Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-01 / 205. szám
S O M O GYVAMOS 19 9 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 1„ PÉNTEK Korszerű nyílászárókat és tetőt kapott az iskola ötmillió forintos régiós támogatással, hat és fél millió forintból cserélték ki a nyáron az általános iskola tető- szerkezetét. A felújítás már megérett, mivel az épület még 1955-ben épült, azóta csak kisebb javításokon esett át a teteje. Kistérségi pályázat segítségével pedig 3 millió 900 ezer forintból a nyílászárókat is kicserélték. Újat készítettek a régi rendezési terv helyett tíz Év után új rendezési terv készült a településen. Fontos szerepet kapott a Krisna- völgy kialakítása és új utcák nyitásának lehetősége. Szerepel benne az a negyvenhárom régészeti lelőhely is, ami Somogyvámos területén van, páratlanul a megyében. A terv elkészíttetésére 2 millió 515 ezer forintot nyert az ön- kormányzat és 860 ezer forintot tett hozzá. A ravatalozó épülete és környezete is megszépült A ravatalozó felújítása során a falakig bontották vissza az épületet. Minden mást teljesen újra cseréltek. A beruházás 2 millió 800 ezer forintos területkiegyenlítő támogatással, 4 millió 700 ezer forintba került. Az új, megszépült ravatalozót a szombati falunapon adják majd át, katolikus plébános és evangélikus lelkész áldásával. Kegyeleti hely. Csak a szentelést várja a felújított ravatalozó Az oldal cikkeit Vigmond Erika írta Fotók: Márton László Az oldal megjelenését az önkormányzat támogatta A Szabó család udvarán át rózsákkal szegélyezett út vezet a teraszig. Ott a rózsákat muskátlik váltották fel.- A kedvenc virágaim - fogadott mosolyogva Szabó Lász- lóné. Menye, a szobából kilépő Szabóné Felkai Mónika karjainak biztonságában a kilenc hónapos Richárd László olyan vidáman nevetett, mint nagymamája. Sajátos babanyelven néha bele is szólt a beszélgetésünkbe. - Nagyon barátságos kisgyermek - büszkélkedett Szabó Lászlóné. - Ő a negyedik unokám. Lányom, Magdolna a férjével és három gyermekükkel tavaly novemberben költözött Kaposfüredre. Tizenöt évig laktak nálunk. A fiamék továbbra is velünk élnek.- Az üresen maradt szoba egyelőre vendégszoba, de közeleg az idő, amikor a kis Richárd veszi majd birtokba - tette hozzá Mónika. - Hosszú távú terveink között szerepel, hogy mi is elköltözünk, elsősorban a munkahelyek miatt. Arra gondoltunk, hogy talán egy városban vagy a város közelségében nagyobb a lehetőségünk. A férjem most is Kaposváron dolgozik hegesztőként. Még nem tervezünk második babát sem, én is szeretnék minél előbb visszamenni dolgozni. A pici születése előtt a somogyvári diákotthonban voltam segédápolónő.- Nekem is az otthonban van a munkahelyem - vette át a szót Szabó Lászlóné. - Nem sok válogatási lehetősége van az embernek, ha kell, akkor másik faluba is elmegy dolgozni. Szabó László, a nagypapa tizenkét éve rokkantnyugdíjas. Előtte az öreglaki állami gazdaságban volt huszonhárom évig.- Itthon sem unatkozom - mondta. - Nagy a család, állatokat nevelünk, kertet, hegyet művelünk. Egy kis keresetkiegészítésként anyadisznót tartunk. Legutóbb nyolc malacot adtunk el, tizenháromezer forintért darabját. Szabó László arról is beszélt: két hektáron a takarmánynak- valót is megtermelik, jelenleg kukorica van a földben. Egy részét megetetik az állatokkal, a másik részét eladják. Tavaly ezernyolcszáz forint volt mázsája, ami szerinte nem volt túl jó ár. Most még gondolkodnak az értékesítésen, mivel a fiúknak tervei vannak vele. A kertben ültetett szőlő is munkát ad, ami nem is olyan kicsi, általában úgy kétszáz liter vörösbor kerül a pincébe. A gyümölcsfákat is gondozni kell. A konyhaÚjszülötteket és legidősebbeket köszöntének harmadszorra szervezi meg az önkormányzat a falunapot szeptember 2-án. A kulturális programok, bemutatók és kiállítások mellett a falunap kiemelkedő' eseménye a ravatalozó felszentelése, valamint a felújított általános iskola átadása lesz. Hagyományteremtő kezdeményezésként az idén született tizenegy kisbabát és a három legidősebb somogy- vámosit is ajándékcsomaggal, oklevéllel köszöntik. kert pedig az egész családnak megtermeli az asztalravalót. László felesége az idei paradicsomot dicsérte. Az elmúlt évben nem volt elégedett a terméssel, de most legalább harminc liter paradicsomlét befőzött. A kamrába kerültek az üvegek, a takaros sorban álló savanyúságok, befőttek, lekvárok mellé. László elárulta azt is: harmincöt éves házasok a feleségével. Annak idején Patosfán ismerkedtek meg a búcsúban. Azt is mondhatnánk: vásárfiát kapott Magdolna.