Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-08 / 211. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 8., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP JEGYZET VAS ANDRÁS Szájbergyerek kerestetik A NYÁRI SZABADSÁGOLÁSOK­NAK - és a kormány kon­vergencia-programjának - hála lekerült a napirendről a madárinfluenza vita. Úgy tűnt, amíg újra visszatér­nek a még el sem költözött madarak, nyugodtan lehet falni a vasárnapi ebédnél a rántott csirkét, esetleg a narancsos kacsát. áiyi máris újra terítéken a téma, pontosabban az oltó­anyag. Pedig a vakcinával eddig nem volt semmi gond, büszkén kihúzhattuk magunkat: hiába lassult a GDP növekedése, gyógy- szervegyészetben még így is lepipáltuk a nagyvilágot. Aztán az oltóanyag klinikai tesztelését végző intézet ve­zetője bejelentette, engedé­lyezte a gyerekkísérleteket, ismét kitört a háború. A szakember hiába hivatko­zott rá, hogy egy járvány ebből a korosztályból szed­né legtöbb áldozatát, vi­szont szervezetük másként reagál a hatóanyagra, mint az idősebbeké, s a kísérlet veszélytelen, rögtön megje­lentek az ellenzők is. Eti­kai, emberi jogi és orvosbi­ológiai problémákat emle­gettek, s a vakcina elmara­dott előállítási eljárását hozták fel - hol van már a tavaszi össznemzeti büsz­keség... -, csak éppen arról nem beszélt senki, hogy a kísérletek csak a benne részt vevők beleegyezésé­vel zajlanak majd. nem csak A szülőknek, de csemetéiknek is rá kell bólintaniuk. Azaz az egész ügy vihar egy pohár vízben. Mutassanak ugyanis egyetlen gyereket, aki önként és dalolva en­gedi, hogy kétszer is vért vegyenek tőle, összeszur­kálják. Ilyennel ugyanis maximum a kutatóorvo­sok esszéiben - lásd még: szájbergyerek - lehet ta­lálkozni. A való életben sohasem. Tolvaj szüreteli a termést mezőőrök Huszonheten vigyáznak a megye milliárdos értékeire Somogybán rács mögé juttatnák a terménytolva­jokat. A határt 27 mezőőr ellenőrzi, ám a gazdák és a kerttulajdonosok úgy érzik: nem elég hatékony a védekezés. Harsányi Miklós Szántóföldi figyelőszolgálat. Illés Zoltán, a szentgáloskéri Agrárja Rt. mezőőre a környékbeli kiskerteket is őrzi Elrettentő pénzbírság, néhány hetes elzárás, hallottuk az agrár- gazdálkodók bűngmegelőzést célzó ötleteit. Szerintük így le­hetne megfékezni a tömeges lo­pásokat. Mások azt mondták: a veteményesben, gyümölcsösben garázdálkodó szabadcsapatokat móresra kell tanítani. Egy gazda úgy vélte: erővel kell fellépni a gazfickók ellen. Szíve szerint “helyben, akár néhány pofon árán rendezné le a dolgot”; ezt persze a törvény nem engedi. Berta Tamás somogyszili me­zőőr három éve állt szolgálatba. Azt mondta: megérti, hogy a somogyi termelők elégedetle­nek. A gazfickók ugyanis krea­tívan dolgoznak; néha szemte­lenül nagy mennyiségű gyümöl­csöt, takarmányt tüntetnek el.- A környéken azért nem szólnak, ha egy-két fürt szőlőt elemei egy gyerek, ám ha valaki kilószámra dézsmálja a termést, § akkor érthető, ha a gazdát elfut- | ja az indulat. Szerencsés eset- | ben tetten érjük a tolvajt és a “ rendőrség megindítja a nyomo- s zást. A nyáron takarmánytolvajt füleltünk le - tette hozzá. Sokszor nem érkezik felje­lentés, de nyilván számos ki­sebb, tízezer forint érték alatti lopás fordul elő a megyében - közölte kérdésünkre Bíró Gá­bor hadnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivő­je. Az agrárügyek közül a ne- mesdédi viszi a pálmát; 10 ton­na permetezett almát loptak el. A bűncselekmény feltehetően augusztus 26-30. között történt, az adatokat még gyűjtik a rend­őrök. A szóvivőtől azt is meg­tudtuk, hogy több verziót ellen­őriznek. Elképzelhető: teherau­tóval merészkedtek a gyümöl­csösbe vagy utánfutós autóra pakolták a termést. További részleteket - a nyomozás sikeré­nek érdekében - nem kívánt a nyilvánosság elé tárni.