Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-02 / 206. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT Agrárstratégiát alkotnak a vidék minél gyorsabb fejlődéséért A hazai agrár- és vidékfejlesztési célok megvalósítására a következő uniós költségvetési periódusban közel 1200 milliárd forint EU-forrás áll rendelkezésre - jelentették be pénteken az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv kaposvári sajtótájékoztatóján.- Versenyképes mezőgazdaság, fejlődő vidék, szerkezetváltás - program címszavak s egyben célok, amelyek megvalósítása 2007-2013 között esedékes. Pásztohy András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) miniszteri biztosa sajtótájékoztatóján kifejtette: az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégia Terv kidolgozását tavaly ősszel kezdték el. Ennek kapcsán széles körű szakmai párbeszédet és társadalmi egyeztetést folytattak. ■ A következő hét évben ezer baromfi*, sertés- és marhatelep nyílhat.- Az ágazat és a vidék óriási lehetőség előtt áll; azt akarjuk elérni, hogy minél nagyobb forrás segítse az ország, az ágazat fejlődését - jelezte az FVM miniszteri biztosa. Öt fő pont és számos alpont köré sűrítik a teendőket; a nemzeti fejlesztési feladatok és az uniós célok szorosan egymásra épülnek. Elhangzott: a sikeres mezőgazdaság érdekében szükséges a szerkezetváltás. Ennek kapcsán fogalmazták meg a többi közt a bioetanol- program elindítását, a technológiai beruházásokat, valamint az élelmiszer-feldolgozás, a kertészet és az állattenyésztés fejlesztését. Megtudtuk: a következő hat-hét évben például csaknem ezer szarvasmarha-, sertés- és nagyüzemi baromfi- telep felújítása várható. A stratégiai terv ugyancsak nagy hangsúlyt helyez a piacteremtésre, minden lehetséges módon igyekszik segíteni a termékpályás szerveződéseket. A környezetkímélő gazdálkodás elterjesztésén kívül külön fejezet foglalkozik a vidéki lakosság életminőségének javításával, jövedelemszerzésének gyarapításával. ■ Harsányi Miklós Szavait festi meg a fára önkifejezés Bebizonyította, a művészetben nincsenek korlátok Bőhm András az egyik legismertebb mozgáskorlátozott költő és festő. Egy születésekor történt szerencsétlen baleset miatt ugyan sem mozogni, sem beszélni nem tud úgy, mint mások, mégis kiemelkedőt alkot az önkifejezés számos műfajában. Meiszterics Eszter- Festészet és költészet. Miért épp ez a párosítás?- Pontosan nem tudom. Azt hiszem, az önkifejezés vágya motivált. Talán a művészetem ellensúlyozza az idegenek számára alig érthető beszédemet, amelyet egy mozgató-idegköz- pontot károsító agyvérzés okozott a születésemkor.- Vonzódik a természethez, kép- és verstémái középpontjában leggyakrabban az erdő és a madarak állnak. Honnan ez a bensőséges kapcsolat?- Öcsém általános iskolás korától vadászati pályára készült. Együtt bújva a zselici erdőket, a csoda az lett volna, ha nem szeretem meg egy életre a természetet. Mivel közel érzem magamhoz, gyakrabban szerepel a témáim közt.- Kivételesek az alkotásai. Hogyan alakult ki az egyedi technikája?- Nem finnyáskodhattam a műfaji konvenciók betartásával. Nem kis fejtörések árán a megfelelő eszközöket, ecsetpótlókat sikerült kiagyalnom, amelyektől egy nyestecsetekhez szokott művész bízvást falnak ment volna. Engem viszont segítettek vizuálisan is megnyilvánulni, hogy megoszthassam másokkal a meglátott, észrevett t dolgokat Hallottam egy eljárás- % ról, amely a sötétre pácolt fale- | mezből kikaparással hozza elő | a motívumokat. Megtetszett a ° lehetőség, viszont a kapargatás- sal nem boldogultam. Rájöttem, hogy ennyiből a diópáccal festhetek is a fára, a különböző hígításokkal kialakíthatom az elképzelt képet. Táblaképeimmel rá is leltem egy nekem való kifejezésmódra, ezeken ugyanis annyit javítgathattam ameny- nyit akartam. Bőhm András számítógépe, képei és rímei segítségével fejezi ki gondolatait bőhm András 1943. október 9-én született Kaposváron. Születésétől fogva mozgáskorlátozott. 