Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-20 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 20. szám

2007. MÁJUS 20., VASÁRNAP SZTORI 17 Mobiltelefonok az ebek harmincadján kivétel A becsületes megtaláló leadta a maroktelefont a parkban a vécésnéninél Mit lehet csinálni egy mobiltele­fonnal? Telefonálni? Nem csak. Lehet leejteni, vízbe pottyanta- ni, vécécsészében landoltatni. És az is előfordulhat, hogy ellopják az embertől. Igaz, arról nem a tulajdonos tehet. Mint ahogy an­nak sem én voltam az oka, hogy amikor az egyik budai fürdő gőz- kamrájából méregtelenítve ki­léptem, s mindjárt visszatért a mérgem. Sokszorosan. Mert a hátizsákom nem ott lógott, aho­vá akasztottam. A gőzfürdőző- társ volt olyan szíves jelezni: a pénztárca és a maroktelefon már hiányozni fog belőle. Nem is a hetvenezer forintot és eurót saj­náltam igazán (bár azt is), ha­nem a kedves kis mobilt. Valami olyasmi volt a fantázianeve: „az ellenállhatatlan csábító”. Az el­adó is úgy ajánlotta annak ide­jén, hogy nagyon illik hozzám. Szerencsére az üzletben volt még raktáron belőle, így megve­hettem a kiónját. Vigyáztam rá ezerrel, reggeltől estig az öve- men hordtam. Egészen addig, amíg ki nem kötött a vécékagy­ló alján. Nosza kikapni, letöröl- getni, szétszedni, radiátorra ten­ni. Egy gyengébb márka egyszer így már kiszáradt. Pontosan az, amelyiket lecseréltem erre a szépségre, mert utáltam. A szép­ség azonban nem bírta a vizet. Akkor vettem a mostani dara­bot. Gondolatban végigzongorá­zom mobiltelefonjaim során: ha felállítanánk őket, úgy néznének ki, mint az orgonasípok. Az első, még 95-ből akkora volt, mint egy tégla, és ki kellett húzni az an­tennáját. Ja, és ha az utcán szó­lalt meg, nem ártott vele elbújni egy kapualjba, nehogy bunkó­nak nézzék az embert. Mert hogy ilyen akkoriban csak a suhogós-melegítős-merdzsó- soknak volt. Aztán jöttek a fél- téglányi méretű modellek. Ak­kor már senki sem csúfolódott, tolongtak érte a szolgáltatóknál. Értelmiségi barátaim sorra felej­tették el fogadalmaikat, hogy ne­kik ilyen soha nem lesz. Min­denki mindenkit hívott mobilon, és persze a feketekereskedelem is beindult. De mi van, ha valaki talál egy maroktelefont? Ilyen élményben még nem volt részem, ellentét­ben azzal a hölggyel, aki az enyémre bukkant rá egy pádon a parkban. Leadta a vécésnéni­nél, de előtte felhívta az utoljára beütött számot, a barátomét, és elmondta, hol a telefon. Biztos, ami biztos, találjam meg én is, ha már ő megtalálta. „Szeren­csés egy valaki maga - mondta a vécésnéni. - Sok telefont keres­tek már itt, de ez az első, ame­lyik meg is lett”. Barátom nemrég Pécelen a vo­natról leszállva rémülten kapott övszíjához: a telefon fennma­radt. Nosza, hívta otthonról a számot, csörgette a telót, ahogy tudta. Végre belemorcogott egy mély férfihang: „Halló!” Hatvan kilométert kellett ralizni a telefo­nért Túrára, kacskaringós uta­kon, de megérte. A becsületes megtaláló szabadkozott: „ugyan, hagyja - mondta a hálálkodásra. - A lányom is elveszítette egy­szer a telefonját, tudom, milyen rossz”. ■ Rados Virág ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN A MÁTRA északi lejtőjén, üdülőfaluban, Szuha köz­ségben, Kossuth u. 41. sz. alatt eladó egy 3151 m! alapterületű telek házzal, jogerős építési engedély- lyel. T.: 06-30/415-9805 *21570* * 8BÁCS-KISKUN megyében Katymáron, Bajától 30 km-re, 3 szobás, felújított családi ház eladó. Iá: 2,2 M Ft. Tel.: 30/507-9747 *21483* BP.-BÉKÁSMEGYERI felújítandó, összkf., 80 nm-es ház + 608 nm telek eladó. 30 M Ft. 70/239-3925 •21602* FELÚJÍTÁSRA szoruló tanya 41,7 h erdővel 50 M Ft. Tel.: 30/282-8128 *21075* Hatvan belvárosában- Budapesttől 50 km-re KIADÓ, bérelhető, parkkal körbevett, felújítás előtt álló IRODAHÁZBAN, közvetlen parkolással, most kialakításra kerülő helyiségek. Az Önök igényét is figyelembe vesszük, ha a hirdetésünkre mielőbb jelentkeznek. Érdeklődni a 06-37/541-424 vagy 0Ó-70/708-5520 telefonszámokon lehet. HORVÁTORSZÁGBAN apartmanok eladók, teljes ügyintézéssel. Vodice. 30/682-8474 •21613* KISKUNMAJSÁTÓL 7 km-re Tajóban 2 szobás ta­nya, 2 ha földterülettel eladó. 30/278-5028 •21572* SOPRON belvároshoz közel iroda- és üzlethelyisé­gek kiadók. Érdeklődni bármely időpontban: 30/282-0304 *21599* JÁRMŰ * FORD Transitokat vásárolnánk 1995-2003 év­járat között, 9 személyeseket készpénzért. Tel.: 30/218-0787 •20637* 8 MERCEDES Vitót vásárolnánk 1996-2003 évjá­rat között, 9 személyeset készpénzért. Tel.: 30/746-7347 •20637* B TOYOTA Hiatokat vásárolnánk, 6 és 9 személye­set, készpénzért, 1998-2003 évjárat között. Tel.: 30/746-7347 *20637* HASZONGÉPJÁRMŰ BIH 7,2-es nehéztárcsa, Fadróma L 220-as ra­kodógép eladó. 20/925-2450 *21535* GÉPEK CLAAS R-66 körbálázó eladó. 30/225-7570 *21573* ELADÓ: élgyalu T0S-HULIN HHP 12; lemezhengerí­tő: 3000/20-as és 6000/10-es; DKS 63A excenterprés: 800 000 Ft, CSN-600-as csigaszi- vattyú-borszivattyú: 980 000 Ft, sugárfúró 58/300-as 1,5 M Ft; sugárfúró RF50/ 1600-as; 680 000 Ft; ipari lift 300 kg-os, 250 kg-os forgó­daru: 290 000 Ft, hidraulikus emelőasztalok: 2-5- 8 tonnás: 980 000 Ft/db, szerszámhűtö 60 KW- os: 400 000 Ft 35 báros, 110 köbméter/h telje­sítményű kompresszor 450 000 Ft, híddaruk: 3,2 tonnás 8,25 m fesztávú 1,2 M Ft, 5 tonnás 10,5 m fesztávú 1,2 M Ff 7,5 tonnás 16,5 m fesztávú 1,95 M Ft, 10 t-s 5,5 m fesztáv 1,95 M Ft, 10 t-s 16,5 m fesztáv: 1,95 M Ft; KuASY 1400/250 I fröccsöntőgép: 550 000 Ft, 600 KW-os, jó állapo­tú gázkazán: 980 000 Ft, 100 KW-os komplett gáz­kazán: 280 000 Ft, gumiipari hengerszék 1000-es; raktári polcrendszer raklapos áruk tárolására. Az árak nettó árak! Ünnepnap és hét végén is! www.telkesgep.hu , 20/972-6425 •21599* ELADÓK: na$on jó állapotú 600 literes, rozsda- mentes kivitelű hűtőszekrények, üvegajtós: 0+10 C-fokos, teleajtós: -18-21 C-fokos és 0+10 C-fo- kos. 150 000 Ft+áfa/db, RETIG0 mirelit pékáru­sütő 480 000 Ft + áfa. Hét végén és ünnepnapo­kon is! 20/972-6425 •21599* FUTÓMACSKÁK eladók: 1 tonnás 150 000 Ft; 2 tonnás 250 000 Ft; 3,2 tonnás 250 000 Ft; 5 ton­nás 390 000 Ft. Az árak nettó árak! Hét végén és ünnepnap is! 20/972-6425 *21599* GABBIANI hétfejes asztalosipari gyalugép sorozat- gyártáshoz eladó. 30/538-0373 *21610* JAPÁN traktorok tartozékokkal eladók. 30/465-7061 •21607* MDW 514-es kombájn (kék) kifogástalan állapot­ban eladó. 30/928-4601 *21608* MUZEÁLIS vetőgépek eladók. 