont rendzárók cseréjét. Idén újdonság, hogy már a biotermikus és a napenergia felhasználására, valamint biomasszák felhasználásának támogatására is van lehetőség. Továbbra is a költség egyharmadát, de lakásonként - az eddigi 400 ezer forint helyett - 500 ezer forintot lehet igényelni. szert. „A különböző pályázatoknál eltérő az elnyerhető támogatás mértéke és maximális összege, annak függvényében, hogy mennyire hatékony korszerűsítésről van szó” - magyarázta Kákosy Csaba gazdasági miniszter. (Részletek az infografikában). Már nemcsak a hagyományos építésű lakások, hanem a panellakások tulajdonosai is pályázhatnak. Utóbbiak csak akkor, ha az ingatlanjuk egyedi fűtésű vagy egyedi melegvíz-ellátású. A támogatásigénylő lapot le lehet tölteni a gazdasági tárca honlapjáról ( www.gkm.gov.hu ). A tapasztalatok szerint az átlagos 1-1,2 millió forint értékű beruházással a hagyományos építésű lakásoknál 20-30 százalékos energiamegtakarítás érhető el. Ez tüzelőolajnál évi 190 ezer, földgáznál 70 ezer forinttal csökkenti a kiadásokat. Mától újabb három forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mól. A drágulás után a dízel átlagára 317 forint körül alakul. Legutóbb március 12-én hat forinttal drágult a dízel üzemanyag. ■ Tizenöt-tizenhat százalékos fuvardíjemelés lenne indokolt. A magas gázolajár nemcsak az autósokat, hanem a fuvarozókat is sújtja. „Csak az üzemanyag árának emelkedése miatt tizenkét százalékkal növekedtek a költségeink egy év alatt” - mondta el érdeklődésünkre Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese. Mivel más kiadások is nőttek tavaly óta, tizenöt-tizenhat százalékos fuvardíjemelés lenne indokolt. Kérdés persze, hogy mekkora mértékű drágulást tudnak beépíteni a vállalkozások az áraikba. Karmos Gábor szerint nagyon sok fuvarozócégnek nincs tartaléka, így a fennmaradása múlik az áremelésen. Ha pedig drágább lesz a közúti szállítás, akkor számos terméknek emelkedhet az ára, legyen az például építőanyag vagy akár élelmiszer. Felmérések szerint ezeknek a termékeknek az árá- { bán tíz százalékot tesz ki a szállítási költség. Ha tehát a fuvarozók tíz százalékkal emelnék a díjat, akkor ezek a termékek egy százalékkal drágulhatnának csak az árba épített szállítási költségek miatt - magyarázta érdeklődésünkre Raskó György agrárközgazdász. Kérdéses, hogy mekkora áremelést lehet elfogadtatni a kereskedőkkel. A gázolajár emelkedése növeli a termelők költségeit is. Különösen a repce, a napraforgó és a búza drágulhat. Emiatt többet kell majd fizetni a lisztért, valamint a pékárukért is. ■Tóth M. További tízmilliárd forint jut a paneiprogramra Lazább feltételek mellett jobban el lehet adósodni Jelentősen enyhítették a bankok a lakossági hitelezés feltételeit a múlt év második felében - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb hitelezési felméréséből. A lakáshitelpiac szereplői szinte kivétel nélkül lazítottak az előírásokon. Két pénzintézet 35 évre növelte a kölcsönök maximális futamidejét, négy pedig csökkentette vagy elengedte a folyósítási jutalékot. Három bank az önrész arányát mérsékelte. Az enyhébb feltételeknek meg is lett az eredménye: egyre több a problémás hitel. A személyi, illetve a jelzáloghiteleknél romlott a visszafizetési hajlandóság, az áru- és gépjárműhiteleknél javult a helyzet. ■ T. M. A problémás hitelek VáltOZ3S3 (2007. II. FÉLÉV, SZÁZALÉK) Személyi hitel +33,3 Jelzáloghitel +22,2 Hitelkártya + 10,0 Folyószámla-hitel 0 Gépjárműhitei-12,5 Áruhitel-33,3 FORRÁS: MAGYAR NEMZETI BANK fl BUX-index 2008. március 18-án 22 000 Nyitóérték: Változási 3,30% “"f®-1 ..=UA nm • 21400 / /V ...............L-A ÖV Záróértek: 21200 21 768 21000 I Előző napi I 1....... 20 800 záróérték: 15.3G, a New York-i 91 „a mn 21073 tőzsde nyitása /| port/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / 0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK_____________2000.03.18. Ré szvény Utolsó ár (Ft) Váttozás (%) Millió Ft Mól 20890 +4,45 3007 OTP 6795 *3,75 18998 MTelekom 823 +2,74 786 Égte 16385 -t-2.34 164 Rlchter 35550 +2,11 1102 VESZI ESEK ___________FORRÁS: BÉT Ré szvény______ülolsé ár (R) Változás (%) Millió Ft AA A 173 -6,48 20 Phybxla 26 -3,70 26 Émász 23010 -1,66 17 Synergon 1278 -1,61 314 Pannenergy 1450 -0,68 49_ A BUX-index az elmúlt napokban 22900 22600 224M 22505 22 300 22 255 jP'/V 22000 .^21975 21741 21400 21100 V) 20 800,___________________________21073 po nt/ 03.07 03.10 03.11 03.12 03.13 03.17 / naP FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. március 18-án. €/Ft $/Ft CHF/Ft mm mm mm i i i 258,75 163,92 166,08-2,51 Ft -1,70 Ft -2,35 Ft