1959-ben kezdett festeni és verset írni. A 70-es években figyeltek fel munkáira. Vers- és képzőművészeti pályázatok díjazottja. 1989-ben elnyerte az ART ’89 Nemzetközi Fesztivál irodalmi fődíját 2004-ben a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével tüntették ki.- Mikor vesz a kezébe tollat ecset helyett?- Egyre kevesebbet írok, nemrég egy pesti barátom is ezt panaszolta, nála is hallgatnak a múzsák. Az egy napra tervezett teendőm így is több, mint, amit el tudok végezni. Egyujjas levelezési tempómmal a kapcsolataimat sem tudom úgy ápolni, ahogy illene.- Milyen munkákat tervez a közeljövőben?- Több kép is várja, hogy egyszer majd csak visszatérek hozzájuk. Olyanok is várnak, amelyeknek csak kisebb-nagyobb utógondozás kéne. Az idő meg egyre sebesebben száguld, én pedig lassulok. Rossz páros vagyunk, minden igyekezetem ellenére sem sikerül fiatalodnom.- Családjával él? Támogatják a művészetében?- Öcsémékkel élek Lábodon. Szüleim elvesztése után kialakítottak egy lakrészt számomra és nyugodt hátteret biztosítanak ténykedésemhez. A tőlem telhetőt igyekszem magam körül én is megtenni, ami időben nem kevés, de viszonylagos függetlenséget biztosít. Gyakorta osztozhatom az unokázás örömeiben. Néha jókat kirándulunk, horgászunk. Amúgy meg teszem, ami adódik, igyekezve itt-ott átlépni határaimat. Azokat a falakat, melyek talán nem is léteznek, de valami módon mégis mindig beléjük ütközünk. Kételyes kérdések nem foglalkoztatnak, ahogy e korábban versbe írt fámat sem: Nem bántja tavasszal fát sem a kétség: elmegy-e egyszer is arra a vándor, szedni gyümölcsét, s árnya alá lehevemi pihenni? Fény fele tárja csak ágát, s lenn tapogat gyökerével, vaksin a szíve felé ezer ága-bogával a földnek.- Egy ideje számítógépen alkotja a képeit. Könnyebb?- Egy-egy vonal meghúzása is komoly erőfeszítésembe került a papíron. A számítógéppel úgy érzem, mintha hirtelen jó kezeket kaptam volna. Ezzel az ölembe hulló lehetőséggel itt hagyhatok még néhány képet. MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ A haza minden előtt mostanában, amikor azt hallom diáktól, sportolótól, szakmunkástól és diplomástól egyaránt; hogy tanulmányait, munkáját, életét csak külföldön tudja elképzelni, ott akar érvényesülni; felmerül bennem a kérdés: mit jelenthet az ő számukra a haza. Ha elfelejtették volna, íme - segítségül - néhány idézet: „NÉGY SZÓCSKÁT ÜZENEK, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökül, ha kihunysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.” ....haza, nemzet és nyelv, há rom egymástól válha- tatlan dolog... Fáradj a hazáért, s ne tenmagadért...” Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, akik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.” (Kölcsey) „Légy híve rendületlenül / Hazádnak, oh magyar: / Ez éltetőd, s ha elbukál, / Hantjával ez takar. // A nagy világon e kivűl / Nincsen számodra hely; / Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell.” (Vörösmarty) „ITTHON MÉG NEMZET vagy, bár gyászba öltözött: / Koldus földönfutó más nemzetek között. // S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed1? / Megadta a remény, mivel kecsegtetett? / Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél: / Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!” (Tompa) OLYAN IGAZSÁGOK EZEK, amelyek még az Európai