Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-08 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 27. szám
6 2007. JÚLIUS 8., VASÁRNAP A honfoglaló Árpád elfeledett csatája évforduló Ezeregyszáz éve halt meg a fejedelem, de kétséges, hogy ott volt-e Pozsonynál HÁTTÉR Egy dicsőséges európai dinasztia négy évszázada árpád-házi királyaink négy évszázadon át meghatározták az ország sorsát és befolyásolták a középeurópai térség politikáját Az Arpád-ház elnevezésnek nincsenek középkori előzményei, csak a 18. századtól használjuk Mielőtt gyökeret vert volna a név, a történészek azon vitatkoztak, hogy a Bíborban született Konstantin vagy Anonymus munkája alapján Árpád-ház vagy Almos-ház legyene a dinasztia neve. Konstantin szerint ugyanis Árpád volt az első fejedelem, Anonymus pedig elsőként Álmost említi. Végül az Árpádház elnevezés vált elterjedté. Az Árpád-dinasztiából 28 uralkodó állt az ország élén. Az európai nemzetek uralkodócsaládjainak történetében annyi szentet és boldogot, mint az Árpádok, mások nem adtak A honfoglalók csatájának emlékét őrzi a tatabányai Turul-emlékmű is Árpád az alig ismert honfoglaló vezér meglepően keveset tudunk a honfoglaló törzsek vezéréről A legendák, mondák világának eseményeit a történettudományrészben megerősítette, de még mindig sok az ismeretlen, adatokkal nehezen alátámasztható részlet. Anonymus krónikája, amelynek megbízhatósága több más kérdésben is kétes, arról számol be, hogy Árpád 907-ben halt meg, és egy kövezett med- ríí patak forrásánál temették el A mai napig nem tudjuk, hol nyugszik Árpád, ahogy a legendás Attila sírja sem került még elő. ./ssS* Idén Árpád-emlékév van. De mit jelent ez? Minek ünnepeljük voltaképpen az 1100. évfordulóját? Az egy két mondatos közhelyeken kívül mit tudunk a honfoglaló magyarság legendás vezéréről, Árpádról? Bán János - Illés Anita Maguk a történészek is bizonytalanok, amikor a részletekről esik szó. Az idei ünnepi év mindenesetre bizonyosnak tűnő évszámhoz kötődik: 907- ben, vagyis éppen 1100 éve halt meg a honfoglalás legendás vezére, Árpád. Ugyancsak ebben az esztendőben, szinte napra pontosan 1100 esztendeje zajlott Magyarország első honvédő háborúja a nomád törzsek elpusztítására érkező német-bajor hadseregek ellen. A mitikus múltba merülő csatáról, amelyet valószínűleg Pozsony közelében vívtak honfoglaló eleink, sokáig azt sem lehetett biztosan tudni, hogy megtörtént-e. A pozsonyi győzelem Muhi, Mohács, Trianon, Don- kanyar - a történelmi emlékezet többnyire a nemzeti tragédiákat őrzi eleven emlékkel, s néha méltatlanul megfeledkezik a diadalmas harcokról. A honfoglalást követő kalandozásokról a nyugati és keleti krónikák viszonylag bőségesen megemlékeznek, arról viszont szemérmesen hallgatnak, hogy mi történt 907-ben, amikor a rablóhadjáratokat megelégelve a nyugatiak, német-bajor vezetéssel hatalmas hadsereget indítottak a magyar törzsek ellen. „907. A bajorok teljes hadseregét megsemmisítették a magyarok” - áll a tömör összefoglaló a nyugati krónikák egyikében. Amit ma már tudni lehet az ütközetről vagy ütközetek soráról, hogy 907. július 4-7-ig Mini kronológia 895-96 A honfoglalás a Dunától keletre eső területek magyar megszállása 899 A brentai csatában a magyar seregek legyőzik Berengár itáliai királyt 900 A Dunántúl is Árpád magyarjainak fennhatósága alá kerül 902 A magyar hadak megdöntik a Morva Fejedelemséget 90? A pozsonyi ütközet. A bajor hadakat megsemmisítik a magyarok 926 Szent Gallen-i kalandozás, magyar csapatok elfoglalják a Szent Gál bencés monostort 933 A kalandozó magyarok első jelentős veresége I. Henrik német királytól Merseburgnál 955 Augsburg közelében, a Lech-mezőn súlyos vereséget szenvednek a magyar csapatok 972 Géza fejedelem hatalomra kerülése. 