Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-30 / 25. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 30., KEDD MI ÉRDEKLI? Külföldiekkel tölti az estéit gerber András, a Kapos­vári Videoton (KV) igazgató­ja: - Nagy a vendégjárás, de ez jó jel. Ugyan intenzív fi­gyelmet igényel a tárgyalás, de kedvező megállapodás esetén megtérül a befekte­tett energia. A minap Né­metországból és Ausztriából érkezett hozzánk küldött­ség, s a héten hasonló okok miatt két estém lesz foglalt; munkatársaimmal ismét külföldieket fogadunk. A cégvezetés közösen alakítja a jövőt, az együttműködés reményében újabb tárgyalá­sokat folytatunk. Persze a napi gyártásra is odafigye­lek, a szakterületek vezetői naponta tájékoztatnak. SH-PORTltÉ Az alsóbogán kőműves HARANGOZÓ ISTVÁN kőműves 76 éves, közel 28 éve költö­zött Alsóbogéira. - Katona­éveim után jöttem vissza a településre, ahol kőműves­ként dolgoztam, majd a fi­am támogatásával lettem a fafaragás szerelmese. Dísz­tárgyakat és számos bölcsőt készítettem. A célom mindig az volt, hogy a faluban a kö­zösségi életet felélénkítsem, összefogjam a fiatalságot és az időseknek kellemes per­ceket szerezzek. Ez meg is valósult, a helyiekkel ösz- szefogva lettem a nyugdíjas­klub elnöke. Nagy siker az alsóbogáti kislányok köré­ben a babaház, ezért a jövő­ben is faragok a gyerekek­nek és a felnőtteknek. m n Hollósi László bekerült az agrárvezérkarba Fahulladékból lesz a távhő Siófok testvérvárosában A Siófokon is távhőt szolgáltató Termofok Kft. épít hőközpontot Gyergyószentmiklóson. A minap járt Siófok erdélyi testvérvárosá­ban Balázs Árpád polgármester és Török Péter, a Kft. ügyvezető igazgatója. Megtudtuk: a beruhá­záshoz szükséges engedélyeket szerzik be. Az elektromos áramot is termelő hőközpont fűrészport, fahulladékot éget el, de bármi­lyen szerves hulladék felhasznál­ható benne. ■ F. I. Újabb megbízásokat adnak át a megyei Mezőgazdasági Szakigaz­gatási Hivatal (MgSZH) központ­jában - értesült lapunk hétfőn. Szerdán immár hivatalos megbízólevelüket veszik át a körzeti irodavezetők. A kaposvá­rit Mészáros Ferenc irányítja, a tabit Paál György, a balaton- boglárit Kada Lajosné, a marcali egységet Geszti János hatósági főállatorvos vezeti. A nagyatádi iroda élére Visnyei Sándort ne­vezték ki, míg Barcson Rózsa László, Siófokon pedig Fazekas Zoltán látja el a vezetői feladatot. Információnk szerint Hollósi Lászlót az MgSZH földművelés­ügyi igazgatóságának igazgató- helyettesévé nevezik ki. A vadá­szati-halászati osztályt, valamint a falugazdászok irányítását és felügyeletét bízzák rá. Úgy tud­juk, Simon Pál pedig a vadásza­ti-halászati osztály hatósági fel­adatait végzi. ■ Harsányi Miklós Emlékgyűrűt kapott a tabi női fodrász Huszonöt éves ipartestületi (Iposz) tagságának elismerése­ként arany emlékgyűrűt kapott szombaton Fehérvári Gyuláné tabi női fodrász az iparosok far­sangi bálján. Az ünnepelt hétfőn azt mondta: mindig is szeretett ehhez a szervezethez tartozni, ezért nem lépett ki a kilencvenes évek közepén, amikor sokan el­hagyták az Iposzt. Tabon 15 éve még 300 „maszek" volt a szerve­zetben, ma alig 30. ■ Krutek J. A kő maradt, az írás elszállt emlékmű Nem tudtak megegyezni, hogy mi legyen a feliratban Idén már Tabról kapják az ebédet a kapolyi diákok és az óvodások is Január eleje óta a tabi általános iskola főzőkonyhájáról biztosít­ja a kapolyi önkormányzat az óvodába, az általános iskolába és a felnőttek részére az ebédet. Bertalan Béla polgármester el­mondta: a meleg étel kiszállítá­sára a tabi Édesipari Kft.-vel kö­töttek szerződést.- December 1-jén távozott a konyháról Kovács Tamásné sza­kácsnő - mondta Bertalan Béla. - A képviselő-testületünk úgy döntött, hogy helyére nem vesz föl új dolgozót. Az óvodai kony­ha nem szűnt meg, az óvodások és az iskolások tízóraiját, uzsonnáját készítik ott. Az át­szervezéssel ebben az évben 2,5 millió forintot takarítunk meg. A konyha földgázzal üze­melt, ami évről évre nagyobb megterhelést jelentett a telepü­lésnek. Az átszervezés pedig nem járt a létszám csökkenté­sével. Tabról jelenleg naponta átla­gosan 30-35 adag ebédet szállí­tanak. ■ Krutek József Bábonymegyeren a lakosság fizeti a szemétszállítást Az év eleje óta már nem vállalja tovább a lakossági kommunális hulladék elszállításának költsé­gét a bábonymegyeri önkormány­zat. A takarékosság jegyében döntött erről a falu képviselő-tes- tülete. A településen a szemét- szállítás szervezett bevezetésétől kezdve tavaly év végéig mentesí­tette a lakosságot a fizetéstől az önkormányzat. Omódi Lívia ]egy- zőtől megtudtuk, hogy változott a szolgáltatást végző cég is. Az ön- kormányzat a tabi gamesz helyett a Zöldfok Zrt. siófoki kommuná­lis divíziójával kötött szerződést a hulladék elszállítására.- A szolgáltató heti egy alka­lommal viszi el a szemetet. - tá­jékoztatott Ornódi Lívia Ez a la­kosságnak átlagosan mintegy tízezer forint éves többletkiadást jelent. A költségben a 110 literes gyűjtőedény ürítése és évi egy alkalommal a lomtalanítás sze­repel. A testület döntése révén az ön- kormányzatnak mintegy kétmil­lió forint a megtakarítása. ■ K. J. Adományokból 1956-os emlékművet állítottak volna Nemesviden A kez­deményezés a feliratnál elakadt. Vigmond Erika Péter Mátyás három éve kereste meg a nemesvidi önkormányza­tot, hogy állítsanak '56-os em­lékművet a településen. Azt a ja­vaslatot kapta, hogy a forrada­lom és szabadságharc 50. évfor­dulóján kerüljön sor a felállítás­ra. Közben felvette a kapcsolatot egy Nagykanizsán élő, egykor nemesvidi 93 éves asszonnyal, aki 300 ezer forintot ajánlott fel a nemes célra.- A kikötése az volt, hogy az önkormányzat és az adó- W mányozok feltün­tetése után szere­peljen a „kom­munizmus áldó- i zatainak nevé­ben" felirat - mondta Péter Má- 1 - . £ tyás. - Az összegből ta­valy százezer forintot felvet­tem és a sükösdi bányában megrendeltem a két és fél ton­nás mészkövet. Bár kőfaragó va­gyok, ekkora súly megmunkálá­sa, forgatása lehetetlennek bizo­nyult, ezért megbíztam a bá­nyát, hogy dolgozzák ki a követ. Testületi jóváhagyás hiányában viszont a szöveget nem tudtam a bánya kérésekor leadni. Most úgy állunk, hogy a kő megvan, de az írás nincs. Horváth Béla, az '56-os em­Határozott döntés A NEMESVIDI KÉPVISELŐK ragaszkodtak ahhoz, hogy ne adjanak politikai színezetet a tervezett 1956-os emlékműnek, ak­kor sem, ha emiatt esetleg elmarad a jelentős anyagi támogatás. ek&j> Péter Mátyás nem adta fel a reményt, hogy egyszer felállítják az emlékművet Nemesviden. A kő már meg van... lékbizottság elnöke elmondta: megállapodtak, hogy a talapzat költségeit az önkormányzat vál­lalja. A kért szöveggel nem ér­tett egyet, szolidabb írást java­solt: az 1956-os hősök emléké­re, majd alá: állíttatta Nemesvid Község Önkormányzata, s ez­után következett volna az ado­mányozók felsorolása.- Az idős hölgy viszont ra­gaszkodott ahhoz: csak akkor hajlandó anyagi hozzájárulást adni, ha az ő igényeit is tükrö­zi a felirat - tette hozzá Táncos Gyula egykori képviselő. - Most sem értek egyet azzal, hogy miért kell politikai színe­zetet adni egy emlékműnek. Azért, hogy holnapután szét­verjék? Merő jóindulatból ta­nácsoltam a politikamentes változatot. Az emlékmű feliratának kér­dését az új összetételű testület zárta le. Árvái Tibor polgár- mester elmondta: tudomásul vette és megerősítette a koráb­bi döntést. Az évfordulóra mél­tóképpen emlékeztek. Szakértői szemle Zsitfán: dohányzás volt a tűz oka A képekben őrzi a természet értékeit természetfotók Első képeit tanulmányi versenyhez készítette Ferincz Árpád Hétfőn lezárta a tűzvizsgáló a somogyzsitfai Széchenyi Zsig- mond Szakközép- és Szakiskola kollégiumtüze lehetséges okai­nak kutatását. Az előzetes szak­értői véleményt igazságügyi elektro­mos szakértő is megerősítette, mi­szerint: a zárlat ki­zárva. Harmath Ba­lázs tűzvizsgáló el­mondta: a gyújtogatás és a gon­datlanság maradt. Mivel a tűz­ben a bizonyítékok elégtek, a ta­núvallomások alapján a dohány­zás maradt fenn a rostán. Ezért közveszélyokozás gyanúja miatt további vizsgálatra átadták a marcali rendőrségnek az ügyet. Az is bizonyossá vált, hogy a tűz a háromszintes épületrész középső emeletén a 29-es szá­mú szobából indult ki: az ab­lak csukva volt, a hő hatására tört ki. A lángok belekaptak a pár­kánydeszkába, majd a faablakke­retbe, és onnan a homlokzaton ke­resztül terjedtek a tetőtérbe. A kollégium 1989- ben épült, s a kiszáradt faszer­kezet mintegy vákuumként szív­ta magába a tetőpárkányon ke­resztül az alagútrendszerbe az oxigént. Ezért terjedt el olyan gyorsan a tűz. ■ Vigmond Erika ■ Arra gyanak­szanak, hogy a diákok a tiltott helyen gyújtottak rá. Egy kiselőadással kezdődött. Fe­rincz Árpád gimnazistaként ta­nulmányi versenyre készülődött, amikor rádöbbent, nem ártana némi Illusztráció a szépen meg­fogalmazott irományhoz.- Sok képet sikerült kölcsön­kérnem - meséli Ferincz Árpád, aki halfaunisztikával foglalko­zik a Nagyberekben, emellett bi­ológia szakos egyetemista, s a jövő héten nyílik első természet­fotó-kiállítása. - A többit pedig magam örökítettem meg. Persze nem kell nagy durranásra gon­dolni: mivel nem is emlékszem, mi volt a téma, vélhetően nem remekművekről volt szó. Lehet, hogy a minőség ekkor még hagyott némi kívánnivalót maga után, ám maga a fotózás belopta magát az ifjú természet­őrült szívébe. Olyannyira, hogy nem sokkal később már saját örömére indult a határba kat­tintgatni.- Azt hiszem, egy szarvast kaptam lencsevégre, persze csak messziről, azaz ez a kép is hamar feledésbe merült - foly­tatja Ferincz Árpád. - Azóta sze­rencsére sokat fejlődtem, bár egyértelmű, a fotózás számomra még ma is csak hobbi, kellemes időtöltés. Ami azonban kiválóan össze­illik a munkájával, hiszen idejé­nek nagy részét amúgy is a ter­mészetben tölti. A fotómasina pedig mindig ott lapul a háti­Ferincz Árpád mindenre nyitott, ami­kor fényképezőgépet vesz a kezébe zsákban, azaz bármikor képes „átvedleni” természetfotóssá.- Bizonyos szempontból nem is testesítem meg az ideális ter­mészetfotóst - teszi hozzá -, hi­szen nem ülök ki lesre, s nem egy témát hajszolok egy alka­lommal, hanem bármire nyitott vagyok. Természetesen előfor­dulhat, hogy így lemaradok va­lamiről, hiszen éppen mással foglalkozom, ám ugyanekkora eséllyel bele is botolhatok a nagy témába. Ráadásul elsősor­ban a magam kedvére fotózom, persze ettől még remek érzés megmutatni a nagyközönség­nek, mire vagyok képes, s mit kellene megőrizni a termé­szetben. ■ Vas András i

Next

/
Thumbnails
Contents