30/330-2765 •21612* TEJHŰTŐK eladók. 30/330-2765 •21612* a ÚJ ÉS felújított szállítószalagok gyártása, érté­kesítése. Telefon: 20/977-6518 •21172* VARRÓGÉPEK olcsón eladók. 30/943-9276 *21525* MEZŐGAZDASÁG BOROSTARTÁLYOK és félautomata szőlőprés eladó. 20/393-4657 *21600* FÜSZERPAPRIKA-palánta és őrölt paprika eladó. 78/486-323 •21598* IDEI körbálás lucernát nagy tételben vennék. 30/382-1075 *21609* KUKORICA vagy gabona feldolgozásából származó mellékterméket vennék. 20/551-8983 •21585* S MADÁRRIASZTÓ „műsas". Ára: 14994 Ft. Tel.: 06-30/946-7970. www.madarriaszto.hu •21162* ÖNTÖZŐCSŐ 85-ös, 6 m eladó. 20/958-2449 •21597* SZÉNSAVAS, rostos italok, bor, ivóvíz palackozásá­ra alkalmas berendezések, tehergépjárművek el­adók. 78/311-367,20/440-6628 •21437* GYEPSZŐNYEG TERMESZTÉS, ÉRTÉKESÍTÉS FÜVES SPORTPÁLYÁK Gyepregenerálás, rekonstrukció, építés EUROGREEN - TISZAFA KFT. ________TeL/fax: 06 (1) 403-9705_________ ÁL LÁST KÍNÁL a FABERLIC kozmetikumok katalógusból való ér­tékesítése! 25% fix jutalék! Érd.: 30/976-6646 •21394* HASZNÁLJA ki szabadidejét pénzkeresetre, levél­ben tájékoztatót küldök, küldje el SMS-ben ne- vét+címét. 30/481-2618, v. 20/560-4622 •21584* a KÖNNYŰ munka - jó kereset! Faberlic kozmeti­kumok katalógusból, 25% alapjutalék. Nálam in­gyenes belépés + májusban 50 ml-es parfüm. 70/933-6858 •21567* S KÜLFÖLDI, szak- és segédmunkák! Otthoni munkák szerződéssel. 06-30/502-1719 .20844. B OTTHONI bedolgozások! 70/233-5508 •20771* TÁRSKERESÉS 8 PARTNERKÖZVETÍTÉS ma©ar, német, osztrák, svájci, kanadai, ausztráliai partnereink számára. „Arany Kolibri”. Tel.: 20/987-4408, keddtől pén­tekig 10-18 h *20685* OKTATÁS a SLÁGERÉNEK-OKTATÁS! Gyors kurzus, heti 1* hangstúdióban. Lemezkészítéssel! 20/964-6289 *21501* _________UTAZÁS_________ 8 BALAT0NB0GLÁR0N és Igái gyógyfürdőnél szo­bák, apartmanok kiadók. Mindkettő a vízhez kö­zel. Üdülési csekket elfogadok. 70/218-7823 •21187* BALATONFENYVES-ALSÓN szabadstrandhoz közel max. 10 fő részére nyaraló kiadó kedvező áron. T.: 72/438-879, 30/661-1744 •21375* 8 BALATONFÜREDEN parthoz közel, kiserdő mel­lett fürdőszobás szobák reggelivel az Emma Ven­dégházban kiadók. 87/343-602 •21591* 8 BALATONLELLÉN gyönyörű, igényes környezet­ben, partközeiben 4 és 6 fős apartmanok kiadók kedvezményesen! Érd.: 30/330-5878 •21555* VAKÁCIÓ SZUPER ÁRAKON! 7=6! 7 napot üdül, de csak 6-ot fizet! Apartmanok, villák, üdülőfaluk medencével. Kérje ingyenes katalógusunkat! Beszélünk magyarul! AGENZIA BOREAL Telefon: 0039/0431-430428 Fax: 0039/0431-437043 o E-mail: info@agenziaboreal.it °­8 BALATONNÁL 4-6 fős színvonalas apartmanok (+kert, +terasz) már 1500 Ft/fötöl kiadók! www.mh.extra.hu 30/548-0590,83/348-541 •21552* CSOMAGOLÓGÉP, vákuumozó eladó. 20/225-0971 •21583* DIÁKTÁBOROK www.arzenalmotel.hu 72/480-087 •21531* 8 ÉLMÉNYFÜRDŐ Debrecenben. Kedvezményes szálláslehetőség! Nádix Panzió, Debrecen- Nagyerdö, Bessenyei u. 6. Tel: 52/532-104 •21160* B HAJDÚSZOBOSZLÓN magánszállás 20/390-3716 *21392* 8 HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 20/517-2913 •20970* HÉVÍZI üdülési jog eladó. 20/225-0971 •21583* HORVÁTORSZÁG homokos tengerpartján kedvez­ménnyel lakókocsi bérelhető. 