Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-30 / 25. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 30., KEDD 3 MEGYEI KORKÉP Kaposvár a kedvező időjá­rási körülményeinek ha­tására a szőlőültetvények­ben a metszési készültség 20-25 százalékkal jobb az előző évekhez képest, és jelenleg 35 százalék körül van. A szőlő mélynyugal­mi állapotban van, így az erőteljes lehűlés és a fagy jelentős károkat nem okoz. (av) Kálmáncsa több mint hat liter vért adtak az önkén­tesek az általános iskolá­ban szervezett véradáson. A vöröskereszt-szervezet felhívására a tizenhat kö­zül két donor először je­lentkezett. (ga) Marcali a baglas néptánc- együttes, a Noszlopy is­kola művészetis diákjai, valamint a Baglas Funda­mentum, azaz a senior- táncosok műsorral segí­tettek a somogyzsitfai kol­légiumtűz kárainak eny­hítésében. A jótékonysági fellépéssel kétszázharminc­kétezer forintot táncoltak össze, amit az iskolának ajánlottak fel. (ve) Nagykanizsa tanösvényt alakítottak ki a Csónaká- zó-tónál. Ehhez kapcsolód­va készült egy tankönyv is, amely a 11,7 kilométer hosszú ösvény mentén lé­vő növény- és állatfajokról ad tájékoztatást. A Csóna- kázó-tó a helyiek és a kör­nyező somogyi települése­ken élő emberek kedvenc kirándulóhelye, (va) Siófok százegyedik szüle­tésnapján köszöntötték hétfőn a kiüti városrész­ben élő Belléncs Gyulánét. A város önkormányzata nevében Szélyes Miklós jegyző, Virág Erzsébet fő­munkatárs, valamint Nagy Sándorné alpolgármester köszöntötte fel a szép kort megért hölgyet, (fi) Toponár somogybán a tel­jes erdőterület 175 ezer hektár, amelyből az akác­erdő felülete több mint 37 ezer hektár. Ebben az EU pénzügyi ciklusban éven­te 1500 hektár erdőtele­pítéssel számolhatunk, ezen belül az akác várha­tóan megközelíti a három­száz hektárt. Tragédia gyorshajtás miatt baleset Januárban jóval többen ütköztek Kaposváron, mint tavaly Roncsmustra a rendőrségen. A gyorshajtás és a figyelmetlenség okozta januárban a legtöbb balesetet Kaposváron és környékén A szakértők találgatnak: miért ugrott meg január­ban a balesetek száma Kaposváron. Harsányi Miklós- Elfuserált hónap - jellemez­ték tömören a januári baleseti eredményeket az általunk meg­kérdezett közlekedési szakem­berek. Kaposváron és környékén az új évben - hétfőig - 25 szemé­lyi sérüléses karambolt rögzí­tett a rendőrség. A hét súlyos kimenetelű balesetnek nyolc sérültje volt, a 18 könnyű sérü­léses esetnél 19 személyt része­sítettek elsősegélyben. A kapos­vári rendőrkapitányság közle- kedésrendészetí osztályán fel­idézték: illetékességi területü­kön tavaly januárban feleannyi -12 személyi sérüléses - eset fordult elő. Pungor János alezredes, osz­tályvezető a Somogyi Hírlapnak hétfőn azt mondta: a közelmúlt­ban példa nélküli, hogy ennyi pályaelhagyásos karambol tör­tént volna. - A járművezetők helytelenül választották meg a sebességet, ezért tértek le az út­ról. A megyeszékhelyen és a szomszédos községekben tíz ilyen esetünk volt. Ötször pedig a másik sávba csúsztak át a szabálytalanul közlekedők; elő­fordult, hogy egy arra haladó járművel ütköztek vagy gyalo­gost ütöttek el. Bár egy-egy razzia nem arat, osztatlan sikert a járművezetők körében, az biztos, hogy febru­ártól az eddiginél is sűrűbben ellenőriznek a rendőrök. Drogos sofőrt fogtak elszánt csatát folytatnak a rendőrök az ittas vezetők ellen. Kaposváron a hétvé­gén zajlott le az év első közúti akciója, ami nem várt eredményt hozott: a közel száz megállított autós közül nyolc egy-két pohár sört vagy bort hörpintett