Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-23 / 224. szám
Bringaakrobaták a Fő téren Critical Mass kerékpáros felvonulást tartottak Kaposváron pénteken az Autómentes Nap alkalmából. Ahogy Pécsett, Orosházán, Debrecenben és Győrött, itt is az egyre inkább sűrűsödő és lassuló, valamint jelentős környezetszennyezéssel járó motorizált városi közlekedés válságára hívták fel a figyelmet a szervezők. Ezen kívül a bringások szeretnék, ha a kerékpár megítélése kitörne a sport- vagy játékszer kategóriából és felfedeznék benne a praktikus közlekedési eszközt is. A Kossuth térről induló és oda visszaérkező felvonulás után látványos bemutatót tartottak a helyi fiatalok a kíváncsiskodóknak. A résztvevők hajmeresztő biciklis figuráknak lehettek szemtanúi a somogyi megyeszékhely központjában. Gazdag program ingyen a kanizsai vásárban NAPKELTE 6.32 - NYUGTA 18.40 HOLDKELTE 7.23 - NYUGTA 18.51 AZ ŐSZ KEZDETE 5.04 TEKLA napja TEKLA. A Theokleia görög név rövidülése során keletkezett, jelentése: Isten dicsősége. Védőszentje: Szent Tekla, Pál apostol tanítványa. EGYÉB NÉVNAPOK: Ila, Ilona, Lina, Líviusz, Őszike, Telma. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Linusz pápa, Szent Tekla emlékezete, Ila napja. A református naptárban Tekla napja. Az evangélikus naptárban Tekla, Lina napja. A zsidó naptárban Tisri hónap 1. napja. Ros HaSana, azaz az 5767. újév napja. A zsidó időszámítás szerint ezen és az elkövetkező napon teremtette Isten a világot, 5767 évvel ezelőtt. NAPI IGÉK. Katolikus: lKor 15,35-37.42-49; Zs 55; Lk 8,4-15. Református: Préd 1; Mk 9,38-41. Evangélikus: 2Thessz 2,13-17; 2Krón 18,28-19,3. TARKA SOROK Emlékezet Öreg sportújságíró kesereg az idő múlásán:- Amíg fiatalabb voltam, mindenre emlékeztem. Akár megtörtént, akár nem. Zaklatás Az utcán sétáló csinos, fiatal nő észreveszi, hogy egy férfi követi. Miután nem sikerül leráznia az illetőt, a közelben posztoló rendőrtől kér segítséget:-Biztos úr, az az alak már egy órája követ engem! A rendőr vállat von:- Mit tegyek, hölgyem? Ha nem lennék szolgálatban, magam is ezt tenném. Oké, akkor... Az előkelő párizsi szállodából kitántorog egy ittas vendég, és így szól a díszes egyenruhában álldogáló alakhoz:- Helló, hozasson nekem egy taxit! Az egyenruhás sértetten mondja:- De uram, én nem portás vagyok, hanem tengernagy!- Oké! - mondja a részeg. - Akkor hozasson egy hajót! Pénteken nyílt és vasárnap zárul a III. Kanizsa Vásár, Általános Kiállítás és Környezetvédelmi Szakkiállítás Nagykanizsán. Újdonság, hogy ezúttal ingyen látogathatja a közönség a rendezvényt. Szakmai és szórakoztató programok zajlanak egy időben. Előbbi környezetvédelmi konferenciával kezdődött, amely a Környezetvédelem a gyakorlatban, a települések feladatai címet kapta. Időszerű környezet- védelmi kérdéseket vitattak meg a hazai és határon túli szakemberek, többek között a megújuló energiákról, a korszerű hulladékgazdálkodásról volt szó. A szórakoztató események „húzóneve” pénteken az Irigy Hónaljmirigy volt, szombatra Komár Lászlót várják. ■ Varga Andrea PALACE KAPOSVÁR ífv^V'v*' ^ PREMIER! Tüfttoa. Szuper m Exnőm (12) KAPOSVÁR (f) 1100, 13.00, 15.00, 17.00, 19.00, 21.00 Díszelőadás! Mansfeld (12) (m) 20.00 Én, a Nő És Plusz Egy Fő (12) (sz) 11.30, 13.45, 1600 18.15, 20.30 Távkapcs (12) (sz) 18.30 Miami Vice (16) (sz) 17.15 Garfield (kn.) (sz) 11.15, 13.15, 15.15 A Karib-tenger kalózai 2. - A Holtak Kincse (12) (sz) 12.30,15.30, 20:45 *169054* balatonbogláron a művelődési ház udvarán 9 órától Civil főzőverseny. 17 órakor Váradi Ibolya és Bánky Tibor festőművészek kiállításmegnyitója. balatonföldváron szezonzáró Civil fesztivál, Kolping Zenei Találkozó, horgászverseny, kulturális program. bőszénfán 10 órától tüzes- lecsó-főző kavalkád színes kísérő programmal, utcabállal. KADARKÚTON a művelődési házban 10 órától Aranypáva-díja- sok népzenei gála szintű minősítő hangversenye. KAPOSVÁRON az. Együd művelődési központban 9-18 óráig Életmód-nap előadásokkal, ingyenes vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-méréssel. SIÓFOKON a Fő téren A mi városunk rendezvény koncerttel, tűzijátékkal, utcabállal. VASÁRNAPI PROGRAMOK Kaposváron a sportcsarnokban 15 órától a Nők Kaposvárért Egyesület Őszi virágcsokor jótékonysági gálaműsora. www.astronethu szűz (Vili. 24—ix. 23.). Ön alkatánál fogva társas lény, közösségi ember. Egy esküvő vagy valami hasonló rendezvény teljes odafigyelést igényel Öntől. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.). A nyár szép emlékei olyanok, mint egy napló. Vidáman anekdotázik új barátjával, és ez közelebb hozza Önöket egymáshoz. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Nehezen tudja koplalásra kényszeríteni magát, talán azért, mert nem igazán ért el vele eredményeket. Válassza inkább a rendszeres sportot. NYILAS (XI.23-XII.21.). Azért, mert itt az ősz, még ne legyen kapkodó. Precizitással és lépései megtervezésével sokba kerülő hibák elkövetésétől óvhatja meg magát. BAK (XII. 22-1.20.). Egészsége jó, különben is Ön a megelőzés híve, nem pedig a gyógyszereké. Jó esélye van, hogy kellemes meglepetések érjék. vízöntő (1.21-11.20.). A barátok nagyon segítőkészek. Sokféle bulira, vendégségbe hívják. A szerelemben is nagy fejlemények várhatók. HALAK (ll.21-lll.20.). A jótékony bolygóvibrációk hatására hangulata, életszemlélete pozitív irányú. Kikapcsolódásra, sok pihenésre van szüksége, hogy jó formáját megtartsa. KOS (lll.21-IV.20.). A szokottnál is jobban tud megoldani érzékeny problémákat, mindenek előtt intuíciója segítségével. Váratlan meghívást kap, amit feltétlenül fogadjon el. BIKA (IV. 21—V. 20.). Meneküljön el az unalmas rutinmunkák elől! Itt a nagy lehetőség egy szerelmes vakációra. Esélyeit illetően hagyja, hogy vágyai vezéreljék. Általános egészségi állapota a pozitív szemlélettől függ. ikrek (V. 21-VI. 21.). Ezen a hétvégén különösen csillogónak, gondtalannak érzi magát. Ezt a remek érzést ki kell használni. Remek formában van, a szerelmi esély váratlanul bukkanhat fel. RÁK (V1.22-VII.22.). Egy szellemi összecsapás után rájön, hogy el kell gondolkoznia az értékrendjén és a meggyőződésein. Igyekezzen diplomatikusan megoldani egy zűrzavaros helyzetet. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Vágyainak tárgya, aminek az eléréséért hosszú időn át küzdött, végre az Öné. Most már látja, hogy érdemes volt megőriznie a lelkét és a bizakodását. Többet akar tudni? Hívja Herczeg Katát a (90) 520-000-ás közvetlen számon! A hívás díja 432 Ft/perc. ■p*’* ....■ ■'.............. ...... Ma ünnepli 62. születésnapját Kaposváron | BALOGH ISTVÁN ^Szeretettel köszönti családja.,, SZAVAZZON a megyei közgyűlés tagjaira Barcson a megye többi Marcaliban településén Nagyatádon (a kisvárosokban Siófokon és a falvakban) az az MSZP-SZDSZ MSZP-SZDSZ 7 \J-as f-es listájára listájára ® ® Feigli Ferenc , dr. Kolber István dr. Sütő László T Sárdi Árpád Boros Bálint MföZP dr. Mézes Éva Ján Zoltánná Lőrinczné Kiss Ilona Vértes György Kollmann Gergely / h«*l«tl poltíka f wdeiés MA MÍKOH - HOVA | KEDDTŐL ERŐS LEHŰLÉS reggeli bömérséktet + déli felhőzet .Sjófok HBIBI •Fonyód .Tab J| 0Í 22 °C f? '*/ 9°e Csurgó. 9 °C f Nagyatád 8 .c j’l ‘Js*3 y Készíttette: * w✓*■■’,", Barts ®zones I , 15 v Somogy megyében ma száraz, - napsütéssel, reggelenként ködfoltokkai - enyhe idő várható. Esó nem lesz. Gyenge, változó irányú szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 22, Vízhőmérséklet reggeli minimuma 11 fok körül alakul. Duna 18-19 °C A legvalószínűbb folytatás: Tisza 16-19 °C kedden délután a Dunántúlon valószínűleg erős felhősödés, éj- Balaton 19 °C szaka esó kezdődik. Velencei-ló 2Ö$ Fertő 19 °C Szerdán kiadós esőre, jelentős lehűlésre van kilátás. ^ ^ 0g Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: a reggeli ködfoltok váratlanok lehet- Pollen nek. Hirtelen fékezések, ráfutásos balesetek alakulhatnak ki. Gombák magas Az előrejelzés bizonytalansága: keddig .KICSI”. Csalán/ közepes További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján Parlagfű magas ( http://wap.t-zones.hu ). legalább harmincféle pálinkát kóstoltak Zamárdiban a látvány- főzdében. Kollégáink ezúttal csak a véleményeket gyűjtötték be a magyarok egyik kedvenc italáról. Bőszénfán viszont lecsóból főztek százfélét, megosztjuk olvasóinkkal a legjobb recepteket.