30/430-0355. Cég­szám: 0U-334/06. •21532* HORVÁTORSZÁGBAN Vodicén 4 személyes apart­man kiadó. 30/904-8757 •21603* HORVÁTORSZÁGI apartmanok 6 éjszakát fizet 7 éj­szakát pihen. 30/600-4293 •21594* KÖZVETLEN Balatonparton lakókocsi bérelhető, horgászásra is alkalmas. 06-30/430-0355 *21532* NYARAU0N GYENESDIÁSON! 7 nap teljes ellátás­sal, strandbelépővel. Felnőttár: 32500 Ft/fő ♦ 2100 Ft Ifa, Gyerek 3 éves korig: 7500 Ft/fő, 3-7 éves korig: 17000 Ft/fő, 7-14 éves korig: 22000 Ft/fő, 14-18 éves korig: 27000 Ft/fő. Üdülési csekket, Mól Tempó és egészségpénztá­ri kártyákat elfogadunk. Érdeklődni: 30/346- 9320, 96/461-750, 83/316-109 •21456* 8 PÉCSHEZ közeli Sikonda wellnessfürdőnél kli- más, jól felszerelt nyaraló kiadó. Tel.: 70/537-4357 •21294* 8 SÁRVÁR rábasömjéni városrészén szép, csen­des környezetben apartmanok kiadók. Üdülési csekket elfogadok, ár: 1800-2500 Ft/fő/nap. Tel.: 30/640-5188,30/252-1605 •21251* 8ÜDÜUÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015 •20763* 8 ÜDÜUÖN kellemes környezetben a Balatonnál a Bogiári Kollégiumban. Európai színvonal,magyar árak, jjönyörü park, sportpálya, konditerem, szau­na várja Önt! Étkezés légkondicionált étteremben, svédasztalos reggelivel. El helyezés 3 és 6 ágyas ga­lériás szobákban. Minden szobában telefon, fürdő, WC van. Üdülési csekket elfogadunk! Érd.: Szabóné Molnár Bernadett 06/30/937- 5250. www.bogbrikolleglum.hu . detti@ bogbri- kolbgium.hu •21592* 8ZALAKAR0S0N apartmanok kiadók. Telefon: 30/957-6319 •21589* 8ZAMÁRDIBAN nyaraló olcsón kiadó Telefon: 70/511-0060 •21595* PÉNZPIAC 8 NAGY összegű kárpótlási jegyet magas áron veszek! 06-70/574-6103 •21197* 8 VÉGRAHAJTÁSOS, illetve terhelt ingatlanok ki­váltása, jelzáloghitel Ingatlanfedezetre BAR- osoknak, nyugdíjasoknak is országos hatáskörrel, vállalkozói hitelek, gyorshitel rövid időn belül! 20/215-1504, 70/265-9919 *20774* ÁLLAT 8 EB-ŐRÖK, villanypásztorok, kártevőriasztök utánvétellel is. Elektra Start Szaküzlet: 8181 Berhida, Szabadság tér 5. 30/214-7677, http://invitel.hu/vigep •20822* SZOLGÁLTATÁS 8 ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 20/374-7956 *20857* ACÉLSZERK.-gyártás, szerelés. 30/6397-405 •21593* * PORSZÍVÓZSÁK készítése, 20/478-2881 •20663* _________BÚTOR_________ KE RTIBÚTOROK összecsukható, hajlított acélvá- zú, porlakkozott felülettel, hajlított akácfa ülőfe­lülettel eladók. 30/538-0373 •21610* VEGYES CSAPDA eladó kártékony állatok (patkány, me nyét) elfogására alkalmas. 20/448-4588 •20912 NAGYTEUESÍTMÉNYÜ hegesztőtrafót, dinamót villanymotort, elfekvő gépeket, szódatöltőt és szó dós ballonokat veszek savállót is. 20/393-0115 •21611 8 SPORTESZKÖZÖK,kondigépek akciós kiárusí tásal www.arnoldgold.hu , 30/951-0769,20/669 6261 S1 DB vízibicikli és 3 db strandkajak eladó. 30/9164-369 •21556* _______EGÉSZSÉG_______ 8 GYÓGYNÖVÉNYESEK, gyógyítók figyelem! Tava­szi nagytakarítás a szervezetben, 10 db-os mé­regtelenítő talp-tapasz nagyker áron 4000 Ft vi­szonteladóknak 20% kedvezmény, min. 10 db-os vásárlás felett. 30/210-1657 •21551* 8 HÁZI ápolásra szoruló betegeknek többfunk­ciós, kőrisfa kerettel ellátott elektromos és me­chanikus ágyak kaphatók elérhető áron, 70/317- 9321 •21473* _______GONDOZÁS_______ 8 A DÁNYI Idősek Otthona időskorúak ellátását és gondozásátvállalja. Jelentkezés: Czeglédi Hen­rietta. 