Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-04 / 103. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 4., PENTEK MEGYEI KORKÉP Gyékényes tizenhat csapat küzdött a Posseidon-Gyé- kényes Vándorkupáért a VII. Nemzetközi Horgászver­senyen, amelyet a Csokonai Horgász Egyesület szerve­zett. Szektorgyőztes a házi­gazda egyesületből Zrinszki Attila és Nádor József. Utób­bi fogta a legnagyobb halat, egy 2,8 kilós pontyot A leg­jobb női versenyző a bogiá­ri Hegedűs Imréné lett A vándorkupa a csapatverseny győzteseihez - Zrinszki Atti­la és Korcsmár Imre - ke­rült egy évre. (va) Kaposvár NYÁR kupát és sport­napot szerveztek a Nyár ut­cai gyermek- és utógondozó otthonban. Az egész napos rendezvényen a megyei gyermekvédelmi intézmé­nyek lakóiból összeállított hat fiú- és három lánycsa­pat mérte össze a tudását fo­ciban. A fiúk közt az első a nagyszakácsi otthon csapa­ta lett, a lányoknál a házi­gazdák győztek, (mk) Kaposvár SZITA károly pol­gármester csütörtökön fo­gadta az Európa Állatvédő Egyesület németországi és svájci képviselőit, a kapos­vári Philip Állatvédő Egye­sület tagjait. Külföldi kol­légáik tudomást szereztek arról, hogy a kaposvári egyesület nehéz helyzet­ben van, s adományokkal érkeztek Kaposvárra. Ter­veik között szerepel a ka­posvári menhely rendbe­tétele, átépítése is. Ehhez kérték a polgármester se­gítségét, aki ígéretet tett arra, hogy támogatja a kezdeményezést, (mk) Látrány LEÉGETT EGY RÉGI la­kókocsi. A balesetnek nem volt sérültje, a kár közel ötvenezer forint. A bogiári és a látrányi tűzoltók oltot­ták el a tüzet, (hm) Toponár a közelmúltban jelent meg az az agrár­tárca rendelete, amely le­hetőséget biztosít az egyes állati eredetű mellékter­mékek és az állati tetemek ártalmatlanításának tá­mogatására - tájékoztatott a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal. A költségeket számlával vagy elszámolási bizony­lattal kell igazolni, (hm) Kiadós esőre vár a gazda aszály A búza és a tavaszi vetésűek sínylették meg a szárazságot Eddig a búza és a tavaszi ve­tésűek károsodtak a legin­kább; a péntekre ígért eső talán enyhíti a veszteséget. Harsányi Miklós Négy héten belül megháromszo­rozódott a gyenge minőségű ve­tésállomány aránya Somogybán - kongatták meg a vészharangot a szakemberek. Márciusban a 73 ezer hektárnyi kalászos nyolc százalékát sorolták az alsó osz­tályba, április végén immár 24 százaléka kapta meg a leggyen­gébb minősítést. Szerényi Zol­tán, a somogyjádi Jádi Zrt. elnök­igazgatója azt mondta: a tartós vízhiány hatását különösen a búzánál érzik, ám súlyos nehéz­ségek fordulhatnak elő a repcé­nél, s később a kukoricánál is.- A gabonatábla szélére nyu­godtan kitehetnénk a vészhely­zet feliratú táblát - bosszanko­dott a szakember. - A természet drámája elevenedik meg előt­tünk. Területünkön április hete­dikén esett az utolsó csepp eső; akkor 0,7 millimétert mértünk. Gazdatársaim féltik a termést, a pánik lassan eluralkodik az egész ágazaton. Egyetlen remé­nyünk, hogy a hétvégén tényleg Szerényi Zoltán: a természet drámája elevenedik meg előttünk megérkezik az eső. Nem túl­zók: életünket a 15-20 millimé­ter csapadék mentené meg. Ha a sors kegyes lesz hozzá­juk, kérésük talán még