Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-14 / 63. szám

SPORT 18 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 14 . PÉNTEK Mindkét csapatnak szüksége van a felfokozott hangulatra A szókimondó kapitány röplabda Kántor Sándor bátran felvállalja a konfliktusokat A besárgult Nagy Lajos kihagyja az újonc győri fellépését Az Újpestet fogadja a Kaposvári Rákóczi FC a Soproni Liga élvo­nalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában pénteken 19 órakor. Várhatóan felfokozott hangulat veszi majd körül a találkozót, ami nem pusztán a két csapat tabel­lán elfoglalt helyezésének kö­szönhető. A Rákóczi 33 pontjával az ötödik, míg a lilák 32 ponttal a hatodik pozícióból vágnak neki az összecsapásnak. - Mindkét csapatnak szüksége van a felfoko- zottságra, hogy sikerrel vegye az akadályt, más kérdés azonban, hogy kinek mi a motivációja - kezdte Prukner László, a Gabona Transz Kaposvári Rákóczi FC ve­zetőedzője. - Jó játékosokból áll az Újpest, de ahogy velünk kap­csolatban is többször mondtam már, idő kell ahhoz, hogy jól mű­ködjön egy csapat. Véleményem szerint az a gárda nyeri meg a mérkőzést, amelyiknek erősebb lesz a belső motivációja, és az is fontos lehet, melyik társaság tudja jobban kezelni az Újpest körül kialakult szituációt. Mi egyébként erre a mérkőzésre is ugyanúgy készültünk, mint a többire. Bár a Paks ellen nem ját­szottunk jól, remélem, hogy a csa­pat visszanyeri a Fehérvár ellen mutatott formáját, s abban is bí­zom, hogy jó meccset játszunk. ■ Maróti Béla és Petrók Viktor sem léphet pá­lyára a lilák ellen. Prukner László elmondta, hogy a tavasszal kétszer is látta az Újpestet, s bár jó érzés visz- szagondolni a Szusza-stadion- ban aratott őszi 2-0-ás kaposvá­ri sikerre, abból a találkozóból nem lehet kiindulni. - Mi is vál­toztunk, és az Újpest is más csa­pat lett az őszihez képest Annak a meccsnek is voltak forduló­pontjai és remélem, ahogy ak­kor, most is mi jövünk ki jobban ezekből a helyezetekből. A Rákó­czi szakvezetője a sárga lapok miatt eltiltott Maróti Bélát és a lábadozó Petrók Viktort kényte­len nélkülözni. ■ Temesvári I. A kezdőcsapat Rákóczi FC: Milinte - Ribi, Graszl K., Zahorecz, Pintér - Leandro, Grúz, Szakály D., N. Nikolics - Oláh, Alves. @ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: www.sonune.hu A Magyar Röplabda Szövet­ség legutóbbi elnökségi ülé­sén Kántor Sándort, a Kométa-Kaposvár 37 éves játékosát nevezték ki öt év­re a férfiválogatott szövet­ségi kapitányának. Fenyő Gábor- Tipikus magyar jelenség; ha valaki minél sikeresebb, annál több lesz az irigye. Most, hogy kinevezték szövetségi kapi­tánynak, csak tovább nő az elszánt ellendrukkereinek a száma.- Nem foglalkoztat különöseb­ben a dolog; pláne hidegen hagy, ha név nélkül, álruhába bújva kritizálnak - mondta Kántor Sándor. - Szemtől szembe, bát­ran felvállalom a konfliktusokat: a Magyar Röplabda Szövetség vezetőinek is nyíltan megmond­tam, hogy nem akarok és nem is tudok együtt dolgozni Nyári Sándorral. Talán épp ezért van ilyen sok irigyem...