Unió Magyarországában is örökké követendők maradnak! Mindörökké! Három életet mentett a gondozói szolgálat Somogy már utolsó az utolsók között? szócsata A megyei önkormányzat elnöke cáfolja a Fidesz vádjait Nagyobb a készülékek iránti igény, mint amit ki tudnak elégíteni a jelzőrendszeres szociális ellátás területén a csurgói mikrotérségben. Hat településen 46 készüléket helyeztek üzembe, ám további 15-20-ra volna még szükség - tudtuk meg Kis- né Madács Ilona ágazatvezetőtől. Februártól működik a jelzőrendszeres szociális ellátás 24 órás ügyeletben, húsz gondozónővel. A házi gondozók mellett külsősökkel kötött megbízási szerződést a társulás.- Idén még ingyenes a használat, ám januártól csak azok számára, akik egészségileg és szociálisan is rászorultak. A többieknek 500 forint havidíjat kell fizetniük - mondta Kisné. Saját pénzből is lehet készüléket vásárolni - bruttó 78 ezer forint az ára -, s csatlakoztatják a rendszerhez. A szakember szerint akkor ideális ez a szolgáltatás, ha házi segítségnyújtásra épül, hiszen ebben az esetben rendszeresen látogatja a gondozónő az idős embert. Havonta 8- 10 riasztás érkezik a központba; előfordult, hogy a tűzoltókat kellett hívni, három alkalommal pedig életet mentett a készülék. A téves riasztás sem ritka, érzékeny ugyanis a jelzőgomb. A téves hívást lehet törölni, ám a gondozónő ebben az esetben is a helyszínre siet. ■ Varga Andrea Somogy egy sereghajtóvá lett ország legfejletlenebb megyéje — hangzott el a Fidesz szerdai kaposvári sajtótájékoztatóján. - A közgyűlés elnöke ígéretet tett arra, hogy javít megyénk gazdasági állapotán. Somogy és vele együtt a lakói súlyos nehézségekkel néznek szembe, amiért személyi felelősség terheli Gyenesei Istvánt - mondta Gelencsér Attila, a párt megyei listavezetője. Az utóbbi öt évben Békés és Somogy megye visszaesésén kívül nagyobb arányú átrendeződés nem történt. A megye helyzete elkeserítő, az ipari termelés egy év alatt ötödével esett vissza, elkerülik a befektetők, folyamatosan csökkennek a bérek. A most leköszönő Somogyért-MSZP koalíció négyéves teljesítménye a kormányzati hátszél és több miniszter segítsége ellenére is ilyen lesújtó - tette hozzá a listavezető. A megyei önkormányzat vagyona nagy részét eladták, a bevételt felélték, sőt egymilliárdos hitelt halmoztak fel. A FIDESZ megakadályozza a megye gazdasági szintjének további süllyedését, a foglalkoztatottság tovább romlását - jelentette ki Gelencsér Attila. Lapunk lehetőséget adott Gyenesei Istvánnak, a megyei közgyűlés elnökének, hogy válaszoljon az őt ért támadásra.- Gelencsér Attila testnevelőképviselő fedett pályás torzításban világbajnok lehetne - jegyezte meg a megyei elnök. - Azt a látszatot kelti, mintha a megyei közgyűlésen múlnának a GDP-mu- tatók, pedig nincs befolyásunk a gazdasági folyamatokra. Korlátozott lehetőségeink ellenére is küzdelmet folytattunk a helyzet javulásáért. Segítségünkkel a négy év alatt minden korábbinál több, harmincmilliárd forint érkezett területfejlesztési forrásokból a megyébe, ami százmilliárdos fejlesztést eredményezett. További százmilliárdot kaptunk a közlekedési feltételek javítására. A vásárlóerő, mint az egyik legátfogóbb mutató tekintetében - Kaposvár nélkül - a tíz-tizenegyedik helyen állunk a megyék rangsorában. A fideszes vezetésű Kaposvár ugyanakkor a tizenötödik a megyeszékhelyek között. A megyei önkormányzatnak nincs egymilliárdos hiánya, szemben a hasonló költségvetésű Kaposvárral, amelynek deficitje nyolcmilliárd, pedig a város nem támogat kétszáznegyvennégy más somogyi települést. ■ Gungel Mónika ■ Másként látja Gelencsér Atti la és Gyenesei István a megye helyzetét.