- A bandák gyakran megren­delésre tüntetik el a gabonát vagy a gyümölcsöt - tette hozzá Udvaros Károly nagyberki falu­gazdász. - Véletlenül sem a család ellátásáról van szó, ha­nem sok esetben pénzkereseti lehetőségről. Egyfajta jövede­lemkiegészítés, ami a főidény­ben egészen jó pénzt hozhat a konyhára. Elmondta: sokan azért nem művelik meg a környező szőlő­hegyeket, dűlőket, mert a ter­A mezőőri szolgálat meg­alakításához, fenntartásához az idén is igényelhettek támo­gatást az önkormányzatok - mondta Varga Gábor, a me­gyei földművelésügyi (FM) hi­vatal vezetője. Az újonnan lét­rehozott szervezet költségei­ménytolvajok ellen folytatott harcban alulmaradtak a becsü­letes gazdák. A hívatlan vendé­gek portyája sokszor tízezrek­be került.- A kukoricatermesztők sem lehetnek nyugodtak - folytatta a falugazdász. - Nagyberki köze­lében lovas kocsival rontottak a táblába, talán 5-6 mázsa tenge­rit is elloptak. A lovak letapos­ták a kukoricát, a kombájnt az nek 50 százalékára, de sze­mélyenként legfeljebb 300 e- zer forintra számíthatnak a települések. Somogybán 19 önkormányzat alkalmaz me­zőőrt Idén 5,2 millió forint támogatásról szóló igazolást állított ki az FM-hivatal. ősszel oda már nem lehet been­gedni. A mezőőrök áldásos munká­ját a gazdák megsüvegelik, vet­te át a szót Jakab Zoltán csökölyi falugazdász.- A szamócások tavasszal ná­lunk éjjeliőrt fogadtak fel. Nem is dézsmálták meg a termést, és annyit kerestek, hogy az őr bé­rét is megtermelték. Az volna jó, ha a megyében több helyen áll­na fel mezőőri szolgálat. Szilágyi István, a gyékényesi mezőgazdasági zrt. elnöke úgy vélte: a mezőőrök, a polgárőrök és a tehetősebb agrárcégek dol­gozóinak együttes fellépése hozhat változást.- Nálunk szerencsére kevés a lopás, mégis újraszervezzük a védekezést. Azt szeretnénk, ha az utolsó fillérig a mi zsebünk­ben maradna a haszon. Állami támogatás a mezőőri szolgálat alapítására Hetes az általános iskola és az önkormányzat egy norvég alapra pályázik. Ennek segítségével aka­dálymentesítenék az isko­lát. A pályázaton 7 millió forintot nyerhetnek, mely­hez 15 százalékos önerőt biztosít az önkormányzat - mondta Ádám László pol­gármester. (mg) Kaposvár gépjármű-ka­rosszéria gyártására kért engedélyt a NABI korábbi telephelyére a 2006 tava­szán alakult NABI Holding Kft. Szita Károly polgár- mester ehhez soron kívüli ügyintézést ígért a beruházóknak, (mk) Kaposvár az ady endre utcában szeptember 8-án reggel 6 órától a Berzsenyi utca felőli jobb oldalon, va­lamint a bal oldalon a Kos­suth tértől visszafelé mint­egy 50 méteren a parkoló­helyeken megállási tilalom lesz a délutáni rendezvény miatt. A korlátozás nem érinti az utcába a szabad be- és kihajtást, a fennma­radó le nem zárt parkoló­helyek használatát. Sérsekszőlős egyszeri húszezer forint támogatást biztosít a sérsekszőlősi ön- kormányzat az újszülött gyermekek részére. Erről a képviselő-testület a kö­zelmúltban döntött. 