Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-23 / 224. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 23., SZOMBAT HIRDETÉS 15 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk és nagymamánk, ÖZV. MARTON ISTVÁNNÉ Pál Erzsébet volt taszárl lakos, Budapesten, 72 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése szeptember 27-én, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyil­vánítás mellőzését. A gyászoló család Megrendültén tudatjuk, hogy KISS ERNŐ életének 65. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 27- én, szerdán, 11 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését. Gyászolják: felesége Barbara, lányai Anne-Katrin, Krisztina, unokái Tomi ésNóri MEGEMLÉKEZÉS „Soha nem feledünk, Mindig velünk maradsz, Halálod míg élünk, Fájó emlék marad." Mély fájdalommal emlékezünk MÁRKUS PIROSKÁRA halálának első évfordulóján. Édesanyja és szerettei t Fájdalommal tudatjuk, hogy LUKÁCSA GÉZA balatonlellei lakos életének 71. évé­ben elhunyt. Temetése szeptember 25-én, a 9 órai gyászmisét követően a balatonlellei temetőben lesz. Min­den külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZAKA IMRÉNÉ Csentei Mária kutasi, volt kisbajomi lakos 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 27-én, a 14 órai kutasi szentmisét követően 15 órakor a kisbajomi temetőben lesz. A gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KAPOSÚJLAK, Dózsa Gy. u. 30. ház beköl­tözhetően eladó. Érd.: naponta 14-17 óráig.---------------- —•162211­KE RESEK KAPOSVÁRON (vagy 10 km-es körzetében) 80 m2 feletti, 2 szobásnál ■ nagyobb, cs.házat 10 MFt körül. Telefon: 30/99 48 222. P-----r----------------------------- ------.--------* *171840* KA POSVÁR, Rét u. 2. sz. 2 szobás, összkom­fortos házrész külön udvarral, kerttel eladó.Tel.: 82/435-101. *182201* KAPOSVÁR-TÖRÖCSKÉN 160 m2-es, dupla garázsos ytong ház 80%-os készültségi álla­potban eladó. Tel.: 30/9895-028. •183172* KAPOSVÁRON, a Zaranyi Itp-en fszt-i, tégla, gázfűtéses 1,5 szobás lakás eladó. 20/330-9594, 20/470-1907. •183682* KAPOSVÁRON, Zaranyi Itp-en 2,5 szoba, nappali+amerikai konyhás, két fürdőszo­bás, egyedi fűtésű lakás (légkondi, új kony­ha bútor) áron alul sürgősen eladó! Irányár: 15,5 M Ft. Tel.: 30/411-7782. *183960* KAPOSVÁR, Lonka hegyen 200 n-öl zártker­ti ingatlan kis faházzal eladó. Teljes közmű. 20/9835-352. *184049* KAPOSVÁRON a Gyöngy u-ban (Lonka hegy) 1000 m2-es, parkosított telekkel, lakható ingatlan eladó. 30/9365-553. — *184091* KAPOSVÁRTÓL 15 km-re főútvonal mellett 2 szintes, klímás családi ház, bejáratott presszóval, fagyizóval eladó. 20/253-4415------*184387* NA GYATÁDON 5 szobás, gázfűtéses családi ház 800 m2 telekkel eladó. Bővebb felvilá­gosítás munkanapokon 7-15 óráig 82/553- 230-as telefonon. •184480* KAPOSVÁRI, 70 m2 családi ház, parkosított udvarral, fedett terasszal, felújított állapot­ban eladó. 12,5 MFt 30/448-6766. •184576* ZAMÁRDI-FELSŐN 320 n-öles telken 2 ház igényesnek eladó. 06-30/2328-444. •184187* KAPOSVÁR téglalakás eladó d.u. 30/851- 7886 •184580* KAPOSVÁRON, liftes házban, 1. em-i, 1,5 szobás lakás eladó. 