- A hírek szerint még az is el­hangzott, hogy - legalábbis az első évben - játékosként térjen vissza a válogatottba.- Nem tagadom, jóleső érzés volt Ha viszont igent mondok, akkor valamelyik fiatal elől ve­szem el a helyet a nemzeti együttesben. Nekem pedig nem ez a célom: a tudásomat, tapasz­talatomat szeretném átadni, megosztani másokkal.- Két hónap múlva Lengyelor­szágban Európa-bajnoki előse­lejtező vár a válogatottra.- Ennyi idő alatt nem lehet csodát tenni. De hát nem is az a cél, hogy azonnal világraszóló eredményt mutassunk fel. A leg­fontosabb feladat, hogy új ala­pokra építkezve morálisan hely­re tudjuk rázni a társaságot- Kiket visz magával Kapos­várról a válogatottba?- A Kométa edzőjével, Zarka Péterrel már megegyeztem, hogy ő lesz a segítőm. Játékos­neveket azért nem mondok, mert most ülök le majd egyen­ként velük beszélgetni; amúgy az elképzeléseim szerint szép számmal lesznek az ország leg­jobb férfi-röplabdacsapatából. Bővített, 22-es keretben gondol­kodom. Az „A” és a „B” váloga­tottba a dunaújvárosi kupadön­tőn szerepelt négy együttes játé­kosai mellett még a Kazincbarci­ka és a Dág reménységei kapnak majd meghívót, s persze nem fe­ledkezünk meg a külföldön sze­replő légiósokról sem.- Új beosztása mennyire „szab­ja át” kaposvári játékos-pálya­futását?- Minden marad a régiben. Ami az idei szezont illeti, nem­csak kupagyőztes, hanem baj­nokcsapat tagja is szeretnék len­ni. A következő szezonban is ott leszek a pályán, ám a Kométa já­tékosaként inkább csak mellék-, mint főszerepre vágyom. Szöges kerékkel szántják a jeget motorsport Látványos csatákat ígér az első kaposvári jégmotor ob-futam Az ünnepi hétvége nem minden­napi színfoltjának ígérkezik a jég­motor országos bajnokság negye­dik futama, melyet a Kaposvári Jégcsarnokban rendeznek. Az esemény szombaton 12.30 óra­kor kezdődik, és a közel két óra alatt több viadalt és bemutatót is láthatnak az érdeklődők. Az úgy­nevezett salakrendszerű futamo­kat egy-egy négykörös viadal al­kotja, melyen négy-négy motoros vetélkedik egyszerre. A pozdor- jacsavarokkal gazdagon tűzdelt speciális gumiköpenyt viselő gé­peket csaknem vízszintesen el­fektetik a motorosok, akik a kihe­lyezett gumibójákat kerülgetve teljesítik a pályát. A látványos küzdelem tehát előre garantált, s külön öröm, hogy az ob kaposvá­ri fordulóján hazai versenyzők is startolnak, akik átalakított robo­góval szállnak a jégre. A kaposvári színeket Belányi Levente, Nagy István, Kis-Tóth Gábor, valamint utóbbi két fia, Dávid és Bence képviseli.