fel, mielőtt kocsiba ült. Az el­sődleges adatok szerint az egyik sofőr állítólag drogot is fogyasztott. Hohó, nagyi, várjon! Azt ugye tudja, hogy ha maga itt át akar kelni, az extrém sportnak számít, és azt már nem támogatja a tébéü A barcsi rendőrök elkapják a gyorshajtókat nagyobb figyelmet kapnak a közlekedők a barcsi rendőrök­től, mivel rövid időn belül két súlyos baleset is történt a tér­ségben. Néhány napja Patos- fánál volt halálos kimenetelű autóbaleset, egy héttel koráb­ban pedig diszkóból hazaka- csizó fiatalok tarolták le a csokonyavisontai buszmegállót és a villanyoszlopot. Az egyik utas itt is súlyosan megsérült.- fokozott ellenőrzés kezdő­dik az utakon, és a Traffipax is gyakrabban feltűnik a Dráva menti településeken - mondta Cserti István, a barcsi rendőr- kapitányság vezetője. - Arra is ígéretet kaptunk, hogy még idén saját bemérő kocsit kap a kapitányság. Ez tovább javít­ja majd a közlekedési morált. az ittas vezetést és a gyors­hajtást szűrik ki elsősorban. Néhány napon belül hat ittas vezetés miatt indítottak eljá­rást. Ezek közül négy egyetlen hétvége termése. nem csak közlekedési gond van több az év elején megszo­kottnál, a vagyon elleni bűncse­lekmények száma is növekszik. A falopásoknak van most sze­zonja; a tolvajok is készülnek a télre. Emellett gyakran lopnak mobiltelefonokat is. A kapitány­ság vezetője elmondta: bár csu­pán január végén járunk, de már 45 bűncselekménynél tar­tanak idén. NAGY LÁSZLÓ JEGYZET FÓNAI IMRE Több a tét egy csokinál A zsebtévé volt a kedvenc tévéműsorom úgy három évtizeddel ezelőtt. Nem csak Móka Mikiért szeret­tem (akik még emlékeznek: Levente Péter bújt a bőré­be), hanem azokért az apró jelenetekért is, aminek a tanulságát gyerekfejjel is könnyűszerrel le lehetett vonni. Hakapeszi Maki foly­ton rászedte Hiszékeny urat (Szuhay Balázst), aki csokit adott a furfangos majom­nak, de mire nagy sokára rájött a turpisságra, már hi­ába kérte vissza az édessé­get, hiszen Hakapeszi ha kap, eszik... A hiszékenység ma sem ki­fizetődő. Ma nem kifizető­dő igazán. Aki nem kellően gyanakvó, az a saját kárán tanul, mint Hiszékeny úr, aki sohasem látta viszont a csokoládéját. Nem lehet, hogy ne ébresszen gyanút az olyan újsághirdetés: le­het valaki munkanélküli is, az nem zárja ki, hogy több­milliós hitelhez jusson, és ráadásul még költségei sin­csenek az ügyintézésnek. Ha el is csábul valaki a hőn áhított milliók reményében, az már csak-csak furcsa, hogy az ügynök a saját ko­csijával furikázza közjegy­zőhöz, bankba, ráadásul egymástól több mint száz kilométerekre fekvő váro­sokba, miközben közjegyző­ből és bankból helyben is akadna... több siófoki károsulttól csalt ki pénzt a bizalmukba férkőző hitelügynök úgy, hogy üres átutalási megbí­zást íratott alá velük. Mert­hogy ugye ki nézi meg, mit ír alá a bankban húsz má­sik nyomtatvány mellett? ÍTÉLJEN MAJD AZ ÜGYBEN bárhogy a bíróság, talán ki­jelenthető: a jóhiszeműség­nek is van határa. kétezerhetet írunk, Hiszé­keny úr már rég a múlté, de nála is mindig csak egy táb­la csoki volt a tét... Behúzta a féket a megye, Nagyberényben percek alatt leégett a tető Lángok csaptak fel egy nagy- berényi családi házban, a hét­fő hajnali tűzben közel egymil­lió forint érték porladt el. Az eset kapcsán I-es fokozatú ri­asztást rendeltek el. 11 siófoki tűzoltó akadályozta meg a lán­gok további pusztítását - tájé­koztatott a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság. Az Arany János utcai házban lakó asz- szony időben elhagyta az ottho­nát, a lánglovagok kihozták a konyhában lévő két PB-gázpa- lackot. A ház teteje viszont le­égett. A tűz okát szakértők be­vonásával vizsgálják. Időköz­ben a fedél nélkül maradt asz- szony elhelyezéséről is gondos­kodtak. ■ Harsányi Miklós Tízezer hektáron vetik a tavaszi kalászosokat Tízezer hektáron vetnek tavaszi kalászost a somogyi gazdálko­dók. Feltéve, ha az időjárás ke­gyes lesz hozzájuk.