Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-23 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 51. szám
2007. DECEMBER 23, VASÁRNAP Ünnepi áldozatok Kardos Mihály szerint ami szeretettel történik, az mind nagy dolog Vannak, akik abban különböznek másoktól, hogy átélhetővé és vonzóvá válik általuk Isten tanítása Fábos Erika A szegedi szeretetotthon szűk folyosóján járókerettel araszol egy férfi. Kardos Mihály lassan halad előre, s ha valakivel találkozik, integet egyet a jobb kezével és jókedvűen azt mondja: hurrá. Azért, mert szerinte a boldogság kulcsa, hogy mindennek kell tudni örülni. ■ Az ünnep akkor szép és boldogító, ha felszabadít mulasztásaink terhe alól.- Gyakran imádkozom: Uram, a múltat irgalmadba, a jelent szeretetedbe, a jövőt gondviselésedbe ajánlom - mondja Kardos Mihály. - Ez azt is jelenti, hogy igyekszem csak a jelenre figyelni, s azt szere- tetben megélni ott és úgy, ahogy vagyok. A mindennapokban gyakran megajándékoz a Jóisten. Például emberekkel, barátságokkal. Sokan azt gondolják, vannak nagy dolgok, megvannak kis dolgok az életben. Nem. Ami szeretettel történik, az mind nagy dolog. Kardos Mihály atya egyik lábát súlyos betegség miatt hat éve amputálták. Az amputáció után kapott rosszul szabott művégtagot nem tudja használni, másikra pedig nem jut. Járókerettel araszol hát mégis mindenhova eljut. Az atyának az otthonban csak egy ágya van, s felette egy Mária- kép. Ahányszor csak másik településre szólította lelkipásztori teendője, mindenét szétosztotta. Szó szerint megéli tehát a szegénységet és a lemondást. Jókedvűen teszi. Számára ugyanis mindez nem áldozat és nem is hívő pózolás. Egyszerűen így érzi jól magát. Akik jól ismerik, azt mondják róla, nemcsak akkor imádkozik, amikor összekulcsolja a kezét és a járókeretére dőlve megpihen. Imádkozik mindennapi cselekedeteivel, egész magatartásával is. A karácsonyi ünnepi készülődésről is úgy gondolkodik, az ünnep akkor szép és boldogító, ha felszabadít a hétköznapok során elkövetett mulasztásaink terhe alól, és ez sem a külsőségeken múlik.- Egyik legemlékezetesebb ünnepem 1965 karácsonyán a pécsi tüzérlaktanyában volt. Katona voltam. Egy társam, Bakocsányi János jött hozzám szenteste. „Tudod mit, énekeljünk egy kicsit karácsonyi énekeket." Abban az időben ez szokatlan, sőt merész javaslat volt. Az a pár szó, néhány ének, az a békességet teremtő fél óra olyan élmény volt, amelyet 40 év távlatában is megőriztem. Hasonló élményben volt részem már a 90-es években egyszer Tótkomlóson, ahol az éjféli mise után egy sereg fiatal tért be hozzám a plébániára és alig akartak hazamenni. Kardos Mihály 1946. NOVEMBER 18-ÁN Szegeden született 1969-ben végezte el Szegeden a teológiát. 1983-ban teológiai doktorátust szerzett • 1969-ben Szegeden szentelték pappá. Először Endrődön, majd több békési településen megfordult 2002 óta nyugállományban van, de papi feladatokat végez Ez a valódi karácsony. Amikor szíwel-lélekkel együtt tudtunk örülni az értünk emberré lett Isten szeretetének. Nekem a karácsony a legnagyobb ünnep. A születésnap. Mégsem édes ünnep. Legtöbbször magányos volt. Tulajdonképpen egész életemben hiányzott ■ Karácsony azt üzeni: Isten szereti az embert. Megszenvedett érte. a család. Nekem ezt az áldozatot kellett meghoznom egy nagyobb közösségért, azért, hogy minden hozzám fordulónak a lelki atyja tudjak lenni. Áldozatot hoztam, de szeretettel tettem. A szeretet és az áldozat ugyanis legtöbbször összefügg. A mai világgal és így a karácsonnyal is talán az a legnagyobb baj, hogy sokan felejtettek el szeretni. Nem tudnak másokért áldozatot hozni, pedig amiért nem hozunk áldozatot, azt rendszerint nem is becsüljük kellően. Karácsony azt üzeni: Isten szereti az embert. Szereti, mert megszenvedett érte. Áldozatot hozott. Úgy szereti, hogy egyszülött fiát adta a halálra. Nekünk adta azon az első szent estén, hogy később