Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-08 / 211. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK SZAMOKBAN Tíz százalék munka nélkül jelenleg 649-en élnek Ma­gyaregresen, közülük 334-en tartoznak a gyengébbik nem­hez, míg a férfiak ennél tizen­kilenccel kevesebben vannak. A település legidősebb lakója a kilencvenegy esztendős Kiss Kálmánná, míg a legif­jabb magyaregresi az idén március 22-én született Járadi Alekszandra. A faluban száz­ötven nyugdíjas él, s körülbe­lül ugyanennyi a tizennyolc év alattiak száma is. A mun­kanélküliség nagyjából tízszá­zalékos: huszonhárom regiszt­rált állástalant tart nyilván az önkormányzat. Segély a büdzsé ötödé ebben az évben ötvenmillió fo­rintból gazdálkodhat a falu ve­zetése. A pénz ötödét szociális ellátásra fordítják: 10,5 millió forintot fizetnek ki segélyekre. A Somogyaszalóval közös kör­jegyzőség fenntartása tizenkét­millió forintot visz el a büdzsé­ből, míg a megyeszékhelyre 4,5 milliót utalnak az óvodások és az iskolások után. Ebben az évben működési hitelt kell fel­venni az önkormányzatnak, előreláthatólag hétmillió forint­ra lesz szükségük. RECEPT Házinyúl sütőben hozzávalók: két megtisztított nyúl, szalonna, fokhagyma, fű­szerek. A nyulakat feldarabol­juk és bekenjük pácfűszerek­kel, majd néhány órai „érlelés” után tepsibe tesszük. Öntünk rá egy kevés vizet, lefóliázzuk, majd párolni kezdjük. Miután már megpuhult, levesszük a fóliát, leöntjük a vizet. A nyúl- darabokat beirdaljuk és sza­lonnával tűzdeljük. Tehetünk mellé egy kis fokhagymát is. Ezután visszatesszük a sütőbe és ropogósra sütjük. Profi szülők hat gyerekkel kommunikáció Könyvből tanulták meg a siketnéma-jelbeszédet ár az utcán meghalljuk a gye­reksírást: itt az ebédidő, s ha va­laki a háziak közül nem figyel­né az órát, a csecsemőgyomor­nál nincs pontosabb időjelző. Dominika ennek megfelelőn csak akkor hallgat el, amikor édesanyja, Pintér Nikoletta vég­re megjelenik a jól megérde­melt - kiharcolt, na jó, kisírt - elemózsiával.- Amúgy nagyon aranyos gyerek - mondja Fáth László, Dominika nagypapája, s hinni kell neki, hiszen szakember. Három saját gyermeke mellett ugyanennyit vett magához álla­mi gondozásból, s nevelte fel őket. - Most mondjam, hogy a gyerekek a hobbim? - folytatja a ma már rokkantnyugdíjas férfi. Persze ennél jóval többről van szó: Fáth László és felesé­ge hivatásos - mondhatni profi - nevelőszülők, elvégezték a szükséges tanfolyamokat.- Mindig is sok gyereket sze­rettünk volna - állítja -, ám a második és a harmadik saját csemeténk császármetszéssel jött a világra, így az orvosok azt mondták, hogy nem lehet több gyerekünk. Ők viszont úgy gondolták, ke­vesen vannak, így került a ház­hoz Mónika. Őt nem csak nevel­ték, de miután szülei hivatalo­san lemondtak róla, örökbe fo­gadták.- így tettünk volna Zsolttal és Zsanettel is, ám róluk nem mondtak le az igazi szülők - teszi hozzá Fáth László. - So- mogyvárról az intézetből vet­tük ki őket, s nálunk éltek tíz esztendeig. Aztán Zsanettet visz- sza kellett adnunk. Nem bírták már ugyanis anyagilag a fél tucat csemetét. Persze a kapcsolat nem szakadt meg. A család sokszor felkere­kedik és meglátogatja a lányt, aki már jelezte, amint betölti ti­zennyolcadik életévét, visszatér Magyaregresre.