06/20/463-7828. *184582* KAPOSVÁRON Szombathely u-ban em-i, te­tőteres társasházrész eladó. 4,5 szoba, 2 fürdőszoba, garázs, kert, udvar, melléképü­let. I.ár: 17 M Ft. Telefon: 30/217-6070, 82/321-064. •184601* SZENTBALÁZSON telekhegyen hétvégi telek szőlővel, gyümölcsössel, pincével eladó. 30/301-8413. *184609* KAPOSVÁRON központi helyen, 3. em-i, 2 szobás tégla-gázos lakás eladó. 70/314- 7959. •184624* LULLÁN 120 m2 berendezett ház 600 n-öl telken eladó. I.ár: 13,5 M Ft. 30/502-3315. *184668* BALATONBOGLÁRON csendes nyugodt kör­nyezetben nyaraló eladó. Telefon: 30/9695809. ' ------------------- *171840* KA POSVÁRON a Búzavirág u-ban 2. emeleti, 2 szobás lakás sürgősen eladó. Irányár: 7,35 M Ft. 20/571-9720. •184679* KAP0SH0M0KI szőlőhegyen zártkertben, 2000 m2 művelt terület szőlő terméssel együtt, kis faházzal eladó. Villany van. I.ár: 500 E Ft. Tel.: 82/512-082. •184707* EZREDÉV utcai garzon eladó 70-371-2243. *184756* FONYÓD Várhegyen 1200 m2-es, panorá­más telek eladó. Irányár 3 millió Ft. Érd.: 06-85-360-465 •184815* SOMOGY megye területén keresünk ősfás telket, parkot min. lha-tól. Tel: (06-1) 271- 0009 (munkanapokon) •184640­t Patalomi lakosokra emlékezünk sze­retettel. 53. évében elhunyt BOGNÁR ISTVÁN halálának 53. és 95. évében elhunyt BOGNÁR ISTVÁNNÉ halálának 1. évfordulóján. Dr. Bognár család MEGEMLÉKEZÉS „A múltba visszanézve valami fáj, Valakit keresünk, aki nincs már. Az évek múlnak, de Téged elfeledni nem lehet, Nagyon hiányzol, nagyon rossz nélküled." Fájó szívvel emlékezünk KOHNER PÉTER kaposfői lakos halálának első évfor­dulóján. Szerető családja f Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGAJÓZSEFNÉ Csizmadia Viola gamási, volt balatonlellei lakos éle­tének 50. évében elhunyt. Temetése szeptember 25-én, a 10.30 órai gyászmisét követően a balatonlellei temetőben lesz. Gyászoló család NAGYBAJOMBAN családi ház eladó 30/270- 5203 •184798* HETES központjában 4,5 szobás családi ház eladó. Irányár: 10 M Ft. 06-82/485-001. •184847* KAPOSVÁRI 1 szobás lakás eladó 30/596- 1965 •184895* KAPOSVÁRON a Tesco-hoz közel, földszinti, 59 m2-es, 2,5 szobás, erkélyes, központi fűtéses, jó állapotban lévő panellakás áron alul eladó. Tel.: 06-20/344-6879. •184928­KAPOSVÁRON, a Nádor utcában, 140 m2- es, ízlésesen felújított, amerikai konyhás nappalival, valamint kettő 20 m2-es és egy fél szobával rendelkező családi ház eladó. 2 fürdőszoba, kamra, gyönyörű cserépkályha, nagy pince, dupla garázs tartozik a házhoz. A kedves kis kertben különleges növények vannak. Irányár: 35,5 M Ft. Érdeklődni: 06- 30/9691-702 telefonon. *184928* SÜRGŐSEN eladó Siófok-Kilitiben szennyvíz- csatornával ellátott két építési telek eladó 30/285-8000. *184932* BABÓCSA központjában 3 szobás családi ház eladó. Tel.: 82/463-661,18 óra után. *184962* JÁRMŰ TÖRÖTT, totálkáros autóját megvásárolom 0 éves kortól. Tel.: 06-20/9448-228. •179811* HASZNÁLT autóját készpénzért megvásáro­lom 2000-s évjárattól, lehet hitellel terhelt is. Tel.: 06-20-9448-228. •179811* ÚJ LEMEZFELNIK HARMADÁRON! 