Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-04 / 103. szám

4 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP ­2007. MÁJUS 4., PENTEK Ami szép es orok ■BÖ123533H A mesztegnyői polgárőr FORINTOS LÁSZLÓ Bárdud- vamok első embere. Pipa­gyűjteménye mellett a növé­nyeire büszke. - Lassan el­virágoznak a babérfélék és az encián, a rododendronok azonban most nyílnak. Bó- dító illatukkal, mesés, tarka virágzatukkal mindig elbű­völnek. Mi érdekel? Ami szép és maradandó. Legyen az épített vagy természe­tes környezet. Feladatunk ápolni, szépíteni, mert nem mindegy, hogy mit hagyunk örökül az utódainknak. Ez ugyanúgy dolga egy önkor­mányzatnak, mint a magán- személyeknek. Ha nincs pénz, már az is elég, ha ren­dezett egy porta. GRÓF LÁSZLÓ, a meszteg- nyői polgárőr-egyesület el­nöke: - Asztalosnak tanul­tam, de rendészként dol­goztam húsz évig a mesztegnyői gabonatároló­nál. Tősgyökeresként min­dig is közösségi ember vol­tam, ezért is vállaltam munkám mellett a polgár­őrséget is. Tavaly alakult új­já az egyesület, s akkor vá­lasztottak meg az elnökévé. Most éppen értesítésre vá­rok, hogy pályázataink nyertek-e, melyek öszsze- sen háromszázezer forint­nyi segítséget hozhatnak a működéshez. Lélekben pe­dig már a pihenésre készü­lök. Egy hónap múlva Balatonszéplakra megyünk nyaralni a feleségemmel. Felbolygatta Kapolyt a sírgyalázás kádár-ház A szomszéd szerint aki ilyet tesz, az nem érdemli a magyar föld kenyerét Folner Jánosné: - Szégyen és gyalázat, ami történt, nem akartam hinni a fülemnek meg a szememnek; a könnyeim is kijönnek. Mégiscsak félig-meddig kapolyi volt a Kádár... Folner Jánosnénak a köny- nyei is kijöttek, de fel­bolygatták a történtek a helyi ivócimborák lelki nyugalmát is. Fónai Imre Szégyen és gyalázat, ezt ismétel­gették a kapolyiak csütörtökön a hírre, hogy feldúlták és kirabol­ták Kádár János sírját. Könnyűszerrel átléphetnénk, ak­kora lyuk tátong a fakerítés kis­kapuján. A nádfedelet kikezdték az elmúlt évtized viharai. A vako­lás is bőven ráférne a házra. Tér­dig érő fű, csalán az udvaron, a szomorúfűz bólogató ágai alól roskatag kerekes kút bukkan ki. Sehol egy tábla, hogy itt élt vala­ha Kádár János; a kapolyiak per­sze mind tudják ezt, az idegen meg - ha ugyan kíváncsi valaki is rá - hadd találgasson.- Nem így nézett ám ki a ház, cserép meg „rendes” kerítés volt akkoriban - szólít meg bennün­ket Folner Jánosné. A nyolcvan­egy éves szomszédasszony nagy idők tanúja, hiszen nagyap- jáéknál nevelkedett Kádár János hatéves koráig, míg el nem vit­ték Pestre, iskolába.- A földbe' voltam éppen, amikor láttam, hogy megálltak az autóval - fűzi tovább a szót a szomszéd. - Szégyen és gyalá­zat, ami történt. Nem akartam hinni a szememnek meg a fü­lemnek, amikor bemondták a tévében a sírrablást. Aki ilyet tesz, éppen azt nem illeti meg, hogy a haza szent földjében nyugodjon, meg hogy a magyar földben termett kenyérből ré­szesedjen. Én nagyon sajnálom; mégiscsak félig-meddig kapo­lyi volt. Fölháborító, hogy ilyes­mi megtörténhet. Hát van az ilyen emberekben egy csöppnyi emberség? Hát már mindent szabad? Látják, még a könnye­im is kijönnek. A mi házunk­ban nevelődött ám valójában Kádár, az már csak „legenda”, hogy a szomszédban, de hát mégiscsak azt a házat csinál­ták meg Kádár-háznak. Nagy­apám meg a testvére lakott egy­más mellett, és bizony nagyapá- mék nevelték. Valamikor a nyolcvanas évek­ben „csinálták meg” a házat, tudjuk meg Folner Jánosnétól. Úgy mondja: a párt csináltat­ta meg, akkor került rá nádtető, s akkor ké Kisfröccs mellett nosztalgiáznak az ivócimborák az élet nagy kérdéseiről a falu kocsmájában FELBOLYGATTÁK a hírek a kapolyiakat, állítja a pultos­hölgy a helyi ivóban. S való­ban; egymás