Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-12 / 10. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 12., SZOMBAT 10 AZ ÉV SOMOGYI EMBERE Nővé szelídítette a tizenhat lábú sárkányt kötődés Hoffmann György, a völgyhíd létesítményvezetője nem tud elszakadni a monstrumtól Negyven éve dolgozik hídépítőként Hoffmann György, a Kőröshegyi Völgyhíd létesítményvezetője. A viadukt volt számára a szakmai kiteljesedés. Kolumbán Tünde- A Kőröshegyi Völgyhíd volt élete legnagyobb megbízatása?-150 éves a magyar hídépítés története, de ekkora és ilyen híd még soha nem épült Ilyen feladat egyszer adódik az ember életében. Bevallom, először nagyon nehezen álltam kötélnek. Féltem az egésztől. Volt, aki azt mondta, hogy a Hídépítő ebbe műszakilag és anyagilag is belebukhat. Amikor nekiálltunk - bevallom és nem szégyellem -, még elég sötét volt számomra minden. Nagyon nagy munka volt mert sokfele dolgot kellett koordinálni a kisajátításoktól a fakivágásokig. Három évig rosszul aludtam. Persze nem egyszemélyes feladatról volt szó, nagyon jó csapat állt mögöttem. Ám azért, hogy az egész mikorra készül el, mennyiből és lehetőleg baleset nélkül, azért egy személyben voltam felelős. Elég extrém körülmények között dolgoztunk, ekkora méretekkel, tömegekkel még nem volt dolgunk. Azzal együtt, hogy módosítottuk is egyszer a határidőt, igen rövid folyamatnak számít az, hogy erős három év alatt elkészült a híd. Csak mi magyarok találhatunk ki ilyet, hogy ennyi idő alatt megépítünk egy ekkora .viaduktot két irányból. Mert miért ne épülhetett volna meg ugyanez a híd mondjuk öt év alatt? Akkor nem is került volna talán ennyibe.- Mi történt volna, ha tavaly télen is a mostanihoz hasonló lett volna az időjárás?- Akkor igen nagy bajba kerültünk volna. Bevallom nagyképűen - és ezért ki lehet nevetni -, az én ütemtervemben az elmúlt két évben nem szerepelt a tél. Ezt teljesen komolyan is gondoltam, előre így terveztem. A kooperációs értekezlet jegyzőkönyvébe is bekerült. Egyszerűen nem fért bele az ütemtervbe a leállási idő.- Mást is sikerült „fent” elintéznie?- Rendkívül büszke vagyok rá, hogy az építkezés során nem történt baleset Nem vagyok vallásos ember, de októberben misét mondattam a kőröshegyi katolikus templomban azért, hogy ez így alakult. Gyakran jártam végig az építkezést, és néha a hajam égnek állt. Előfordult, hogy azt mondtam: biztos lóg itt valamiféle láthatatlan madzag, ami megfogta ezt az embert, hogy nem esett le a mélybe. Volt olyan, hogy leszakadt egy 100 tonnás darab a zsaluzókocsiról. Szerintem akkor is néztek minket fent- ről, hogy nem történt komolyabb baj. Minden olyan dolgot megengedtem, amiről úgy gondoltam: biztonságos. Szerveztünk láb- tengóbajnokságot a legmagasabb pilléren, itt forgattak videó- klipet a Hooligans-es fiúk, a Desperado zenekar olyan videót készített a hídon, amiben lezuhant egy autó. Ilyen biztonságos extrémitás volt a Talmácsi és a Veress versenye is. Biztos voltam benne, hogy nem lehet baj. A bázisugrók ezzel szemben hiába Hoffmann György, a Kőröshegyi Völgyhíd létesítményvezetője: a völgyhíd Somogyország büszkesége kelt hogy legyen. Magyar bravúr, amely az utókornak épült és a Dél-Balaton nevezetessége Kvaddal száguld a hídember, de a természetre nagy gonddal vigyáz kalandvágyó ember Hoffmann György, aki bizony elég sokáig a különböző sportoknak is élt.- kosárlabdáztam. Utoljára ötvenöt évesen mentem a pályára. Azért hagytam abba, mert az ízületeim már nem bírták - mondta. ugyancsak ebből a kényszerből adta el az enduro-motor- ját is, amit aztán egy kvadra cserélt. A szerkezettel leginkább a saját tanyáján száguldozik, ami a Balaton-felvi- déken található Hegyesden fekszik. azt mondja: a vadászok eddig még nem kergették meg a Balaton-felvidéken a kva- dozás miatt, de erre nem is kerül sor, mert tiszteli a természetet, ezért ha úgy adódik, hogy a saját területén túlra merészkedik, akkor is csak szigorúan a kitaposott utakat használja. Hoffmann György A HÍDÉPÍTŐ ZRT. létesítményveze- tője 1947. JANUÁR 12-én született Magyarszéken. Nős, három gyermeke és két unokája van. 1965-ben végzett a pécsi Ziper- novszky Károly gépipari technikumban, majd a dunaújvárosi főiskolára járt, de nem fejezte be. Szabadidejében kvadozik, motorozik és fogatot hajt. Rabul ejtette az Öreg-híd és a mostari kávé, évente kétszer meglátogatja a bosznia-hercegovinai hölgyet FEBRUÁRBAN LESZ 40 ÉVE, hogy Hoffmann György hídépítéssel foglalkozik. Pályafutása során számos hazai és külföldi munkán dolgozott, nemegyszer veszélyes körülmények között. Erről egy pristinai vasúti híd darabja árulkodik, amit 1999-ben hoztak rendbe munkatársaival, miután az átkelőt a jugoszláv háborúban eltalálta egy rakéta.