Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-01 / 205. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 1„ PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 5 Százötvenmillió forintot költenek az elesettekre a Dráva mentén Soha ennyi pénz nem jutott még szociális ellátásra a Dráva mel­lett, mint most: három év alatt 150 millió forintot költhettek el az ellátás javítására Barcson és környékén. A fejlesztések nagy része már megvalósult, az utol­só ötvenmilliót pedig a követke­ző hónapokban költik el. Varga Ilona, a barcsi szociális központ vezetője elmondta: oda került az uniós támogatás, ahol a legna­gyobb szükség volt rá, s látvá­nyos fejlődést hozott.- Intézményen belül a leg­több gondunkat megoldotta; beépítettük az épület tetőterét, liftet kaptunk, mikrobuszt vet­tünk, s idén a mosoda korsze­rűsítése is megtörténik - mondta. - A pénznek azonban nem csak a város látta hasznát. Mikrotérségi központokat hoz­tunk létre Babócsán és Csoko- nyavisontán, s a térségben jel­zőrendszer gyorsítja már a se­gítségnyújtást. A nagyobb fal­vakban jelentős fejlesztések kezdődhettek el, Babócsán például csodaszép nyugdíjas­klub épült. ■ Nagy László Német padok a Dráva menti kisiskoláknak Nemrég még német kisdiákok ültek azokban a padokban, ame­lyeket tegnap osztottak szét a Dráva menti kisiskolák között. Egy frankfurti iskola leszerelt bútorzatát kapta meg a Somo- gyért Egyesület, s a civil szerve­zet a legnehezebb helyzetben lévő somogyi iskoláknak aján­lotta fel ezeket. A kamion Ba- bócsáig hozta el a rakományt, s csupán a továbbszállítást kel­lett megoldaniuk azoknak, akik elfogadták a felajánlást. A pa­dokat, székeket, szekrényeket és asztalokat itt osztották szét az istvándi, vízvári, lakócsai, babócsai, szuloki iskolák, vala­mint a barcsi Szivárvány Gyógy­pedagógiai Központ között. El­mondták: bár használt bútorok érkeztek, mégis jobb állapotú­ak, mint a magyar iskolák meg­szokott bútorzata. A német is­kola adományának értéke meg­haladta a huszonnyolcmillió forintot. ■ Nagy L. Tanévkezdés októberben iparkodnak Szuperiskola épül 1,8 milliárd forintért Barcson Véghajrához érkezett a barcsi Dráva Völgye Kö­zépiskola 1,8 milliárd fo­rintos beruházása. Nagy László Ünneplőbe öltözött diákok he­lyett izzadó iparosokkal van te­le a barcsi Dráva Völgye Közép­iskola, a tantermek és kollégiu­mi szobák legtöbbjén pedig ab­lakok és tető híján még átfúj a szél. Az 1,8 milliárdos beruhá­zásban jóformán az alapoktól új­jáépül az erdészeket és vízgaz­dálkodókat képző iskola, s az új­jáépítés miatt csak október má­sodikén kezdik meg itt a tan­évet. Tegnap a fenntartó megyei és a tulajdonos barcsi önkor­mányzat vezetői jártak itt, akik arra voltak kíváncsiak, hogy ha­lad a munka, tarthatók-e a ha­táridők. Bár a szükségesnél több politikus volt fellelhető az épít­kezésen, ez az iramot nem las­sította.- A dolgunk nem ért véget a kivitelezői szerződés aláírása­kor, hiszen rengeteg somogyi di­ák jár ide, felelősek vagyunk ér­tük. Figyelemmel kell kísér­nünk, hogy hol tart az egyik leg­nagyobb somogyi iskolaépítés - hangsúlyozta Gyenesei István. A megye legszebb iskolája áll majd itt egy év múlva, addig azonban nem lesz sétagalopp. A munka egész tanéven át tart, ami tanártól, diáktól, kivitelező­től egyaránt áldozatot követel. Nem kizárt, hogy a város többi intézménye is segítséget kell nyújtson, s az is felmerült, hogy átmeneti időre végső esetben a fonyódligeti táborba is beköltöz­het majd a középiskola.- Nem szabad engedni, hogy az újjáépítés az oktatás rovásá­ra menjen, ebben az évben sem eshet a színvonal a középiskolá­ban. Annak sem örülnék, ha el kellene költözniük Fonyódli- getre. Nincs más út: a kivitele­zőnek tartania kell a vállalt ha­táridőket - mondta Feigli Ferenc barcsi polgármester. - Néhány hete új ütemtervet kértünk a ki­vitelezőtől. Az eddigi csúszások behozhatok, ehhez azonban gyorsítani kell a tempón.