997-ig állt az ország legismertebb Árpád-ábrázolás, a Hősök terei szoborcsoport főalakja a millennium idején készült 977 körül Vajk születése, aki a keresztségben az István nevet kapta 997 Koppány lázadása. István legyőzi Veszprém mellett 997-1000 A veszprémi püspökség megszervezése íooo Istvánt királlyá koronázzák •r / : :<;l a csatával katonai szempontból is lezárult a honfogla- WSj egyértelművé téve, hogy a magyar törzsek hazájuknak tekintik e földet, és megvédik azt. biztosan kizárhatjuk, hogy a pozsonyi csatában. Véleményem szerint Árpád volt a kende, a szakrális fejedelem, aki az égi hatalmakkal tartotta a kapcsolatot. Személyét tabuszerű előírások szigetelték el a külvilágtól és alattvalóitól. Ennek alapján kizárhatjuk, hogy Árpád részt vett a pozsonyi csatában. A hadviseléssel kapcsolatos ügyeket a korszakban a gyula intézte, ezt a tisztséget Kusál töltötte be. Persze akadnak olyan vélekedések is, amelyek szerint Árpád volt a gyula, Kusál pedig a kende - mondta a történész. Árpád népének jelképei a honfoglalók zászlóiról, jelvényeiről két dolgot tudunk teljes bizonyossággal Léteztek, de egyetlen példányuk sem maradt ránk. A bécsi Képes Krónikában a magyar sereg fekete turulmadár képét hordozó vörös zászló alatt harcol Itt bukkan fel a vörös-ezüst úgynevezett árpádsáv is először zászlóként A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. A Budai Képes Krónikában ezt olvashatjuk róla: „Álmos vezér anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg rászállott és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak”. A kom középkorban a hunok, avarok, magyarok kedvelt díszítőmotívuma a turul. erőit, színlelt megfutamodás- sal, majd elemi erejű visszavágásokkal, rajtaütésekkel tarkítva a harci eseményeket. A német hadigályákat tüzes nyílvesszőkkel felgyújtották, a többit búvárok megfúrták és elsüllyesztették. Ezután előbb a Duna déli partján masírozó német hadoszlopokat semmisítették meg, majd az északi parton menete- lőket. Mindkét nyugati hadsereg vezérei holtan maradtak a harcmezőn, de meghalt Theot- már salzburgi érsek, a császárság palotakáplánja, két püsban megtörtént-e a pozsonyi csata.- Korábban voltak olyan történetírói álláspontok, amelyek kétségbe vonták a pozsonyi csatát, de mára ezeket a kételyeket sikerült eloszlatni - véli Zsoldos Attila történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének osztályvezetője. pök, Luitpold bajor herceg, és a birodalom tizenkilenc főrendű grófja. Túlélő alig maradt. Ám a hazai veszteségek is súlyosak lehettek, hisz a krónikák úgy tudják, Árpád három fia: Jutás, Tarhos és Üllő is itt vesztette életét, illetve egyesek szerint a már nem épp fiatal fejedelem is a pozsonyi síkon esett el. Ezzel a csatával katonai szempontból is lezárult a honfoglalás, egyértelművé téve, hogy a magyar törzsek hazájuknak tekintik e földet, és megvédik azt mindenáron. Mit mond a történész?- A fennmaradt töredékes források alapján felmerülhet bennünk a kérdés, hogy való- A történelmi emlékezetben miért nincs jelen ez az ütközet?- Ennek több oka is lehet. Valószínűleg a honfoglalás jelentősebb esemény lehetett, mint az azt lezáró pozsonyi csata, amely véglegesítette azt, hogy itt élünk a Kárpátmedencében. A honfoglalás korának eseményeit Anonymus krónikája alapján határozzák meg, aki a pozsonyi csatáról nem ír. Az ütközet időben nagy távolságra volt a honfoglalás 895-ös időpontjától, ezért úgy tűnhetett, hogy semmi köze a honfoglaláshoz.- Igaz lehet, hogy Árpád vezér ebben a pozsonyi csatában vesztette életét?- Valószínűleg nem a csatában vesztette életét. Anonymus a krónikájában közölte, hogy Árpád 907-ben halt meg. Ez adhatta az alapját annak a találgatásnak, hogy a fejedelem a pozsonyi ütközetben halt meg. Az igaz, hogy Árpád 907-ben vagy 905-ben halt meg. Azt kisebb megszakítással folyt. Az egyesült birodalmi hadak célja az volt, hogy a nemrégiben még a Frank Birodalom Ostmark tartományához tartozó Dunántúlt megtisztítsák az ott letelepedett magyar törzsektől, hisz azok szüntelenül zaklatták a nyugati országokat. Aventius krónikája szerint Lajos német király Ennsnél hívta össze a bajor-német seregeket, s dekrétumban rendelte el a magyarok kiirtását. A több mint százezresre becsült birodalmi had a Duna két oldalán nyomult kelet felé, míg a folyón a hadigályák és szállítóhajók kísérték őket. A krónikák szerint a döntő összecsapásra Brezalauspurcnál került sor, amit a legtöbb történész a mai Pozsonnyal azonosít. A megszokott harcmodor Itt a magyar lovasok megszokott harcmodorukat alkalmazva fokozatosan felőrölték a nehézpáncélos bajorok