Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-16 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 50. szám

4 2007. DECEMBER 16., VASÁRNAP 4 A HÉT TÉMÁJA demonstráció Beszóltak az őröknek, a kormánynak, majd a tüntetőknek is. Felkérték az államfőt, hogy akadályozza meg a társadalombiztosítás privatizációját. TÜNTETÉS UTÁN, SZTRÁJK ELŐTT Tízezreket vártak, végül mintegy ezer ember tünte­tett a társadalombiztosítás tervezett átalakítása ellen a Liga Szakszervezetek szervezésében tegnap Budapesten. Éber Sándor „Melyik ország karácsonya ez?” - vágta a biztonsági őrök fejéhez néhány dühös nyugdíjas a Kos­suth téren, miközben a Liga Szak- szervezetek által szervezett tün­tetésre igyekeztek a társadalom- biztosítás privatizációja ellen. A Miniszterelnöki Hivatal ugyan­is decemberre kibérelte a Parla­ment előtti teret, ahol az Ország karácsonya néven vásárt rende­zett. A demonstrációt így a köze­li Alkotmány utcában rendezték meg, az érdekvédők által várt több tízezres tömeg helyett mint­egy ezer fő részvételével. A de­monstrálok türelmesen megvár­ták a hideg hóesésben vidékről érkezőket, így mintegy 15 percet csúszott a rendezvény. A vártnál kevesebb résztvevő helyett annál több volt a transzparensek és a zászlók - csak néhány darab ár­pádsávos - száma. Voltak, akik mindkét kezükben felemeltek olyan feliratú táblákat, mint: „Ma­radjunk együtt, mentsük meg a tébét!”, „Az ember számítson, ne a profit!”. A tömeg megéljenezte a színpadon felsorolt számtalan csatlakozó szak- és civil szerveze­tet. A Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Lovagrendet még egy „áldja meg őket az Isten” is kí­sérte, a Magyar Kommunista Munkáspárt azonban szitkokat is kapott. A színpadon a már megszokott csontváz mellett Gaskó István ki­jelentette: „Végsőkig harcolunk a Számtalan szervezet csatlakozott a felhíváshoz, hogy tiltakozzanak a társadalombiztosítás magánosítása ellen, a tüntetők viszont csak ezren voltak sorsunkat megrontó egészségbiz­tosítási törvénytervezet ellen.” A Liga elnöke közölte, hogy ha hétfőn a parlamenti szavazáson elfogadják ezt a törvényterveze­tet, minden jogi eszközt igénybe vesznek, hogy ne lépjen hatályba. Felkérik a köztársasági elnököt is, hogy akadályozza ezt meg. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke arról szólt, hogy tudni fogják, kik voksoltak igen­nel a törvénytervezetről tartandó hétfői végszavazáson, de azt is, hogy kik szavaztak másként. „A felelősök nem maradnak is­meretlenek, számon kérünk min­den gombnyomást azokon, akik ellenünk szavaznak” - mondta Éger István. A MOK elnöke egy újságot is meglobogtatott, amely­ben szerinte az egészségügyi mi­niszter elismerte, hogy a befekte­tők, és nem a betegek érdekeit ve­szik figyelembe a társadalombiz­tosítás magánosításánál. Gyenes Géza szerint ezt a tör­vényt szép lassan tovább változ­tatják az üzleti biztosítók érdekei szerint, és a biztosítók igenis sze­lektálnak majd a betegek között. „Ha azokat, akik sok pénzbe ke­rülnek, nem tudják kidobni a rendszerből, akkor az orvosokat akadályozzák majd a gyógyítás­ban” - áhította a Magyar Orvos Szövetség elnöke. A békésen távozó tömeget a Nagy Imre-szobornál a magukat Kossuth téri tüntetőknek neve­zők próbálták megállítani. Egy mikrobusz tetején Gonda László szapulta a szakszervezeteket, hogy kék szalaggal, félpályás út­lezárásokkal nem lehet a kor­mányt befolyásolni, úgy kell sztrájkolni, mint a görögök vagy az olaszok. A történelmi példákat soroló szónok azt is számon kér­te, hogy 455 napja tüntetnek, de az érdekvédők nem segítették őket. Hiába kérlelte az embere­ket, hogy maradjanak, mert most kell a kormányt megdönteni, azok inkább hazamentek a hideg­ben egy forró teára. Szervezetek a sztrájk mögött AMIBEN VALAMENNYI SZakszer- vezeti szövetség egyetért: eluta­sítják az egészségbiztosítás kor­mány által tervezett reformját, és a magántőke biztosításba való beengedése ellen foglalnak állást. A legkeményebb eszkö­zökhöz a Liga és a Munkásta­nácsok hajlandóak nyúlni - ők állnak a december 17-ére terve­zett sztrájkhullám mögött. Míg a Liga törzsét a fegyveres és rendvédelmi dolgozók, a közle­kedési ágazatok és a pedagógu­sok adják, addig a Munkásta­nácsokhoz elsősorban a fizikai munkás ágazatok kötődének. Magyarországon hat nagy szakszervezeti konföderációba tömörültek az érdekvédő cso­portok: a fenti kettő mellett az Autonómok, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF), a