- Október másodikén elkez­dődhet itt a tanítás - jelentette ki Baksa Attila, a ZÁÉV Rt. el­nök-vezérigazgatója. - Minden építkezésnél vannak előre nem látható dolgok, amelyek lassít­ják a munkát. Itt is előbbre sze­retnénk már tartani, mint ahol most vagyunk. Októberig meg­feszített tempóban halad az építkezés, hogy elegendő kollé­giumi szoba, illetve tanterem várja nyitásra a diákokat. Már 140 emberünk dolgozik Bar­cson, és folyamatosan növeljük a létszámot. Szombatonként is dolgoznak, hogy a kollégium harmadát és az oktatóépületek Elég kollégiumi szoba A RIGÓCS KOLLÉGIUMBAN százötven diáknak van hely, a barcsi kollégiumban pedig százhuszonkét férőhely át­adását ígérte a kivitelező az októberi tanévkezdésre. így minden vidékről érkező diá­kot el tudnak majd helyezni. egy részét beköltözhetővé te­gyük októberre. Horváth Ferenc iskolaigazga­tó elmondta: bár egy hónappal tovább tart a szünet, sem a diá­kokat, sem a tanárokat nem kell irigyelni, mivel később le­dolgozzák a hiányzó napokat. Tanítanak majd szombaton­ként is, s a szüneteket is jóval kurtábbra szabják, mint má­sutt. Nehéz tanév elé nézünk, hiszen az újjáépítés egész éven át folytatódik; 2007 nyarára várható a befejezés. SEGÍTÜNK... Pénztelenül, reménytelenül kaposvári olvasónk törté­nete nem egyedüli. Többen is panaszkodtak hasonló esetek miatt. Az idős asz- szony a Garancia Biztosító­nál évekkel ezelőtt generá­ciós biztosítást kötött két unokája után. Mivel köz­ben nyugdíjas lett és az árak is emelkedtek, nem volt elég a nyugdíja. emiatt július 17-én meg­szüntette a biztosításokat, hogy a pénzt felvehesse annak ellenére, hogy tud­ta: így kevesebbet fog kap­ni, mint amit befizetett. Közölték vele, hogy száz­ezer forinttal kevesebbet fog kapni, és hogy' az átfu­tási idő tizenöt munkanap. Az idős hölgy várt és várt, de azóta sem kapta meg a pénzét. Többször is be­ment a biztosítóhoz, ahol azt mondták: az átutaláso­kat már a budapesti köz­ponti cég intézi, náluk kell reklamálni. Az ügyintéző nevét és telefonszámát is megkapta, hogy utolér­hesse, de a telefont sosem vette fel senki. A nyugdí­jas hölgy teheteüeírnek ér­zi magát, már nem tudja, kihez fordulhatna segít­ségért. A KAPOSVÁRI BIZTOSÍTÓNÁL elmondták neki, hogy saj­nos nem ő az egyetlen, aki így járt, de ők nem tehet­nek semmit. Az idős asz- szony már minden tarta­lékát felélte és nem tud­ja, mi lesz vele, ha tovább­ra sem kapja meg a pén­zét. Reméli, akik hason­lóan jártak, mint ő, már előbbre jutottak és meg­kapták pénzüket. miSBBSBMi Közérdekű kérdéseiket hétfő­től péntekig 12-14 óra között a 82/528-156-es telefonszá­mon feltehetik! FordFocus 2 999 000 Ft-tól légkondicionálóval, akár 0% THM-mel* A FordFocus lenyűgöző stílusa abban rejlik, hogy nemcsak azokat káp­ráztatja el, akik kívülről iátjók. A gondosan megtervezett alkotóelemekből sugárzó elegancia, a könnyed kezelhetőség és az előkelő vonalvezetés teszi ellenállhatatlanná. Ha ilyen luxusra vágyik, most. igazán megengedheti magának. Vegyes átlagfogyasztás: 4,7-7,7 I/1ÖŰ km, C02-kibocsátás: 106-257 g/km. 'Kezdőbefizetés és futamidő függvényében FordFocus Fest the difference Autóház Barcs Kft. Barcs, Erkel F. u. 5. Tel.: 82/565-355 COOPGLAS KFTl Hagyományos nyílászárókba hőszigetelt üveg beépítése • hőszigetelt üveg gyártása • • domború - hajlított üvegek • • bútorüvegek, biztonsági üvegek • • egyedi formatervezett akváriumok • • tükrök széles választéka • • üvegasztalok, üveg asztal lapok • Ajtók, ablakok üvegezése Üvegezési munkák gyors teljesítéssel Címünk: Barcs, Séta tér 4/20. (Coopgias Bemutató terem) Tel.: 06-30-9467-373,06-30-9398-103,82/461-141 Fax; 82/463-638 Suzuki Karvalics Kft. Jü Barcs-Nagyaiád Egy mindenkit lenyűgöző I1BI8BHHBHH&? ered,, $ Karvalics & Karvalics Kft. Karvallcs@qxetero.hu ................. Ba rcs, Bajcsy-Zs. u. 86. Tel.: 06-82/461-442 Nagyatád, Dózsa Gy. u. 102. Tel.: 82/553-018

Next

/
Thumbnails
Contents