- Nagy öröm számunkra, hogy az országos bajnokság egyik futamát Kaposvárra hoz­hattuk - nyilatkozta lapunknak Kis-Tóth Gábor. - A város és a Jégcsarnok vezetése is első szó­ra a viadal mellé állt, és támogat­ta a rendezést. Ennek köszönhe­tően pénteken este külön edzés­sel is készülhetünk. A verse­nyen átalakított 80 ccm-es robo­gókkal indulunk majd. Érdekes­ség, hogy még délután átuta­zunk Zalaegerszegre, ahol este hat órától már az ötödik ob-fu­tam záróversenyeit rendezik. A programot bemutatók is szí­nesítik, ahol 500 ccm-es jég-sa- lakmotorosok - titánszeggel el­látott kerekekkel - száguldanak az arénában. Érdekesség, hogy ezeken a motorokon nincs fék, nem benzinnel mennek, hanem alkohollal és ricinussal. Nagy fordulatszámmal, csak kereszt­ben haladnak. A salakmotoro­sok között várhatóan ott lesz a 13-szoros salakmotorbajnok, vi­lág- és Európa-bajnoki döntős Adorján Zoltán, valamint ifj. Adorján Zoltán és Szegvári Má­té. Rajtuk kívül jégquados baj­nokok is jégre lépnek, összessé­gében 18 jégmotoros, 2 quados, 3 salakmotoros és 2 krosszmo- toros fog rajthoz állni. ■ Kun Z. A nemzeti ünnepen Győrben vendégszerepeinek a BFC Siófok labdarúgói, akik számára nem sok jót ígér a szombati kirándu­lás. A házigazdák remek formá­ban vannak, negyedikek a tabel­lán, míg a balatoniak idegenbe­li játéka finoman szólva is némi kívánnivalót hagy maga után. ■ Harcosabb játék és több jó egyéni teljesítmény kell Győrben. Újpesten önmagukat verték meg, gólokat ajándékozva a nem túl acélos fővárosiaknak. Debrecenben sem volt jobb a helyzet. Hiába tartja Aldo Dolcetti a hajdúságiakat a leg­jobb honi együttesnek, azért a 21-3 (!) kapuralövési aránynál minden siófoki szimpatizáns jobbra számított Az olasz tré­ner hiába várta, hogy tanítvá­nyai végigküzdik a debreceni kilencven percet. Helyettük a házigazdák tették ezt, kik közel kétszer annyit szabálytalankod­tak. Siófoki oldalon Tusorin kí­vül szinte senki nem akadt, aki harcolt volna, aki nem ijedt meg a párharcoktól, aki nem csak a labda elvesztésében, ha­nem annak megszerzésében is jeleskedett. Csupán a szerencsén, illetve Hegedűs Lajoson múlt, hogy az újonc megúszta egy tisztes ve­reséggel. Az utóbbi egyértelmű­en a siófokiak legjobbja, már hosszú ideje válogatott formá­ban véd. Főként, ha másik két kerettaghoz, az újpesti Ba- lajczához vagy a diósgyőri Kö­teleshez hasonlítjuk a produk­cióját. Hegedűs védéseire Győr­ben is nagy szükség lesz, ám rajta kívül másoknak is fel kell(ene) nőni a feladathoz. A győri pontszerzéshez egy-két labdarúgó jó teljesítménye nem elég, az nagyon kevés a sike­res szerepléshez. A siófokiak dolgát nehezíti, hogy az irányí­tó Nagy Lajos sárga lapjai mi­att kénytelen kihagyni a talál­kozót. ■ Keszthelyi Z. A kezdőcsapat: bfc siófok: Hegedűs L. - Amb­rus, Gaman, Forgács, László - Bonifert, Tusori, Csopaki, Melczer - Magasfóldi, Kozmor. @ élő közvetítés: www.sonune.hu SPORTMŰSOR PÉNTEK labdarúgás Soproni Liga. Gabona Transz Kaposvári Rákó­czi FC-Újpest FC. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 19 óra. kézilabda Férfi NBI/B. Csur­gói KK-PLER KC II. Csurgó, 18 óra. asztalitenisz 24 órás asztali­tenisz-verseny. Háromfa, Műve­lődési Ház, 14 óra. lovassport Téli Díjugrató or­szágos bajnokság, döntő. Ka­posvár, Lovas Akadémia, 8 óra. jégkorcsolya A Magyar Speciális Olimpia Szövetség korcsolyaversenye. Kaposvár, Jégcsarnok, 9 óra. SZOMBAT labdarúgás Soproni Liga. Győri ETO-BFC Siófok. Győr, 14.30 óra. NB Il/Nyugati cso­port. FC Ajka-Barcsi SC. Ajka, 14.30 óra; Budaörsi SC-Kapos- völgye VSC Nagyberki. Buda­örs, 14.30 óra. NB III/Dráva cso­port. Mohácsi TE-Balatonlelle SE. Mohács, 14.30 óra; Tamási FC-Csurgói TK. Tamási, 14.30 óra; Bonyhád VLC-Nagyatádi FC. Bonyhád, 14.30 óra. Megyei I. Zamárdi-Karád. Zamárdi, 14.30 óra. Megyei II/Észak. Kéthely-Balatonberény. Kéthely, 14.30 óra. Megyei II/Déi. Somogytarnóca-Csoko- nyavisonta. Somogytarnóca, 14.30 óra. kézilabda Női NB 1/B. Mar­cali VSZSE-Szekszárd. Marcali, Városi Sportcsarnok, 17 óra; Nagyatádi NKK-Szombathely. Nagyatád, 18 óra. röplabda Férfi NB U 1. MCM RC Kométa Kaposvár-Dabas. b A Marcali a Szekszárddal, a Nagy- a-tád a Szombathellyel mérkőzik Kaposvár, Kodály ált. isk., 14 óra. lovassport Téli Díjugrató or­szágos bajnokság, döntő. Ka­posvár, Lovas Akadémia, 8 óra. tenisz Somogy megye 2008. évi amatőr fedett pályás tenisz- bajnoksága. Kaposvár, Iszák ut­cai teniszklub, 8.30 óra. ASZTALITENISZ Férfi NB III. Lengyeltóti-Nagymányok. Len­gyeltóti, 13 óra. TEKE Férfi NB II. Teke BK Ka- posvár-Budai TSE. Nagyberki, 14 óra. Rapatyi Kupa. Kaposvár, Közút csarnok, 15 óra. jégmotor Országos bajnok­ság, negyedik forduló. Kapos­vár, Jégcsarnok, 12.30 óra. VASÁRNAP labdarúgás NB 111/üráva cso­port. Paksi FC (liga)-Marcali VFC. Dunaszentgyörgy, 14.30 óra; Pécsváradi SK-Kaposvári Rákóczi FC (liga). Pécsvárad, 14.30 óra. Megyei 1 (kezdés 14.30 órakor) Balatonföldvár-Böhö- nye, Balatonszárszó-Lengyel- tóti, Balatonboglár-Somogyvár, Lábod-Tab, Balatonkeresztúr- Balatonmáriafürdő-Mezőcsoko- nya, Inke-Tapsony, Kaposfő- Nagybajom. Megyei II/Észak (kezdés 14.30 órakor) Igái- Kő­röshegy, Andocs-Szőlősgyörök, Látrány-Fonyód, Öreglak-Bala- tonszentgyörgy, Buzsák-Bala- tonszemes, Kereki-Ságvár, Bá- bonymegyer-Mernye. Megyei II/Dél. Babócsa-Gyékényes, To- ponár-Háromfa, Kadarkút-Juta, Kaposszerdahely-Magyaregres, Baté-Taszár, Tarany-Kaposmé- rő, Segesd-Kiskorpád. kézilabda Női NB II. Kapos­vári KSE-Tolna KC. Táncsics gimnázium, 11.30 óra. Férfi NB 1/B. Rinyamenti KC-Uniqa Pé­csi KK. Nagyatád, 18 óra. lovassport Téli Díjugrató ob, döntő. Kaposvár, Lovas Akadémia, 8 óra. teke Férfi NB I. Álba Regia SC-Közutasok KTK. Székesfe­hérvár, 10 óra. sakk NB I/B. Szenna Pack-Dunaharaszti. Kapos­vár, TIT Székház, 11 óra. NB II. Ba-latonberényi SE-Komló. Baiatonberény, 10 óra; Szenna Pack II-Nagyatádi VSK. Ka­posvár, TIT Székház, 10 óra. tenisz Somogy megye 2008. évi amatőr fedett pályás tenisz- bajnoksága. Kaposvár, Iszák ut­cai teniszklub, 9.30 óra. röplabda Fiú OSB. 1-B cso­port. Kaposvár, Kodály általá­nos iskola, 9 óra. Kántor Sándort (balról) bízták meg öt évre a válogatott Irányításával

Next

/
Thumbnails
Contents