70/369-3613, 20/313-7309 •20769* IDŐSEK otthona (Somo$) teljeskörű gondozást biztosít kedvező fizetéssel. 30/5876524 •21529* 8 NYUGDÍJASOK utógondozását teljes ellátás­sal, 24 órás felügyelettel vállaljuk rövid távra is. Ezüstkor Alapítvány Göd 27/345-125 *21269* 8 VIDÉKI (Tolna megye, paksi) családias, bent­lakásos intézetünkben az ország egész területéről idős emberek ápolását vállaljuk, teljes ellátással, egyszeri, na^összegü befizetés nélkül, napidíj el­lenében. 75/510-486, 20/569-5651 •21194* VÁLLALKOZÁS 8 ÉLETMÓD klubvezetőt keresek. 30/536-5931 •20751* 8 MINŐSÉGI bicskák, tőrkések (23 cm penge­hosszig) nagy tételben, 290 Ft/db áron eladók. Tel.: 20/955-7686 *21499* _______HANGSZER_______ RU HÁZAT 8 AKCIÓ! Holland, német használt ruha, első osztályú, 350 Ft/kg. Ágynemű, lakástextil, 450 Ft/kg. 30/413-0147 .21161* 8 FRANCIA női nyári divatruházat 400 és 600 Ft/db áron nagy tételben eladó. Telefon: 20/955- 7686 *21500* 8 KISLÁBÚ nők cipöüzlete új, elérhető ára­kon várja kedves vásárlóit! 1077 Bp., Wesse­lényi u, 19, Tel.: 20/962-0553 .2064o­KÖNYV 8 ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. 1/340-3760, 1/354-0978, 30/ HIRDETMÉNY 8 ELADÓK Lindab II. oszt. trapézlemezek és sze­lemenek. Érd.: 70/318-9472,29/367-618 •21136* _________ADÓ 1%_________ 8 AJÁNLJA fel adója 1%-át a civil szervezetek ja­vára! Segítségül hívja a 80/204-824-es ingyenes számot! *21605* RENDEZVÉNY 8 NŐIZENEKAR előre leköthető! 20/964-6289 *21502* _________NÖVÉNY________ 8 SZAVANNÁK rózsája kapható! 94/352-552 •21580* _________BÉLYEG_________ 8 MAGÁNGYÜJTŐ régi képeslapokat, papírpén­zeket, postatiszta bélyeggyűjteményt keres meg­vételre. 1/4057-330, 1/409-4628, 20/543- 0446 •21575* ÚJ MTB és városi kerékpár minden méretben ol­csón - jó minőségben eladók: női hajlított vázú kosaras is! Turisták Boltja Kőszeg, Várkör 64.1: 20/379-3163; Kerékpár Bolt 1112 Budapest, Bu­daörsi út 152. 20/441-8419 8BÖSEND0RFER márkájú angol mecbanikás zongora felújított állapotban eladó. Irányár: 1500 000 Ft Tel.: 20/975-4411 •21576* 8 PIANÍNÓ eladó! 30/206-7561 JÁTÉK 8 SZALKAI-SPORTHÁLÓ! 44/345-244, 20/ 928-8660 itt fii ’ I H 'tt| a legnagyobb ?’ t el példányszámú 4. M ilf |/1 % I |ff ■ 111311 ín 1 HdlI'inllU'i * 11JI ■KBr vasárnapi ni ^ | | | ■ országos Hirdetési Í 7^ topban Lakossági hirdetések: ; M ^ br. 470 Ft/sor ; «• W Közületi hirdetések ullll ............................................................................................................................................................ és közlemények: 1 br. 662 Fvsor irányítószáiTi:................Vezetékes telefon:............................................. 1 sor« 42 betűhely * rendelésekor a hirdetés A HIRDETÉS SZÖVEGE: előre szíveskedjék : . befizetni! |j.„LLL.Illi„L.il.LL.ili.LLLL±Llii±LLLilIlll.Ll.L..L..LLL.. Személyes adataim megadásával hozzájárulok azok impresszum szerinti felhasználásához. Amennyiben nem járul hozzá személyes adatai felhasználásához, kérjük, írásban külön jelezze. 523^33231 • aláírás

Next

/
Thumbnails
Contents