Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-02 / 206. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 2.. SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 ■gmmEEai Csokonyavisonta pár napon belül befejeződik a Római Katolikus Templom előtti parkolók építése. A beruházás 9 millió forintból valósulhatott meg, melyhez 20 százalékos önerőt biztosított az önkormányzat, (mg) Hetes mintegy ó millió forintot nyert a hetesi körjegyzőség a közintézmények átvilágítására kiírt európai uniós pályázaton. A támogatásból az épületeket energetikai szempontból vizsgálták. A szakemberek véleménye szerint több intézményben a fűtés-korszerűsítésre és a nyílászárók cseréjére is szükség van, melyet további pályázati forrásokból finanszíroznak majd. (mg) Kaposvár az idén a Kisfaludy utcai iskola elsősei kaptak ajándékba jelképesen felszerelt tolltartót és a város címerével díszített órarendet Szita Károly polgármestertől. A hagyományokhoz hűen a város az idén immár ötödik alkalommal ajándékoz meg valamennyi elsőst tanévkezdés alkalmából. Kaposváron 750 első osztályos kisdiák kezdte meg tanulmányait, akik összesen 650 ezer forint értében kaptak ajándékot, (mk) Kaposvár tizenharmadik alkalommal rendeztek erdésznapot a tokaji lőtéren pénteken, melyen 9 erdészet és a Sefag-központ 140 dolgozója mérte össze tudását lövészetben és főzésben. Takács László, a Sefag Zrt. munkatársa elmondta: az erdészet meghívására az Állami Erdészeti Szolgálat dolgozói is képviseltették magukat a különböző versenyeken, s a jó hangulatú eseményt díjátadás zárta, (mg) Somogysárd az önkormányzat az általános iskolásokat 3 ezer, a középiskolásokat 6 ezer, míg a főiskolásokat 8 ezer forinttal támogatja. A hátrányos helyzetűek számára pedig ingyenes étkeztetést biztosít. A 4-8. osztályosok további támogatásokra pályázhatnak a Noszlopy Alapítványon keresztül. Akcióban a kábeltolvajok kontroll Öt helyszínen zajlik az őszi biztonsági ellenőrzés Kaposmérő közelében erőgéppel húzhatták ki a föld alatti vasúti kábelt. A tolvajok esélyét augusztustól egy jelzőszerkezet rontja: ha rendellenességet észlel, azonnal riasztja a biztonságiakat. Harsányi Miklós Vezeték, zárófedél és földelőkúp - rendszerint ilyen fémtárgyak tűnnek el megyénkben. Rájár a rúd a MÁV-ra, a lopásból sportot űznek a fémtolvajok. Budapest és Pest megye után Somogybán fordult elő a legtöbb balhé. Kovács József, a MÁV pécsi igazgatóságának vasútbizton- sági vezetője lapunk kérdésére azt mondta: megyénkben tavaly csaknem 130 kisebb-na- gyobb lopás jutott a tudomásukra, az idén augusztusig közel 150 esetet jegyzőkönyveztek. Már ötmillió forint a veszteségük. Ez annyi, mint a teljes múlt évi kár. Megdőlni látszik a régi feltételezés, hogy a bandák kizárólag elhagyatott helyekre merészkednek. Kaposvár külterületén, egy szakaszoló közelében csaknem 1,6 millió forintnyi értékű kábelt tűntettek el. A környéken talán ötször is jártak a tolvajok, augusztus végén Kaposmérő közelében göngyölítettek fel közel 850 méter hosszú huzalt. Úgy tudjuk: a tettesek a távvezérlő kábelt szállították el. Az akció során feltehetően erőgépet is használtak.- Ez nem kispályás munka - dohogott az egyik vasutas. Egy másik azt mondta: komoly zavarokat idézhet elő a vasúti közlekedésben a lopás, különösen ha ilyesmire vetemednek a gazfickók. Közlekedési szakértők azon tűnődnek, hogy milyen módszer lenne az igazán üdvözítő. Néhányan azt a véleményt osztják: amíg a piacon jó ára van a réznek, aligha fellegzik be az üzletágnak. Országosan milliárdokat kereshetnek a lopásból, illegális üzletelésből élő csapatok. A drága színesfémen kívül az alumíniumot és egyéb fémtárgyakat is meglovasítják; a megyeszékhely és Marcali körVeszélyben a vasúti kábelek. Az utóbbi időszakban Somogy megye dobogós helyre került a kábellopásokban nyékén, valamint a Kapos- vár-Siófoki és a gyékényesi vasútvonalon is többször nyomoztak lopás miatt.