12”-Os: 2500 Ft, 13"-os: 3500 Ft, 14"-os: 4500 Ft, 15’’-os: 6500 Ft. Használt téli/nyári autógumik már 2500 Ft-tól. Tel.: 30/9554179. web: www.luxi.hu/abroncs------­----------*183840* RO BOGÓK Olaszországból kedvező áron vi­szonteladóknak is. Tel.: 06-20-259-7366. •183966* 14 ÉVES 1000-es Fiat Panda friss műszaki­val eladó. Ár: 350 E Ft. 85/361-248. *184182* RENAULT Thalia 1.4 16V, 2001-es, 20%-tól elvihető, eladó. 20/264-3586, 30/369- 4088. *184478* HASZNÁLT robogók kiárusítása Balatonlel- lén, Munkácsy u. 1. Telefon: 06-30/3360- 017. *184558* ÁLLÁST KÍNÁL DELPHI programozó-termék felelőst kere­sünk Balatonboglárra. www.yami.hu • 184900* SÁRVÁRRA betanított munkásokat kere­sünk. Azonnali kezdés, jó kereseti lehető­ség. Szállást biztosítunk. 30/333-2443.------*183316* MU NKATÁRSAT keresünk a Somo­gyi Hírlap kézbesítésére Balaton- boglári területére. A kézbesítő fel­adata, hogy az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesít­ményarányos díjazással ismerjük el. Megváltozott munkaképessé­gűek jelentkezését is várjuk. Je­lentkezni lehet: Hock János régió­vezető Telefonszám: 06-20/571­2737. *169770* OTP Garancia Biztosító Zrt. kaposvári fiókja felvesz 1 fő felsőfokú végzettségű értékesí­tési vezetőt. Biztosítási tapasztalat, peda­gógus végzettség előnyt jelent. Érdeklődni lehet Domonkos Vilmos fiókvezetőnél. Tel.: 82/527-880/108, 30/535-9934. *183356* A PANNON Baromfi Kft. dinamikusan fejlő­dő csapatába, Kaposváron nyíló üzletébe keres új munkatársakat eladói munkakör­be. Kezdés: október közepén. Előny: hús eladói tapasztalat, igényes megjelenés. Fényképes önéletrajzaikat várjuk szeptem­ber 29-ig a következő címekre: nemeslakia@pannonbaromfi.hu ; Pannon Baromfi Kft., Nemeslaki Ágnes, Kandó K. u. 7., Győr, 9027. •184566* A GENERALI-PROVIDENCIA Zrt. szervezésé­ben biztosítási-hiteltanácsadói, nyugdíj- egészség-lakástakarék pénztár tanácsadói tanfolyamot indítunk október 2-i kezdéssel. A tanfolyam 2 hetes. Részvételi díj: 4471 Ft. A részvételi díj magában foglalja a tanfolya­mon rendszeresített oktatási anyag árát. A tanfolyamot sikeresen elvégzők számára ál­láslehetőséget biztosítunk, hivatásindító tá­mogatás mellett, 370 000 Ft összegben. Ér­deklődni, jelentkezni telefonon: 82/529- 640, 20/355-1209, 30/323-4303, 30/689-9478 számokon lehet. •184592* ELEKTRONIKÁBAN jártas, tapasztalt villany- szerelőt keresünk. Jelentkezéseket a Tesco, Média Pontba kérjük “184596” jeligére. *184596* MŰSZAKI végzettségű szerviz vezetőt és raktárost keresünk siófoki szervizünkbe. Tel.: 30/9463-793, 30/9476-225. •184644* SZAKÁCSOT éves állásra, valamint ételki­szállításra alkalmas szakképzett fiatalt ke­resek Fonyódra. 30/901-6923. •184655* KŐMŰVES, ács, burkoló munkákhoz értő, nem italozó, leinformálható munkavállaló­kat felveszek változó munkahelyre. “B” kát. jogosítvány előny. Kereset: 100000 - 250000 Ft-ig. 06-70/603-4642. *184665* ASZTALOST, lakatost, autófényezőt és kő­művest felvennék. Kaposvárról és környéké­ről. 30/641-5334. •184718* KAPOSVÁRI AUTÓHÁZ értékesítési munkatársat keres. Pályázati feltételek PC ismeretek, középfokú végzett­ség, jó kommunikációs, adminisztrációs készség, kereskedelmi és marketing isme­retek. Előny: idegen nyelv, munkaköri ta­pasztalat. Fényképes önéletrajzot “184773” jeligére a kiadóba. *184773* LAKOSSÁGI igényfelméréséhez Kaposvárra 2 fő munkatársat keresek. Tel.: 70/384- 8663. •184836* SZAKÁCS, kisegítő párt keresek a téli hóna­pokra külföldi munkára. Jelentkezni szak­mai önéletrajzzal az alábbi címen: Start Budatravel, 1027 Budapest, Fő u. 75. •184862* SZAKÁCSOT, takarítót, szállodai kisegítőt, recepcióst keresek a téli hónapokra külföl­di munkára. Jelentkezni önéletrajzzal az alábbi címen lehet: Start Budatravel, 1027 Budapest, Fő u. 75.