Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-12 / 214. szám
/ SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 12., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 A termelőké lehetne a BB agrárfórum A magyarok istenével ijesztgetett a miniszter A grillcsirke meg a lába A VILÁGTÖRTÉNELEMBEN most nyílik először lehetőség arra, hogy vidéken élő emberek igazán jó színvonalon élhessenek. A kereskedelmi, igazgatási és kulturális központtá alakult városban élők iskolázottsága, műveltsége és életminősége mindig magasabb volt. 1998-ban azonban megjelent az internet. Akár közpénzen mindenki számára elérhetővé kellene tenni, hogy a vidékiek elvándorlása megálljon. Hiszen a világháló információt és kultúrát közvetít, lehetővé teszi a távoktatást és a távmunkát. a szocialista Gyurcsány Ferenc és Hiller István, valamint a fideszes Orbán Viktor, Áder János és Kövér László is vidéken született. Ők igazán csinálhatnának egy pártokon áthidaló vidékpolitikát, hogy aki akar, az ősei sírja közelében, ugyanakkor méltó körülmények között élhessen. A szülőkre számíthatnának, hiszen ők szeretnék maguk mellett tartani a gyermeküket De éppen a boldogulásuk érdekében segítik őket, hogy szabadulhassanak vidékről, s a városba költözzenek... egyébként hiba a vidéket az élelmiszer-termeléssel azonosítani. Az ipari, technikai forradalom mellékhatásai megbontják a természet egyensúlyát, s a domboldalakat, vizes élőhelyeket a falusiak tartják karban. Ugyanakkor a területfejlesztési szakemberek 1997-ben úgy jelentettek meg egy irányadó kötetet, hogy abban a falu szó nincs leírva. Ráadásul Magyarországon az agrárlobbi soha üyen gyenge nem volt az 1880-as évek óta, mint az utóbbi évtizedben. A városi gondolkodású kormányzati adminisztrációban dolgozók nagy része talán azt sem tudja, hogy a grillcsirkének valamikor volt lába. Gráf József minisztert (balról) már a Mátyás Király Gimnázium folyosóin is faggatták. Nem álruhában jött, s őszintén válaszolt a kemény kérdésekre is CZENE ATTILA Nem ilyen lóról álmodtunk - fogalmazta meg számos gazda uniós csatlakozást követő csalódását Doma Miklós agrármérnök, paprikatermelő a hétfői fonyódi vidékfejlesztési fórumon, melynek Gráf József agrárminiszter volt a vendége. •Fónai Imre- Elhibázott lépések sora történt az élelmiszer-feldolgozók privatizációja során; ennek egyik negatív példája Balatonboglár - így reagált Gráf József arra, hogy hozzászólásában Gombos Sándor felvetette: elsorvadt, működésképtelen a bogiári gazdaság. Termelők százai kerültek ezáltal kiszolgáltatott helyzetbe, s ezrek megélhetését befolyásolja mindez. Megvan még minden, csak működtetni kellene valakinek. A szőlő- és gyümölcstermesztés fejlesztésének a támogatása különösen fontos lenne a dél-balatoni régióban. A miniszter szerint helyben lehet a megoldás kulcsa. - Valóban fontos a szőlő- és gyümölcstermelés, valamint á turizmus összekapcsolása ebben a régióban. Jelentős traumát okoz sokaknak a BB jelenlegi helyzete - magyarázta Gráf József. - Az érdekeltek összefogásával teremthetők meg a kilábalás alapjai. Lépjenek túl a szövetkezés iránti ellenérzéseiken, legyen egy csapat konkrét elképzelésekkel, miként vehetnék kézbe a termelők az irányítást. Eddig még minden agrár- kormányzat hangoztatta a termelői tulajdon fontosságát, de valódi lépések most történtek először; akadnak már jó példák. Ha tehát lesz egy kész az európai unió fejlett agrárországai már a termelés szinten tartásában vagy csökkentésében érdekeltek. A magyar mezőgazdaság azonban - Gráf József szavai szerint - még csak a teljesítőképességének a hatvan százalékán termel Ezért az unión kívüli piacok program és az jónak bizonyul, akkor én mellé állok és támogatom. Hetven forint volt még a múlt héten is a dinnye az utak mentén - jelentős eredménynek tartja ezt a szaktárca vezetője. - Az elmúlt egy év komoly áttörést hozott a magyar termékek védelme érdekében. Ehhez persze keményen fel kellett lépnem. Megmondtam az áruházvezetőknek: meg fogják ismerni, mi az a magyarok istene, ha még egyszer előfordul, hogy fél áron hoznak be dinnyét a szezon közepén. Értettek a szóból; hiszen senkinek sem jó a komoly büntetés, vagy a bezárás. felé fordult most a figyelem. Sorra tárgyal a miniszter orosz partnerekkel. Nemcsak árut viszünk ki, hanem komplett cukorgyárat, baromfifeldolgozót. Másfél milliárd sertés oroszországi termelésében veszünk részt S nyitunk a hor- vát és a szerb piac felé is.- Kétezerhétszáz-milliárd forint vidékfejlesztési és agrártámogatásra számíthatunk 2007 és 2013 között - tájékoztatta népes hallgatóságát az agrártárca vezetője. S újdonságként kiemelte az energiatermelés fontosságát. Horn Péter, a Kaposvári Egyetem rektora ennek kapcsán arra figyelmeztetett: figyelni kell majd arra, hogy olyan technológiát alkalmazzunk, melynek során a mellék- termékek az állattenyésztést szolgálják. Vagyis - tette hozzá - ne az olajipar diktáljon, hanem az erős kezű miniszter.