- Szeretünk a faluban lakni - váltott témát Szabó László. - Nyugodt, csendes település. Egyre szebb és gondozottabb. Rendesen nyírják a füvet mindenhol, a buszmegállók környékét is meg lehet nézni. Virágok vannak mindenütt, még a villanyoszlopokon is. Nem hiányzik semmi, bár ha jobban belegondolok, szennyvízcsatorna nem ártana. Úgy hallottam, az önkormányzat már lépett, hogy meg is valósuljon. Azt már előre megmondhatom, hogy mi csatlakozunk a hálózathoz. SZAMOKBAN A kis Richárdnak hamarosan külön szoba kell. Szabó László, Szabóné Felkai Mónika és Szabó Lászlóné, ölében a kilenc hónapos unokájával Vásárfiát hozott a búcsúból takaros falu Már csak a szennyvízcsatorna építésére várnak Több a kisbaba a faluban somogyvámosnak 806 lakosa van, négyszázhat nő és négyszáz férfi. Hatvan év felett százküencen élnek a faluban, tizennyolc év alatt kettőszázti- zennyolc fiatalt számoltak. Az idén 11 kisbaba született és nyolc somogyvámosi halt meg. A legfiatalabb, a kicsivel több mint háromhetes Orsós László, a legidősebb pedig a 94 éves Orsós Istvánné. A faluban 280 ingatlan van, ebből huszonegy külföldiek tulajdona. Csatornára tartalékolnak AZ ÖNKORMÁNYZAT Száznyolc- millió forintból gazdálkodik. Ennek az összegnek a nyolcvan százalékát a működés viszi el. A többit pedig pályázati önrészekre ütemezték be, valamint a leendő szennyvízcsatorna-beruházásra is tartalékolnak. Az idei évet tizenhatmillió forintos működési forráshiánnyal kezdték, amiből tizenhárommillió forintot kaptak mint önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került település. RECEPT Mézes csirke tárcsán elkészítés: egy deci forró étolajba 2-2 csipet borsot, majoránnát, kakukkfüvet, rozmaringot szórnak, majd beleteszik a fél kilogramm vékonyra szelt csirkemellet. Állandó forgatás mellett sütik és mielőtt megpirulna, megsózzák. Majd mézzel megkenik, átforgatják és kiszedik. Vegyes gyümölcsköretet adnak hozzá. Két almát, egy körtét, egy barackot, 8-10 szem szilvát cikkekre vágnak. Meghintik fahéjjal és olajozott serpenyőben erős lángon öt percig ke- vergetve párolják. Végül 3-4 kanál mézzel keverik össze. Őshonos állatokkal fogadnák a turistákat Kemencés kenyeret sütnek a hagyományok hű őrzői tervek Az önkormányzat az idegenforgalomban látja a település jövőjét A turizmussal számol a jövőben is Somogyvámos. A tervezett felújítások, fejlesztések és a faluszépítés is ebbe az irányba viszi a települést. Bár Böröcz János időközi választáson egy éve lett polgármester, a vámosiak szerint már meglátszik a falun a fiatalos lendület.- Nagyon sokat számít, hogy a turisták rendezett, tiszta településre jöjjenek - mondta a polgármester. - Ezért kiemelt figyelmet fordítottunk a vírágo- sításra, a területek takarítására. Szeretnénk például a 12. századi templomromot bevonni a kulturális életbe. Programokat szerveznénk, valamint lovasturizmus kialakításában, őshonos állatok telepítésében gondolkodunk. A falu első embere arról is beszélt: az elmúlt években sok házat újítottak fel. Ebből is látszik, hogy az emberek a faluban akarnak maradni. Tehát szorgalmazza az építkezéseket szociálpolitikai támogatással. Az idén két ilyen otthon épült. Az egyikre különösen büszke, mivel egy egyedülálló édesanya három gyermekével vágott neki. A falu összefogott és kétkezi munkával segítettek, hogy minél hamarabb felépüljön a ház.- Nincs falugondnoki szolgálatunk - tette hozzá Böröcz János. - Azonban az önkormányzati autóval megoldottuk a Böröcz János: fontos a tiszta, rendezett, szép településkép gyógyszerek szállítását és a mozgásukban korlátozott embereket is orvoshoz visszük. Még a polgárőrség is ezt az autót használja. A rendszeres járőrözés sokat számít, hogy a falu biztonságban legyen. A beruházások a legszükségesebb tennivalókat érintették. Ilyen volt az iskola és a ravatalozó felújítása. Utat, hidat javítottak. Rendbe tették a Nepo- muki-szobor talapzatát és környezetét. A településkép szépítésére pedig díszkutat állítottak, zászló- és virágtartókat tettek a villanyoszlopokra, valamint a református és a katolikus templom is díszkivilágítást kapott. Hagyományőrző egyesület alakítására készülnek a vámosiak. VANDERER FERENCNÉ Szervező azt mondta: a település múltjáról, szokásairól nagyon keveset tudnak a fiatalok. Azt szeretnék, hogy a jövő nemzedéke is emlékezzen rájuk.- Három népcsoportot kell képviselnünk - tette hozzá. - A német származású evangélikusokat, a katolikusokat és a romákat. Mindegyik hagyományait, ünnepeit szeretnénk feleleveníteni. Állandó résztvevői vagyunk a helyi rendezvényeknek. Legutóbb két kemencében kenyeret sütöttünk és a szombati falunapra is készülünk: rongybabákat készítünk és régi eszközöket állítunk ki. A korabeli házi mosást is ki lehet majd próbálni az annak idején használt mángorlófával. A leendő hagyományőrzők a környék gasztronómiai versenyein is részt vesznek. A kedvenc helyszínük Ecseny, mivel a nemzetiségi ételek fesztiválján ízelítői tudnak adni a sváb, magyar és a cigányételekből is, képviselve a faluban élő három népcsopor tót. Legutóbb a niklai mézes napokon főztek. A gyümölccsé körített mézes csirkemellel a: első helyet vívták ki.