-------*184862* A SZENNA Pack Kft. az alábbi mun­kakörök betöltésére keres munka­társakat: nyomdagépkezelő nyom­dász, gépbeállító gépész. Jelentkez­ni szakmai önéletrajzzal: Szenna Pack Kft. 7477 Szenna, Árpád u. 78. E-mail: office@szennapack.hu *184907* Nemzetközi cég munkatársakat keres üzletkötői állásra. Gépjsnuü. mobiltelefon, számlaképesség szükséges. Tel.. 06/30/688 0890. e-mail: macbal3tmacbala.hu www.machala-group.com CSEHÜL vagy szlovákul tudó, minimum kö­zépfokú nyelvvizsgával rendelkező szakkép­zett munkaerőt keresünk. Jelentkezni: “184913" szám-ra a kaposvári, Tesco Mé­dia Pontba. *184913* KŐMŰVES segédmunkást felveszek 30/223-1836 • 184916* KÖLTSÉGVETÉSI intézmény szociális terület­re - közalkalmazotti álláshelyre - az 1/2000.SZCSM rend. 3. sz. mellékletének megfelelő szakképesítéssel rendelkező fel­sőfokú végzettségű munkatársat keres. Je­lentkezési határidő: 2006. szeptember 30. Érdeklődni lehet Jászberényi Ágnesnél: 82/529-180, 512-157. •184933* ÉPÜLETGÉPÉSZ munkatársakat keresünk kaposvári munkahelyre. Felső és középfokú végzettséggel. Fényképes önéletrajzokat kérjük mellékelni „gépész” jeligére Mahir Vidék Kft. 7621 Pécs, Ferencesek u. 9.--------------------*184995* OKTATÁS DA JKA­képzést indít a Kaposvári Egyetem Pedagógus-Továbbképző és Szolgáltató In­tézete. Jelentkezni személyesen Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 10., telefonon: 82/422-177. *178583* BOLTVEZETŐ-, ABC - eladó és vendéglátó üz­letvezető (vállalkozó) -képzés 30% SZJA - visszatérítéssel! KISOSZ 82/510-666 vagy 06-30-6202-205. *182421* AJÁNDÉKBA számítógépet kapsz, ha most jelentkezel számítástechnikai tanfolyama­inkra! Jelentkezés: Kocsis Oktatóközpont Kaposvár, Rákóczi tér 12. További informá­ció: 82/529-294. www.kocsis.hu *184844* KIADÓ ZAMÁRDI-FELSŐN 2 ágyas szobák összkom­fortos házban kiadók. 06-30/2328-444. *184187* KAPOSVÁRON 3 szobás, földszinti vagy 1. emeleti albérletet keresek a belvárosban, lehetőleg udvarral. Tel.: 20/9405-704. •111893* KAPOSVÁRON a belvárosban újonnan nyíló önkiszolgáló étterem 15 éves bérleti joga teljes berendezéssel eladó. 06-70/772- 6934. t-a —,r»«r—*>r».rs *184468* SZOLGÁLTATÁS www@alap:.jupiszi.fw.hu *169175* SZERVIZELÉS, JAVÍTÁS garancián túl is a Sonax autómosó és szervizben. Kaposvár, Kond vezér u. 5. Tel.: 82/526-115, 30/209-8405. *172671* AKCIÓ 45-85% REDŐNY! Szúnyogháló, napellenző, h. ajtó, szalagfüg­göny. 70/617-0760. *181057* ALLERGIA, ASZTMA! gyógyító sóterápia és sópipa a sóbarlang­ban. 82/314-627.-----------— *181648* PA LATETŐ FELÚJÍTÁSA, színes-mintás zsin­delytekercs ragasztása. Lapostető-szigete- lés. 06-20/553-2800. •184153* FEHÉR REDŐNY Legkedvezőbb áron közvetlenül a gyártótól. Reluxa, h.ajtó. 30/947-5672 *181752* SZEMÜVEGKERETEK 50% kedvezménnyel Cvikker Optika Kaposvár, Tallián u. 7. 