Magyar Szakszerveze­tek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) egyesítik a szakszerveze­teket. Noha a legkeményebb nyomásgyakorláshoz érdemben a Ligán és a Munkástanácso­kon kívül a többi szervezet nem csatlakozott, rosszallásukat ki­fejezték:■ a SZÉF, az ÉSZT, az MSZOSZ és az Autonómok is tiltakoztak a reformok ellen. Közlekedési akadályok: aki teheti, ne hétfőn induljon hosszabb útnak Káosz a vasúton A vonattal utazók helyzete kiszámíthatatlan, mert még vasánap délután is tárgyal­nak arról, hogy mely vonatok járnak hétfőn. A MÁV tájé­koztatása szerint hétfőn'reg- gel hat órától kezdve késések­re, járat-kimaradásokra kell számítani és a vonatok közle­kedése kiszámíthatatlan lesz. Egyelőre kitartanak amellett, hogy a sztrájk ideje alatt a fő­vonalakon naponta két pár InterCity, két pár gyors és há­rom pár személyvonat szállít­sa az utasokat. A VDSzSz ez­zel szemben naponta csak két pár vonatot indítana el. jól teszi, ha előre érdeklődik repülőgépe indulási időpontjá­ról az, aki hétfőn délelőtt utaz­na Ferihegyről, mert jelentős járatkésésekre lehet számítani Szollár Domokos, a Budapest Airport kommunikációs vezető je elmondta: két szakszervezet, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) és a Munkástanács­okhoz tartozó Repülőtéri Dol­gozók és Szolgáltatók Szak- szervezete (RDSZSZ) hirdetett sztrájkot reggel hét órától ki­lencig. Ezért elképzelhető, hogy némelyik járat mintegy másfél órás késéssel közlekedik majd. A volán társaságok nagyobb része visszavonta a sztrájkfel­hívást és 2008 végéig nem szervez sztrájkot azokban a kérdésekben, amelyek nem közvetlenül a munkáltató hatáskörébe tartoznak. De a Körös Volán és valószínűleg a Balaton Volán buszvezetői részt vesznek a hétfői munka- beszüntetésben. NEM sztrájkolnak ugyanak­kor hétfőn a BKV buszvezetői, miután megállapodtak a köz­lekedési társaság vezetésével arról, hogy a cég egy hónap­pal elhalasztja a létszámleépí­tésről szóló döntéséi aki autóba ÜL, annak számí­tania kell arra, hogy a Ma­gyar Gazdakörök és Gazda­szövetkezetek Szövetsége (Magosz) az ország 19 megyé­jében legalább 46 helyen fél­pályás útlezárást tart. aki A fővárosban taxiba ül­ne, nem árt tudnia, hogy a Közlekedési Dolgozók Orszá­gos Egyesületének taxisofőrei hajnali négy órától határozat­lan ideig részt vesznek a munkabeszüntetésben. J Az egyesülethez tartozó A gépjárműoktatók reggel 8-tól határozatlan ideig U1 sztrájkolnak. „Sokan azért nem sztrájkolnak, mert megfenyegetik őket"- Még mindig lát esélyt ar­ra, hogy a Ház végül nemet mond az egészségbiztosítá­si törvényre?- Nem zárom ki, hogy így lesz a nagyobbik kormány­párt képviselőinek köszön­hetően - mondta Gaskó Ist­ván, a Liga elnöke. - A mó­dosító indítványok szavazá­sánál is csak egy-két szava­zaton múlott, hogy az igenek kerültek többségbe. Ez pedig azt jelzi, hogy Szili Katalin javaslata, amellyel elhalasz- taná a végszavazást, szá­mukra is elfogadható, szá­munkra pedig a sztrájk fel­függesztését érő megoldás lenne.- Mi lesz, ha minden erőfe­szítésük ellenére a Ház megszavazza a törvényt?- Abban az esetben a sztráj­kot szervező szervezetek leül­nek, és eldöntik, milyen nyo­másgyakorló eszközöket használnak a későbbiekben. A kalapban sztrájkok és minden jogi eszköz benne van, de erről most még nem szeretnék többet mondani- Korábban arról beszélt, hogy a sztrájkolok szemé­lyes egzisztenciájukat koc­káztatják a fellépéssel. Nem védi őket is a törvény?- Az a tapasztalat, hogy zsarolják az embereket, so­kakat azzal visznek ki a sztrájkból, hogy megfenye­getik őket.- De kik? A munkáltatók?- Elsősorban ők, de a kor­mány sem tétlenkedik ebben az ügyben. A november 21-i sztrájk előtt az MTV tudósí­tása szerint maga Gyurcsány Ferenc telefonált az MSZOSZ- nek, hogy a velünk együtt sztrájkoló MSZOSZ-tag vas- utas-szakszervezetet valami­lyen módon, de mindenképp vonják ki a sztrájkból- És mit szól azokhoz a vá­dakhoz, hogy politikai tő­két kovácsol a nyomásgya­korlásból?- Azt, hogy mostanában még egészen kíméletesek velem: 1999-ben például sokkal töb­bet kaptam. Ami pedig a po­litikai tőkét illett-11 éve vagyok a Liga elnöke, azóta már két MSZOSZ-es elnök pártolt át a kormányoldalra. Bizonyára én is válthattam volna már, de nem is terve­zem: nem kívánok egyetlen pártba sem belépni, most sem vagyok tag. Amíg itt van rám szükség, itt leszek. Gaskó István: zsarolják a sztrájkolókat

Next

/
Thumbnails
Contents