Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-01 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 26. szám
2 HÍREK Kényszerleszállás a Ferihegyi repülőtéren megrepedt a szélvédője, ezért vissza kellett fordulnia Ferihegyre egy magyar utasokat Spanyolországba szállító gépnek a héten - közölte az RTL Klub híradója. Az esetet kivizsgáló Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője azt mondta: az utasok nem voltak veszélyben. A kormányfő szerint eladósodott a Fidesz a Fidesz valószínűleg eladósodott, ezért akarhatja száműzni a politikai kampányokból a reklámokat, nyilatkozta Gyurcsány Ferenc Orbán korábbi javaslatára. Ennek ellenére a kormány megfontolja az ellenzéki javaslatot - tette hozzá. Tízmilliárdot költenek a költözésre? tízmilliárd forintba kerül az adófizetőknek, hogy Gyurcsány Ferenc rezidenciáját és a Miniszterelnöki Hivatalt átköltöztetik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületébe egyes lapinformációk szerint. A közeljövőben 220 millió forint állami pénzt költenek el a tervezésre nyílt közbeszerzés nélkül. Navracsics: Ázsia felé tart Magyarország Navracsics: távol Európától NAVRACSICS TIBOR szerint öt éve távolodunk Európától, „ami szocialista definíciót használva azt jelenti, hogy Ázsia felé tartunk”. Az ellenzéki politikus szerint nemcsak a gazdasági életben, hanem az emberi szabadság- jogok tekintetében is megtagadja Európát a kormány. Petrétei tízmilliós jutalmat osztott szét 10 millió forint rendkívüli jutalmat osztott szét csak kabineten belüli munkatársai között távozása előtt a volt rendészeti és igazságügyi miniszter. A Magyar Hírlap úgy tudja: Petrétei József indoklás nélkül utaltatta át kollégái számlájára az összegeket. Csurka István kijelölte utódját A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI kórház főorvosa, Kovács László személyében kijelölte utódját a MIÉP élére Csurka István. A pártelnök saját lapjának adott interjújában elmarasztalja Zsinka Lászlót, a MIÉP főpolgármester-jelöltjét is, mert felügyelőbizottsági tisztséget vállalt fővárosi cégeknél, így lepaktált az SZDSZ-szel. KÖZÉLET, POLITIKA 2007. JÚLIUS 1., VASÁRNAP Koalíciós szerződés aláírás előtt egészségügy Gyurcsány szerint nem piaci alkuk határozzák meg a biztosítási oldalt Látszólag nincs már feszültség a koalíción belül: ma délután várhatóan aláírja Gyurcsány Ferenc a koalíciós szerződés végleges változatát, benne a fő vitatémának számító egészségbiztosítási reformmal. Bánky Bea Reformléptek. Gyurcsány Ferenc és Simon Gábor választmányi elnök érkezik a szocialisták egyeztetésére „A koalíciós megállapodás aláírásra van ítélve” - jelentette be tegnap Gyurcsány Ferenc, miután a módosított szerződés simán átment az MSZP választmányán, és az SZDSZ Országos Tanácsa is rábólintott. A szocialista választmány egyhangúlag, a liberális párt legfőbb döntéshozó testületében egyetlen tartózkodás mellett fogadták el a tervezetet. A 40-50 oldalas új melléklet a következő egy év kormányzásáról szól. Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár hangsúlyozta: javasolják, hogy a kiegészítést ne csak a pártelnökök, hanem a frakcióvezetők is írják alá annak érdekében, hogy megmutassák: nemcsak a kormány, hanem a képviselőcsoportok is elkötelezettek. A szerződést várhatóan ma alá is írja a pártelnök-kormányfő, aki kifejtette: nem lát elbizonytalanodást, a választmány és pártja elnöksége is támogatja a kormányzati politika folytatását, az 5 egészségbiztosítási rendszer át- 3 alakítását. Gyurcsány hozzá- | tette: „nem piaci alkuk határoz- | zák meg a biztosítási oldalt”. ü Rajta kívül Horváth Ágnes egészségügyi miniszter is cáfolni igyekezett azon ellenzéki vádakat, amelyek szerint az állam garantálta volna a biztosítók profitját. „A tervezett egészségbiztosítóknak saját garanciaalapjaikból kell az esetleges veszteségeiket pótolni” - mondta a szaktárca vezetője. Paál Zoltán, a Generali-Pro- videncia Biztosító ügyvezető igazgatója a héten a tárcával folytatott egyeztetés után azt nyilatkozta: egyelőre csak szóbeli ígéretet kaptak arra vonatkozólag, ha az egész piac veszteséges lenne a több-biztosítós rendszer bevezetése után, akkor az állam támogatást nyújtana a biztosítóknak. Horn Gábor