Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-29 / 51. szám

2 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. FEBRUÁR 29., PENTEK Már hitelből fuvaroznak betegszállítás Pénteken egyeztetnek az egészségügyi miniszterrel Anyagi gondok gyötrik a betegszállítókat. Ma találkoznak Horváth Ágnes szakminiszterrel. Sokat várnak a megbeszéléstől a kaposváriak is tamaram Van értelme a tilalomnak? Wagner zita, a kaposvári Petőfi emlékkönyvtár ve­zetője: - Azt remélem, hogy igen. Ha csak kijelölt he­lyeken gyújtanának rá a dohányzók, akkor talán fi­gyelembe vennék ember­társaikat is. Most ugyanis egyáltalán nincsenek te­kintettel a passzív dohá­nyosokra. Pedig másokra is káros a dohányfüst. Az éttermekben például kife­jezetten zavaró evés köz­ben a füst. KALOCSA FERENC SOmOgy- vári mezőgazdasági alkal­mazott: - Szerintem nem tartják be az emberek a háromméteres távolságot. Pedig a tilalom ennyi te­ret ad a kijelölt dohányzó- helyeken a belvárosban. Engem inkább az zavar, hogy a sétálóutcán körül­belül harmincméteren­ként van hamutartó. Ha többet elhelyeznének, ak­kor kevesebben dobálnák el a csikkeket. FAZEKAS RENÁTA kaposvári kismama: - Talán van értel­me a kijelölt dohányzóhe­lyeknek. Az oktatási és egészségügyi intézmények­ben, művelődési közpon­tokban szerintem már ré­gen be kellett volna vezet­ni. Bár nem dohányzom, azt gondolom, hogy azért a dohányzók jogait is figye­lembe kell venni, hiszen a legtöbbjük képtelen leszok­ni erről a szenvedélyről. Hitelből tankol néhány kisebb betegszállító cég - súlyos anyagi gondok nyomasztják a vállalkozá­sokat. Péntek délután az egészségügyi minisztéri­umban egyeztetnek a ki­alakult helyzetről. Harsányi Miklós- Leállhat a betegszállítás, de re­mélem, ezt nem várja meg a mi­nisztérium - reagált a sajtóhí­rekre csütörtökön Bődör József, A Somogyért Egyesület jó­voltából huszonnyolc somogyi településen juthat ingyenes in­ternet-hozzáféréshez egy éven keresztül egy-egy fiatal. Az ak­ció részleteiről Gyenesei István országgyűlési képviselő teg­napi sajtótájékoztatóján azt mondta: különösen a hátrányos helyzetű településen fontos, hogy a fiatalok akadály nélkül a kaposvári Pannon Mentő Kht. ügyvezetője, az Országos Beteg- szállító Szolgálat (OBSZ) tagja. - Személyesen a miniszter fogad­ja pénteken a küldöttségünket. Bízom benne, hogy sikerűi meg­oldást találni a problémákra. Lejtmenetbe került a beteg- szállítás - legalábbis így érzi sok vállalkozó. Bődör lózsef lapunknak arról beszélt: a ki­sebb, 2-3 gépkocsit üzemeltető vállalkozások már hetek óta ka­tasztrofális anyagi körülmé­nyek között működnek. Egyes cégeknél azért vettek fel hitelt, feljuthassanak a világhálóra. - Regionális pályázati támogatás segítségével 2004-2005-ben te­remtette meg a Techno-Tel Kft. Csurgó, Nagyatád, Barcs tér­ségében a műszaki feltételeket az internetszolgáltatás beve­zetéséhez - mondta.- Ez csak lehetőség, amivel az ott élőknek élniük lehet és kell. A három­millió forint értékű szolgálta­hogy meg tudják vásárolni az üzemanyagot, s legyen elég pénz a dolgozók fizetésére. Az ügyvezető utalt rá: vállalkozá­suk - a jelenlegi finanszírozási körülmények közepette - még hónapokig bírja a gyűrődést. A krízishelyzetre van tartalék, ám egyetlen kormányzat sem várhatja el, hogy a betegeket a saját költségükön szállítsák el.- Ügy vélem, a mentés szét­választása előtt rosszul model­lezték a folyamatokat - húzta alá az ügyvezető. - Ezért alakul­hatott ki ez a nyomasztó állapot. tás lehetővé teszi, hogy a 28 településről egy-egy fiatal egy éven keresztül ingyen jusson internethez. A települések ve­zetőjének segítségével válogat­ták ki azokat a 16 és 30 év kö-zöt- ti fiatalokat, akik amellett, hogy közép- vagy felsőoktatási in­tézményben tanulnak, ki­emelkedő teljesítményt nyúj­tanak valamilyen tanulmányi, A valóságban sokkal több a fel­adatunk, mint amennyiről a ko­rábbi számítások szóltak. Azt akarjuk, hogy a többletfeladatot ismerjék el anyagilag is. A hi­ányzó kétmilliárd forintot adják vissza a szakterületnek. Megírtuk: a cég tavaly de­cemberben 3600 beteget szállí­tott, januárban 4200-at. Febru­árban is magas fordulatszámon dolgozott a csapat. Bődör József csütörtökön azt mondta: a tár­gyalás előtt nem ideges. Nem le-, hanem meggyőzni akarják igazukról a szaktárcát. sport- vagy egyéb téren, illetve aktívan részt vállalnak a kö­zösségért végzett munkából. Márton József a Techno-Tel Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: tevékenységüket most sikerült olyan programba ágyaz­ni, ami sok ember számára