- Nem könnyű a fémtolvajok kézrekerítése - mondta Mergancz Sándor alezredes, kaposvári rendőrkapitány. Jelezte: nehezíti a nyomozást, ha az elkövetés után napokkal szereznek tudomást a bűnesetről. Ezért is szükséges a gyakori ellenőrzés, s rövidesen a vasúttal közösen akciót is szerveznek. Információnk szerint Somogybán napok óta üzemel a szerkezet, amely vasúti légkábel üzemelését jelzi. Ez eredményt hozhat a tolvajok elleni küzdelemben. A berendezés ugyanis jelzi, ha a hálózatot megbontják. Őrizetbe vették a Balatonszabadiban lefülelt tabi fémtolvajt hetvenkét órára őrizetbe vette a Siófoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya azt a 26 éves, büntetett előéletű, tabi állandó lakhellyel rendelkező, ám Torvajon tartózkodó fiatal férfit, aki alaposan gyanúsítható a vasúti sínpálya melletti alumínium telefonkábel lopásával. Aszalós György rendőr százados, bűnügyi osztályvezet&helyet- tes elmondta: legutóbb augusztus 29-én virradóra 1200 méter hosszú telefonkábelt loptak el ismeretlenek a Sió- fok-Kaposvár vasúti pálya Daránypuszta és Nagyberény állomás közötti szakaszán. Szerdán ellenőrizte a rendőrség az általuk ismert színesfémátvevő helyeket. Ennek során a Balatonszabadi külterületén levő kereskedőnél nagy mennyiségű alumínium telefonkábelt találtak, amelyet azonnal lefoglaltak. Az átvételi elismervények vizsgálása során jutott el a rendőrség ahhoz a tabi lakoshoz, aki érintett lehet a kábellopásban. Megtudtuk azt is, hogy a vizsgálódás során a rendőrség három korábbi lopást is beazonosított. így gyanúsították meg a tabi fiatalembert. A rendőrség tovább folytatja a nyomozást a Siófok-Kaposvári vasútvonalon az utóbbi hónapokban elszaporodott telefonkábelek lopásának felderítése érdekében. FÁBOS ERIKA A műanyag reneszánsza HA LENNE PÉNZEM, most egészen biztosan valamelyik nagy vegyipari cég részvényébe fektetném. Persze nem vagyok pénzügyi szakértő, de az biztos: ha így megy tovább, egyre több műanyagra lesz szükség országszerte. Ami fémből készül, azt ugyanis ellopják. LEGNAGYOBB VESZÉLYBEN a közlekedési táblák vannak, főként azok alumínium tartóoszlopai. Csak Somogybán többmilliós a kár, amit a tolvajok okoznak a közútkezelőknek, pedig hulladékként a tizedét sem érik ezek az útjelzők. Bár a vas nem ér annyit az átvevőnél, viszont jó nehéz, így gyakran előfordul, hogy még a százéves csatornafedeleket is elviszik az élelmesebb gyűjtők. Akárcsak azokat a síneket, amelyek először csak az elhagyott vasúti pályaszakaszokról tűntek el, de legutóbb egy ritkán használt vonalon kellett megállnia a mozdonyvezetőnek, mert elfogyott a sín. Bár a somogyi bronz műalkotások mostanában megúszták, de hallani lehet olyat, hogy egy éjszaka eltűnt egy bronzból készült többtonnás szarvasszobor. Ahogy az is egyetlen éjszaka leforgása alatt történt, hogy Keszthelytől Kéthelyig valaki összeszedte az összes útjelző táblát... nem véletlen, hogy a közlekedési táblák már horganylemezből, oszlopai műanyagból készülnek, de egyre több alumíniumdobozt cserél műanyagra az áramszolgáltató is. Kár, hogy a pvc nem vezeti az áramot és a plasztik szobor se túl szép, vagyis marad még