2006- ban 40 ezer forint kiadást jelent ez a támogatási for­ma az önkormányzatnak: a községben július végén született kisbaba, illetve október végén várható újabb, mondta Fábri Gézáné polgármester, (kj) Szántód rőzsekupac gyul­ladt meg a település köze­lében csütörtökön; a száz négyzetméteren lángoló száraz aljnövényzetet a siófoki hivatásos egység oltotta el - közölte a me­gyei katasztrófavédelmi igazgatóság, (hm) Tab EGY ÁLLÁSHELY bővítése miatt számítógép beszer­zése szükséges a Koppány- völgye Többcélú Kistérségi Társulás munkaszerveze­ténél. A társulási tanács legutóbbi ülésén 170 ezer forintot hagyott jóvá a szá­mítógép beszerzésére, (kj) Vásárlók parkja Kaposváron stop.shop 2008 márciusára készül el ötmilliárd forintból Tengernyi kukorica termett légi szemle Három héten belül betakarítható a tengeri Öt milliárd forint értékű beruhá­zás alapkövét helyezte el csütör­tökön Szita Károly polgármester és Hans-Peter Frauenhoffer, a Center Invest Kft. ügyvezetője Ka­posváron, az Achim András utca sarkán. A15 ezer négyzetméteres telken 36 üzlethelyiséget magá­ban foglaló Stop.Shop bevásárló­park épül. Szita Károly azt mond­ta: a területért 300 millió forintot fizetett a befektető. A belváros­nak ezen a részén 430 parkoló épül, s 400 új munkahely is lét­rejön. Török Csaba, a Stop.Shop csoport egyik ügyvezetője azt mondta: a beruházás 2008 már­ciusára készül el, a városképbe illeszkedő üzleteket sétányról kö­zelíthetik majd meg a vásárlók. Malteroznak. Hans-Peter Frauenhoffer és Szita Károly leteszik az alapkövet Légi határszemlén tekintették meg csütörtökön a somogyi kis­térségeket az agrárszakma irá­nyítói. Ötszáz méter magasan is kiválóan látszott: három héten belül már betakarítható a rekord- mennyiségű kukorica. A kaposújlaki bázisról ru­gaszkodtunk el, a légi határ­szemle első állomása Kaposvár környéke volt: 400 méter ma­gasságból felcsillant a nemrég átadott 15 ezer tonnás zaranyi szemestermény-tároló. Enyhe kanyar után máris a Deseda fe­lett húztunk el. A közeli falvak határában sok száz hektárnyi kukoricatábla tárult elénk; a kedvező összképen ront a néhol víznyomásos folt- vagy kukori­cabogárral fertőzött terület.- Somogy kukorica-nagyha­talom státusát immár senki nem kérdőjelezheti meg - mondta Varga Gábor, az FM- hivatal vezetője. - Kukoricatermelés­ben - külön-külön - megelőzzük Lett­országot, Litvániát, Észtországot és a megyében élő gazdálkodók több tengerit taka­rítanak be, mint amennyit egész Portugáliában törnek le. A sokéves átlagnál az idén egy tonnával lesz nagyobb az átlag­termés; hektáronként közel 7,3 tonnát vágnak le. A fél kilométeres magasság­ban látottak arról győzték meg Baranyai Sándort, az MVH me­gyei kirendeltségének vezetőjét is, hogy rendben folynak az őszi munkák. - A műholdas felvéte­lekről már számos alkalommal láttam a művelésbe vont területeket, ilyen körülmények között viszont elő­ször. Ez lenyűgöző. Pilótánk, Somogyvári László ag­rármérnök Nagybajom, Mesz- tegnyő és Marcali felé vette az irányt. A sűrű erdők után előbb kisebb, majd óriás vízfelület csil­lant meg. A csaknem 400 hek­tárnyi víztározó után a Balaton rajzolódott ki, majd a tisztelet­kör után újra a megyeszékhely volt az úti cél. ■ Harsányi M. ■ Az idén 850 ezer tonna lesz a ku­koricatermés.

Next

/
Thumbnails
Contents