Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-20 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 20. szám
18 2007. MÁJUS 20., VASÁRNAP REJTVÉNY, JÁTÉK életstílus Rengeteg unalmas örökösnő tengődik a világban, pedig mókás, izgalmas és kapóra jön, ha repülőn utazol Paris Hilton: hogyan legyél örökösnő Úgy tűnik, rengeteg ember ért félre engem. Tulajdonképpen szinte minden, amit magamról olvasok, totál nevetséges. Az újságok és a magazinok úgy állítanak be, mint egy romlott, elkényeztetett libát, aki másra nem képes, csak asztalok tetején vonaglani, és a barátaival partizni. Azt hiszik, eleve híresnek születtem, mivel egy gazdag, ismert család sarja vagyok, és minden az ölembe pottyant. Imádják elhinni, hogy minden, amit a szennylapok összehordanak rólam, színigaz. Persze néha hihetetlen dolgokat is olvasol rólam, ugye? Épp ezért úgy döntöttem: megengedem, hogy bekukucskálj tündöklő világomba, és így megismerd az igazi énemet. Nem terhelem magam azzal, hogy helyreigazítsam a pletykákat, amit eddig összeírogattak rólam. Mindenki gondoljon, amit akar! Akik igazán fontosak nekem, tudják, milyen vagyok valójában. Ha elégedett vagyok önmagámmal, kit érdekelnek a pletykák?! És számomra ez a szentencia. Amit a sajtó kreált körém az elmúlt évek során, egyszerre szórakoztató és nevetséges. Ám, legyen! Bárki szórakozhat velem, hiszen ez engem is szórakoztat. A barátaim tudA média rám sütötte a skarlátbetűt, de én nem veszem magam komolyan ják, hogy - bár szeretem az életmódomat és a média rám sütött skarlátbetűjét - nem veszem magam igazán komolyan. A családomat komolyan veszem. Be kell vallanom neked: dacára annak, amiket rólam olvasol, híres örökösnó'nek lenni nem is olyan egyszerű. Persze mókás, izgalmas, és kapórajön a repülőutakkor. De nézz körül a környezetedben és a pletykarovatban. Nem minden örökösnő híres. Vagy mókás. Rengeteg unalmas örökösnő tengődik a világban. Én azt mondom: micsoda veszteség! Vannak emberek, akik rettentően félnek attól, amit más emberek gondolhatnak vagy írhatnak róluk, ezért nem élnek azokkal az előnyökkel, amiket örökösnői mivoltuk kapcsán az élet ezüsttálcán kínál fel nekik. Azt hiszik, van előírt minta, amelynek minden örökösnő köteles megfelelni. Ez pedig olyan dolgokat von maga után, mint a fehér kesztyűk, hatalmas kalapok, igazgyöngyök, slampos bálok, sznob, flancos leánykollégiumok. Dögunalmas, divatjamúlt cucc. Én máshogy látom. Nincs nagyobb bűn az életben, mint unalmasnak lenni, és nincs rosszabb, mint hagyni, hogy mások mondják meg, mit tegyünk. Egyike voltam azon kevés örökösnőnek, akik modellként felvonultak a kifutón. Rengeteg ember szemében ez sokkoló tett volt. Miért csináltam? Kétségbeesett kiáltás volt, hogy felfigyeljenek rám, ahogy a sajtó beállította? Aligha. Semmi szükségem még több figyelem■ Örökösnőként már felelősséggel tartozol önmagadnak, különösen, ha elmúltál 21. re. Pénzre volt szükségem? Ugyan már! A modellkedés egyébként sem olyan jó üzlet, hacsak nem vagy Gisele vagy Cindy Crawford, esetleg Patti Hansen, aki hozzáment egy rocksztárhoz. Azért tettem, mert mókás volt. Nos, hirtelen mindenki kikelt magából. Úgy tűnik, a modellkedés nem szerepelt az örökösnők társadalmilag elfogadható elfoglaltságainak listáján. Mostanra viszont szinte le se lehet őket vakarni a kifutóról. Vannak modellügynökök New Yorkban és Los Angelesben, akik arra szakosodtak, hogy az előkelőségeket modell- munkára csábítsák. Ha én nem döntöm le a falakat, ez talán sosem történik meg. Pontosabban - ha én nem, akkor ki? Bátor voltam, és új lehetőséget teremtettem a többi örökösnőnek. Számomra örökösnőnek lenni egyet jelent bizonyos kötelezettségekkel. Elvégre ha sok pénzed és nyilvánvaló előnyeid vannak másokkal szemben, felelősséggel tartozol önmagadért. Különösen, ha elmúltál huszonegy. Én most vagyok huszonhárom, és szinten mindenben magam intézem az ügyeimet. Kicsi korom óta tudom, hogy modell, színésznő és énekesnő akarok lenni, és amikor a szüleimnek is elmondtam