ma va­lóra válik. Horváth Ákos, az Or­szágos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) siófoki obszervatóriu­mának meteorológusa a Sornry gyi Hírlapnak csütörtökön azt mondta: a hétvégétől várhatóan többfelé lesz eső, zápor, amely a megyében helyenként csök­kentheti a drámai szárazságot. Egy-egy zivatargócban jelentős mennyiségű csapadék is hull­hat. Varga Gábor, a megyei föld­művelésügyi igazgatóság igaz­gatója közölte: a kiadós és ázta­tó esőzés jelentene gyógyírt a termelők gondjára. Egy, a falu­gazdászok által összeállított je­lentésre hivatkozva közölte: a tavaszi vetésűeken kívül a búza és az őszi árpa sínylette meg leg­inkább a száraz időt.- Az aszály következményei­re jobb, ha egyelőre nem gondo­lunk - tette hozzá Szerényi Zol­tán. - S most már nemcsak az őstermelők és a vállalkozók dühöngenek a döbbenetes szá­razság miatt, hanem a tőzsdé­zők is bepánikoltak. A terve­zettnél kevesebb termés felrúg­hatja a felvásárlási árakat. HIRDETÉS Az OTP Bank ajánlatai vállalkozásoknak kínálat Egyedi számlacsomagok mikro- és kisvállalkozásoknak Interjú Kovács Antallal, az OTP Bank Nyrt. Dél-du­nántúli Régió ügyvezető igazgatójával.- A múlt héten arról beszél­gettünk önnel, hogy milyen megoldásokkal segítik azokat a mikro- és kisvállalkozáso­kat, amelyek az OTP Bank megújult, korszerű pénzügyi szolgáltatásaira támaszkodva kívánják vállalkozásuk üzleti céljait elérni. Úgy tudjuk, az OTP Bank a számlacsomagok kínálatának fejlesztésével is alkalmazkodik ügyfelei igé­nyeihez.- Bankunk fontosnak tartja, hogy ne csak a hitelek, de a számlavezetés terén is a vállal­kozások bankolási szokásainak megfelelő választékot kínáljon. Az OTP-nél a kezdő és a már működő vállalkozások is megta­lálják a számukra legkedvezőbb megoldást. Ezért négyféle szám­lacsomagot kínálunk. A Mikro, a Gold, a Komfort és az e-szám- lacsomag gazdag szolgáltatás­választékából bármely vállalko­zás megtalálja a számára leg­megfelelőbb ajánlatot.- Miért előnyös, és mit kínál a Mikro-számlacsomag? Kovács Antal, az OTP Bank Dél-dunán­túli Régiójának ügyvezető igazgatója- Új és meglévő ügyfelek ré­szére is nyújtható, ám ezt a számlacsomagot elsősorban a kezdő vagy már olyan működő vállalkozásoknak ajánljuk, amelyek havonta kevés számú banki megbízást nyújtanak be, és alacsony számlavezetési díj mellett szeretnének igénybe venni banki szolgáltatásokat.- Az e-számlacsomag már ne­vében is arra utal, hogy azok nak az ügyfeleknek kínálják, akik nyitottak a modern meg­oldások, az elektronikus ügy­intézés iránt.- Valóban, ezt az ajánlatot ki­fejezetten azon partnereinknek dolgoztuk ki, akik előnyben ré­szesítik az elektronikus ügyin­tézés lehetőségeit. A számlacso­mag bankunk termékpalettájá­ról összeállított, speciálisan ára­zott és értékesített banki ter­mék, amelyet azoknak a vállal­kozásoknak ajánljuk, amelyek legalább havi tíz utalást indíta­nak, és ezt elektronikus úton kívánják teljesíteni.- Ismerve az OTP Bank igé­nyességét, bizonyára azon ügyfeleikre külön gondoltak, akik a személyességet, a pri­vát banki szolgáltatásokat ré­szesítik előnyben.