lopnivaló. így végül is ez a befektetés sem túl nagy biznisz, lehet, hogy mégis inkább MÉH-rész- vényt veszek... Az aranyketrec már a múlté Új buszok a kényelemért héthelyi példa Az értelmi fogyatékosok családias életviteléért kapós volán Az idén 14 járművet helyeznek forgalomba A településen a befogadó környezet példaértékű, melynek köszönhetően az értelmi fogyatékosok zárt közössége már régen nyitva áll. Családias életvitelük, szabadon választott kapcsolataik mellett szinte minden gondozottnak van munkája. Gilikter Gabriella, az intézmény igazgatója elmondta: ötvenöt évvel ezelőtt alakította át a fővárosi önkormányzat a kastélyépületet otthonná. Az épület nem volt igazán alkalmas szociális intézménynek, de az állapota akkor romlott sokat, amikor húsz évvel ezelőtt tűzvész pusztított. Akár évfordulós ajándéknak is lehet tekinteni az új otthont, amit 1,2 milliárd forintos beruházással építettek fel. Százhúsz enyhe, középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékos embert gondoznak. A gondozottak fejlesztő-felkészítő munkája mellett a parkos, tágas terület alkalmas arra, hogy a kertészeti tevékenység is elinduljon. A foglalkoztatás szempontjából is kiemelkedő szerepe volt és van az intézménynek Németh Lajos, Kéthely polgármestere szerint. A száznegyvenhárom dolgozónak ugyanis a fele kéthelyi illetőségű. ■ Vigmond Erika Három modern, környezetbarát motorral szerelt autóbuszt mutattak be pénteken a Kapós Volán Zrt.-nél. A háromtengelyes Scania Irisar Kaposvár és Budapest között közlekedik, s egyszerre 71 ember számára nyújt kényelmes utazási lehetőséget.- Beszerzés és bérlés formájában az idén 14 autóbuszt állítunk forgalomba, amelynek értéke 468 millió forint - közölte a sajtótájékoztatón Torma Kálmán, a zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a vállalat 82 millió forintért öt használt buszt helyez üzembe, s 30 millió forintból három saját járművét is felújítja. Az idei 580 millió forint értékű fejlesztés hatására 11,5 évről 10,9-re csökken a flotta átlagéletkora. A sajtó képviselőinek bemutatott három modell közül kettő Scania Ikarus egyedi típusú busz volt. Ezeket a Csurgó- Barcs-Pécs és a Siófok-Kapos- vár-Pécs útvonalra osztották be.- A tíz távolsági vonalon évente 10 650 járatot indítunk, szolgáltatásunkat 1,2 millióan veszik igénybe - folytatta a vezérigazgató. A fejlesztéssel csökken a zsúfoltság, az utasok kényelmesebb körülmények között, kulturált légkörben tehetik meg a hosszabb utakat. Szeptembertől újdonság, hogy a távolsági buszra jegyet váltók a Somogyi Hírlap friss példányait olvashatják. ■ Harsányi Miklós Leállítják a járatokat HUSZONHÉT BUSZJÁRATOT érint Somogybán az októberi menetrend-módosítás - derült ki a pénteki sajtótájékoztatón. Hét vonalon leállítják a közlekedést, de mint Bebics János, a zrt. személyszállítási igazgatója megjegyezte, a gyakorlatilag „nulla-forgalmú” térségekben nem okoz problémát ez a döntés. Azt is elmondta a vezető, hogy természetesen az érintett önkormányzatok egyetértésével hozták meg ezt a döntést. Európai színvonal a szociális otthonban az építkezés 28 ezer 376 négyzetméteres területen kezdődött. Ligetes, parkos környezetben apartmanszerűen öt létesítményt építettek fel A főépületen és a foglalkoztatón kívül három épületben laknak az értelmi fogyatékosok. Az egyik hatvannégy személyes, a másik kettő pedig 28- 28 ember elhelyezésére alkalmas. Az orvosi rendelő, étterem vagy a mosoda mellett többek között fodrászatot, konditermet, büfét, kerámiaműhelyt is kialakítottak.