- A tavaszi árpa vetésterülete öt és fél ezer hektár lesz, a zabé eléri a három és fél ezer hektárt, míg tavaszi búzából ezer hektárt kívánnak termeszteni - számolt be hétfőn a megyei földművelés- ügyi igazgatóság. Közölték: az előirányzatot jelentősen befolyá­solhatja az őszi kalászosok álla­pota. A télen kipusztult növény- állományt ugyanis tavaszi kalá­szosok és többnyire takarmány- kukorica vetésével pótolják. A szántóföldi munka akár feb­ruár utolsó napjaiban is megkez­dődhet. ■ Harsányi M. Narancs helyett citromra csökkent a riasztási fokozat Narancsról citromsárgára mérsé­kelték a riasztási fokozatot hét­főn Somogybán. Amíg az ország más tájain ko­moly károkat okozott a vihar, a kora délutáni órákban megyénk­ben már azt jelezték, hogy térsé­günkben nem várható orkán­erejű szél. A prognózisok azon­ban nem zárták ki a Ó0-80 kilo­méter erejű széllökést, és he­lyenként a záport, zivatart. Antalicz Eóránd, a megyei ka­tasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese lapzárta előtt lapunk­nak azt mondta: a viharveszély elmúlt Épp ezért a meteorológi­ai szolgálat a kora esti órákban citromsárgára csökkentette a ri­asztási fokozatot. ■ H. M. Űj utakon közlekednek a mosdósiak Közel hárommilüó forintból újí­tották fel a járdákat és az utakat Mosdóson. - Évek óta gondot okoznak a lakosságnak a telepü­lés rossz útjai, ezek megoldásá­ra pályáztunk különböző támo­gatásokra. 2,6 millió forintot nyertünk a regionális fejleszté­si tanács pályázatán, melyből a Medvecsárda utca egy része újulhatott meg - mondta Keresz­tes József polgármester. Ez közel négyszázezer forintos önkor­mányzati önerőből valósulhatott meg. A Rákóczi utca aszfaltfel­újításához és az Ifjúság utca rendbetételéhez szükséges költ­ségek finanszírozásához még pályázati lehetőségeket keres az önkormányzat. ■ Gungel M. csökkentik a A megyei apparátus létszámát te­hát szűkíteni kell. Somogybán ugyanis az átlaghoz képest több köztisztviselő látta el a feladato­kat. Országos átlagban 79 dolgo­zót foglalkoztat egy megyei önkor­mányzati hivatal. A somogyi in­tézményekben átlagosan 4 540- en dolgoznak, míg az ellátottak száma - diákok, szociális ottho­nok lakói - 10 007 fő. Somogybán 4500 dolgozóra 11 000 ellátott jut, a megyei önkormányzat dolgozó­inak létszáma 125, amit legalább a negyedével csökkentének. Az intézkedések célja, hogy a megyei önkormányzat intézmé­nyeiben biztosítani tudják a mű­ködőképességet Ennek érdeké­ben nyolc százalék körüü - két­létszámot százharmincegy dolgozót érintő - létszámcsökkenésre tesznek javaslatot az előterjesztők a feb­ruári költségvetés tervezetében. Gelencsér Attila, a megyei köz­gyűlés elnöke azt mondta: a me­gyei önkormányzat szervezeti átvilágítása elkészült, az intéz­mények átvilágítása pedig a na­pokban kezdődik. Ez ahhoz kell, hogy a költségvetés ismereté­ben egy átfogó koncepció ké­szülhessen arról, hogy az intéz­ményhálózat milyen szervezeti struktúrában és milyen lét­számmal működhet tovább. Er­re független szakértő cég tesz javaslatot, hogy semmilyen elfo­gultság ne lehessen a döntések hátterében. ■ Fábos Erika t

Next

/
Thumbnails
Contents