- így van, de a Gold-számla- csomag esetében messze többről van szó, mint a pénzügyi szol­gáltatások világában elterjedt Privát Banki ügyfélkapcsolat fenntartásáról. A Gold-számla- csomag kialakításának kifeje­zett célja, hogy lehetőséget te­remtsen azon mikro- és kisvál­lalkozói ügyfelek egyedi kiszol­gálására és célzott akvizíciójára, akik cégük árbevételétől és az OTP Banknál lebonyolított szám­laforgalomtól függetlenül igényt tartanak a Privát Banki hálózat által az MKV számlavezetéshez is biztosított személyes kiszolgá­lásra és kényelmi elemekre.- Mit nyújt az OTP a rugal­masságot kedvelő és eredmé­nyeik alapján kedvezőbb szol­gáltatási palettát igénylő vál­lalkozásoknak?- Az ő igényeikhez igazítottuk Komfort névre keresztelt számla- csomagunkat, amelyet azoknak az ügyfeleinknek kínáljuk, akik kifejezetten a kedvezőbb szolgálta­tásokat igényük. Ez a számlacso­mag két díjkategóriában a vállal­kozás differenciált kiszolgálását teszi lehetővé. Olyan ügyfeleknek ajánljuk, akik minimum 125 vagy 250 millió forintos éves számlafor­galmat vállalnak és bonyoütanak, ezért kedvezményes átutalási dí­jakban részesülnek, ületve azok­nak, akik banki ügyeik intézésé­hez nem akarnak fiókba járni.- Hol érdeklődhetnek az ügy­felek az említett lehetőségek iránt?- Természetesen felvilágosítást bármely fiókunkban kaphatnak, és honlapunkon is található mind­erről bővebb információ. A meg­felelő számlacsomag-kiválasztás­ban és a kisvállalkozói hitelügyin­tézésben a Dél-dunántúli Régió­ban 16 fiókunkban állnak rendel­kezésre munkatársaink. ▲ ^ i JEGYZET Szükséges rossz KÖZEL FÉLSZÁZ DOLGOZÓT küldenek el a barcsi isko­lákból és óvodákból. Gya­nítom: hasonló hírek sorra érkeznek majd a követke­ző hónapokban Somogy és az ország többi településé­ről is. szükség van, tehát nincs szükség rájuk. Barcson vi­lágosan elmondták: nem a munkájukkal van gond. Kizárólag azért kell men­niük, hogy a többiek ma­radhassanak. Mert kevés a gyerek, mert nem dü­börög eléggé a gazdaság, mert bajban van az állam- háztartás. Mindenkinek áldozatot kell hoznia, s ki az adójával, ki a vizit­díjával, ki a munkahelyé­vel fizet. emlékeznek a klasszikus bohóctréfára? Csibészbo­hóc megkéri balekbohócot, hogy fáradjon a létrája alá, s mikor az megteszi, felül­ről nagy vödör vizet zúdít rá. Balekbohóc persze dúl- fúl, erre a másik megenge­di, hogy visszaadja a tré­fát. Teli vödröt ad a kezé­be, és ismét oda invitálja a létra alá. A szerencsét­len boldogan zúdítja a vi­zet felfelé, ami persze is­mét csak rá hullik az utol­só cseppig. valahogy így vagyunk ez­zel mi is, mindannyian. Nem mi okoztuk ezt a vál­ságot: nem mi mulasztot­tunk, és alkalmasint nem is mi loptunk a közösből, mégis újra és újra mi le­szünk vizesek. A MAGUNK DÖNTÉSEIÉRT nap mint nap felelősséget vállalunk. Aki rosszul mé­ri fel a lehetőségeit, an­nak viszik a házát, autóját. Aki másnak kárt okoz, fi­zet mint a katonatiszt. Ezt a gyakorlatot a politiká­ban is igazán bevezethet­nék, s talán akkor végre megfontoltabb döntések születnének. ez pedig sosem késő. KaftintSO'. ránk! SÓN .HU • ..# L Ls 0 ': I . ■ M í mffr.'. __________A Somogy megyei online^ A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! K-mail elmünk: tunMgy.iflj9Mls.liit Ingyenest!] iuvtuló tekánszámuuk 06-80-200-434 MII I I i

Next

/
Thumbnails
Contents