Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-12 / 110. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 12., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Valahol igazad van A TÁRSALGÁSI STÍLUSNAK Szin­te elengedhetetlen vagy ki- pusztíthatatlan kísérői a közhelyek. Közhelynek ne­vezünk minden olyan meg­nyilvánulást és megállapí­tást, amelyet helyettem bár­ki más is elmondhatna. amikor - és sajnos túl gyak­ran - hallom a 'Valahol iga­zad van.’ mondatot, nekem mindig ez a - soha el nem hangzó - folytatás jut eszembe: „Valahol igazad van, de itt nincs.” Ez igen! Ebben a mondatban van le­lemény, egyéniség! amikor ugyanis felszólalunk a közhelyek használata el­len, azt szeretnénk elsősor­ban elérni, hogy mindenki erőltesse meg magát egy kissé; és igyekezzék reá jel­lemzőbbet, egyénibbet, ötle­tesebbet, színesebbet, sőt méltóbbat, de leginkább iga- zabbat mondani annál, mint ami - mindenféle válogatás nélkül, szinte automatiku­san - elsőként eszébe jut! A „valahol” egyébként az óvatoskodó vélemények megfogalmazásának eleme, íme: 'Az előadó valahol fon­tos gondolatot fogalmazott meg.’ 'Valahol mindig rob­bantanak.’ ’A kisember va­lahol mindig ráfizet.’ 'Min­den nőt unnak valahol!’ ’Mi valahol mindig kikapunk.’ A „VALAMILYEN SZINTEN” be­szélők is gyanúsak. 'Valami­lyen szinten jól feleltél.’ - mondja a tanár a diáknak. A folytatása itt sem hangzik el: ....de ez neru az a szint”. (A végeredmény nem lehet túl biztató.) 'Valamilyen szinten szeretlek.’ (Ebből is világos, dehogy szereti.) ’A problémát valamilyen szin­ten kezelni fogjuk.’ (Két hi­ba is van: nem fogják meg­oldani; kezelni meg a bete­get szokták.) megszólalásaink csak köz­helyek nélkül lehetnek ha­tásosak! Velük 'valahol’ mindig unalmasak, semati­kusak maradnak. Verssé csitul a fehérhab-háborgás balatoni helikon Révész őse hozta át egykor a vízen Kazinczyt Tihanybái Somogyba Pihenni, gyógyulni, ihle­tet meríteni zarándokol­nak az emberek ősidők óta a Balatonhoz. Meg­énekelt élményeikről hit­gyűjteményt, vallomás­kötetet összegzett Oh Fü­red, drága Helikon cím­mel a Siófokon élő költő, Matyiké Sebestyén József. Czene Attila- Ó, ez a Balaton! Mint folyékony ékkő a dombos, nádas-hömpöly- gős, zöld ragyogás, szőlőkert- sakktáblás, nyárfás táj-koszorú­ban - emlékezett a Kossuth-díjas pályatárs, Juhász Ferenc. - Vala­mi áldás és szelíd döbbenet, víz­ből dühláng-vihar. Néztem, ahogy Illyés Gyula nézte a hörgő fehér- hab-háborgást, aztán verssé csi­tult szívében az amőbanyúlánk csillós dübörgés. Szabó Lőrincre is rádörgött a víz. Akár egy víz­szintes Isten. Vajon mit gondolha­tott Kazinczy Ferenc, akinek ide­utazván kocsij át őszi „parázs eső” verte, vagy Vörösmarty Mihály, a csoda-énekes, aki itt itta a bort fe­hér párabélésű pohárból. Mit él­hettek és gondolhattak mindany- nyian, akik e könyv szerzői lettek akaratukon kívül egy mai költő gyűjtés-szenvedélyéből és meg­találás-öröméből. Mert Balaton- füred, Tihany, Keszthely, Siófok dombjai, útjai, hegyei, völgyleára- dásai szikráznak pupilláikban, meg a halhataüan víz.- Több mint háromszáz éve élnek itt elődeim - idézte föl Matyiké Sebestyén József. - Bíró, borbély, halász, vízimolnár, föld­műves, kőműves, révész őseim lelkét hordom lelkemben. En­gem is ez a táj nevelt. A családi legendárium szerint egyik apai elődöm vitte 1789-ben Kazinczy Ferencet Tihanyból Szántódra, ‘ amikor Pálóczi Horváth Ádámot látogatta meg. Gyermekkorom­ban minden nyáron áthajóztunk szüleimmel Füredre, s egy életre megérintett a hely szelleme. A savanyúvíz, a Jókai-ház, a szív­kórház, Tagore fája, a vitorláski­kötő, Andrássy Kurta János Szé­chenyi Istvánt ábrázoló szobra. Fürednek már az 1700-as években országos hírnek voltak a gyógyforrásai. 