- Itt él a bátyja is, övé ez az apróság - int Dominika felé Fáth László. - Kilencen lakunk itt, sokan azt hiszik, szűkösen élünk, de máshogy nem is tud­nánk elképzelni. Persze, aki öt testvérrel együtt nőtt fel, mint Fáth Lász­ló, annak nincsen elég nagy család. - Különben azért is köl­töztünk ide, Magyaregresre, mert kellett a hely a gyerekek­nek - ismeri el. - Amúgy tős­gyökeres kaposvári volnék, s sokáig nem tudtam elképzelni, hogy egyszer falun fogok élni. A megyeszékhelyen a 48-as ifjú­ság útján és a Berzsenyi utcá­ban laktunk, egyik sem olyan hely, ahol ennyien elférnénk. így hát 1983-ban kiköltöztek Magyaregresre: 240 ezer forin­tért megvásároltak egy régi há­zat, egymillióért felújították és kibővítették. Ma nagyjából a tízszeresét éri. - Nem ide akar­tunk kijönni, először Toponár- ral, majd Kaposmérővel kacér­kodtunk - folytatja. - Csak az­tán erre volt pénzünk. Ám úgy érzi, nem választot­tak rosszul, s ezt talán igazolja, hogy a gyerekek is velük ma­radtak. Zsolt segédmunkásként dolgozik, László kőműves, Edi­na otthon segít a ház körül.- Sajnos betegen született, négyéves koráig menni sem tu­dott, s süketnéma - int a mellet­tünk álló lány felé Fáth László. - Hogy tudjunk kommunikálni, kitanultuk a jelbeszédet. Könyvből, segítség nélkül bif­lázták a jelbeszédet, idegenek­kel nem is mernének kommu­nikálni, ám Edina mindent megért. - Segít a kicsi mellett, nekem a kertben - mondja az apja. - Hiába vagyok rokkant, nem állhatok le. Nyolc éhes szájra dolgozunk. Vannak tyúk­jaink, jövőre talán disznó is lesz. Aztán a veteményes: 1400 négyszögöl, ott is van munka. Nem vagyunk gazdagok, de együtt élünk, szeretjük egy­mást. S ez a legfontosabb. Kevéske pénzüket a faluban Is el tudják költeni nem fogja elhinni, de nekünk semmi sem hiányzik a faluból - mondja Pintér Nikoletta. - So­kan panaszkodnak, hogy nincs mit csinálni, nincsenek üzletek, unatkoznak. Nekünk nincsenek ilyen gondjaink. Mivel kilencen vagyunk, mindig van társasá­gunk, s az üzletek sem hiányoz­nak. Kaposvárra is ritkán já­runk ami kevés pénz akad, azt itt a faluban is el lehet költeni Iskolakezdési támogatás száztizenhét diáknak KÖZEL 750 EZER FORINTOT osz­tott szét az önkormányzat a település diákjai között isko­lakezdési támogatás címén. Az általános és középiskolá­sok fejenként hatezer forin­tot, míg a főiskolások és egye­temisták tíz-tízezer forintot vehettek át. Összesen 117 di­ák részesült támogatásban. Három úttervet készítettek nyolcszázezer forintért NYOLCSZÁZEZER FORINTOT for­dított az önkormányzat há­rom útterv elkészítésére. Megterveztettek egy majdani, a települést Várdával összekö­tő mezőgazdasági utat, a falu új járdáit, valamint a Balázs János utca leaszfaltozását. Hiába pályázott a falu, nem épülhet kerékpárút A NEMZETI SPORTHIVATALTÓL egymillió forintot nyert a tele­pülés a sportpálya korlátjá­nak és a labdafogó hálóknak a felújítására. Szintén a hiva­talhoz fordultak egy kőzúza­lékos desedai kerékpárút re­ményében, ám erre már nem kaptak pénzt. Egy méterrel kiszélesítik a József Attila utcát HÁROMMÉTERESRŐL négyméte­resre szélesítik a József Attila utcát, ahol jórészt a Kaposvár­ról a közelmúltban kiköltözöt- tek laknak. A hárommillió fo­rintos beruházást a regionális területfejlesztési tanács egy­millióval támogatja. A munkások jól haladnak az utcá­ban, amely biztonságosabbá válik Az oldal cikkeit Vas András írta Fotók: Láng Róbert Az oldal elkészítését az önkormányzat támogatta Egyre több helybéli focizik már az ifjúsági csapatban Bár hivatalosan szabadidő-egye­sületnek alakult, egyelőre jó­részt a falu sportéletének szer­vezésével foglalkozik a fajcsi Zoltán vezette társaság.