Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-11 / 9. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 11., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Egymillióval kevesebb recept gyógyszerkassza Először csökkent a kifizetett támogatás összege Somogybán Még mindig ötezren vannak Somogybán, akik úgy jutnak olcsóbban például gyógyszerhez, hogy mások fizetik helyettük a támogatást. A gyógyszerkassza mégis pozitívan változott. Márkus Kata Amíg 2006-ban havonta átlagosan valamivel több mint 132 ezer beteg váltott ki valamilyen gyógyszert a somogyi patikákban, addig tavaly már csupán csak valamivel több mint 119 ezer. Tavalyelőtt összesen még csaknem hatmillió receptet váltottak be a betegek a megyében, 2007-ben már csak ötmillió 300 ezret. 2000 óta a tavalyi volt az első év, amikor a gyógyszerforgalomra kifizetett társadalombiztosítási támogatás mértéke csökkent Somogybán. A 2006-os évhez képest 24 százalékkal kevesebbet fizetett ki az egészségbiztosítási pénztár a g gyógyszertáraknak. Ez az ősz- g szeg a csaknem 13 milliárd fo- | rintról kevesebb, mint 10 milli- | árdra csökkent. A kifizetések mérséklésére tett intézkedések tehát úgy tűnik, elérték a céljukat a megyében - mondta lapunk kérdésére Nagy Kálmánná, a megyei egészségbiztosítási pénztár gyógyszerügyi osztályának a vezetője.- A gyógyszerkassza kedvező változását több intézkedés együttes hatása idézte elő. Hozzájárult a kifizetett támogatás csökkenéséhez, hogy a vizitdíj bevezetése miatt kevesebb ember fordult orvoshoz, s kevesebb receptet írtak föl az orvosok és Nagyüzem a patikában. Korántsem biztos, hogy ritkább vendégek vagyunk a gyógyszertárban, csupán kevesebb pirulát vásárolunk receptre váltottak ki a betegek. Jót tett a korábban már csaknem finanszírozhatatlanná vált gyógyszer- kasszának, hogy jogszabályban rögzítették: az orvosnak az olcsóbb gyógyszert kell rendelnie. Ráadásul megváltoztak a támogatási kulcsok sok gyógyszer esetében, és szélesedett a vény nélkül kapható gyógyszerek köre. Nem utolsósorban gyarapította a kasszát, hogy a gyógyszergyártók a forgalmuk arányában hozzájárulást fizetnek termékeik után az egészségbiztosítási pénztárnak. Ezzel szemben az egy köz- gyógyellátottra jutó társadalom- biztosítási támogatás mértéke nőtt Somogybán az előző évekhez viszonyítva, pedig a 2006-ban bevezetett új rendszerben csökkent az igazolványok száma a megyében. Jelenleg nem egészen tízezer érvényes közgyógyiga- zolvány van Somogybán. Tb-támogatás alakulása Közgyógyellátás Somogybán 2006 2007 Támogatás 91961 eFt (havi átlag) 98 882 eFt Egy betegre jutó támogatás 9160 Ft 12 732 Ft Vények száma: 45 505 db 42 922 db Egészségbiztosítás: az adóhatóság visszamenőleg behajtja az elmaradt járulékbefizetéseket Külföldön dolgoznak... BÁR A KÓRHÁZAK, a gyógyszeré- szek és a háziorvosok január elsejétől kötelesek ellenőrizni a betegek jogviszonyát, az ellátást megtagadni, valamint az ellátás költségét megtéríttetni még akkor sem lehet, ha a beteg nem szerepel az OEP nyilvántartásában. müller ádám gyógyszerész elmondta: az ellenőrzést a TAJ- szám vagy egyéb személyazonosító adat alapján végzik, Így a számítógépes program piros lámpával jelzi a jogviszony hiányát. A patikusnak és az orvosnak egyaránt kötelessége észrevételét a betegnek szóban és írásban is jelezni, míg az OEP köteles a jogviszonnyal nem rendelkező beteg adatait az adóhatóságnak (APEH) átadni, amely az elévülési időre visszamenőleg behajtja az elmaradt járulékokat - tudtuk meg Beke Ibolyától, az APEH Dél-dunántúli Ellenőrzési Főosztályának vezetőjétől. A számítógépes ellenőrzés során gyakran előfordul, hogy piros szín jelzi a gyógyszerésznek, illetve az orvosnak egy- egy beteg jogviszonyát, holott ő minden járulékot befizetett - mondta a patikus. Ez azonban csak átmeneti hiba, amit aztán a MEP-nél korrigálnak. A nyilvántartási osztály vezetője hozzátette: az idei évtől ugyanis a jogviszonnyal nem rendelkező személyeknek lehetőségük nyílik közvetlenül a MEP- nél okirattal igazolni a ténylegesen fennálló, de nyilvántartásban nem szereplő jogviszonyukat. Ezt követően az egészségügyi szolgáltató rendezettnek látja majd a beteg jogviszonyát - magyarul a gyógyszerésznek már nem piros, hanem zöld színnel világít a számítógépes programja -, és emellett az elmaradt bejelentést bekéri az OEP az érintett szervezettől, munkáltatótól. A jogviszony rendezését elektronikus úton, levélben és személyesen az illetékes MEP ügyfélszolgálatán lehet kezdeményezni. MEISZTERICS ESZTER somogyból sokan dolgoznak Olasz- és Írországban, valamint Angliában. Az OEP ezért felvette a kapcsolatot az országok biztosítóival Ezekben az országokban ugyanis eddig megtagadták az igazolások kiállítását, mivel a külföldi munkavállalók hazájukban kötelesek járulékot fizetni. A tárgyalások sikertelenül zárultak, továbbra is kötelesek fizetni járulékot e három országban