Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-17 / 192. szám

Büntetés a Nemzeti Autópálya Zrt.-nek ÖTMILLIÓ FORINTRA bírságol­ta a Közbeszerzések Taná­csa a Nemzeti Autópálya Zrt.-t, mivel indok nélkül al­kalmazott hirdetmény köz­zététele nélküli tárgyalásos eljárást. Az egyetlen felkért vállalkozóval a várt kétszáz- millió forint helyett 223 mil­lióért állapodott meg az autópálya-társaság. Készül a törvény az adóamnesztiáról dolgoznak a szakértők a külföldön tartott adózatlan jövedelmek kedvezményes hazahozatalát szolgáló tör­vénytervezeten. Becslések szerint ezermilliárd forint van külföldön, amiből öt- ven-száz milliárd „jöhet ha­za” az amnesztia révén. Kedvezőbb pályázatok hirdetésekhez BŐVÜLT az ITDH pályázatai­nak köre. Külföldi kiállítá­sokhoz és hirdetések megje­lentetéséhez is az évi egysze­ri alkalom helyett ötször, ma­ximum 1,2, illetve kétmillió forintot lehet igényelni. Kiskapuk kamatadó ellen befektetés Szinte minden bank kínál elkerülő megoldást Pár tízezer forintot sem érdemes a párnacihában tartani, inkább érdeklődjünk a bankoknál a kedvezőbb megtakarítási lehetőségekről megtakarítási formánál ráadásul a feltüntetett hozam a múltra vo­natkozik, arra nincs garancia, hogy a jövőben is ugyanaz lesz. A magyar lakosság jellemzően csak 1-2-3 hónapra köti le bank­betétben a pénzét. Ezért sokak­nak megérheti felmondani a meglévő befektetését, és olyan megoldást keresni, amely hosz- szabb távra jelent kibúvót az új adónem alól - mondta el érdek­lődésünkre Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő Zrt. vezér- igazgatója. A nyílt végű befektetési alapok jelenthetnék kedvező megoldást Adózási szabályok az eg Változás szeptember 1-től Adónem Kamatadó _____________ 20 Ár folyamnyereség-adó 20 azoknak, akik nem tudják bizto­san, mennyi ideig tudják nélkü­lözni a pénzüket. A befektetési jegyek ugyanis bármikor, ráadá­sul több részletben is visszavált­hatók. A szeptember elseje előtt megvásárolt jegyek a teljes visz- szaváltásukig adómentesek.A később vásároltak hozamából már levonják a húsz százalékot. Akár 50-100 ezer forintos tő­kével is érdemes befektetési je­s megtakarításokra Személyre szabott megta­karítási lehetőséget érde­mes keresni azért, hogy minél későbbre toljuk ki a szeptember elsejétől életbe lépő húszszáza­lékos kamatadó-fizetési kötelezettséget. Tóth Marcella----------------­------------Ipiff „K eresse fel bankját, és részlete­sen faggassa ki az ügyintézőt az, aki még szeptember előtt át sze­retné rendezni a megtakarítá­sait, s megspórolni a kamatadót” - figyelmeztetnek a pénzintéze­ti szakértők. Az összegtől és a megtakarítási idő hosszúságától függően más-más lehetőséget ér­demes megragadni. Tisztázni kell, hogy az ajánlott befektetés pontosan milyen hozammal vagy kamattal kecsegtet. A bankbetéteknél nem árt tud­ni, hogy a csábító, 8-11 százalé­kos kamat általában nem az egész futamidőre érvényes, ha­nem csak a kezdeti pár hónapra. A befektetési jegyeknél pedig ar­ra kell figyelni, hogy az adott alap miben tartja a pénzt. Ennél a BANKBETÉTEK, FOLYÓSZÁMLA: a szeptember 1. előtti lekötésű betét első kamatperiódusa nem, attól kezdve viszont adó­zik, amit a bank a kamatjóvá­íráskor automatikusan levon. BEFEKTETÉSI ALAPOK: OZ augusztus 31-ig megszerzett befektetési jegyek nem adóz­nak. Az utána vásárolt jegyek hozama és az elért árfolyam- nyereség után adót kell fizetni. KÖTVÉNYEK: CtZ augusztus 31-ig megszerzett