szavába vágnak a hétköznap délidőben poha- razgató ivócimborák. - Akkor kellett volna szembeszállni ve- le, amikor „uralkodott”, nem most, holtában - kezdi Balogh István. - Akkor-e? Hát ki akart volna ellenkezni a sa­ját sorsával? Hisz' mindenki­nek jobb volt mint most, nem­de? - ereszt meg egy aligha­nem költőinek szánt kérdést Pivonka Ferenc. - Sokat dol­goztam abban a rendszerben, mert akkor lehetett. Élt, virult a kapolyi kötélfonó is, míg el nem jött a rendszerváltás. - De milyen rendszer? - toldja meg Szabó Ferenc; fehér sza­kálla is jelzi, nagy idők tanúja ő is. - Azelőtt a magunkfajta melós eljutott az ország üdülő­helyeire; mi Zalakarosra meg Balatonlellére jártunk. Ma a munkásnak van-e ilyen lehető­sége? Mi lett azokkal az üdü­lőkkel? Milyen réteg jár ma üdülni? Ezek ám az élet nagy kérdései... FILOZOFÁLGATÁSUKNAK a kOCS- máros vet véget, azzal: - A sír- gyalázáshoz semmi köze an­nak, hogy milyen rendszer van éppen. Azt elítéli minden jóér­zésű ember, legyen kapolyi vagy akár tabi, mint én. Szabó Ferenc:- Régen üdülni jártunk, mára a kisfröccs maradt. szült a fakerítés is. - Többre ment volna mindenki, ha tesz­nek a házra egy emléktáblát, aztán békén hagyják. De hát akkoriban a pénz nem volt aka­dály. De csitt, inkább befogom a számat. Igaz, ami igaz: utána aztán már nemigen viselte sen­ki a porta gondját. Pártvonalról egy darabig még jöttek megnéz­ni a házat, aztán elmaradoztak a látogatók. Ma már ez a falu szégyene. Hát hogy néz ki, de hiszen maguk is látják. Ma már csak egy rom. Néhány hónapja írtuk sa meg, hogy elárverezné az ál­lamkincstár a kapolyi Ká­dár-házat, jelentkezett is ak­kor egy vevő rá. Folnerné azonban friss információval szolgál ez ügyben is: - & Nem jött össze a pénze rá mégsem, kútba esett az üzlet. Azt azért még írják meg, hogy nem volt a Kádár any- nyira rossz ember, főleg nem hogy ezt érdemelje. De egy­általán, a nyugtában már senkit sem sza­badna háborgatni! ELADÓ ONKORMANYZATI ÜDÜLÖK Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi Ingatlanokat Cím (Balatonberényi Megnav. Tulajdoni hányad Alaptarülat Nettó induló (licit) ár Pályázati biztosíték 1. üdülő - Béke u. 64, 845 hrsz üdülőépület és udvar 1/1 3.442 m2 48.116.000,-Ft 5.773.920,- Ft II. üdülő-Béke u. 55. 1104,1105 és 1105/A hrsz beépített terület és üdülőépület 1/1 740 + 200 m2 20.550.000,- Ft 2.466.000,- Ft A pályázatokat „Balatonberényi üdülők" jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani. Pályázat beadásának határideje: Helye: Módja: Pályázat bontásának időpontja: Helye: 2007. május 11. (péntek) 1282 óra ZMJV Polgármesteri Hivatal II. em. 223. szoba 8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 17-19. Személyesen vagy postai úton 2007. május 15. (kedd) 10® óra ZMJV Polgármesteri Hivatal IV. em. 401. tárgyaló 8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 17-19. A pályázat bontása - külön meghívó nélkül - a megjelent pályázók jelenlétében történik A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni, a részletes pályázati kiírást beszerezni, és a helyszíni megtekintésre időpontot egyeztetni, illetve a pályázati ajánlatot benyújtani ZMJV Polgármesteri Hivatala (Zalaegerszeg, Kossuth u. 17-19.) Önkormányzati Osztályán (II. emelet, 223. sz. iroda - Telefon: 92/502-114) lehet. A pályázati hirdetmény teljes szövege a www.zalaeaerszea.hu internetes oldalon, az önkormányzat hivatalos honlapján megtekinthető. ZMJV Önkormányzata a pályázati kiírást az ajánlatok benyújtására meghatározott időpontig indoklás nélkül visszavonhatja, illetve a pályázatot érvénytelennek nyílvánithatja. Zalaegerszeg, 2007. április 26. Dr. Gyimesi Endre sk. polgármester IW i I í'l •J 2 5 0 1

Next

/
Thumbnails
Contents