elmondta: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) helyett nemzeti kockázatközösségi alap jön majd létre, amely a járulékokkal gazdálkodik. Hozzátette: öt-nyolc regionális biztosító veszi át az OEP biztosítói feladatkörét. A gyanakvó MSZP-sek félelmeit erősíti, hogy az SZDSZ-ben soha nem titkolták, Horn a héten is kijelentette: átmenetinek tekintik a pénztárakban a magántőke 49 százalékos, kisebbségi arányát. Szili: félfordulat kell A jelenlegi kormány reform- politikájában várható félfordulatról beszélt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapban megjelent interjújában. Az Ország- gyűlés elnöke azt mondta, hogy a reformok társadalmi elfogadtatása érdekében most kell felmutatni, mi lesz azoknak a vége. „A politikánk ezért módosításra szorul, ez a kritika a frakcióban is erőteljesen megfogalmazódott" - jelentette ki. Pesti: csúszó program csúszik a kórházak privatizációjának megakadályozására bejelentett Fidesz-prog- ram megvalósítása - ismerte el Pesti Imre tegnap. Az ellenzéki szakpolitikus hangsúlyozta: pártja nem tett le arról a tervéről, hogy a fideszes vezetésű ön- kormányzatok nonprofit szervezetté alakítják át kórházaikat. Pesti Imre a csúszást az átalakítás bonyolultságával indokolta. Horváth: itt a bizalom HORVÁTH ÁGNES tegnap közölte: tárcavezetőként meg kapta pártjától, az SZDSZ-től a felhatalmazást az egészségügyi reform folytatására. A tárcavezető elmondta: július elsejétől mintegy 550 gyógyszer ára csökken, az eddigi 1500 termék mellett. Ez a társadalombiztosításnak több mint hétmilliárdos, a betegeknek 3 milliárd forintnyi megtakarítást jelent. Népszavazás: vitaba keveredett Gyurcsány azAbelnökkel Gyurcsány Ferenc nem tudja, hogy a jogi megfontolásokon túl milyen egyéb szempontok alapján engedte át az Alkotmánybíróság (Ab) a vizitdíjra és a tandíjra vonatkozó népszavazási kérdést. A kormányfő egy kereskedelmi rádióműsorban hangot adott annak a gyanúnak, hogy az Ab politikai értékválasztás alapján döntött. A miniszterelnök le is vezette, mire is gondol: az államháztartás részét képező szervezetek, így az egészségügyi és a felsőoktatási intézmények bevételei és kiadásai a költségvetés részét képezik. Bihari Mihály, az Ab elnöke szerint a költségvetési törvény és a költségvetés nem azonos. Az előbbi tételeiről, illetve végrehajtásáról nem lehet népszavazást tartani, ám az olyan kérdésekről, amelyek érintik a költségvetést, igen. A tandíjat azért lehet megszavaztatni, mert a felsőoktatási törvényben szerepel, nem a költségvetésiben. Ha jövőre beteszik az utóbbiba, akkor tiltott tárgy lesz. A vizitdíj és a kórházi napidíj helyi bevételnek számít ■ HIRDETÉS Állás kényelmesen az internetről Állások Online önéletrajz Hírlevél Hírek és cikkek karrierklub.hu Tüntetés Esztergomban a hosszú munkaidő ellen Július elsejétől tizenegy órás műszakot vezetnének be a Suzukinél, az intézkedés ellen a Liga szakszervezetek 150 tagja tüntetett szombaton az esztergomi gyár előtt. A megmozdulásra más tag- szervezetek munkásait hozták el, mert a Suzukiban dolgozók félnek véleményt nyilvánítani - mondta el Gaskó István, a Liga elnöke az MTI-nek. Gaskó szerint a tizenegy órás, nyújtott műszak bevezetésével a gyár a munkásszállítás költségein akar spórolni. Az elnök elmondta: Japánban tanult gyári dolgozóktól tudja, hogy az anyavállalatnál több emberrel, jobb körülmények között végzik a magyar- országihoz hasonló munkát. A magyar Suzuki munka- vállalói a megmozdulás ideje alatt családi napot tartottak Esztergomban, a rendezvényre tízezer embert vártak. ■ Parlament: Csizmár sokat beszélt, Orbán hallgatott Ékes József fideszes képviselő szólalt fel legtöbbször, 107-szer a parlament tavaszi és nyári rendkívüli ülésszakán, de a legtöbbet Csizmár Gábor (MSZP) beszélt, összesen közel 8 órát. A frakcióvezetők közül továbbra is Herényi Károly (MDF) beszélt a legtöbbet. Az Országgyűlés internetes oldala szerint a tavaszi és a nyári ülésszakon 58 - kilenccel több, mint az első félévben - képviselő egyáltalán nem szólalt fel, többségük szocialista. A leghosszabb, negyvenperces felszólalás az elmúlt fél évben Gyurcsány Ferencé volt A parlament adatai szerint a tavaszi és a nyári rendkívüli ülésszakon egyáltalán nem kért szót Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. ■