dol- • gőzök hazánkban is. 3 JEGYZET Megosztó füstrudak fehér teste csábít, sudár alakja megállíthatatlanul vonzza a kezet. Ki többet, ki kevesebbet kíván belőle. Nyugtat és feldühít. Megoszt. Egy karcsú, fehér fiis- töt okádó rudacska irányít. NOHA A HAZAI LAKOSSÁG 89 százaléka támogatná a dohányzási tilalmat az éttermekben egy tavalyi felmér rés szerint, mégsem szorgalmazzák ezt a törvényalkotók. Számos európai or- ■ szág után januárban Franciaországban és Németország nyolc tartományában is bevezették a tilalmat, nem kis ellenállásba ütközve a vendéglátósok részéről. itthon is vannak kezdeményezések. Tudunk „nem dohányzó" éttermekről, s városokról, ahol tilos a köztereken füstölni. Mégis gyerekcipőben jár a történet. Érthető, hiszen a dohánytermékekből származó bevétel szép summa, még akkor is, ha 315 milliárd forint az aktív dohányzás társadalmi költsége. Benne a fekvőbeteg-ellátástól a hálapénzen keresztül a tűzkár is. S nem beszéltünk még a munkaidőben eldohányzott órákról, és hol vannak a passzív dohányzás társadalmi költségei? Háromszázmilliárd forintot füstölünk el évente. Homokba dugott fejjel persze, mert a homok alá nem száll a füst. Nem hallatszik oda például az asztmás asz- szony köhögése, aki mellett három évtizeden át bagóztak kollégái. . szakemberek szerint a cigisdobozokon lévő frappáns mondatok se váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Megpróbálják gyökereiben elfojtani a cigis- karriert a Ki akar egy dohányossal csókolózni? plakátokkal. De a gyökerek mélyebben vannak: minden huszadik óvodában van olyan gyerek, aki már kipróbálta a dohányzást. Többet kap az önkormányzat a hulladéklerakóért Kisgazdák: az idén mennie kell a parlamentnek Nyit a kistérségi iroda, indul a közmunka Kiemelt helyen a Biblia a marcali templomban Ebben az évben másfél millió forinttal többet fizet a hulladék- lerakó telep bérléséért a Sau- bermacher Pannónia Hulladék- gyűjtő Kft. a nagyatádi önkormányzatnak. Az elmúlt évben tíz és fél millió forintba került a cégnek a telep bérlése, idén a város - az inflációra tekintettel - áremelést javasolt, s a szolgáltató elfogadta a módosítást. így az önkormányzat tizenkétmilliós, vagyis havi egymillió forintos bevételt könyvelhet el, pusztán a bérbeadásból. A város külterületén lévő hulladéklerakóra évente hozzávetőlegesen harmincnégyezer köbméternyi szemét kerül beszállításra. ■ Csikós M. Nagyatádi Szabó István a kaposvári vasútállomás restijében 1908. január 2-án alapította meg a Somogy Megyei Kisgazdák Egyesületét. A százéves jubileum alkalmából a vendéglátó egységben elhelyezett emléktáblát megkoszorúzta a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt országos és megyei vezetése. Az ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón az idei évet a megújulás, változás évének nevezte Sárdi Lajos megyei elnök. Azt mondta: a változáson a teljes parlament leváltását értjük. 2010-ig nem lehet várni - tette hozzá -, mert akkor már nem lehet kivezetni a jelenlegi, kétségbeejtő helyzetből az országot. S ha magyarok akarunk maradni, akkor rövidesen el kell tűnnie az uniónak is az országból. A jelenlegi félszázas somogyi tagság egyik legfőbb célja, hogy valamennyi településre eljussunk, s megfelelő érdekképviseletet, tájékoztatást biztosítsunk az embereknek. Hegedűs Péter országos elnök egyetértett a megyei elnök azon kijelentésével, hogy még az idén mennie kell a parlamentnek, ám hozzátette: javasoljuk a fideszes képviselőknek, hogy adják vissza mandátumukat, hiszen illegitimnek tekintik a parlamentet. S ha ez megtörténik, máris kikerülhetetlen lesz az előrehozott választás. ■ Márkus Kata Somogyzsitfán tartotta ülését a marcali kistérségi társulás. Sütő László elnök szólt arról, hogy Balatonszentgyörgy, Berény, Mária és Keresztúr markáns balatoni jelenléttel erősíti az immár harmincnyolc településre bővült kistérséget. A költségvetés négy-ötszázmillió forint lesz, ezért a marcali önkormányzatnál önálló iroda foglalkozik a kistérségi ügyekkel. A mintegy kétszáz embert foglalkoztató közmunkaprogram március helyett június végéig tart. Ebben az évben már nem lehet megkerülni, hogy valamilyen módon közös iskolafenntartó társulások, mikrotérségek jöjjenek létre. ■ Vigmond Erika Boldog, aki olvassa. Ezzel a jelmondattal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a protestáns egyházak Biblia évet hirdettek 2008-ra. A marcali plébánia- templomban a „Könyvek könyvének” ünnepélyes kihelyezésével nyitották meg az évet. Kiss Iván címzetes prépost, esperesplébános, elmondta: folyamatos lesz például a bibliaosztás, vízkereszt ünnepén már húsz Szentírást adtak át. Az egyházközség programjai is a Biblia köré rendeződnek. Sok más mellett lesz még bibliaolvasó maraton, bibliaéjszaka, gyermek bibliahét. A cél, hogy még többen ismerjék meg a Szentírást. ■ Vigmond E. A négyezer éves Bibliát a világ minden nyelvére lefordították