- Nem kell a magyar paraszt által előállított hús, a csodálatos barack vagy a fűszerpaprika - ezzel már Doma Miklós agrármérnök szembesítette az egybegyűlteket. - Amikor az uniós csatlakozásra szavaztunk, nem ilyen lóról álmodtunk. Azt kellett tapasztalnunk, hogy a „harmadosztályú kocsiba” ültettek bennünket. Bejönnek a szemét áruk, mi meg idegennek érezzük magunkat a saját hazánkban, amikor pitlznünk kell az idegen tulajdonosnak, hogy megvegye az árunkat. Az orosz, horvát és szerb piacra figyelünk Kaposvár újra lehet tüzet gyújtani az erdőkben a kijelölt és kiépített tűzra- kó helyeken, miután a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium feloldotta az egy hónapja hozott, erre vonatkozó tiltó rendelkezését. A szaktárca közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a tüzet nem szabad őrizetlenül hagyni, és távozáskor gondoskodni kell az eloltásáról, (szá) Kálmáncsa öt református diák is részt vett a bala- tonfenyvesi hittantáborban. A „vallásórákon” a Biblia hőseivel ismerkedtek a gyerekek, de jutott idő hajózásra is, és megnézték a szigligeti vár romjait is. A lelki épülés, a közös együttlét alkalmai voltak ezek a napok, (ga) Marcali a város külső részén - négy hektáron - gazos, száraz aljnövényzettel borított terület lángolt. A helyszínre három gépjárművet irányított a tűzoltóság; a bevetésnél tizenkét lánglovag dolgozott. (hm) Nagybajom fejér istván személyében új református lelkész került Nagybajomba. A Felsőnyárádról érkezett lelkész még további öt településen végzi szolgálatát, (ga) Tab kilenc csapat tizen- kétféle étellel vett részt Ta- bon a szüreti fesztivál keretében meghirdetett főzőversenyen. A legízle- tesebbnek a helyi mentőállomás „Őrangyalok” csapatának gombás vad- disznópörköltje bizonyult. Második lett a város polgármesteri hivatalának dolgozói által készített fehérboros tarja, míg harmadik a Kocza József vezette team által főzött körmös pacal pulykahe- rével. (kj) Zselicszentpál a lászló-fi citeraegyüttes ötéves jubileumára rendezett ünnepi műsorban a helyiek mellett fővárosi, paksi, somogyjádi és kadarkúti művészek is felléptek, (szá) Pénz híján szárazak az úszómedencék tárgyalás Egy vállalkozó pénze segíthet, aki a bérleti díjból részesedhet Új kocsik a gyékényesi és balatoni vasútvonalon Az egyetem és a gyakorló iskola gárdája azt szeretné, ha mihamarabb ismét birtokukba vehetnék az uszodát a gyerekek és a szülők - mondta Kapitány Ferenc, a Kaposvári Egyetem műszaki főosztályvezetője. - Az egyetemnek nincs pénze a felújításra. Már tárgyalásokat folytattunk egy helybeli vállalkozóval, aki nyolcmillió forintot tudna költeni a felújításra, amit aztán a bérleti díjból szeretne visszakapni. Amennyiben a héten minden érintett rábólint a megállapodás _ részleteire, úgy rövidesen elkez- | dődhet a munka, s talán szép- | tember végén ismét elindulhat J az oktatás a gyakorló iskola úszó- 1 medencéiben. ■ Márkus Kata Tetszetős a csempe. Remélhetőleg még e hónapban lesz víz a medencében Új lesz az üzemeltető információink szerint ez év márciusában, hét év után fölmondta az uszoda eddigi üzemeltetőjével a szerződést az egyetem. Annak ellenére döntöttek így, hogy az előző tanévben még újabb öt évre szóló megállapodás született vele. Egyesek szerint ez előnytelen volt az egyetem számára. Úgy hírlik, hogy ameny- nyiben sikerült megfelelő műszaki állapotba hozni a létesítményt, az egyetemi sportkörfogja tovább üzemeltetni a gyakorló iskola uszodáját Tavasszal sajtóközleményben tudatta a MÁV Zrt., hogy háromszáz használt, ám felújított németvasúti személyszállító kocsit szerez be, lízingkonstrukcióban. Az egyenként 13 millió euróba kerülő járművek három év bérleti viszony után jelképes értéken kerülnek át a magyar társaság tulajdonába. Hazai forgalomba helyezésükhöz azonban átalakításra és honosításra van szükség, például fel kell tüntetni rajtuk a magyar jelzéseket, valamint lépcső-, fűtés- és világításátalakításra szorulnak. Ez egy kocsi esetében 8-12 millió forintos költség. A nagykanizsai gépészeti fenntartó műhelyben jelenleg ötvenhét német kocsi karbantartását és kezelését végzi ötven szakember. Eddig kétszáz személyvagon érkezett Magyarországra, amelyből ötvenhét már az utasok szolgálatába állt a dél-balatoni vasútvonalon. Év végéig várhatóan újabb 125 kocsit helyeznek üzembe, az utolsó kocsik 2007 nyaráig kerülnek hazánkba. A járművek elsősorban a Budapest-Székesfehérvár-Nagy- kanizsa, a Budapest-Pécs, illetve a Budapest-Kaposvár-Gyé- kényes vasútvonalon közlekednek majd. ■ Varga Andrea ■ Egy vagon felújítása 8-12 millió forint. ^JEGYZET^