182048 között a reformkorszak a város igazi aranykora; Kossuth Lajos, Szé­chenyi István és Wesselényi Mik­Matyikó Sebestyén József: Micsoda idők járták! A Balatoni Iróhéten fellépett Kosztolányi, Kodolányi és Tamási is Ellenpont: Mikszáth Kálmán, A leghíresebb magyar fürdő (1904, részlet) FÜREDRŐL MINDEN ember tud annyit, hogy a regényes Bala- ton-parton fekszik, s hogy a hullámzó Balaton az igazi zsu- zsu-tenger. Mintha halovány- zöld, gyűrött, óriási végselyem lenne kiterítve a fölséges völgy­ben, melynek berkeiből, náda­saiból szinte előlépni várjuk Kisfaludy regéinek alakjait. S ott kell lennie a legszebb pon­ton, öreg Tihannyal szemben a híres Fürednek, hova a leányok már piciny korukba odaálmod­ják magukat: anyjuk, nagyany­juk is ott volt boldog, onnan ment férjhez. Képzelhetetlen Mikszáth Kálmán: ott van Füred, ahová képzeltük, de nem olyan pompa lehet ott Egy előleg a paradicsomból a magyarok számára. ott is van az a Balatonfüred, ahova képzeljük, de nem olyan szép, mint ahogy gondoltuk... Poéták dala hiába zeng a zöl­des vízről, színműírók hiába te­szik ide a drámai cselekmény bogát. Az európai embereknek nem elég a természet szépsége, azoknak komfort is kell... (UTÓIRAT: 2007-BEN Bóka István, Balatonfüred első embere lett az év polgármestere Magyaror­szágon. Mert a város szépül, komfortosodik) Matyiké S. József 1951-BEN SZÜLETETT. 1976-tól a siófoki kulturális központ hely- történész könyvtárosa, 1987-től a Kálmán Imre Múzeum igaz­gatója. Verseit a Somogy, a Je­lenkor, a Mozgó Világ és a So­mogyi Hírlap is közölte. Szá­mos tanulmány és könyv szer­zője, szerkesztője. Munkássá­gát Ortutay Gyula-emlékérem­mel, Szántódpusztáért emlék­éremmel, Somogy Megye Köz- művelődési Díjával, az Orszá­gos Honismereti Szövetség Em­lékplakettjével és Siófokért em­lékéremmel ismerték el lós itt tölti a nyár egy részét, Kis­faludy Sándor és Deák Ferenc pedig csaknem állandó vendé­gek. 1831-ben itt nyílik meg a Dunántúl első kőszínháza, majd ide költözik Jókai Mór, s nyomá­ban szellemi kiválóságok sora. 1912-ben épült meg a nagy sza­natórium, ahol Ady Endrét, Krúdy Gyulát, Gárdonyi Gézát is gyógyították. Gyakran búcsúi volt a hangulat. De a táj nyájas maradt, hívogató - tudjuk Márai Sándortól. Ő a legtisztább magyar biedermeiert láttatja, ahol a fasor lombjai alatt Vörösmarty beszé­dének hősei, a „füredi szívhalá- szók” sétálnak az imádott hölgy után. Mintha a betegek, akik a savanyúvíz forrásánál, a vüágos- kék ég alatt kerestek gyógyulást, megszelídítették volna a termé­szetet A Balaton mellyékét, a re- gés előidők honát, amit Ligeti Antal és Mészöly Géza is megfes­tett, Csokonai Vitéz Mihály és Eötvös Károly is megénekelt.- 1932-ben a budapesti világ- kongresszusra összegyűlt írók közül háromszázan Füredre ki­rándultak - mesélte Matyiké Se­bestyén József. - Ugyanabban az évben a Balatoni íróhéten fellé­pett itt Kosztolányi Dezső, Kodo­lányi János és Tamási Áron is. Micsoda idők járták! A szanatóri­um fedett sétányán emléktáblá­kon sorakoznak most mindazon jeles személyiségek nevei, kik Füredhez vagy a Balatonhoz kö­tődtek, s jelentős a munkássá­guk. Ilyen Pilinszky János, Ör­kény István, Ferenczy Béni, Passuth László, Borsos Miklós, Németh László, Szabó Lőrinc és Amerigo Tót. Pantheon ez, maga a megelevenedett történelem. Az év kellemes meglepetése és a nagy sós sivatag étlapozó Lehet, hogy nem kellett volna mellőznünk az olasz ételeket a kaposvári Tommaso Pizzériában Megyei gasztronómiai kör­sétára invitáljuk olvasóin­kat: sorozatunkban meg­próbáljuk a vendég szem­szögéből bemutatni a so­mogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Szevasztok! - dörrent közénk a pincér, miután elhelyezkedtünk a teraszon. No nem a gyönyörű táj csalt minket a szabadba, sokkal inkább a jó idő, hiszen a kapos­vári Tommaso Pizzériáról éppen a sávház lábára nyílik kilátás. Amúgy az egész helynek volt va­lami békebeli lakótelepi hangu­lata: a fehér műanyag székek a belvárosban már kimentek a di­vatból, itt azonban eszünkbe sem jutott volna a rattanülőkékért reklamálni. Persze egy tisztább s kevésbé rongyos terítő elfért vol­na az asztalon, ám egy ilyen hely­re nem a flanc, hanem az étek miatt tér be az ember. így hát rávetődtünk az étlapra, s összeál­lítottuk a menüt. Sajnos, némi korrekcióra volt szükség: az első­re kibökött vadas marha hagymás nudlival csak az étlapon szerepelt A levesben nem volt vita, még­is akadt galiba, hiszen az első fo­gás csak jó 25 percnyi várakozás után érkezett. Az idő sajnos nem állt egyenes arányban a minő­séggel: az izgalmas nevek mö­gött egyszerű produkciók búj­tak. Az állítólag sovány marha­húsból nyert, libamájjal töltött profiterollal bélelt erőleves Rossi- ni-módra jellegtelen sós lét ta­kart, a levesbetét pedig két szá­raz májkrémes zsemledarabká­ra emlékeztetett. A cipóban tá­lalt nápolyi burgonyakrémleves­től még inkább elhúztuk a szán­kat: az ígért pirított bacon he­lyett félig nyers császárszalon­nát rejtett, míg a paradicsomos salsa el sem jutott asztalunkig. A második kör első részeként újabb dózis ital érkezett, bár az ásványvizes üveg kibontásával nem bíbelődött pincérünk, így mi tekergettük bőszen a kupako­kat. Aztán jött a főétek, mely lát­ványában mindannyiunk tetszé­sét elnyerte. Ám ezen a délutá­non csak a szem lakott jól... A harcsapaprikás tepertős juhtúrós galuskával elsősorban borzalmasan sósnak bizonyult. Másodsorban sehol sem leltünk benne tepertőt, a burgonyaleves­ből megismert félig nyers csá­szárdarabokból viszont jutott bő­ven. S maradt is, mivel a négy-öt Értékelés személyzet (1-10 pont): 7 készséges haver KÖRNYEZET (1-10 pont): 3 lakótelepi idill ÉTEL (1-20 pont): ~ hiábavaló izgalmak falat után nyelvünk olyan lett, mint Kari May indiánregényei­ben a nagy sós sivatag homok­ja... Szintén elkámpicsorodtunk a ház specialitásaként beharan­gozott, pékmester módra elké­szített kemencés csülöktől is. Az étlap szerinti sonkás-szalonnás- zöldséges ragu borítás valójá­ban némi uborkával és gombá­val kevert - ki nem találnák... - császárszalonna-darabkákat, míg a tormás-hagymás babsaláta egy kanál húsvéti ecetes hagymával leöntött konzerv vörösbabot ta­kart. Nem mellékesen az egész hasonlóan lett megsózva, mint a harcsapaprikás... Már-már arra gyanakodtunk, hogy szerelmes a séf, ám harma­dik választásunk telitalálatnak bizonyult. A bevállalt szabolcsi csirkemellfilé ízletesen és omló­sán érkezett, míg a pirított burgo­nyapüré az év egyik legkelleme­sebb meglepetéseként szolgált. A talányos elnevezés mögött sajt­tal megszórt, kemencében ropo­gósra sütött krumplimassza la­pult, visszahozva az örömöt ne­kibúsult asztalunk köré. Minden jó, ha a vége jó alapon a desszertekkel nem kísérletez­tünk, így a számla sem vágott mellbe: jutányos áron falatoz­tunk. Ha utóbbi számítana, biz­tosan visszatérnénk, így még gondolkodunk egy csipetnyit. Bár lehet, az olasz ételekkel kei lene próbálkoznunk.!.

Next

/
Thumbnails
Contents