ezt, tudták, hogy komolyan beszélek. Ha valóra váltod a vágyaidat és követed az álmaidat, nem hagyod, hogy bárki is lebeszéljen róluk, máris elkaptad a vezérfonalat, és örökösnő vagy. Az egész arról szól, hogy jogod van hihetetlen erős, néha zavarba ejtően fura benyomást tenni. Kinek van ma nagyobb hatalma, mint egy örökösnőnek? * Részlet: Egy örökösnő vallomásai című könyvéből (Athenaeum Kiadó) REJTVÉNYÜNK MEGFEJTŐI KÖZÖTT EBBŐL A KÖNYVBŐL SORSOLUNK KI JUTALOMPÉLDÁNYOKAT. NAPKELTED 2007. május 21-én, hétfőn reggel is Nap-kelte 5.50 és 9.00 óra között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján stúdióbeszélgetésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A Nap-kelte tervezett témái:- A Fidesz.kongresszusáról Stumpf István.- Légibalesetek tanulságai... Bajkó Erika.- Kereszttűzben Kóka János, az SZDSZ elnöke.- Fővárosi útfelújításokról, illegális plakátokról Demszky Gábor főpolgármester.- A személyi jövedelemadó-bevallásról Vámosi Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője.- Állok rendelkezésükre! Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Orosz József Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 Prérikutyakölykök is születtek az állatkertben Azt javaslom, asszonyom, hogy mielőbb hagyja abba a hormonkúrát. Kovács Zoli és Juli, Budapest, Simon Károlyné, Debrecen, Fajzi Györgyné, Békéscsaba Heti rejtvényünk megfejtését kedd éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Rejtvényünk megfejtői között értékes könyveket sorsolunk ki. „A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást." Fejtsen kedvére az ügyes, eszes, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ és 16VÍCC rejtvénylapokban Isi Nemrégiben prérikutyakölykök születtek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Még az állatgondozókat is meglepte, amikor a kölykök kijöttek a napra. A társas prérikutyák közösségének gyarapodását nem egyszerű dolog számszerűen nyilvántartani, és legtöbbször a pontos születési dátum sem ismert. A kicsik ugyanis a felnőttek által kiépített, föld alatti üregrendszer egyik kamrájának rejteké- ben jönnek a világra. A csupaszon és vakon megszülető apróságok általában hathetes koruk körül merészkednek elő a föld alól, miután már kinyílt a szemük, és a szőrzetük is kinőtt. Az állatkert prérikutyái az elmúlt héten bújtak elő, amiből a szakemberek arra következtetnek, hogy a kicsik április elején születhettek. Az elmúlt évek megfigyelései alapján a prérikutyák általában áprilisban ellenek, ám inkább a hónap második felében. Úgy tűnik, az enyhe tél és a korán beköszöntő tavasz miatt az idei ellésekre a szokásos időpontokhoz képest hét-három héttel hamarabb került sor. HÉTKÖZBEN KÁNIKULA ____ re ggelihömérséklet + déli fell,öze‘ -Siófok-•FbnvóV -Tab 30 X 13 -C 25 'C ,, Csurgó- 13 *C •^4s,ar “1° Nagyatád 13 „c HIKSSíSHH Barcs ©zones 24 X ^ w v*. 30 °C Somogy megyében ma erősödik a felmelegedés. Mérsékelt váltó- zó irányú szél fúj. Délelőtt zömmel napos, délután változóan napos- felhős idő lesz, foltokban eseíeg heves zivatarokkal. Éjszaka bebo- Vízhőmérséklet rul az ég, de jelentős eső akkor már nem lesz. A jellemző hőmér- 0„ séklet délutánra 25 fok köré emelkedik, hétfő reggelre 12 fok köré vuna 14-19 u süllyed. Tisza 15-19 C A legvalószínűbb folytatás: Balaton 19 °C hétfőn, kedden kánikulaközeli meleg várható, délután zivatartól- Velencei-ló 19 t!C tokkal. Fertő 15 °C Szerdára valószínűleg hidegfront érkezik, viharos széllökésekkel, T . - „„ országszerte erős zivatarokkal. iisza-to ló u Péntektől ismét erős felmelegedésre, kánikulára számíthatunk. Orvosmeleorologia: erős melegfronti hatás várható. Pollen Közlekedés-meteorológia: melegfronti hatásra romlik a koncentrációnk, és ingerlékenyebbekké válunk. Ezek fokozzák a közúti közié- Nyír magas kedésben a balesetek veszélyét! Ciifólók manan Az előrejelzés bizonytalansága: szerdáig „KICSI". ™ M Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő Tolgy magas előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ).