Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 37. szám

2006. SZEPTEMBER 24., VASÁRNAP awaMawMi^^ 3 Tüzes ízek, tüzes hangulat lecsó bőszénfán Többféle változatban készült a magyaros kedvenc A simonfai Sanyi néni és csapata darált sertéshússal bolondította meg a jól ismert paprikaételt. Aki kóstolta, azt mondta, jól sikerült az újítás Tizennégyen keresték, sikerrel Balatonmárián az eltűnt férfit A Kötél Tűzoltó és Életmentő Egyesület egy óra alatt megtalál­ta azt a 83 éves beteg férfit, aki pénteken késő este Balaton- máriáról tűnt el. A család amint felfedezte, azonnal bejelentette az esetet. Az életmentők 14 em­berrel álltak neki keresni a bá­csit, akit egy órával később az or­szágút mellett meg is találtak. Kocsija alá szorult a bányai nő, de élve kihúztak Figyelmetlen volt egy női sofőr Bányán. Úgy hagyta egy lejtőn az autóját, hogy elfelejtette be­húzni a kéziféket. Amikor ész­revette, hogy elgurul a jármű, megijedt és megpróbálta megál­lítani. Ez azonban nem sikerült, és a kocsi alá szorult. Csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba az asszonyt. BB Évi az utolsó pillanatban próbál ismét talpra állni Az első hazai valóság-show ka­posvári győzteséről az utóbbi időben csak botrányai miatt ír­tak a lapok. Legutóbbi informá­ciónk szerint édesanyjával is megszakított minden kapcsola­tot. Párkányi Évi édesanyja, Té­riké, szomorúan mesélt arról, hogy nem tudja befolyásolni lá­nya életét. Úgy tűnik, BB Évi mégis jobb belátásra tért. Pró­bálja rendezni kapcsolatát az anyukájával, látogatja kisfiát, árulja a nyereményéből vásárolt házát és az sincs ellenére, hogy munkát keressen.. Nem csak asztali, igazi volt az öröm tegnap Bőszénfán. Fábos Erika A megye gasztronómiai rendez­vénysorozatának záróprogramja az égieknek is tetszett: a finom­ságok mellett nyárra emlékezte­tő gyönyörű ősz várta a vendég­sereget. A legtöbben persze a le­csókra voltak kíváncsiak, a 19 csapat készített is vagy harminc­félét. Kondérban, tárcsán, lábas­ban Totyogott a paprika sokféle izgalmas kiegészítővel fűszerez­ve. A hagyományos rizses, tojá­sos, kolbászos mellett vese-velő- set, zöldségeset és még tejfölöset is főztek az amatőr csapatok. Sanyi néni a szomszédból, Simonfáról érkezett és húsos le­csót készített egy jó hangulatú pinceparti emlékére. - A lecsó férfikaja - mondta a népszerű szakács. - Ehhez a nők annyira nem értenek, de azért a tisztele­tükre felvettem a néni nevet. Igaz ami igaz, a közönség szorgosan kóstolta a darált hússal és füstölt szalonnával bolondított egytálat. Fonóban ugyancsak az a leg­nagyobb dilemma, hogy a nők vagy a férfiak értenek a lecsóké­szítéshez. Nem is bíztak semmit a véletlenre: a személyi szám alapján 1-gyel a férfiak, 2-vel a nők indultak a faluból. Hogy ki volt a jobb végül, nem sikerült el­dönteni, de bizonyos, a hölgyek voltak a tüzesebbek. Bogdán Sándorné és Orsós Sándorné ve­zetésével csirkés tüzes lecsót főz­tek ugyanis punyával. Ez ugyan előbb elfogyott, mint a férfiaké, de az erősebbik nem képviselői szerint csak azért, mert keve­sebb volt belőle. Nem csak itt, a kéményseprők­nél is nagy volt a forgalom. A le­csótúrázók ugyanis rájöttek, hogy a kéményseprők a bogrács­nak is mesterei. Marhannyelwel és füstölt csülökkel bolondították a hagyományos étket.- Minden nyári buli sztárja a le­csó és a szokásos rizses, krump­lis verziókat már annyira untuk, hogy vagy tucatnyi különleges­séget kifejlesztettünk - mondta a főkéményseprő Halmos Tibor, aki ezúttal a fakanállal irányítot­ta a csapatot. - Mint kiderült, si­kerrel. A kéményseprők ezúttal maguknak hozták a legnagyobb szerencsét. A zsűri ugyanis egy­behangzóan állította a csülkös- nél nem kóstolt jobb lecsót az ötö­dik lecsófesztiválon Bőszénfán. ■■■■TITTraTaBHBHi Zenészek versengtek az Aranypáva-díjért a magyar kórusok és Zene­karok Szövetsége rendezett népzenei minősítő hangver­senyt Kadarkúton. Tizenhét Aranypáva-díjas kórus és két szólista lépett fel. A ta­lálkozót közel másfél évtize­de rendezik meg, idén Tol­nából, Baranyából és Zala megyéből is érkeztek éne­kesek, citerazenekarok. Előkerültek a civilek bográcsai Bogláron NEGYEDSZER INVITÁLTA kÖZÖS főzésre és vidám együttiét- re a bogiári civil szerveze­teket a helyi Megértés Nyugdíjas Egyesület. Tucat­nyi bográcsban Totyogtak az étkek, melyeket Jeles Zoltán mesterszakács veze­tésével bírált el a zsűri. Időseket köszöntöttek a sportcsarnokban TÖBB MINT EZERHÁROMSZÁZ szépkorú gyűlt össze a Kaposvári Sportcsarnok­ban, akiket Szita Károly polgármester köszöntött. Katonáné Jáger Zsuzsan­na, a Szeretem Kaposvárt Mozgalom tagja mondott köszönetét az időseknek a támogatásukért, majd Auguszt Bárió dala hang­zott fel. A szépkorúaknak műsorral is kedveskedtek, Koós János énekest Ker­tész Zsuzsa bemondónő szólította a színpadra. A csodaszer mellett a hit is gyógyíthat egészség Széles a kínálat a termékekből, de érdemes alaposan tájékozódni Harmadszor rendeztek életmód­napot a kaposvári Együd Árpád Művelődési Központban szom­baton. Túri Éva szervező elmond­ta: több mint százötven érdeklő­dő jött el a programokra. Nyolc- vanan mérették meg a vérnyo­másukat, a koleszterin-szintjü­ket, prosztataszűrésre tizennyol­cán vállalkoztak, lehetőség nyílt ingyenes vércukor- és csontrit­kulásmérésre is. Számos egészségmegőrzéssel kapcsolatos terméket, táplálék­kiegészítőt, immunrendszer-erő­sítőt bemutattak. Túri Éva el­mondta: egyre több növényi ere­detű készítményt kínálnak a gyártók. Azt tanácsolta: mielőtt választanánk, érdemes kikérni az orvos véleményét. Sokan egy márkára esküsznek, Túri Éva sze­rint a legtöbbször az a szer segít egyes daganatos betegségeknél, amelyben hisz a beteg. Szó volt az Etka-jógáról, a Sonotherá-piáról, amely az érel­meszesedés terén kínál új gyógy­módokat, valamint a Bioptron fényterápiával és a Wolf-féle álla­potfelméréssel is megismerked­hettek az érdeklődők. Az egyik legérdekesebb előadást Dávid Ta­más professzor tartotta a termé­szet nyújtotta segítségről a rák­kal, immungyengeséggel és más krónikus betegségekkel kapcso­latban. ■ Meiszterics Eszter Gyógyulni sokféleképpen lehet Tizenöt éves a cukor­betegek egyesülete A MAGYAR CUKORBETEGEK Ka­posvári Egyesületének tizenöt éves jubileumát ünnepelték szombaton. A rendezvényen szóltak a cukorbetegek lehe­tőségeiről a mindennapi élet­ben, valamint korszerű terá­piákat, új gyógyszereket mu­tattak be a diabetológiában a forgalmazók. Délután is­mertemberek, sportolók be­széltek arról, hogyan élik meg betegségüket ÉLETMÓD, KULTÚRA

Next

/
Thumbnails
Contents