- Azt a hidat úgy javítottuk, hogy közben robbantgattak körülöttünk - mesélt sokkal kellemesebb élmények fűzik Bosznia-Hercegovina egyik leghíresebb történelmi építményéhez, a mostari Öreg-hídhoz, aminek a rekonstrukciós munkálatai Hoffmann György vezeti lerombolt évszázados híd helyreállításában Hoffmann György is részt vett tésével zajlottak. - Mostarban a magyar műszaki kontingens tiszteletbeli tagjává is választottak - mondja büszkén. a 16. századból származó hidat 1993-ban rombolta le a boszniai háborúban a horvát tüzérség. A magyar katonák és a Hídépítő csapata 1997-ben közösen emelték ki a lerombolt híd darabjait a Neretva folyóból. Hoffmann György a Kőröshegyi hídhoz hasonlóan a mostari Öreg hölgyhöz is erősen kötődik. Évente kétszer meg is látogatja a különleges kőhidat. E látogatások alkalmával szerzi be kedvenc mostari kávéját is, ami tíz éve hozzátartozik a mindennapjaihoz. Több mint hárommillió munkaórát dolgoztak a szakemberek a völgyhíd építésén három év alatt az M7-ESEN autózva Kőröshegy felett ma már alig vesz- szük észre, hogy hídon haladunk át. Pedig egészen pontosan 1872 méteren keresztül gurulunk a viadukton. A 16 lábú sárkány legmagasabb pontja alatt 80 méternyi mélység tátong. A viadukt, ami a magyar mérnöki tudás szimbóluma is, 23,8 méter széles és 16 pilléren áll. Az építkezés során nagyjából 130 ezer köbméter betont és mintegy 19 ezer tonna betonacélt használtak fel az ott dolgozók, akik 3 millió 200 ezer munkaórát töltöttek el Kőröshegynél. a loo évre épült völgyhidat a háromévi építkezés során 46 ország lakói látogatták meg. Az északi partról a völgyhíd a látványosság. Hoffmann György abban bízik, megszeretik az emberek mentek a minisztériumba is, nem engedtem meg, hogy építkezés közben leugorjanak. Átadás után azért csak megtették.- Kőröshegyről továbbáll újabb hidat építeni?- Még nem tudom. A Hídépítőnél most nem járnak túl jó szelek. Ha elkészül a tereprendezés, és a hídmérnökség, az én feladatom itt véget ér, de még nem tudom, hogyan tovább. Egy biztos, ez a híd már az életem része marad. A Balaton északi partján lakom. Amikor reggel jövök a komppal, mindig üdvözlöm, és amikor megyek haza, mindig elköszönök tőle. Az elejétől mondom, hogy az északi oldalon Tihany a látványosság, a délin pedig a völgyhíd, ami itt igenis meghatározó tájformáló erő. Én nagyon bízom benne, hogy megszeretik az emberek. Azt mondom, hogy a völgyhíd Somogyország büszkesége kell, hogy legyen. Azt is tudom, sokan még mindig úgy látják, hogy ebbe a szép somogyi tájba beraktunk egy betonfórmedvényt. Azt hiszem, a látogatóink 99 százalékát sikerült meggyőzni, hogy ez a magyar bravúr az utókornak épült, aminek köszönhetően a Balaton környezeti terhelését is megoldottuk. Nagyon rossz érzés volt, amikor átadták. Fájóan néztük a kollégákkal. Azt mondtuk: ezt a szép hidat mostantól azok a mocskos kamionok használják.- Meglepődött, hogy az Év Somogyi Emberének választották?- Igen, nagyon. Először azt hittem, ugratnak. Meg is kérdeztem, van-e ennek pejoratív értelme. Különben nagy büszkeségnek tartom a díjat, ami a hídnak is elégtétel. Mindig rosszulesett, amikor bántották, mert nem érdemelte meg. Ő egyébként nő az én megközelítésemben. Van egyfajta érzelmi kötődésem hozzá. Először ronda sárkány volt, mert rengeteg bosszúságot okozott. Akkor 16 lábú óriás sárkány volt a felfogásomban, amit építettünk, építettünk, és amikor ösz- szeért, nő lett belőle. Nagyon szép az alakja, hosszúak a combjai, szépek az idomai. A nő most itt fekszik és nézi a tájat, Tihanyt.