kötvényeknek a 2006. szeptember 1-jétől szá­mított első kamatkifizetése adómentes, az azt követően ki­fizetett további kamat adózik. részvények: szeptember 1-jé- től adózni kell a tőzsdei rész­vények értékesítése során elért árfolyamnyereség után. Ezt az adófizetőnek kell az éves szja- bevallásban elszámolnia. gyet vásárolni, ekkor egyféle alap javasolt. Aki azonban ennél töb­bet takarítana meg, többféle alap­ba fektesse a pénzét - magyaráz­ta Vízkeleti Sándor. A HVB pénzpiaci alapját első­sorban azoknak javasolja, akik nem szeretnének nagy kockáza­tot vállalni. Az ingatlanalap főleg azoknak kedvező, akik legalább egy évig nem akarják visszavál­tani a jegyüket A közép-európai részvényalap azoknak jó megol­dás, akik a nagyobb nyereségért hajlandók nagyobb kockázatot is vállalni. Az Erste Bank három új nyílt végű befektetési alapot kí­nál különböző kockázati szintek­kel. A Raiffeisen annak javasolja leginkább a befektetési alapját, aki legalább egy-két évben gon­dolkodik, és hajlandó az átlagnál nagyobb kockázatot vállalni. Az augusztus 31-ig lekötött bankbetéteknél csak az első pe­riódus végén jóváírt kamat után nem kell adózni. Az ezután kapott kamatból már levonják az adót. Százezer forint után eddig három hónapra hatezer forint ka­mat járt. A jövőben már csak 4800 forintot, azaz 1,2 százalék­kal kevesebbet kap a betétes. Kilyukadt a bikinim az első napon selejt Olvasónk márkás bikinit vásárolt. Boldogan feszített benne a strandon, még vízicsúzdázott is. A bikini azonban kilyukadt. Az üzletben a hölgyet rá­adásul meg is vádolták. Az eset valóban tűrhetetlen - mondta szakértőnk, Mag- dus Ágnes, a Fővárosi Fo­gyasztóvédelmi Főfelügyelő­ség vezető főtanácsosa. Hi­szen a hölgyet a boltban meggyanúsították: a lyukat ő maga vágta a bikinibe. En- ' nek pedig a rosszhiszeműsé­get leszámítva sincs semmi értelme. Hiszen miért tett volna ilyet, ha másnap egy ugyanolyan fürdőruhára akarja becserélni az árut? Ilyen helyzetben ragaszkod­junk hozzá, hogy az üzlet ve­gye fel a reklamációs jegyző­könyvet. Ha a kereskedő ál­lítja: a hiba nem a gyártás­ból fakad (és az a vásárlástól számított hat hónapon belül keletkezett a fürdőruhán), akkor ezt a boltnak kell bizo­nyítania. Mégpedig úgy, hogy minőségvizsgálatot kér egy erre kijelölt szakértőtől. Ha beigazolódik, hogy a ke­reskedő áruja volt hibás, és a kárt mégsem hajlandó megtéríteni, megint csak jön a bíróság, illetve előtte a bé­kéltető testület. Amennyiben az üzlet nem hajlandó felvenni a reklamá­ciós jegyzőkönyvet, ezt írjuk be a vásárlók könyvébe. Ek­kor jelezhetjük a fogyasztó- védelemnek: nem voltak haj­landók rögzíteni a panaszt. Ezért pedig bírság jár. De ha nem írunk be a vásárlók könyvébe, nem lesz bizonyí­tékunk rá, hogy kértük a reklamáció felvételét. ■ Rados Virág kérjük. írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Jövő hónaptól jön a kétszeres járulékalap bejelentési kötelezettség Jelezni kell az adóhatóságnál az elvártnál kisebb befizetéseket Megjelent az APEH internetes honlapján ( www.apeh.hu ) a mi­nimálbér kétszerese alatti jöve­delmek bejelentésére szolgáló nyomtatvány. Mint ismeretes, szeptember elsejétől havonta legalább 125 ezer, 2007. január 1-jétől pedig 131 ezer forint után kell megfizetni a munkáltatói, il­letve a munkavállalói társada­lombiztosítási járulékokat. Leg­először október 12-ig kell az emelt összeget átutalni. Ez vonatkozik a munkavi­szonyban foglalkoztatottakra, a