- Ezen belül is a labdarúgás áll az első helyen - mondta Fajcsi Zoltán. - Persze tudjuk, kellene még más alternatívát is nyújtanunk, de először a helyiek döntő többségét érdeklő focicsa­pat háza táján kellett rendet ten­nünk. Meglehetős sikerrel tevékeny­kedtek, hiszen a megyei har­madosztály utolsó jjelyén sze­rénykedő együttessel két év alatt feljutottak a második vonalba.- Az előrelépés leginkább az ifjúsági csapaton látszik - foly­tatta az elnök. - Míg a nagyok­nál alig egy-két játékos helybeli, épülhet a felnőttgárda. Persze nem csak a sporttal foglalkozik az egyesület, remek kapcsolatot ápolnak a helyi nyugdíjasklubbal is.- Az igazi azonban az lenne, ha sikerülne létrehoznunk egy ifjúsági klubot is - állította Fajcsi Zoltán. - Persze ehhez kellene egy hely, ahol a fiatalok összejöhetnének. Nagyon jó lehetőségeket rejt a Deseda gyarapodnak Az utóbbi időben sokan költöznek ki a megyeszékhelyről a faluba Négy éve újonc polgármester­ként került a település élére Bók László. Programjában legfonto­sabb teendői között a járda- és útépítéseket ígérte - a ciklus vé­gére kiderült, nem mindent si­került megvalósítania.- Sajnos mindössze 150 mé­ternyi gyalogjárót tudtunk építe­ni, ugyanis egyszerűen nem vol­tak pályázati lehetőségek - mondta Bók László, aki október elsején ismét harcba indul a pol­gármesteri tisztségért. - Az út­építéssel viszont jól haladtunk: közel három kilométernyi épült. A nagyjából 35 milliós beru­házás csak 12,5 millió forinttal terhelte meg a falu büdzséjét, a többit pályázati pénzekből fizet­ték, illetve a csatornaépítés után a kivitelező készítette el.- Két esztendeje épült ki a szennyvízhálózat - folytatta a polgármester. - Nálunk folyik össze az érintett négy település, Somogyjád, Somogyaszaló és Várda szennyvize. A továbbiakban viszont már csak a tervezett, de meg nem valósult projekteket sorolja Bók László. A településnek szüksé­ge lenne egy többfunkciós nagyteremre, ahol össze tudná­nak jönni a helybéliek.- Pályáztunk az AVOP-nál, harmincmillió forintból fel le­hetne építeni, ám elutasítottak bennünket - állította a polgár- mester. Bók László: az elmúlt években negyvennel nőtt a lakosság száma Egy falugondnoki kisbuszra is szüksége lenne az egresiek­nek, ám nem felelnek meg a fel-, tételeknek, így nem tudnak pá­lyázni.- Szükség lenne egy útra a Deseda mentén is - tette hozzá Bók László. - A toponáriakhoz hasonlóképpen ki kellene hasz­nálnunk a tározó nyújtotta lehe­tőségeket. Jó lenne, ha út épülne Aszaló és Várda felé is, de erre egyelőre nincs remény. Pedig fo­lyamatosan parcellázunk, egyre többen költöznek ide, az elmúlt években negyvennel nőtt a la­kosságszám. Sokat lendítene rajtunk, ha megszűnne a be­zártság, s kinyílna a falu vala­melyik irányba. MAGYAREGRES - 122

Next

/
Thumbnails
Contents