megtanítsa, az igazi embérszeretet az is- tenszeretetben gyökeredzik. Jézus így mondja: „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást”. Egy betegtársa a vele töltött hetek után azt mondta, amióta Kardos Mihály atyát megismerte, foglalkoztatja a kérdés: élnek-e közöttünk ma is szentek, s ha igen, fölismerjük-e őket? Akár egyszerű életekben is, amelyek csak abban különböznek másokétól, hogy átélhetővé és vonzóvá válik általuk Isten tanítása. Egy imává lett élet: Mihály atya áldozata Kardos Mihály atya a szegedi katolikus szeretetotthonban él. Nehezen mozog, mégis mindenütt megjelenik, ahol szükség van rá. Betegsége sem a derűjét, sem a hitét nem csorbítja, és ez másoknak is erőt ad. Az utolsó magyar karácsonyfadísz-készítő még gyártja a boát dróthúzó Egész évben karácsonyi díszben a műhelye, a kínai bóvli a többi mestert megadásra kényszerítette „Idén a fekete boa lesz a trendi, és a fekete gömbök” - árulja el a 2007-es karácsonyfadísz-divatot Csordás Lőrinc, az ország talán utolsó dróthúzó és karácsonyfadísz-készítő mestere. Bár a 62 éves kisiparos szerint a cirmos is menő, nagy divatja volt pár éve a lila színűeknek is, de ő maga a hagyományos ezüstre, aranyra esküszik. A budapesti, Szondi utcai műhelyben egész évben karácsonyi a hangulat a hegyekben álló díszek miatt. „Édesapám, Csordás Lőrinc 1938-ban nyitotta meg első drót- húzó műhelyét” - meséli a mester. Az egy milliméteres alumínium-, réz- vagy vasdrótokat egy gyémántfej segítségével szárazon, hűtéssel tovább vékonyították, akár 0,04 milliméteresre is. Idősebb Csordás Lőrinc először mosogatószivacsokat kezdett gyártani a vékonyított drótokból, a muzeális gép még ma is a műhelyben van. „A szivacsoknak nagy keletje volt, de később ugyanezen a gépen már a Csepel gyár részére olajszűrőket is készítettünk buszok számára” - mondja Csordás Lőrinc. A vékonyított drótokat a hangszerkészítők is megvásárolták, hogy gitárokhoz vagy zongorákhoz húrokat készítsenek. Az ékszerészek számára ezüstszálakat csináltak. A miskolci vasgyárnak fűződrótokat szállítottak, amelyekkel például a füzeteket kapcsolták össze. „A világháború után, mikor édesapám hazajött a hadifogságból, akkor kezdett el | fémből karácsonyfadíszeket1 készíteni ” - mondja Csordás Lőrinc. Kezdetben boákat, vasból rezezett csengőket, jégcsapokat, gyertyatartókat gyártott, amelyeket szinte az ország összes karácsonyfáján látni lehetett. Ő kezdett el fémből szaloncukorakasztókat készíte- £ ni, ami újdonság volt, mivel addig kötözték az édességet. „A 60-as években fföccsön- tőgépet is vett apám, ő csinálta az első műanyag díszeket” - emlékezik vissza a kisiparos. Csordás Lőrinc már gyerekkorában is segédkezett az üzemben, a cég vezetését 1970- ben vette át. Tovább folytatta apja örökségét, a boákat azonban ma már nem fémből, hanem Spanyolországból behozott fóliából készíti minden elképzelhető színben. A karácsonyi díszek egész évben készülnek, már augusztusban megjelennek az első vevők, de még december 24-én is jelentkeznek vásárlók, hogy a fáról hiányzik egy-két dísz. „Tüdomásom szerint ma én vagyok az egyetlen karácsonyfadíszítő - mondja a mester. - Annak idején öten voltunk, ma már csak én viszem az ipart, ki tudja, meddig. A rendszerváltás óta, a multik megjelenésével egyre romlik a helyzet a kisiparosok számára. A nagy áruházakban olyan áron árulják a kínai bóvlit, hogy abból még a nyersanyagot sem tudom megvenni” - panaszolja Csordás Lőrinc. „Egész évben a karácsonyi díszekkel foglalkozom, de számomra is különleges nap a szenteste, amelyet már nagyon várok” - mondja Csordás Lőrinc. - A sze-' retet ünnepén ugyanis végre együtt van az egész család. Általában nagyméretű normann fát választunk. Volt, hogy akkorát vettünk, hogy nem fért a lakásba, és a teraszon állítottuk fel. A fenyőfát pedig természetesen az általunk készített díszekkel díszítjük fel.” ■ Éber Sándor EARÁCSONY^t