társas vállalkozó főfoglalkozású tagjára, illetve alkalmazottjára, valamint a főfoglalkozású egyé­ni vállalkozókra egyaránt. Bele­tartoznak a körbe az egyszerűsí­tett vállalkozói adózást válasz­tók is. Kivételt képeznek ez alól a tételes átalányadózók, vala­mint az egyszerűsített közteher­viselési hozzájárulást fizetők, akiknek továbbra is a minimál­szakértői ajánlások ellenére sem szünteti meg jövőre a kor­mány az egyszerűsített közte her-viselési hozzájárulást (ekho) - tudta meg a Függet­len Hírügynökség. Az ekhót a médiában és a művészvilág­ban tevékenykedők számára dolgozta ki a kormány. Lénye­ge, hogy a minimálbér után bér után kell a teljes összegű já­rulékot megfizetniük. Az elvártnál alacsonyabb is le­het a járulékalap, ha a biztosított jövedelme nem éri el a megjelölt szintet. Ehhez azonban a foglal­teljes összegű, az a fölötti jöve­delemre pedig kedvezményes, a munkáltatóknak 20, a mun­kavállalóknak pedig - a sze­mélyi jövedelemadót is magá­ba foglaló - 15 százalékos közterhet kell fizetniük. Az adószakértők és a politikusok egy része kifogásolta a kivéte­lezést az érintett szakmák kép­koztatónak, a társas vállalkozás­nak és az egyéni vállalkozónak október 12-ig be kell jelentenie az adóhatóságnak azokat a biztosí­tottakat, akiknek a jövedelme ke­vesebb a minimum járulékalap­viselőivel, s azt javasolta a kormánynak, hogy legkésőbb 2007-ben törölje el az ekhót. „A kormány nem szándékozik kivenni az ekhót a jövő évi adótörvényekből" - mondta el Pichler Ferenc, a PM kabinet- főnöke. Az új adónem össze sen körülbelül húszezer em­bert érint nál. Közölni kell az érintettek adó azonosító jelét és a jövedelmét. A határidőt be kell tartani. Hí a foglalkoztató elfelejti bejelente ni, hogy a biztosított ténylege jövedelme nem éri el a mini műm járulékalapot, az alkalma zottat terhelő egészségbiztosító si és nyugdíjjárulék-többletet i neki kell megfizetnie. A Vállalkozók Országos Szc vétségé szerint alkotmányelle nes a minimálisan elvárt járt lékteher. Az érdekképviselet a Alkotmánybíróságon keresi a igazát. A vállalkozások attól tai tanak, hogy „rájuk száll” a APEH, ha a minimálisan mej határozottnál kisebb jövedeler után fizetnek járulékot. ■ D. f Nem szűnik meg jövőre az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás ..................................................................... A BUX-index 2006. augusztus 16-án „ Nyitóérték: Előző napi “ 100 21859 záróérték: ......í 22 000 ■ 21729 *.... 2 800 21700 I............. W J, .in 21 600 1 Változás 0,28% j.....-------r-------­21 500 1S.30, a New York i • 4 21400__________tőzsde nyitása V____ pont 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 /óra FORRÁS; BÉT NYERTESEK 2000.08.16. Részvény mmkm MiRiMIMMIf Fotex_______577 +3,41 211 Sy ngrgon 907 +2,14 344 OTP_______6375 +0,79 10 405 Mól 21570 *0,30 4169 Rlchter 44015 +0,27 1066 VESZTESEK_________ romU&BtT uf ckóérfRj rnámmm Egls 30 000 -1,62 266 I Graphlsoft 1900 -0,99 44 Démász 14 950 -0,33 159 MTebtoiw 871 -0,23 607 Borsodchem 2 845 -0,18 917 A BUX-index az elmúlt napokban 23 000 22 600 22 216 22200 °7rSO1940 22 092^ri 21800 \ 21400 21390 21000 ÁÍT 20 600.................................................... 20200__________________ pon t 08.07 08.08 08.09 08.10 08.11 08.14 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. augusztus 16-án. €/Ft $/Ft €/$ t I t 275,87 215,54 1,28 +0,31 Ft -1,06 Ft +lcent

Next

/
Thumbnails
Contents