biz­tosít kedvezőbb feltételt az in­ternet eléréséhez. ■ F. Szarka Ágnes Közösen a tisztaságért BARCSON TOVÁBB NŐTT a • Mecsek-Dráva hulladék­gazdálkodási társulás; a 293 tagtelepüléshez most | újabb 18 jelentette be csat­lakozási szándékát. A cél: az önkormányzatok hatás­körébe tartozó környezet- védelmi, hulladékgazdál­kodási feladatok ellátása érdekében egy közös szer­vezet kialakítása. Az EU a támogatások odaítélésénél is a régiós együttműködést részesíti előnyben, (ni) Mátyás király mesékben ' CSURGÓN MÁTYÁS-DIÁKNAPOT | szerveztek kistérségi részt- | vevőkkel. A Mátyás király j a mesékben című illusztrá­ciós pályázatra 120 munka érkezett Első lett a különbö­ző korcsoportokban: Pálfi Patrik, Németh László, Tel­kes Rebeka. Az 57 mese­mondóból első helyezést kapott alsó tagozatban Né­meth László és Olvasó György Pál, felsőben Perjési Ákos és Horváth Klaudia. A Mátyás és kora kvízvetél­kedőre 11 csapat nevezett, s legjobban szerepelt - holt­versenyben - a csurgói Nagyváthy és az Eötvös Is­kola fiúcsapata, (va) w Evszakzáró ovikoncert Kaposváron a Festetics Ka­rolina Művészeti Bázisóvo- | dában évszakzáró koncer- | tét rendeztek. A koncerten felléptek a toponári Általá­nos Iskola néptánc tagoza­tos diákjai és a városi nép­daléneklő verseny arany és ezüst oklevelet nyert diák­jai. Műsorukban Wilmek- né Almássy Teodóra felké­szítő tanár betanításában rábaközi és sárközi táncok szerepeltek, (száj Végétért a tanfolyam marcaliban befejeződött a helyi tűzoltó-parancsnok­ság által szervezett gépjár- műfecskendő-kezelői tan­folyam. 28 dombóvári, keszthelyi, nagybajomi, böhönyei, siófoki és mar­cali tűzoltó vizsgázott, (ve) Ingyenes internet a fiataloknak somogy A települések vezetőivel együtt válogatták a résztvevőket A Csárdáskirálynőtől az Operaház fantomjáig Bukucs Rózsa magánénektanár és növendékeinek közreműkö­désével zenés-táncos játékot ren­dez február 29-én, pénteken 18 órától a kaposvári Művészbejáró Művelődési Központ. A Csárdás­királynőtől az Dperaház fantom­jáig című esten kellemes kávé­házi hangulatban csendülnek fel az olyan ismert és méltán nép­szerű operettek, mint a Csárdás­MŰVÉSZBEJÁRÓ művelődési központ Kaposvár, Fő u. 3. (A Budapest Bank hátsó épülete) Bejárat az Európa Park felöl Tel.: 82/510-800 Weboldal: www.muveszbejaro-kaposvar.hu királynő, a Marica grófnő, a Mágnás Miska vagy a Lili báró­nő. Természetesen az olyan vi­lághírű musicalek sem hiányoz­hatnak a repertoárról, mint az Elizabeth vagy az Operaház fan­tomja. A közel másfél órás mű­sort táncos és prózai betétek szí­nesítik. A belépődíj: 500 forint. A Művészbejáró tavaly októ­berben nyitotta meg kapuit a művészet és a sportkedvelő fia­talok előtt. A művelődési köz­pontban számos program közül válogathatnak az érdeklődők, márciustól bűvészetet és rajzot is oktatnak, lesz kézműves­műhely, valamint tartásjavító tornából és jazz-balettből is in­dítanak kezdő csoportokat. ▲ A 4 csillagos, 9 emeletes Hotel Magistern a Balaton déli partján, siófok­Aranyparton található. Két- és háromágyas, fürdőszobás, wc-s, telefonnal, SAT-TV-vel, minibárral, internetcsatlakozási lehetőséggel, balkonnal ren­delkező szobák állnak a vendégek rendelkezésére. Keresse folyama­tosan megújuló akciónkat az alábbi elérhetőségeken. ▲ Vízben jók vagyunk, hirdetik a plakátok Szakmai nappal nyitott csütör­tökön a Közép-Európa legrango­sabb idegenforgalmi eseményé­nek számító Utazás kiállítás. Több somogyi kistérség cso­portosan jelent meg a vásáron, közösen kínálva látványossága­it, turisztikai termékeit. Komoly felületen képviselteti magát a Balaton. Vízben jók vagyunk! - hirdeti a Magyar Turizmus Zrt. szlogenje messziről. Dani Bar­barától, a Balatoni Regionális Tu­risztikai Projektiroda igazgatójá­tól megtudtuk, hogy tavasz fo­lyamán komoly kampányt indí­tanak a Balaton érdekében Len­gyelországban, orosz nyelvterü­leten és Németország több nagy­városában.- Kiváló a víz minősége és mennyisége is - mondta Rosta Sándor, a balatoni regionális ide­genforgalmi bizottság elnöke. - Jelentős fejlődés tapasztalható a tó környékén, mely elsősorban az önkormányzatoknak és az ott élő vállalkozóknak köszönhető. Szemléletváltás is végbe ment. S visszatértek a hazai vendégek a tóhoz. Ebben nagy szerepe van az üdülési csekknek is. Idén 198 millió forintot fordíthatunk mar­ketingre, rendezvényekre. A Ba­laton régióban, 2008-2009-ben attrakciók fejlesztésére 5,1 milli- árdot, szállásférőhely-fejlesztés­re és korszerűsítésekre 12,7 mil­liárd forintot szánnak. ■ Márton László

Next

/
Thumbnails
Contents