Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-01 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 26. szám
2007. JÚLIUS 1, VASÁRNAP ELÉTMÓD, KULTÚRA Tuningoltak Szőlősgyörökön bajnokság Szépség és hangerő a rangos európai versenyen Autócsodák a szőlősgyöröki sportpályán. Furák Krisztián tuningolt Peugeot 206-osát sokan megcsodálták a rangos versenyen A geszti borzas elkápráztatta a vendégeket és a zsűrit is Krumpligombócleves, csirkemell burgonyás masszába forgatva és krumpli kosár - ilyen és ehhez hasonló finomságokat kóstolhattak meg szombaton az ötödik mernyei krumplisfesztivál vendégei. Szakítva a hagyományokkal, az idén új helyszínen rendezték meg a fesztivált, ahol sült és fó'tt ételeket készítettek a versenyzők. Takács István főszervező azt mondta: büszke arra, hogy az idén is sikerült megszervezni a találkozót. ■ Harsányi Miklós Esküt tettek a somogyi tűzoltók a Hősök terén Ünnepélyes esküt tettek szombaton a tűzoltók Budapesten, a Hősök terén, köztük 29 somogyi. A lánglovagok négy hónapos tanfolyam után vizsgáztak. Július elsejétől a kaposvári, a marcali, a nagyatádi, a barcsi és a siófoki hivatásos tűzoltóságoknál teljesítenek szolgálatot. Heizler György ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója azt mondta: különleges ünnepségre kaptak meghívást a lánglovagok. A tűzoltóság történetében először fordult elő, hogy a Hősök terén tettek esküt. ■ Harsányi M. Különlegessé varázsolták az autóikat az európai verseny résztvevői. Márton László Egymillió forintot is taksál az olyan autóba való hangtechnika, amellyel már helyezést is lehet elérni európai versenyeken mondta Mizsik János szervező, az autós hangnyomás és hangminőség verseny Európa-bajnokságá- nak harmadik fordulóján Szőlősgyörökön. A megmérettetésen osztrák, szlovák és horvát indulók is részt vettek a magyarok mellett. A négy fordulóból már csak a budapesti döntő van hátra, és Németországban lesz a vüág- bajnokság. A hazai bajnokságokon résztvevő autósok általában kétszáz- és ötszázezer forint körül áldoznak az egyedi hangtechnikára - mondták az autóikra igencsak büszke versenyzők. A hangerő mellett a forma is szerephez jutott a szőlősgyöröki focipályán szombaton, ahol tuning- szépségversenyre sorakoztak fel az autók - a szervezők szerint a kedvezőtlen, esős idő miatt ezúttak a vártnál kevesebben. A legtöbb érdeklődőt a felfelé nyíló ajtajú Peugeut vonzotta. A siófoki Furák Krisztin a tuningolt 206-osa már több első, második helyet is elért versenyeken, mert a gépkocsija alapárának közel másfélszeresét költötte arra, hogy különlegeset varázsoljon a szériaautóból. HIRDETÉS mindig veled sz miről beszélni Nokia 6300 19 980 Ft 12 havi kamatmentes részletre is! Válaszd a T-Percek kedvezmény mellé a széles körű szolgáltatásokat nyújtó elegáns, kifinomult Nokia 6300 készüléket, 2 MP-es kamerával,MP3-as lejátszóval és FM rádióval. Sokat fogsz még róla beszélni... Az ajánlat 2007. július 1-jétöl visszavonásig vagy a készlet ereiéig érvényes. Mobil Otthon Prémium díjcsomaggal nem vehető igénybe. Az akció további, teljes körű és részletes feltételei a T-Pontokban, üzleteinkben és ügyfélszolgálatunkon érhetők el: 1430,06-1/265-9210. www.t-mobile.hu 3 Kútból mentették ki a kutyát kútba dobtak egy kutyát szombaton Kiskorpádon; az állatot a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület (Kötél) tagjai hozták a felszínre. Bodó László parancsnok közölte: egy idős asszony kért a csapattól segítséget. Kiderült: feltehetően azok a tolvajok dobták az ebet a kútba, akik a nő baromfijait ellopták, (hm) Huszonnyolc pecás versenyzett KOMÉTA-HORGÁSZVERSENYT rendeztek a Tokaji parkerdőben - tájékoztatott Dávid Lajos, a Sefag Zrt. egyesületének vezetője. 28 pecás nevezett be, 11 820 grammal a kiskorpádi Kovács Mihály győzött. A második ifj. Bácsfalvi Gyula, a harmadik Pásztor Bálint lett. Mindketten marcaliak. (hm) Családi hétvége a balatonlellei juliális programjain A balatonlellei juliálist kilencedik alkalommal rendezik a hétvégén a Balaton-parti városban. Az első napon a színpadi produkcióké volt a főszerep, melyeket késő este salsa táncbemutató zárt. Szombaton került sor közel ötven résztvevővel a halászléfőző versenyre, melyre az ország minden részéről érkeztek nevezők - köztük sokan visszatérők -, hogy bizonyítsák, az ő tájegységükön főzik a legjobban a hungarikumnak számító halételt. Neves gasztronómiai szakemberekből álló zsűri - Pálvölgyi István, az amerikai nagykövetség főszakácsa elnökségével - bírálta a halleveket. Abban tér el a város többi fesztiváljától ez a rendezvény, mondta Gombos Emil, a balatonlellei művelődési ház igazgatója, hogy a gasztronómia mellett, kiemelt hangsúlyt fektetnek a kulturális programok sokszínűségére és színvonalára. Hagyomány az is, hogy minden évben a magyar népzene és néptánc mellett, külföldi folklórműsor is szerepel a kínálatban. Idén a horvátországi Delekovec hagyományőrző együttes adott ízelítőt a délszláv táncokból. Vasárnap a bográcsfőző ki mit tud? ad lehetőséget a vállalkozó kedvű- eknek, hogy bizonyítsák a különleges étkek elkészítésében való jártasságukat, melyen ismert televíziós személyiségek is fakanalat ragadnak. ■ Márton L. Családi hétvége. Kicsik és nagyok jól szórakoztak Balatonlellén Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet ■ 25 KIRENDELTSÉGÉN H BETÉTELHELYEZÉSI HKC1G 12007. június 15-től 2007. július 15-ig I 3 hónapos lakótésaal jJfm srm 8%, mii,,, ai Bdodjtm kirendaltaégalnkan: 82/526-702, 82/529-070 ! | MEZŐGAZDASÁGI TÁMOGATÁS I MEGELŐLEGEZÉSE I KEDVEZMÉNYES HITELLEL I a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezetnél- egyszerűsített hitelkérelem - gyorsított hitelbírálat ET - tárgyi fedezet nélkül- támogatási összeg akár 90 %-a - kedvező kondíció 25 kirendeltségen [Érdeklődni: 82/526-702, 82/529-070 üwJ—M—— I* glH