82/410-989. *182582* DIGI TV AKCIÓ! 34 magyar nyelvű csatorna digitális minő­ségben, akár 1 évig ingyen! Meglévő előfi­zetőknek második készülék is.Tel.: 85/450- 090. www.digitvsomogy.hu-----------------*177046* AS ZFALTOZÁS kapubejárók és egyéb terüle­tekre. Telefon: 06/30/54-888-54. •184606* HÁZVEZETŐNŐI állást vállalok! Leinformál­ható, jó referenciákkal rendelkezem. Egyedi igényekhez alkalmazkodom! Telefon: 06- 20/965-6889. *184742* VÍZKUTAK fúrása - garanciával, teljes körű kivitelezéssel. Telefon: 06-30-9793-608. *184757* MŰBÚTORASZTALOS és restaurátor vállalja antik, régi és hasz­nált bútorok javítását. Minőségi munka garantált! Lábod, Erzsébetpuszta 13. Telefon: 82/711-240, 30/237-5779 http://restaurator.nagyatad.hu • 184784* ZUHANYKABINOK gyártása egyedi és normál méretben. Tel.: 20/4544-552 ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON garzon kiadó-eladó Telefon: 70/235-6833 *183370* ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS Kaposváron. Telefon: 30/5231-399. *184336* BALATONLELLÉN albérlet kiadó Telefon: 30/266-9637 •184355* KAPOSVÁRON egyedi-gázos lakás kiadó. 06/20/9364-362, 06/20/9363-148.-—^-------^--------------cr-------------- *184583* PI ACNÁL albérlet kiadó. Telefon: 06/20/579-1674. TÁRSKERESÉS DIPLOMÁSOK, értelmiségiek, vállalkozók elit társkeresője. Tel.: 70/2496-344. *170088* 51/178/85 egyedül élő férfi olyan hölgy fényképes levelét várja 46 éves korig ko­moly kapcsolatra, aki szeretni tud és szere- tetet vár. Levelet 184584 SH hirdetőbe. •184584* SZABADIDŐPARTNERT keresek 82/461- 145. *184767* VÁLLALKOZÁS KAPOSVÁRI telephelyű szolgáltató kft. több­ségi üzletrésze eladó. 30/9939-949. •184600* GYAPJÚGARNITÚRA-nagykereskedés saját készítésű termékei árusításához viszontela­dókat keres. Tel.: 06-70/365-9380. *184888* IRODÁBA bérlőtársat keresek. Telefon: 30/ 552-4329. *184892* Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA, GÁLDONYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezetö: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Siófok, Fő u. 55. Tel.: 84/310- 861. Fax: 84/510-096 Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprin­ger-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-f33 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz­besítőinél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés dija: 1 hónapra 1650 Ft negyed évre 4950 Ft, fél évre 9900 Ft, egy évre 19 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző ver­senyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. . Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akció­kon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat meg­adva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználá­sával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok he­lyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve tör­lését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. fSomogy Temetkezési Kft) \ VW M8Z® “•1' Ö9yele!: 82/528-5,a * 06-30/6368-430 rcLIEIÜ IHOOA: Kapssiár. Fö u. 57. ♦ 82/511-505 • lenielkK@ajteleroJii^

Next

/
Thumbnails
Contents